Kicsit irigykedem a Balatoni nyaralókra, de augusztusban mi is lemegyünk pár napra. Azért vízben mégiscsak elviselhetőbb ez a nagy meleg. Sokat járunk strandra, főleg a Rómaira, nagyon jó ott a gyerekmedence is, Levi imádja!!!
Hétfőn apa szabin volt így megcsináltuk a az előkertet nagyon kis helyes lett, büszkék vagyunk rá. Majd teszek fel képet róla. A hátsó kert ma lesz kész. De sajna a gyepszőnyeg miatt 1-2 hétig nem lehet még rámenni. De utána majd ott fogunk hancúrozni Levikémmel. Ja azt el is felejtettem hogy hétfőn délelőtt ugye megcsináltuk a kertet, utána 1-re mentünk 4D UH-ra és annyira jó képeket csinálta a doki a kiscsajszinkról, tiszta Levi csak a szája vastagabb mint a Levié. Kétszer is láttuk a punciját szóval most már teljesen biztos hogy Panna lesz. Mikor hazaértük úgy el kezdett zsibbadni a jobb oldalam hogy csak na. A jobb lábamat alig éreztem, és már a derekam jobb oldala is nagyon fájt. Kicsit megijedtünk mert este is alig tudtam aludni. Valószínű túl erőltettem magam, úgyhogy tegnap szigorú pihenés volt. Levit átvitte apukám magukhoz, így egész nap aludtam és nagyon jól jött. Szóval innentől mindent csak óvatosan fogok csinálni.
Mindenki jól van? Mi pénteken meg csütörtökön ráérünk, akár strandra, akár hogy átgyertek.
Teszek fel pár képet. Mi is kérünk képeket!!:-)))
Napkrém bekenése nem egy egyszerű művelet!
Huncutkodás!
Ropi evés a kis hercegemmel!
Pancsolás papával!
Tessék csak tolni!
Anyával a legjobb huncutkodni! Na meg apával is!
Otthon a kis medencében!
Igazi pasi, már most!!!!
Na íme a kis előkertünk, sajna a színeket annyira nem adja vissza.











fürcsi az erkélyen
no comment
ott





főtér
kilátó



Kis itós!!
A mi kis sofőrünk!
Esti kép a Lellei kikötőben.
Huncutkodás anyával!
Az én kis vizimentőm!
Tiszta kockahas:-)
Anya homokos a lábam!!
Vár építés apával és anyával!
Altatás
Alvás!
Panna babát is lehűtöttem egy kicsit!




