Vindo
Szerencsére sok mindent nem kellett vásárolni Daninak, mert Lillának voltak semleges ruhái és nagyon sokat kaptunk is

jó, ha vannak segítő barátok a közelben
Görcsölgetés: még mindig előfordul és estére hát elfárad a pocak meg a hátam és a bordám, mert Dani mindig oda dugja a pici tappancsát. De hát szerintem ez természetes, mert Lilla mellett nincs nagyon lehetőség pihenni. Azaz lenne, amikor csana-ban van, de akkor meg elintézek minden olyat ami vele együtt bajos lenne
Magyarán nem bírok a senekemen maradni 2 percig sem. Azért remélem kicsi krapek még ezt a 3 hetet kihúzza bent, aztán már nem nagy gond, ha jön.
Láttam még ovi volt téma: hát nálunk ebben is katasztrófális a helyzet nincs hely és hiába, ha nem viszel munkáltatóit, vagy otthon vagy másik gyerekkel nem veszik fel és kész.
Nem is tudom mit lehet tenni, ha egyszer jogom lenne hozzá. És azért egy 3 éves gyereket lekötni nem semmi.
Sense
Örülök, h rendeződött a nyakad, nekem is meséltek erről a paliról, de sajna csak a műtétem után. Legközelebb oda megyek előbb, nem dokikhoz mászkálok, hátha még meg lehet előzni a nagy bajt.
Regi
HOgy haladsz a cumi témával? Csak azért kérdem mert Lilla most megint nagyon visszaállt és szinte lehetetlen leszerelni. Elteszem és állandóan keresi.

Lehet a foga miatt????
Viranka
iwiw-en is fent van a pocis

csak egy tipp hátha ott látod.
És Báló haláli, h kereste Lillát, pedig nem gyakran találkoznak így, h Lilla is ott van
Maggie
Egészen elpirult a nagy mami bálna ettől a dicsérettől
Nektarin
Aztaa micsoda laza hétvége

nagyon irigy vagyok
Ágica
gipsz

szegény Petra...
Mesi
Röpi hurrá

biztos nagyon klassz.
És ne hagyd magad!!! Csinálják utánad

aztán legyen nagy a szájuk.
Móni
Nagyon jó az alvós kép
És a másik kedvencem a gyerekek a polcon
Alvás közbeni balhék: Kaqk sajna nekünk is van ez, h álmában balhézik. Ilyenkor olyan mintha fel sem ébredne. Csak vergődik és sír és rúg. Jobb esetben az anya itt van és kis simire visszaalszik, rosszabb esetben felébresztjük, összebújunk és úgy tud visszaaludni.
Mi ilyenkor magunk közé vesszük, mert úgy könnyebb megnyugtatni és sokszor nyugodtabban is alszik ilyenkor köztünk.
Amúgy most Sedatif és Chamomilla párosítást adok neki és úgy néz ki "nem" hat.
Ilyenkor tuti valami rosszat álmodik és azt sem tudja hol van, azaz álmodik vagy valóság.
Irina
Gratula a rutinhoz, kicsit megkésve és Ádi a sisakban
Panndi
Hát nekem nem sikerült kitalálnom melyik ki

ezen a képen mintha uaz a gyerek lenne
Zsófi
Aniko

jajj összejött nektek.
Niki
Nagyon édesek a gyerkőcök
Meryke boldog névnapot!
Marci, Bálint, Botond, Linda, Noémi, Petra, Valti Boldog szülinapot!
