Akkor én szüléstörténetezek, ha már más nem:
2009.08.31. Igaziból egész nap volt valami, olyan valamilyen semmi vagy semmilyen valami. Még a páromnak se mondtam. Gyengécskék, összevissza. Időnként egy-egy erősebb, de rövid. Semmi rendszer. Van, hogy elég erős lenne, de nem elég hosszú, és a következő csak fél óra múlva jön, van, hogy 10 perc van kettő között többször, de semmi ereje. Nem lesz augusztusi babánk.
Este 8. Aztán mivel van néhány hosszabb erősebb is, rendszer nélkül, szólunk az ismerőseinknek, hogy nem akarunk vaklármát, ez lehet, hogy az, éjszaka esetleg vinnénk a gyerekeket. Vigyük most, nem baj, ha nem éles riasztás, de max. ott alszanak a többivel (ott is 3 gyerek) nem gond. Jó.
Összekészítem a táskát, ami még kimaradt most beteszem.
Este 1/2 10. Rendszer kezdődik, 7 percesek és már jók is, fel kell állnom a kanapéról, ha jön egy-egy. Közben vadul elkezdem összepakolni a gyerekek iskolacuccát, technikadobozát, hisz ha szülünk, ezt a párom nem tudja egyedül, 2-án iskolakezdés... Fáj. De mikor induljunk? 5. gyerek.
1/2 11-kor beülök a kádba, nagyon jó, lazít, fájáskor csorgatom a forró vizet a hasam aljára. Mindig tudtam, hogy meg kell találni, kinek hogy jó vajúdni, nekem így. A párom jegyzi a fájások idejét, a hosszúk már, egyértelműen jók. Sűrűsödnek. Kicsit még összevisszák, 1-1 db 3 perces is van, de azért 5-6 percesek. 3 db 4 perces után a párom szól, hogy szerinte menni kéne, és én is úgy érzem, mert már a víz sem segít. Fájabb. Másként. Felöltözöm, megyünk.
Éjfél. Telefonálunk a doktornőnek, hogy most indulunk 4 percesek, aki azt mondja, ha odaérünk, hívjuk, utána 1/4 óra múlva ő is ott lesz. Az út kicsit vicces, már nem bírok ülve fájni, így ha épp lehet, akkor fájás előtt megállunk, kiszállok, fájok, visszaülök és megyünk. Bp-en ez sajnos már nem megy, fájok a kocsiban, szerencsére tiszta az út, megyünk, nyitott ablaknál hűsölök, hogy elviselhető legyen és kapaszkodom ezerrel. 0.40-kor a kórháznál vagyunk, újabb telefon a doktornőnek, már a párom, nekem nem megy. Úgy érzem, mindjárt bepisilek.
És az elkövetkezendő 40 perc:
A kórházba kicsit nehezebb bejutni, éjszaka van. Lift először szóba sem jöhet, az elsőig inkább gyalog, utána sikerül a liftet is kibírva feljutni az 5-re. Sehol senki. Végül előkerül valaki, aki a felvételi irodában akarja az adatainkat felvenni. Pisilni kell, mondjon egy WC-t. Nem mond. Fájok a folyosón. Mondjon már egy WC-t, pisilni kell, végre mond, a folyosó közepén fáj, WC-n pisi nem nagyon kell. Viszont a TAJ számommal valami baj van (Tavaly ellopták a TAJ kártyámat, rendőrségen lejelentettük, eddig nem derült ki, hogy gond lenne, miért pont most? A kórházi rendszerben valaki más van az én TAJ-omhoz rögzítve, de itthon a Ügyfélkapun megnéztem, azt írja, hogy a TAJ és a személy egyezik és a TAJ érvényes, magyarán az OEP szerint enyém a TAJ, ja, hogy a kórház nem ellenőrizte a nevet, amikor ott rögzítették??). Kit érdekel? Szülünk! A nő végre rájön, hogy nem beszélek mellé, szülünk. Menjek a szülőszobába. Mennék, nem megy, épp fáj. A szülőszobán viszont egy kedves szülésznő fogad, CTG fel, baba szívhang OK, rucitól megszabadulunk, kórházi hálóing. Fáj nagyon. Én már úgy érzem, akár tolnék is, de bizonytalan vagyok. Mondom a szülésznőnek, vizsgáljon meg, és mondjon valamit, ugye nem csak pánikolok 2 ujjnyi méhszáj mellett, hanem szülök?? Majdnem eltűnt méhszáj, burok van. Ők telefon a doktornőnek (milyen jó, hogy én ezt már megtettem, be se érne). Branül... minek?? Itt kell... Ügyeletes orvos is megvizsgál, bizony nincs méhszáj. Tudom. Leszállok az ágyról, fájok és szorítok. Nyomnék. Vérnyomásom magas, de csak enyhén (pulzusom viszont 152...). Végre megjön az orvosom, a burok is reped vizsgálatnál (hát ez már csak így van, doktornő most is, mint az előző szülésnél alíg tud elugrani, nem is sikerült tökéletesen), magzatvíz picit mekóniumos, de szívhang végig jó. Tolhatok. Kiabálok, fáj nagyon. Már minden mindegy, csak valaki vegye ki a gyereket. Nyomnék én már fájás nélkül is, de rámszólnak, így azért a fájást megvárva nyomok. Kint van.
2009.09.01. 1 óra 20 perc.
Már nem fáj. Gyönyörű formás, picit lila baba. Nagy. Hasamra kapom, apuka kis idő múlva némi rábeszélésre elvágja a köldökzsinórt. Megkérdezik, hogy vihetik-e fürdetni, igen, így mennek apujával.
Vágtak, így varrnak (szépen, ez biztos, mert a következő napokban sem okoz gondot), álítólag a császárheget is megnézték, de ezekből nem sok maradt meg, kicsit kellemetlen, de ennyi. Baba és apuka visszaér. Dóra persze rögtön megtalálja a kezecskéjét, nagy nyugiban szopizza.
2 óra együtt. Szopi.
Zuhanyzok, nagyon jó érzés, hogy megint visszakapom a kontrollt magam felett, párommal átsétálunk a gyerekágyra, ő viheti a picit. Kis rábeszélés után nem teszik inkubátorba, mérnek neki vércukrot, kap Konaikont, majd kap egy kis kocsit, és mehetünk együtt a szobába. Próbálok aludni, de nem megy. Hát ennyi...
És az utólagos következtetések: azt hiszem, jó szülésem volt, de egyrészt a TAJ-os kérdés, másrészt az, hogy a dokim még nem volt bent, megnehezítette a dolgom. A zárójelentésem szerint tolófájásokkal vettek fel (szerintem is), ennek ellenére úgy tűnt, nem akartak vele foglalkozni a dokim érkezéséig. Az orvosom rögtön úgy kezdte, mikor elment a víz, hogy tolhatok. De én addigra már több fájást szorítottam. Nem mertem "engedély nélkül" tolni. Nem volt ez sok idő, de nekem akkor annyira sokat jelentett, hogy a kitolásra tényleg már csak azt éreztem, hogy legyen vége, vegyék ki. Igaziból ezt sajnálom, mert így mindent tudtam, csak együttműködni rendesen nem. Toltam, de kiabáltam.
A kórház csecsemős része kifejezetten jó volt, a babákkal kapcsolatos minden dologban részt lehetett venni, minden vizsgálatkor, oltáskor, fürdetéskor (csap alatt fürdették őket, de egyenként, végig ott lehetett lenni, előtte-utána lehetett öltöztetni, stb.) Tényleg 24 órás rooming-in volt.
Nem volt eufória a szülés után, persze örültem, de az itt van velünk érzés csak később jött.
Főleg első babásaknak írom, hogy még ennyiedik gyerekkel, tapasztalatokkal is nagyon fárasztóak az első napok. Bizony többször kellett erőt vennem magamon, szóval nem kell szégyellni segítséget kérni.
A Dóra név egyébként ajándékot jelent, és nálunk ő tényleg az is. Isten kegyelme, hogy itt van velünk, mert egy valódi köldökzsinór-csomója volt...
Itthon eldobta magát:
