Hello lányok.
Tegnap este még akartam írni, de Virág már annyira nyügi volt, nem értem ide. Utóbb meg Nóci tartott igényt rám.
Most próbálok ígyekezni, mert mindjárt szopi, 11-re meg megyünk fülbevalót betetetni. Akinél már megtörtént: hogy viselték a csajok?
Utána nem nyüglődtek napokig?
Még amit írni akartam tegnap:
írtatok kendőről, MT-ről, hordozóról. Mi nemrég kaptunk egy babybjörn kengurut, igen szuper, szerintem gyerek is jól érzi magát benne. Igaz, eddig csak 2x használtuk, abból egyik 10 perc próbaút volt.
A szombatot akartam leírni. Mozgalmas napunk volt. Reggel a szomszéd faluba mentünk falunapra. A hagyományőrzőkkel voltunk. Ősi magyar ételt, üstönyt főztünk (tegye fel a kezét, aki evett már, mert én most hallottam róla először) bográcsban.
Legetett íjjazni nálunk. Amúgy egész napos program volt színpaddal (délelőtt cigányzenék, délután bulizósok), ingyenes ugrálóvárral, vicces feladatokkal, focimeccsel.
Nócit úgy kellett lekönyörögni az ugrálóvárról, Virág meg mind a jógyerekek: aludt a babakocsiban. Szopi az autóban, majd kenguruba belevágtam, úgy sétálgattunk.
Mi ebéd után hazajöttünk, apa maradt 3-ig, rendrakásban segített.
6-ra meg esküvőre mentünk itt helyben. A lányos háztól gyalog volt a menet a templomdombra. A templom lépcsője meg tök magas, fel akartuk vinni a babakocsit, de apa olyan hirtelen emelte meg az elejét, hogy a baba majdnem kiborult.
Vacsira nem mentünk. Anyám ment, és közölte, hogy nálunk alszik
11-kor feküdtünk le, megágyaztam neki, kinti lámpákat égve hagytuk, minden ajtó nyitva. Nócit vagy 6-szor dugtam vissza az ágyba, mert mindig hallani vélte, hogy jön a mama.
4.10-kor keltett a Vica. Anyám sehol. Apa kiment, lekapcsolgatta a villanyokat, mondván: biztos meggondolta magát mutter, és elment haza, mikor öreganyámékat hazavitték. Nekiállok szoptatni: megáll egy autó, hozzák anyám.
(persze Nóri nem hagyta aludni, 1/2 9-kor keltette

)
Esküvő után benéztek tesómék: felkértük őket keresztszülőnek. Vszínű szept 20-án lesz.
Orthopédiára jövő keddre kaptunk időpontot.
Sillia: Szupi, hogy Dalma kezd jobban állni a dolgokhoz.
Tiedapa eddig is szakállas volt? Mert nekem csak most tünt fel.
Denevérek

igen ragaszkodnak hozzátok.
Agmano: nálunk minden pellusban van kaka. Van, hogy 2x cserélek szopik között, úgy betojik.
Dodi: bal cici - jobb cici: dettó. A bal mindig elég neki, a jobb nem, de kiszívnia is nehezebb abból. Ilyenkor hónamalá vágom a gyereket, úgy jobban megy. De akkor se mindig elég.
Agi125r: Enyém baba is jól viseli a vendégeket. Külünösen védőnéninek játsza a jókislányt.