A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 decemberi kismamik


Cucka, átérzem a pillanatot mikor megláttad őket így az ágyban. Most, hogy a lányunk már 3 hete nyaral a nagyiéknál Balcsin, a fiunk minden éjjel köztünk alszik. Valami eszméletlen jó érzés. Elalváskor apa hóna alá bújik, ő átöleli, úgy alszik el a kicsi, reggelre pedig mindig engem ölel, úgy ébred. Egyszer hajnalban félálom szintjéig felébredt egy kutya ugatására és láttam, hogy apa pofiját megsimogatta és hozzá bújva aludt vissza. Szegény apa nem is tudta mert aludt. :wink:
Mi is nagyon szeretünk vele aludni és ő is velünk, de a nővérével is szeret, néha pedig egyedül. De az ritkán van. Ahogy a lányunk is, egyszer minden gyerek megérik arra a szintre, mikor már saját ágyat, saját szobát szeretne és önállóvá válik. Ha más nem iskolás korra. Ez sok országban teljesen elfogadott is, nem csinálnak belőle gondot. De hát nem is az.
Mi például kipateroljuk a gyerekszobából a gyerekeket, én költözöm be a legkisebbel, a gyerekek pedig apával fognak aludni a nagy ágyban. A lányunk már nagyon várja, imád ott lenni, főleg mert ott a TV is. :) A kicsinek maga lesz a paradicsom, nemcsak apával, hanem a nővérével is együtt aludhat.
1-2 éven belül úgyis átköltözünk a másik házba, ott minden gyereknek lesz külön szobája és nekünk is. Akkor majd a lányunk tuti a saját ágyában fog aludni (neki külön lakrészt is építünk az emeleten), a kicsik meg majd eldöntik hol jó nekik, szerintem ingázni fognak. De lehet majd a két kicsi egy szobában szeretne aludni egymással. Ezt előre nem lehet tudni, úgy lesz, ahogy mindenkinek a legjobb, de legfőként a gyerekeknek. :wink:

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 


sziasztok

Gombi örülök a jó hírnek és hogy legalább valamennyire megnyugodtál.
Gabi te is a fiúk csapatát gyarapítod :D gratula
Cucka tényleg nem egyszerű a gyereket külön szobába tenni ezért jó még pici korban és az összebújásokat együtt alvást délután átélni.a sógorom fia 6 éves volt mire külön szobába ment.
nekünk sokkal jobb volt amikor külön raktuk és neki is meg azóta is mi nyugodtam tévézünk ő pedig nyugodtam alszik.reggel nem ébreszti fel apa amikor kel dolgozni,én sem amikor éjjel pisilni szaladgálok.na és persze a házaséletnek sem mindegy hogy mikor megy küln a gyerkőc.nálunk is volt egy időszak amikor velünk aludt kb.1 éve de már mindeketten kivoltunk nemtudtunk úgy nyugodtan pihenni nehogy megüssük őt.akkor csak azért engedtük mert volt egyy csúnya balesete egy kutyával de szerencsére sikerült vissza szoktatni.
leeségátló mi is olan ágyat vettünk még 1 éves korában

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


ja és a decembert én is nagyon várom már jobb lenne már látni a kislurkót.na meg kiváncsiak vagyunkmennyire fog hasonlítani a 2 fiú :lol:

Kép
Kép
anitaaa03
 
 

 
 

Pókica most figyeltem meg jobban vonalzóidat. A lányotok gondolom szülinapjára hazaér a nagyszülőktől :lol: Jól számolok, hogy ünnepünkkor van a nagy nap? Ha igen, akkor elmondhatjátok, hogy minden évben tüzijátékkal ünnepeltek :lol:
Vendég
 


tegnap voltunk nagybevásárláson és vettünk pocaklakónak pelust :) kb. 1 hónapra elvagyunk látva pelussal de még annyi minden kéne.ti hol tartotok a vásárlásban?

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Vásárlááás? Az mi? Még listám sincs, néha fejben gondolkodok... egyébként sem vagyok kapkodós tipus :) majd ha táppénzen leszek, akkor hozzáfogok komolyan foglalkozni a dologgal, még bolt táján sem voltam :) de a vásárlási lázból én sem fogok kimaradni :P
Vendég
 


Hát igen, ez is örökös téma, hogy hol aludjon a gyerek és mikortól. Igazából minden megoldás jó, ami az adott gyerek és szüleinek a legjobb. Hú, nekünk a házaséletünk csak csekély része zajlott mindig is az ágyban! :lol: Az úgy olyan uncsi! :oops:

Gabi! Majdnem jól számoltál! :D 23-án lesz a nagy nap, most vasárnapra esik. Úgy néz ki azon a héten hozzuk haza, próbáljuk minél tovább húzni, olyan jól érzi ott magát. Ma reggel is bementek csatangolni Tapolcára. Szülinapján moziba megyünk+kap egy kisállatot. Ez lesz az egyik ajándéka. Nyáron sajnos a kertben elszalad a törpehörije, így most választhat helyette valamilyen másik állatot, amit csak szeretne.
Már 11 éves lesz! Hihetetlen, de annyira jó érzés, hogy már ilyen nagy lányunk is van!
:D

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 


Nekünk a 2 nagy mellett lesz furcsa a kicsi, nekem meg főleg, mert első :) 3 hét múlva nálunk is szülinap, csak a 14. Utána pedig már iskola :(
Vendég
 


én már megvettem voolna mindent ha az anyagiak engedik :oops:
így meg mindig valamit alapon veszegetünk :)

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Anita!
Már mi si megkezdtük a vásárlást! Én nem szeretném télre hagyni. Ki tudja milyen idő lesz és nagy pocival rohangálni utolsó percekben... Én akkor vagyok nyugodt ha időben megvan minden. És sajnos anyagilag sem úgy állunk hogy egyszerre meg tudnánk mindent vásárolni. Igy apránként honapról-hónapra vettünk valami apróságot, ami persze nem is oyan olcsó. De gondolom nektek a nagyobbik fickóról sok mindenetek megmaradt. Ruhát semmit nem kell vennem nekem sem. De az összes többit igen. Én már kb a felénél tartok a kelengyelistán. Azért még sok minden hiányzik, de egyszerre nem megy! És ti hogy álltok?
Vendég
 


Sziasztok!

Gabi neked először is nagy gratula a kis kukacoshoz :)

Pókica,a te "pici-nagy " lányod majdnem velem ünnepli a szülinapját,én 25.-én.. :)

Az én "pici" fiam táborban van a balcsin,épp ma kaptunk tőle képeslapot,már egy hete ottvan és nagyon hiányzik. Az első este sikerült a telefonját megfürdetni a magyar tengerben,de ez már mellékes,lényeg hogy ő jól van és jólérzi magát. :)

Anita,mi is elkezdtünk vásárolni Sárinak,még elég sokminden van előttünk,mivel 11éve volt utoljára pici babánk,ugyhogy.. minden kell.
A sógornőm /ő lesz a keresztmami/ kivette a részét rendesen,már nagyon sok ruhát összevásárolt neki..
Most pedig éppen fűzöm apát,hogy menjünk már le az Ikeába körbenézni,ugyis ittvan a szomszédban.. pár perc séta..

Van két nagyon új "hülyeségem" viszont..

Az egyik,hogy a hosszú hajamat le kell vágatnom,mert hosszú, meleg, unom, hullik, stb..

A másik hogy félek.. mit fogok csinálni ha majd Sárikám megindúl magától kifelé.. ha jönnek a fájások,vagy elfolyik a magzatvíz...
Ugyanis Ádi a kiírt időre is ráhúzott 6 napot,és akkor is úgy indították,és mégsem történt semmi,a vége pedig életmentő császár lett... de mi van ha most nem igy lesz? Na ettől parázok én igazán..
Azért annyira ne nézzetek dilisnek.. lehet megártott a meleg,vagy nem is tudom már mi bajom.. :D
Vendég
 


Melinda igazatok is van, de azt tudni kell, hogy nekünk sokminden már van. Kiságyat, ágyneműt, huzatot, ruhaneműk egyrésze megvan. Ezeket csak elő kell készíteni. A babakocsi még mindíg dilemma, a hordozó a lényeg. Fentiek mellett az apróságok kellenek majd, ez indul jövő hónapban. Az e havi házi feladatunk a nagyok iskolába indulása, na, az nem lesz még könnyű, sem anyagilag, sem fizikailag :?
Vendég
 


Gabi nincs veled semmi baj, csak a hormonok :P és hidd el, vagyunk még sokan így itt :P én már ma délelőtt munka közben pityeregtem, de már fogalmam sincs, miért.
Vendég
 


Nekem is az jutott elsőre eszembe, ami pókicának. Hogy a házaséletünk éppen Hunor születése óta vált igazán izgalmassá és fordulatossá. :oops: :lol: és még véletlenül sem az ágyban zajlóvá. ;)
Minket sosem zavart az, ha a gyerek köztünk alszik, sőt, kifejezetten hiányzik, ha nem jön át. Nekem valahogy az a véleményem erről az egészről, hogy az ember alapvetően társas lény. Mi, felnőttek sem szeretünk egyedül aludni, külön szobában (persze, vannak extrém esetek, ha hullafáradtak vagyunk, ha pár óra nyugalomra van szükségünk stbstb), de alapvetően nekünk is jól esik hozzábújni valakihez. Kicsiként a szüleinkhez (én még emlékszem, milyen jó volt kicsilányként hétvégente anyuék között szundizni még pár órát ;) ), felnőttként a párunkhoz, a gyerekünk illatát magunkba szívni. Nekik, a piciknek is igényük van rá. Hiszen első szívdobbanásától az édesanyjával közös szimbiózisban él, ha megszületik mért kellene külön szobában, külön ágyban megtanulnia a vasszigort. Ráér még.

Ettől függetlenül azt gondolom, mindenki tegye úgy, ahogy a saját érzései-gondolatai-tapasztalati tudása vezérli. A legfontosabb a szülő és a gyerek közti összhang megtalálása és nagyon fontos tiszteletben tartani mások véleményét is, már belefáradtam a meddő vitákba.
Attól meg nem igazán félek, hogy nem fogom tudni kipaterolni magunk közül... mert nem is igazán akarom, majd leválik magától, ha úgy ítéli elérkezett az idő. :) Reményeim szerint, azért az első lányt nem közénk a miágyunkba hozza majd haza. :lol:

cucka
 
 


Gabi! Persze ha már megvan sokminden, akkor ráértek. Főleg tényleg itt az iskolakezdés. Hát az sem egyszerű..... Mennyi idősek a "nagyok"?
Vendég
 


Melinda igen nekünk sok minden meg van igazából aprógások kellenek babakocsit,hordozót már vettünk az volt nagyobb összeg,bár a sok apróság is sok lessz.na meg hintát vagy pihenőszéket szeretnénk írtam is nem rég hogy ha van valakinek tapasztalata azt megköszöném de választ nmírt senki.
gabicika bennem is van félelem mert nekem is 3 nappal később jött André és szerintem szerencsém volt hogy befektettek mert a fájásmutató nem mutatott reggel semmit és én sem éreztem semmit délután pedig mielőtt a dokim hazaindult megvizsgált hogy mi a helyzet erre azonnal zavart a szülőszobára mert 3 ujjnyira nyitva voltam.na de mi lett volna ha itthon vagyok?mire észrevszemhogy van valami ddigra jött vlna ki?mert 2 óra alatt meg is volt.szóval én is aggódom :oops:

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Anita! A hinta vagy pihenőszék engem is érdekel. Én is várom a tapasztalt anyukák véleményét.
Vendég
 


Pihenőszék ügyben szerettem is volna reagálni, csak a szita kismama-agy ezt is kiszórta belőlem. :oops:
Én mindenkinek csak ajánlani tudom a pihiszéket. Hunor a kéthónapos hófordulójára kapta az övét, egy viszonylag márkásabb darabot (chicco) örököltünk meg egy ismerősünktől. Nekem óriási segítség volt a mindennapokban, ebben feküdt mellettem a konyhapulton, miközben mosogattam, és ebből figyelt, amikor ebédet főztem. Sőt az első almafalatjait is ebben fogyasztotta el, de jó volt pl. termálozáskor, kintről figyelt a partról, miközben mi mellette karnyújtásnyira lubickoltunk.
Vannak olyan típusuak, amelyek rezegnek is, álombarázzák a gyereket. (a mienk ilyet nem tudott, de Hunor sosem igénylete a ringatást)
Amire szerintem érdemes odafigyelni, hogy legyen benne újszülöttkori szűkítőbetét, amit a kicsi növekedésével el lehet belőle távolítani. Meg hogy levehető-mosható huzatú legyen.
Árban a 3-4 ezer Ft-tól a csillagos ég a határ, de vaterán, teszvezsen ki lehet fogni jó árban alighasznált darabokat.
Én mindenkinek csak ajánlani tudom. Nekünk nagyon hasznosnak bizonyult.

cucka
 
 


És még egy: hogy több fokozatba dönthető legyen, így ha elalszik nézelődés közben, simán hátralehet dönteni benne. :)

cucka
 
 


cucka tényleg sokat segít mint írtam nekünk is volt fisher pricer-os rezgő a fiam azt is imádta csak annak nem döntheő a háttámlája meg nics szzűkítő akkor azt el is adtam és ezért keresek most másikat,más milyet

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


https://ssl.teszvesz.hu/item699822216_g ... hinta.html
ezekt nézem most.vn valakinek tapasztalt?

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Mi anno kaptunk egy hasonló babahintát is... azon kívül, hogy azóta is kerülgetjük a lakásban, és most már önállóan szabályozza a zenét és a hangerejét a fiam, nekünk nem igazán vált be. Nagyon keveset ült benne, azt is inkább nagyobb korában.
Amit viszont kölcsön kaptunk szintén, csak sajnos igen rövid időre, és Hunor imádott, sokszor elaludt benne a teraszon, az ez a hinta: http://www.adamo.hu/

cucka
 
 


Cucka és pókica: én is valahogy úgy vagyok vele, hogy ez megoldódik, mármint a gyerek külön rakása, és altatással kapcsolatos dolgok. Igazán jó volt bújni hozzájuk, de a hitvesi ágy, az mégis csak hitvesi ágy, nem családi ágy :D Szóval ok, meg lehet oldani mindent de azért mégis csak kellemesebb, ha csak az ajtót kell becsukni, és nem valahol egy rejtett zugban lehetsz együtt szinte lopva a férjeddel, attól félve, hogy jön az egyik gyerek, mert felébredt.
Ebből a megfontolásból is úgy gondolom, hogy helyes, hogy most külön alszanak, jobb is hogy ketten, bár Verust ez nem érdekli, mert jobban velünk akar aludni. De ha Johi is nagyobb lesz, majd szépen egymáshoz szoknak, és elszórakoztatják egymást lefekvés előtt.
4gyerek mégis csak 4 gyerek, nem kettő. kettővel még megoldható az együtt alvás, de 4 gyerekkel bohóckodni nehéz lesz.
Bár így is nehéz lesz, de bízom benne, hogy a férjemmel közösen rá tudjuk őket szoktatni arra, hogy ne is jöjjenek át, és a férjem is velem aludjon, ne ott essen álomba.
A gyerekeknél kell a következetesség. És egy majd 4 és egy 2 éves gyerkőc már tud külön aludni, még ha reggel nálunk is kötnek ki, ami nem gond, csak ne legyen éjjeli őrjárat!

Kata
labkat
 
 


cucka érdekes a hinta de nem értem mi köti le a gyerkőcöt?hát nem tudom mit érné meg jobban lehet maradok csak egy jó pihiszéknél

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Melinda 14, és 10, fiú lány sorrendben. Pókicához hasonlóan követjük a sormintát :)
Vendég
 


Kismamik, akiknél már van testvér, illetve már a sokadik... kinek mi a véleménye/tapasztalata, hogy az újszölött "ajándékozza" a tesókat. Hallottam, akiknél ez rendszeres, hogy kap valamit a nagyobb ilyenkor. Fogós kérdés, főleg karácsony környékén. Várom az infókat :) [/b]
Vendég
 


http://bolthely.hu/nikicabababolt/id/00 ... pihenoszek
ezzel szemezem még hasonló volt nekünk csak az nem volt hintaszékké alakítható

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


http://www.babaszoba.hu/services/aprohi ... id=1125637
képzeljétek találtam még ilyet :) hát ez az ilyen volt Andrénak

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Hali!

Hát az örörkös téma.Nálunk nem menne az együtt alvás,próbáltuk,senki sem aludt.Dénes amikor nagyon fogzott számtalanszor átvittem magunkhoz,sosem aludtunk egy percet sem és ő is csak akkor aludt el nyugodtan,amikor visszavittem a helyére.És nálunk is az a helyzet,én tv-ni szeretek,nem akarom,h őt ez zavarja.Apa hajnalban kel,ne ébredjen már fel ő is.Tudom,h csak megszokás kérdése lenne,de nálunk bevált a külön szoba.
Most is így lesz.

Babahintánk nem volt,csak pihenőszék és D szerette.Később amikor már ült kapott hintát és imádta,számtalanszor aludt benne délután,mert kicsit dönthető volt.Azóta is imád hintázni.

Nekünk szinte csak téli ruhákat kell venni,mert minden más van.Meg egy lázmérőt,körömcsipeszt és orrszívót,h mindenkinek legyen sajátja.Szóval nem nagy tételek.

Ja,köszi a leesésgátlós linket,csak azt nem tudom,h az ágy,amit vettünk(ikea.leksvik)milyen széles a kerete.Mert ha több,mnit 25mm,akkor ez nem jó...

Én egyébként szinte mindent az interneten vásárolok,Dénesnek is kell úgyis gumicsizma új,mert kinőtte,meg esőkabát,esernyő őszre.Veszek egy új pelenkázótáskát is,mert a régi csak egy már elnyűtt nike,amit befogtunk autós túlélőcsomagnak.Ilyen dolgokat kell vennünk,de én alig várom,h rendelhessek szép kis overált a mütyűrnek.

Kép Kép
meli1118
 
 


Cucka, nagyon jókat írtál, szóról szóra ugyanígy gondolom, érzem.

Egy kicsit irigykedem a babakelengyét beszerzőkre, olyan jó érzés lehet ezt a készülődést átélni. Nekünk sajnos (vagy szerencsére) minden megvan, a hordozótól az utolsó textilpelenkáig. Most is csak két kisruhát vettem, pedig iszonyat sok van itthon, de a filing kedvéért nem hagytam ott. :wink:
Kárba mondjuk nem megy, mert ha a lányunk is olyan korán kezdi mint mi, akkor már 8-9 év múlva újra babázhatunk, csak az unokával. Időközben majd eladom, elajándékozom azokat a rucikat, ami esetleg már nem lesz divatos. A napokban a férjem már azon ábrándozott, hogy a kis unokáját hogy fogja majd hintáztatni a mellkasán. :D

Anita, én is a gyorsaság miatt aggódom, szintén észrevétlenül tágultam ki, mire beértünk a kórházba, már 4 ujjnyira nyitva voltam és fél óra múlva már a kezünkben is volt a 4300 g-mos fiunk. Csak azért indultunk el a kórházba, mert elkezdtem vérezni és nehogy baj legyen. Nem gondoltuk volna, hogy már szülünk, még vitáztam is a szülésznővel mikor megvizsgált és mondta, hogy itt max.3/4 óra múlva baba lesz. :oops: Igazából ezért nem ott szülök ahova tartozom(SOTE), hanem a legközelebbi kórházban (Szt. Imre). A fiam is ott született és milyen jó, be sem értünk volna a SOTE-ra.

Labkat, azért itt szó sincs lopva, rejtett zugokban történő együttlétre! :lol: :lol: :lol: Nálunk a hitvesi ágy az "A" családi ágy. Persze hogy tud külön aludni egy 2 és egy 4 éves is. De ha senki nem akarja, hogy külön aludjon mert az senkinek nem jó? :wink: Mindegy, nekem már van egy 11 éves lányom, így képben vagyok, ismerem az ok-okozati összefüggéseket és ha nála bevált, mert neki úgy volt jó, akkor a többinél is beválik, ha nekik úgy lesz jó. Lehet születik most egy lányom, aki utál majd velünk aludni, mert zavarja az éjjeli mocorgásunk. Ki tudja...Talán ilyen lesz és akkor külön szobát kap, talán nem lesz ilyen és akkor velünk alszik. Lehet ha velünk alszik már 1 évesen igényli majd a külön szobát, lehet csak 4 évesen érik meg rá. Akkor sincs semmi. De ahogy cucka is írta: nem fogja az ágyunkba hozni a nőjét/pasiját.
Van aki meg azt nem helyesli, ha átmennek éjjel/hajnalban a gyerekek és a szülői ágyban ébrednek fel. Ez iszonyat változó és ebben nincs olyan válasz, hogy ez a jó. Mert mindegyik jó, ha mindenkinek jó.
De ez ahogy cucka is írta, meddő téma.

Gabi! Ó, az iskolakezdést ne is mondd! Na, az kész vagyon! Nekünk most új iskolatáskát is kell vennünk, olyan szépet láttam, egy benettont, de mivel nincs itthon a leányzó, nem tudom megmutatni, ugye nekik látatlanban bármit is venni, elég kényes dolog már!
8)
Nálunk most lesz újszülöttes ajándékozás, apróságra gondoltunk, amit a kórházban kapnak meg mikor bejönnek hozzánk. Ez is a kisfiunk miatt van, mikor ő született, a lányom nem kapott. Ő szerintem már elég nagy ehhez.

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 


pókica azért remélem időben beérünk ha othonról kell indulni :)

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


hát amit összeírtam már az több mint 20 és ez mellé még szeretnék pihiszéket,1-2 új rucit stb.. na meg még amit a gyógyszertában ott hagyok.hát ha mindent össze számolok jól bele nyúltam megint a vásárlásban hisz már ott a kocsi :D

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Én is remélem. :D Azt is remélem, hogy mindkettőnknek otthonról kell indulni és itt mindenkinek! Reméljük labkatnál is minden rendben lesz, érte kell majd nagyon szorítani.
Azt mondta a szülésznőm mikor legutóbb találkoztam vele, hogy annak aki az utolsó gyermekét tervezi világra hozni, el is húzódhat a vajúdás. Mert lelkileg nehezebb lesz megválni az utolsó gyermektől. Igazából lehet benne valami, hátha késlelteti egy órácskát a szülést! :D
Ahogy így beszélgetünk a félelmekről, eszembe jutott, hogy félek attól is, hogy be kell feküdni. Mert mi kisebb gyermekesek mit csinálunk majd, kire bízzuk és hogyan éli meg majd a gyerek. Mindjárt megyek le is fekszem, nehogy megerőltessem magam. :D

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 


én is remélem hogy megúszom a befekvést a fiam és magam miatt is mert én aztán nagyon rosszul viselem annó is sírhatnékom volt állandóan.én próbálok minél többet pihenni így talán nem görcsölök be.tedd te is azt :)
hátt igen labkatnak a legnehezebb na és utána semlessz könnyű dolga :)
hát én nemtudom hogy utolsó bba lessz-e néha így gondolom néha pedig úgy majd a sors hozza magával

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


pókica: én is gondolkodtam ezen, mmint befekvés, különtöltött idő, a legközelebbi orvoslátogatáskor szeretném is megkérdezni a nőgyógyászom véleményét, nézeteit erről. Ugyanis van egy olyan lehetőség, ami a nyugati országokban már teljesen bevett dolog, ambuláns szülésnek hívják. Fontossága sztem inkább a többediket szülő nők esetében van, akik szívesebben lennének otthon, a saját vackukban. Lényege, hogy a problémamentes szülés után, abban az esetben, ha anyuka is és a baba is jól vannak, pár óra megfigyelés után, el lehet hagyni a kórházat. Magyarországon az Istvánban és az Imrében van erről bővebb gyakorlat, a gyerekorvosunkkal már konzultáltam, ő nem látja akadályát és szívesen kiállítja azt a papírt is, hogy kilátogat az egy napos picihez, valamint az ötödik napon leveszi a vért a kötelező anyagcsere vizsgálat elvégzésére. Most már csak a dokim kell rábólintson, mert kellemetlen helyzetbe nem szeretném őt sem hozni. Nomeg, az is kell hozzá, hogy ne legyen most császár és komplikáció egyikünkkkel se. :)
(annak meg örülök, hogy előtted már van egy 11 éves nagylány példája és zökkenőmentesen működött a "leválás" :) )

cucka
 
 


cucka ez jól hangzik de azért én nem biztos hogy haza mernék menni a pár órás csememővel jobb ha egy kisideig hozzáértő emberek közt van és segítenek a fáradt anyukának.otthon nem hiszem hogy túl soklehetőségünk lessz pihizni :(

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


"Sajna", én annyira nem tudom szabadjára engedni bevásárlós kismamahormonjaimat :lol: , ugyanis szinte minden alap felszereltségünk megmaradt Hunortól. Maradnak a ruhácskák, meg pár csajos kiegészítő. ;) Ebben élhetem ki magam. :D

labkat tényleg csodálatos dolog és egyben óriási kihívás is lesz két picivel, úgy hogy már van előtte kettő nagyod otthon. :) Elsőre én is ábrándoztam ikrektől, de a mostani várandósságomkor azért remegő gyomorral feküdtem be az uh alá a 12. héten, kicsit paráztam, mi lesz, ha azt mondja a doki, hogy két szép baba mocorog lakik odabennt. :oops:

Anita nem lesz baj, próbálj meg pihenni,a mikor úgy érzed, hogy fáradsz. :)
Hintára visszatérve: ez a fajta újszülöttkortól használható, valóban nincs rajta semmi lógó fityula, az egészen piciknek, erre nincs is igazán szükségük, viszont a kialakítása sokban hasonlít az anyaméhben eltöltött idejükre, így szeretnek benne lebegni, hintázni, aludni. És közben fejlődik az idegrendszerük és a mozgáskoordinációjuk.

cucka
 
 


Anita : egy négyágyas kórteremben 4 babás-anyukával sem nagyon lehet, és akkor már inkább választom a saját vackomat, a saját gyerekemmel+férjemmel. :lol:

cucka
 
 


a váci kórházban ahol szülni fogok 2ágyas szobák vannak.és persze sok előnye van annak ha otthon vagy d azértannak is van ha kórházban vagy

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Jajj,ne is mondjátok a befektetést,sokáig benn levést,én Dénessel 2 hetet voltam benn,de csak a férjem hiányzott...most meghalok,ha távol kell lennem a gyönyörűmtől....

Azért irigylem az olyan anyukákat,mint Pókica és aki még nagyon fiatalon szült.Én most leszek 30 fiaim vannak.A mai világban egy fiú nemigen nősül/vállal családot 30 éves kora előtt,vagy csak nagyon ritka.Én már 60 leszek....vajon megérem,hogy unokáim legyenek?????(MEG!!!)de nem tuti :cry:
Másrészről,hogy ennyit vártunk,megvan minden feltétel,mind anyagiak,nagy ház,mind érzelmi szempontból.
De azért kicsit bánt....

Kép Kép
meli1118
 
 


m&g: hát mi nem ajándékoztattuk meg Verust, mikor Johi megszületett, mert el is feledkeztem róla. Meg igazán egy két éves gyerek szerintem ezt még nem fogja fel úgy. Igazán még ő sem ajándékoz, csak kap. Szóval szerintem elég, ha megkapja apától és anyától a karácsonyi ajándékot. Remélem hogy karácsonykor már 6an leszünk otthon!

pókica: hát remélem nem az ágyunkba hozzák majd a csajok a pasijukat :D
Furi amit írtál, hogy nehezebb a vajúdás az utolsó szülésnél. Én így állok hozzá, hogy talán ez az utolsó, és mi meg is teszünk védekezés szempontjából mindent majd, hogy így legyen, de ha Isten másképp akarja, akkor másképp lesz. Ezért talán nem is olyan túl végleges ez a bennem eldöntött dolog. Bár úgy érzem, ennyi a mi kapacitásunk, és teljes lesz ezáltal a család, de soha nem mondanám azt, hogy biztos, hogy soha többé nem leszek már terhes.
Köszönöm, hogy már most gondolsz rám. Én azért remélem, hogy 36. hétig bent maradnak a babák, aztán én nem is bánom, ha befektetnek. Anyumékra már most is sokat ráhagyom a gyerekeket - egy szinttel lentebb laknak a családi házukban - szóval hála Istennek nekem ezzel nem lesz gond. Direktbe úgy szoktattam őket, hogy valamilyen szinten anyukám pótolni tudjon engem. Mondjuk senki sem olyan szigorú velük mint én.
De vissza térve a befekvésre, remélem hogy 36 hetesen befektetnek, és 37 hetesen még karácsony előtt meg is lesznek a babák kellő súllyal. Bár most egy ikres kismamit, aki túl van a 36. héten már másodszor küldtek haza, mert minden okés, és feleslegesen nem akarják bent tartani. Ha meg karácsonyig nem lesz nálunk esemény, akkor remélem, hogy két ünnep között kibújnak :)
Én majd szeptemberben fogok vásárolgatni. A babakocsit is akkor biztosan megvesszük, mert utána ki tudja, hogy mikor hogy kell befeküdnöm. Aztán ha kisfiúk, kell majd pár ruha is, de remélem nem sok, mert van pár fiús anyuka ismerősöm, akikről talán marad ránk is ruha. Ezzel csak azt akartam írni, hogy hát nekem sem lesz túlságosan elengedve a vásárlási vágyam.

cucka: biztos nem lesz könnyű két kicsivel, és két újszülöttel. Izgalmas élet lesz, az biztos, de hiszem, hogy ha ezzel bízattunk meg, kapunk hozzá mindent ami kell - erőt, türelmet, szeretetet...

Kata
labkat
 
 


Cucka, de jó is lenne így ambulánsan szülni. De sajnos nálam biztosan nem működik, mivel streptococcusom volt az előző babánál. Azt mondta a dokim akkor, hogy hiába leszek negatív szüléskor, ha már egyszer pozitív volt, akkor szüléskor mindenképp meg kell kapnom az injekciót, hogy ne fertőződjön a baba és születéskor a baba füléből is vesznek váladék mintát, annak 2-3 nap mire megjön az eredménye. Addig a baba is kap vénás szurikat. Így nekem szükséges az a 3 nap bentlét. Sajnos az Imrében még az apa sem foghatja meg a babát, csak üvegajtón keresztül nézheti. Ezt nagyon sajnálom, hogy így van. Jobb lenne otthon.

Pihenés kórházban sincs ugyanúgy. Mi szülés után pár órával megkaptuk a babát és végig velünk volt. Még hátrány is a kórház pihenés szempontból, hiszen hiába voltam két ágyasba, a mellettem lévő anyuka babája állandóan sírt még éjjel is és a hajnal 5 órás ébresztő, 6 órakor vizit, takarítás stb...sem épp a kismama pihenését szolgálja.

Meli, nekünk is véletlenül jött ám az első gyermekünk! Utána a sok év kihagyás elég volt gyerek mellett is ahhoz, hogy házat építsünk, autóink legyenek, karrierünk, vállalkozásunk. Valószínű pár évvel hamarabb meglett volna mindenünk, de úgy érezzük megérte. Pár év ide vagy oda nem számít. Sőt szerintem az ember sosincs "kész". Mindig van mit venni, mit felújítani stb...
Így valóban nehezebb volt, de ez annál jobban összetartott minket. Bár sosem gondoltuk volna, hogy egyszer 3 gyermekünk lesz!
:D
Labkat, ez a szülésznő tapasztalata volt arra a kérdésemre, hogy a harmadik gyorsabb szülés lesz-e mint második volt.
Mondom, hogy ez a parám. :D
Bennem nagyon bennem van, hogy utolsó szülés, főleg mivel nagyon nehezen viselem ezt a terhességet. Szó szerint teher és még mekkora lesz a hasam! Persze vannak időszakok mikor nagyon élvezem, de egy kicsit fura is a nagylányunk miatt, nagy lesz a korkülönbség és ezáltal olyan öregnek érzem magam. Szóval gondolom lelkiekben terhel le az egész, nem csak a testi része.
Mire a lányunk 20 éves lesz, addigra a legkisebb még csak 9. Talán 9 évesen már nagynéni is lesz. :roll:

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 


labkat: én is hiszek abban, hogy az ember vállára nem véletlenül kerülnek "terhek". Tudom, hogy meg fogtok tudni birkózni a feladatokkal, és hogy ha néha lesznek is nehézségeitek a mindennapokban, inkább az öröm és a boldogság lesz az állandó vendég Nálatok. :) aki ilyen sorokat tud írni, annak megelőgezem a szeretetet, a türelmet, az erőt. ;)

Anita: én 4 ágyasban voltam, szintén roaming in-ben, azaz a babák állandóan velünk. A fő bojkottáló Hunor volt, aki nem akart éjjel aludni, és így fölébresztette az anyukákat, majd a babáikat is. :oops: sose felejtem el a ciccegéseket, meg azokat a pillantásokat, amiket kaptam akkor tőlük. :? Kénytelen voltam éjjel egykor sétálni indulni a folyosóra az egy napos cipzáros pocakommal meg a süvöltő Manómmal. :lol: Ma már szép emlék, akkor ennyire nem vigyorogtam rajta.

pókica: irigyellek én is a korai szülésedért. :) Én is 32 vagyok már, jobb esetben is 25-30 év, mire unokázhatok. :)
Nem is tudtam, hogy ilyen komolyan kell venni egy pozitív Strepto fertőzést. :shock:

cucka
 
 


Hali!!!Képzeljétek,éjjel teljesen beparáztam,mert este elég sokat keményedtem,oké,tegnap tevékeny napom volt,sokat mentem,felmostam a lakást,csináltam krumplisalátát,mostam,teregettem,stb....aztán éjjel el kezdett görcsölni a hasam és halálra rémültem,majdnem ébresztettem apát,h mennünk kell be.Aztán kiderült,h csak egy kis gyomorrontás,tegnap apósomat köszöntöttük,halászlé volt,meg hortobágyi palacsinta,keveset ettem,de tartalmas volt és nehéz....uzsonnára meg beettem egy barackot és kb.20 dkg áfonyát és meghajtott.Ma voltam wc-n már vagy 3x és már jobban vagyok....rémisztő volt...

Kép Kép
meli1118
 
 


sziasztok
meli tegnap hajnalban én is így jártam :)
hát én fiatalon szültemés nem bántam meg/21 évesen/ így még fiatal leszek amikor a gyerekeim már picit nagyobbak.de ebben is mindenkinek más a véleménye.nekünk sem volt meg előre semmi de a mai világban ha arra vár az ember akkor tényleg csak 30 fölött kezd el családot alapítani jó esetben.
hát szrintem ne aggódjunk míg a befekvés miatt mert csak gyűlnek a félelmek :oops:

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Anita,akkor ez terhes-szindróma????Érzékenyebb a gyomrom,vagy nem működik már úgy a perisztaltika és ez okoz görcsöket...nem tudom,de most már abszolút betartom:sokszor nagyon keveset....

Kép Kép
meli1118
 
 


Sziasztok!

Látom ma nagyon laza a fórum,dehát mindenkinek megvan a dolga az biztos! :)

Ma én palóc levest és brassóit főztem.. nagyon fincsi lett..

Tegnap meg a drága felettünk lakó szomszéd jól beáztatott minket meg még az alattunk lakót is...
Ugyhogy zajlik az élet...
Remélem mindenki jól van,pihizzetek sokat ha lehet..
Én már nagyon várom,hogy kicsit hűvösebb legyen megint,mert nálunk a harmadikon borzalmas a meleg...
Vendég
 


cucka: olyan kedves vagy. Sok minden megy ám elméletben, de néha a gyakorlat mást mutat. Nagyon türelmetlen tudok ám lenni, de azt hiszem nevelő céllal kapok ajándékba ennyi gyereket, hogy megtanuljam a türelem leckéjét :)

Meli: akkor épp úgy jártál mint én a napokban. Engem is nagyon megrémített a hasmenés miatti görcsölés és keményedés... de már túl vagyok rajta. Remélem te is túl vagy már az egészen!

anita: valahol én is ezt vallom. Nekünk sincs házunk, nincs csak hitelből kocsink. De az Úr kegyelméből van hol laknunk, mert anyuék annak idején nagyon nagy házat építettek, és így van egy elég nagy lakrészünk külön szinten az ősöktől. Szép kert kis csúszdával, homokozóval, tóval... Szóval semmi okom panaszra. Igazán meg értem azt is, aki építkezik, csak sajnos vannak akiknek ez a gyermekvállalás kárára megy. Egy ismerősöm nem tudom pontosan hol tart, de 34-35 éves, karrierje csúcsán, rengeteg pénzt keres, csodálatos háza van, fiatal férje, és a gyerek nem akar összejönni. Sajnálom nagyon, mert kedves lány, de igen, azt hiszem, hogy mérlegelni kell. Dolgozni még lesz időm, gyereket vállalni viszont jobb 35, sőt az elsőt 30 előtt. Én fősuli után 2 évet dolgoztam, és úgy lettem állapotos. Egy évet vártunk nagylányunk érzekésére, már hormonvizsgálatokra akartam menni, a férjem meg andrológiára, mikor pozitív lett a teszt :)

Kata
labkat
 
 


meli lehet hogy érzékenyebb a gyomrunk nem ez volt az első ilyen esetem mióta terhes vagyok,pedig én nem eszem sokat egyszerre.
kata én úgy álltam a gyerkekhez hogy 30 felett már nem szívesen szülnék így elkezdtem időben :lol:így ha esetleg mégis akarunk 3.at akkor még az is belefér 30 alatt.nekünk eddig szinte nem is kellett várnia babákra jöttek midjárt ahogy szerettük volna szerencsénk volt.nekünk sem volt saját házunk most van egy fél mert húgómmal megörököltük ésmost vele lakunk egy 2 szintes házban ő még tanul,autó :lol: pont ebben a hónapban adtuk fel rá z utolsó csekkett 5 évig nyögtük :wink:

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


na most jól belaktam pedig tényleg nem szoktam sokat enni.
rakottkrumplit csináltam,meg még utána főtt kukorica na elég is volt.
ti szeditek a terhes vitamint?mert soktól halottam hogy csak a 12. hétig szedi.

Kép
Kép
anitaaa03
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: