Másnapra eldöntöttük, hogy egy nagyobb túrát csinálunk, mivel Petit tudjuk vinni, a többi gyerek meg ugye nincsen és most tudunk haladni és lehet menni. Ki is néztünk egy útvonalat, amit térképen kiszámoltunk, hogy olyan 9-10 kilóméter lehet és én emlékeztem, hogy lesznek benne nehéz szakaszok, de hát fog ez menni! A szállásadónk 4 órára tippelte a túrát, erre tettünk benne enni és innivalót.
El is indultunk nagy vidáman 1/2 11-kor. Aztán pár száz méter múlva volt egy nagy eligazító tábla (többse egész úton), amiből kiderült, hogy ez a túra inkább 13 kilóméter. Na itt már kezdett inamba szállni a bátorság, hogy én ezt csak úgy bírni fogom kialvatlanul....

De azért már mentünk tovább. Megállapítottam, hogy szép a Bakony, de a Mátra vagy a Börzsöny sokkal szebb!

Szóval szépen mentünk a kis piros ösvényünkön, amikor az ösvényünk egy 2 méter magas csalánerdőn vitt át, ahol csak egy igen keskenyke csapás látszott és ugye Peti meg a kendőben és nem készültünk 32 fokban több ruhával.... Petiapu jól megölelte Petit és hősiesen átment mindenen. Ennek persze az volt az ára, hogy jól megcsipte a csalán szegényt, de Peti megúszta.... De aznap reumás már nem lett....

Közben szoptattam is. (Tehuti csak Neked!) Egy kidőlt fatörzsön ültem... Hát nem ez volt a legkényelmesebb szopi az biztos....
Meg egy közös fotó útközben. Petiapu kezében a gép:
Végül elértünk az Ördög-árokba. Innen jött a nagyon nehéz, de szép szakasz. Peti ücsörög a sziklán

:
És még egy etetés az Ördög árokban. Ahol végre nem én vagyok a Petivel. Viszont Petiapunak 3 keze van.

4 gyerekhez ez kell is.
Megjegyzem itt már 2 és fél órája voltunk úton és ez még csak az Ördög árok eleje volt, amivel az út 4-edénél voltünk.... Szóval már látszott, hogy alulterveztük a dolgokat....
Ez a szakasz nagyon kemény volt, lassan lehetett csak haladni. rengeteg volt a keresztbe dőlt fa, a sziklás nehezen járható terep, volt, hogy mászni is kellett, szóval nem igazán tudzunk sietni. nagy szerencse volt, hogy ezt a szakaszt Peti átaludta.
Alvás után muszáj volt pelusozni és szoptatni is. És ehhez csak fatörzs volt megint. Ugyan vittem pelusozáshoz a pelusozó táskba betétjét, de nem volt hova letenni. Szóval ölben pelusozás volt:
Nagyon el voltam már fáradva és még csak éppen, hogy az út 2/3-nál tartottunk. Éppen szoptattam a fatörzsön (ahol pelusoztam), amikor látom, hogy jön szembe egy rutinos magányos túrázó, ilyen most divatos túrabottal. Na gondoltam jó lenne megkérdeni, hogy a következő teper milyen, de hát pont szoptattam, úgyhogy gondoltam mégsem barátkozom, mert hátha mást zavar, hogy én szoptatok.... Közelebb ér, nézem jobban és nem akartam hinni a szemenek az egyik főiskolás haverom volt az, akit olyan 6-7 éve nem láttam! Hát volt nagy örömködés! A világ végén, az erdő közepén találkozni ennyi év után!

Ez tök jól feldobott így volt erőn folytatni a túrát. Ez utám már könnyebb szakaszok voltak, de még bő 2 óra volt előttünk és már csak nekem volt 3 korty vizem (szoptatásra tartogattam), kajánk elfogyott, de szorgalmasan meneteltünk és közben Petit szórakoztattuk. De meg kell, hogy dicsérjem, mert nagyon jól bírta a maratoni túrát!

Végül meg szopizott a Peti (muszáj volt gyakran a meleg miatt) és az utolsó másfél órát lenyomtuk egybe. Ez a Kő-árokban vitt végig. Ez is nagyon szép szakasz és már csak ritkán voltak ilyen akadályok:
Az utolsó 20 perceben rendes országút mentén gyalogoltunk. ki voltam száradva és nagyon fájt már a lábam (no, igen, a plusz kilók!) és azt hittem soha nem érünk haza, de csak legyűrtük ezt is. Az egész túra végül 7 ( !

) óra volt és ebből én olyan fél órát vittem a Petit... Egész végig Petiapu cipelte... Szegény!
És hogy miért érte meg a túra? Hát mert ilyen szépeket láttam, csak vacak volt a gép és a többi képen nem látszik, hogy milyen szép is volt ez az egész!
Ma 11-kor sajnos a Bakonyban már szakadt, szóval hazajöttünk és a mai kirándulás elmaradt....