A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 márciusi babák


Banokla, szép képek, aranyos, majd írd meg mennyit nyom a kispasi. Anyukám a lila polós, mellette keresztanyám(a testvére) és az unokatestvérem, ő a Keresztanya, másik Keresztanya, Keresztapa, meg mellettünk, ő anyukám húga a legkisebb, csak 10 év van köztünk, Ő Kamilla anyukája.(róla szoktam néha képet rakni)

Bea, Maja

Kép
bea1978
 
 


laptető :twisted: :lol:

Bea, Maja

Kép
bea1978
 
 


Ja igen a játék, amit írtam még anno, hogy lenne kedvetek játszani. Akkor én elárulok magamról hét dolgot, hogy jobban megismerjetek. :wink: :wink:

1. Szeretek itthon tevékenykedni. Sütni-főzni, új ételeket kipróbálni, DE csak nyugodt körülmények között, ha van rá időm, és nem kell kapkodni.

2. Reggeli kávé fontos része a napjaimnak. Mostanában sajnos egyedül kávézgatok(apa korán megy dolgozni).

3. Magamtól tanultam meg varrni. Amit nagyon szeretek, de amióta Krisztián meg van nem vettem elő a gépet.

4. Szeretem a gyerekeket. Szeretnénk még kistesókat.

5. Nehezen nyílok meg idegeneknek, de ha valakiben megbízok, akkor annak a személynek nincs menekvése tőlem. :lol: :wink:

6. Férjem véleménye sokat számít. Nem veszek meg olyan dolgot, ami nekem tetszik, de tudom, hogy neki nem tetszene.

7. Szeretnék sokkal-sokkal kreatívabb lenni. A kézügyességemen is van csiszolni való. :oops:

banokla
 
 

 
 

Remélem új dolgokat írtam magamról. Ha valakinek van kedve folytatni szívesen olvasnám. Én sajnos nem tudlak benneteket megismerni személyesen, mert a talik hozzánk messze vannak.

banokla
 
 


Helló!
Petinek ezúton is Nagyon Boldog Névnapot Kívánunk! Kata külön cuppantja!
Banolka szépek a srácok. Nagyon szépek! Mennyi meggy. Jó ég! Nemlajos kötheti a gatyóját. Remélem majd kapunk képeket a végeredményről. Banolka egyébként a meggymagpárna nagyon jó jegelésre és melegítésre egyaránt. Vagyis fülgyuszinál, vagy zúzódásnál is. Dm-ben 700 Ft körül van, mi pocakfájásnál is használtuk, jól tartja a meleget, mikrózható, stb…
Tábla akkor színes lesz, csak most még másik gépen van.
Bea keresztelős képek tényleg szuperek. Nagyon jól nézel ki. Anyud le sem teszi az unokát. Szépek vagytok. Tök jó, hogy apuka is részt vett rajta.
Hátulkötést kipróbáltam. Se Katának, se nekem nem adott nagy biztonságot, de én legalább nem kezdtem el sírni. Azért majd nézegetjük a dolgot.
Csibb nagyon jók a képek! Szépek vagytok! A két vigyori együtt csúúúúúcs!
Döme bár hasonlít magára persze, sztem nagyon sokat változott. Lehet csak én látom így. Nagyon klassz pasi lesz belőle!!!!!!!
Meggy, annyit írtatok róla, kaptam vagy 2 kilót. Nekem ennek a magozásához sincs kedvem. Pedig most alszik a két gyerek. Asszem nekiesem.
Mosható pelu. Minden tiszteletem Gyöngyi a tied, de én ehhez lusta lennék. Amúgy ha mentek vhova simát adsz Esztire? Pl. Tatai tó.
Na megyek is, vár a gyümi.
Banolka majd gondolkozom a 7 dolgon.

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Katka: üdv itthon :) , anyós és sógornő jött át segíteni. Szerencsére mindig akad segítség.

Vannak pelusok, amiknek lehet állítani patenttel a méretét, ezek elvileg 13-15 kilóig jók a babára. A mosás csak a kakis pelusnál macerás, mert ezt azért jól ki kell lötybőlni (szerintem). Most úgy csinálom, hogy lavorban áztatom,és ha van pár percem lecserélem a vizet róla. Este meg kicsavarom és száraz vödörben letárolom a nagymosásig. A pisis pelusokat meg csak kinyomkodom gyorsan folyóvíz alatt és irány a vödör, kb fél perc.

meggylekvárt befőztük, még hátra van a ribizli, illetve a másik adag meggy lefagyasztása, szőrp készítés. Már unom kicsit :)

1. sokszor érzem magam magányosan
2. makacs és érzékeny vagyok, ha megbántanak,napokig rágódok rajta és sírok
3. kevés barátom van, de azok életre szólnak
4. hiányzik Pest és sokszor a nyüzsi
5. tudok két színű is lenni :oops: , bár ezt próbálom kiküszöbölni
6.hiszek Istenben, de a horoszkópban is :wink:
7. szeretem a férjem, de sokat veszekszem vele igazságtalanul :?

hű, hogy ezeket le is írtam :shock:

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


gyöngyi, wow :shock: :shock: :shock:

banokla, kukli jól le írta: hűthető, melegíthető, tartja a hőjét, ezért jó sérülésekre, görcsökre, stb.
Mi 800 Ft-ért vettük a dmben a kb. 15X15-ös kispárnát... Inkább most mindenkitől elkérem a kiköpdösött magjait, és megvan az ajándéknak való kisbabásoknak egy időre :wink:

No, nézzük, milyen hét dolgot tartok magamról fontosnak ma (holnap már biztos, tök másokat írnék!)
1. labilis alkat vagyok, könnyen megbántódom, ezen emésztem magam sokáig (mint gyöngyi) és nagyon könnyű befolyásolni (kivéve politikailag), de ha megharagszom, sosem tart 10 percnél tovább, tudatosan max. fél óra 8)
2. könnyen barátkozom, viszont képtelen vagyok kapcsolatokat fenntartani, pl. levelekre többnyire válaszolok, de nem írok magamtól, így nincs is állandó baráti társaságom, viszont mindig van visszatérő barát az életemben.
3. bipoláris vagyok, vagy nagyon magam alatt, és akkor a boltig se jutok el, vagy repkedek, olyankor vagyok kreatív, meg humoros, meg ötletgazdag. Sajna ezek egyre gyakrabban váltják egymást.
4. nagyon érzékeny vagyok, ma pl. végigbőgtem a Bőhm bácsit búcsúztató Szomszédok részt, de rendszerint sírok híradón vagy reklámon is :oops: :roll:
5. 3 hónap kellett, mire feltámadjanak teljesen az anyai ösztöneim, és kb. mostanra értem be úgy, hogy egy vészhelyzetben a gyerekre figyelek először, és nem magamra :oops:
6. Minden azonnal kell. Most pl. megőrülök a gondolattól, hogy a legjobb az volna, ha a kistesóval csak év végén, következő év elején lennék terhes (már rendeltem teszteket is :oops: )
7. A fóbiáimat magam generálom, de nem tudatosan. Mikor felfelé ívelőben vagyok mentálisan, akkor vígan csevegek telefonon, nem félek a kutyáktól, és nem bánom, hogy bkv-znom kell, még ha meg is néznek :roll:

No, ennyi:)

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


sziasztok!
bea, keresztelős képek nagyon jók! az apuka meg nagyon figyel, törődéssel néz rátok, biztos fontos neki Majácska!!..sőt, bocsi, ha ez most nem tudom hogy jön ki, de igazából úgy néztek ki egymás mellett benyomásilag,mint egy igazi összertatozó szerelmespár/testbeszéd alapján/:) egyszóval : aranyosak vagytok, te meg nagyon jól nézel ki, tetszik a fehér kosztüm!

banokla: köszi kérdéesd :) szupi nap volt a tegnapi! Nándit lepasszoltuk anyukámnak/ és meghatódtam, mert csak 40 mlt volt hajlandó cumiból enni, megvárt a kajcsival a fiam, ő, aki 2,5 hónapos koráig csak cumiból kapta a tejet :) :P amint megérkeztem, leszívott :lol:
szóval elmentünk kettesben ebédelni, ja de előtte Nándi is megajizott minket, délelőtt egész sokat aludt, így mi is visszapihizhettünk, bár fél 7kor kelt :) aztán meg elmentünk cukrászdába, oda , ahonnan az esküvői tortánkat rendeltük:) kb 6-7 órát voltunk csak kettesben a férjemmel, ránk fért, bár hiányzott a poronty :) és arra jutottunk, hogy havonta-kéthavonat egyszer betervezhetnélnk egy ilyen gyerek nélküli félnapot:)
Ja, és a férjem nagyon édi volt, megkérdezte újra, hogy :"Hozzám jöszz feleségül? :)"Meg sokat puszilkodtunk meg ilyesmik :oops: :oops: :oops:
Szia, katka, üdv itthon,majd mesélj, mennyire volt pihentető a nyaralás :D
más nme jut eszembe, mert Nándi folymaatosan kiabál itt mögöttem..
ja..de, az utobbi 2 napot.-estét a következőképp csináltuk: este fürdés.-etetés után Nándit fogtuk hálózsákostól, be ababakocsiba, és fél10ig séta. mind2 nap eső utáni friss levegő volt, igy nem 3 órát sírt csak felet....persze apa mindent bevetett, lóbálta a babakocsit a levegőben, stb :D
lilla, próbéljátok ki. igy is fél11kor fekszik a család, de kevésbé idegőrlő, mint az ordítást hallani....nem tudom ,mindennnap bejön-e majd, de amig nyár van, én próbálkozom ezzel/ a szobában babakocsizás nem vált be/

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
pulcsi
 
 


Kukli: Köszönöm a köszöntést Peti nevében. Mind az sms-t, mind a fentit. A puszit továbbítottam, de Peti ragaszkodik, hogy majd személyesen is kéri. 8) :wink:

Csibb, Marq: Nektek akartam írni, hogy milyen csinos anyukák vagytok! :P
Tegnap néztem magamról fürdőruhás képeket és alaposan elkeseredtem. legszívesebben beülnék egy nagy zsákba, ahol senki se lát.... :(

Banloka: Nagyon aranyosak a fiaid! Szerintem se állj meg kettőnél. ;)

Képzeljétek folyik az apasági per. Beadtuk április elején és az volt az első dolguk, hogy megkeresték a gyámügyet, ahonnan most jött a következő levél. Idézek: 'Megállapítjuk, hogy az anya nem képviselheti a gyermeket az apaság vélelmének megdöntése iránt indított perben a bíroságaon. ... A perben X.Y. ügyvédet eseti gondnokul kirendeljük.'
:twisted: :twisted: :twisted: El tudjátok képzelni? Baromian dühít, hogy nincs jogom a saját fiamat képviselni, hogy az az alap, hogy én csak rosszat akarhatok neki.... :twisted: :twisted: :twisted:
És persze sehol egy nyomorult tárgyalás időpont. Most elkezdődik úgy a nyári bíróság leállás, hogy egy nyomorult időpontunk sincs még őszre és már április elején beadtuk....
Persze tudom, hogy én nem váltam el időben, de akkor is nagyon bosszant a dolog. :twisted: Most legalább jól kipuffogtam magam...

Nyaralás jó volt, bár akadt benne kaland is... Majd este leírom, most még rengeteg a dolgom. (Nyaralási utórezgések.)

Tali: Csütörtök 3 óra nekem nem éppen ideális, de majd szervezkedek, hogy jó legyen. ;)

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Hú Banolka ez érdekes játék. Nyílunk mint rózsa. Nemlajos 2 dolgot is leírt (2., 6.), amit megtehetnék (megteszek?).
1. Nagyon türelmetlen vagyok, ha vmit kitalálok, azonnal kell nekem. Képes vagyok tüzön vizen át harcolni fölös dolgokért, és sokszor előre tudom mennyire nem éri meg. Ahogy öregszem igyekszem egyre türelmesebb lenni.
2. Könnyen kérek bocsánatot. Igazából talán inkább félvállról, nem őszintén, csak hogy ne legyen patália. Ez nem bizti, hogy a legjobb, de konfliktuskerülő vagyok.
3. Mindemellett mégis sokszor úgy érzem „dirket” generálok konfliktust, ha nagyon unom magam.
4. Nagyon nehéz megsérteni. Nagyon kevés dolgot tarok annyira fontosnak, hogy felvegyem, de a barátaim a legkisebb dolgokkal is megbánthatnak.
5. de ha …. Nehezen bocsátok meg. Ha sikerül megbántani akkor azon nem tudok túllépni. A legkisebb apróságokon sem.
6. Imádom a logikai játékokat, és ált. legalább egy stratégiai játékot játszom neten hónapokig. Most is van két új városom egy játékban, és szeretem a focit. Kb. 10 éve én voltam az egyik magyar nagy focicsapat weblapjának szerkesztője (akkor ezek a dolgok még gyerekcipőben jártak).
7. Sokszor nem értem meg mások problémáit, talán mert mindent könnyen veszek. Azt hiszem ez nagy hiba.
+1 A legnagyobb hibám amúgy, hogy sokszor sokat beszélek, és tudom, hogy már mindenki ún, de mégsem hagyom abban.
Katka sajnálom a bosszankodást, de gyere csak és írd ki! Reméljük hamar túl lesztek rajta. Puszit személyesen is majd vmikor. Mától akkor tanítom nem csak tejért cuppogni.
Pulcsi örülök, hogy jól telt a forduló.

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Nocsak, öszinteségi 7 pontok? :D

Én először kicsit keresem a közös pontokat:

- Banoklával: sütés-főzést én is nagyon csipázom, bár nem napi szinten. Nekem ehhez ihlet kell :) (majd még keresek neked recepteket, nem felejtettem ám el, és nagyon jól esett, amikor írtad, mennyire bejött a tejszínes-boros tepsis husi...)
És a reggeli kávém nélkül nem nap a nap szerintem sem.
- Gyöngyivel: a nyüzsi nekem is tud hiányozni, és igazán jó barátom nekem sincs sok
- Nemlajossal: a barátságok ápolásában én sem voltam húde erős, erre igyekszem borzasztó tudatosan odafigyelni (veszítettem már el sajnos emiatt értékes emberek barátságát)

És akkor az én pontjaim:
1. a környezetem engem türelmesnek, kiegyensúlyozottnak tart; én magamról ezt nem gondolom ennyire így, de mindig ilyen visszacsatolást kapok :) az tény, hogy nagyon kevés dolog tud kihozni a sodromból, elég sztoikus vagyok, a párommal e tekintetben jól kiegészítjük egymást (ő kifejezetten lobbanékony, túlreagálós, és azt hiszem, jó irányban módosítjuk egymást emiatt)
2. egyszerre vonzódom a kreatív-alkotó tevékenységekhez és a szellemi-gondolkodós-elméleti dolgokhoz. Valószínűleg ezért sodródtam a kutatói-egyetemi lét felé (ez nem volt annyira tudatos, de bejött).
3. kissé "PatóPálos" vagyok, nehezen szánom rá magam nagyobb változtatásokra, és hajlamos vagyok a halogatásra
4. utálom a házimunkát, borzasztó robotnak tartom (kivéve a főzést)
5. idegesítenek és elkedvetlenítenek a monoton és aprólékos dolgok, feladatok (pl. ezért nem kötök vagy horgolok, de a varrás nagyon bejött - az valahogy haladósabb és kreatív :) )
6. én nem barátkozom könnyen, és nehezen oldódom új emberek között, bár ez is sokat változott az évek során
7. kedvenc színem a zöld és aktuálisan az MR2-t hallgatom (bocs, de utolsó pontnak már semmi értelemes nem jutott eszembe)
É

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


erpé: jó az utolsó pont :)

nemlajos: hát mi lelki társak vagyunk asszem, csak én nem tudom ezt ilyen jól leírni mint te. A 7 pontból mindegyikre bológattam, hogy én is,én is :wink:

Kukli:én elhallgatlak bármeddig :) nyugodtan zúditsd rám a szóáradatodat :wink:

És ha majd kicsit megismertük egymást személyesen is, akkor majd kielemezzük a másikat :D

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Katka, üdv itthon, és kérjük majd az élménybeszámolót!

Csibb, Bea nagyon szép család vagytok, gyerekek, anyukák, apukák, keresztanyák...

Döme változása is nagyon jóóóóó!!!! :lol: 8)

Erpé Samunak jobbulást!!!!!

Pulcsi, örülök, h jól sikerült a házassági évforduló és, hogy Nándinál bejön az esti séta. :wink:

És akkor az én pontjaim:

1. Imádok játszani, sztem legbelül még én is gyerek vagyok! (férjemmel sokat társasoztunk még Szonja előtt, azóta meg nincs idő rá... :lol: )

2. Naggggyon türelmetlen tudok lenni, ha kell vmi, az azonnal kell!!!

3. Nehezen viselem a kritikát!

4. Már tudok bocsánatot kérni!

5. Könnyen barátkozom és ápolom is a kapcsolatokat! Sok haverom van, és sztem sok igaz barátom is, akikre mindig számíthatok és ők is rám! (még ált.suliból)

6. Az emberi butaság az őrületbe tud kergetni!

7. Az, hogy érzékeny vagyok és pl. bőgök filmeken sokáig titkoltam a barátaim előtt is. :lol:

Kukli, én is szoktam konfliktust generálni, ha unom magam! :lol:

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


Az 5. pontból kimaradt, h fiú haverjaim is vannak, és igenis van fiú-lány barátság!!!!

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


köszönöm a bókokat! olvastam, és majd este jövök én is a 7-tel! :wink:

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


ja, azt még leírom, hogy Máténak ma elég furcsa napja van. alig alszik... pedig szokott... de. is 3/4 óra után felkelt. utána elindultunk neki start szlát nyitni, néha elbóbiskolt, enni nem akart apa irodájában, aztán itthon igen, de az istennek nem akart fél 4-ig elaludni, most leraktam az ágyába, és otthagytam, és 1 perc alatt elaludt... :roll: lehet, hogy ez a hülye idő zavarja...
Fanni meg elaludt egyedül, míg Mátéval voltam, mert sírt :shock: ilyet se csinált még az én kislányom... :lol:

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Sziasztok!

Tetszik ez a játék. :)

Az én pontjaim:

1. A férjemmel annak idején egy kocsmában ismerkedtünk meg. :)
2. Érettségi után azért jelentkeztem az orvosi egyetemre, mert oda nem kellett felvételiznem. :oops: Tudom, hogy ciki...
3. Iszonyatosan sértődékeny vagyok, viszont könnyen ki lehet engesztelni.
4. Imádom a milánói spagettit!
5. Nagyon szeretem a berni pásztor kutyákat.
6. Néha nagyon rosszindulatú vagyok, főleg az anyósommal szemben, pedig azért ő se olyan szörnyű.
7. Kevés bennem az akaraterő. Nagyon. Ezért is nem tudok lefogyni. Na de már férjhez mentem. :)

Pulcsi!

Én az elmúlt 2 hétben bekeményitettem. :D Annát 2 óránként leteszem aludni. Egyszerüen észrevettem, hogy ennyi idő után elfárad, és olyankor kezd nyűgösködni. Féltem az elején, hogy az én "egésznapseggrázogatós" kislányom hogy fog elaludni magától a kiságyban, de érdekes módon nem volt vele gond. Beadtam neki egy pelenkát, amit tud enni (mivel a cumit nem fogadja el), meg a kedvenc kismaciját, amit szorongathat, és szinte 5 percen belül már alszik is.
Igy kb. naponta 3szor alszik 1 órát, plusz van a délutáni hosszabb alvása, ami kb. 3-3.5 óra. Szóval azt hiszem a napközbeni alvásra már nem panaszkodhatom.
Viszont este még mindig csak 10 körül alszik el, aztán 5-6 körül kel, ami szintén nem rossz, viszont mostanában nem akar utána visszaaludni. Amikor meg 7 körül visszaaludna, akkorra már kimegy az álmoság a szememből. Napközben meg nem tudok aludni, ami viszont azén hülyeségem.

Csibb!

Tényleg nagyon csini vagy! Hogy csinálod 2 gyerek után???
Vendég
 


Lilla, miért nem kellett felvételizni az orvosira????
Hát akkor neked szépen alszik Anna napközben. 3.5 óra???? :shock: Szonja fél órákat szokott. :)

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


Lillaoh
köszi! hát úgy, hogy nem nézek ki jól... mármint magamhoz képest... ugyanis 10 kg van rajtam... :lol: (na jó Fanni terhesség előtthöz képest csak 6)

ma is söröztem, csak az a baj, hogy Fanni rákattant, és mivel alkoholmentes, ezért hagytam... és nagyon vicces, mikor fennhangon szól, hogy Anya, kérek sört!!! :lol: :lol: :lol:

egyébként annak a malátaitalnak az a neve, hogy Karamalz. nem tudom, hogy találta ki a férjem, de hozott tegnap, pedig nem is kértem... :shock: :shock: :shock:

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Hűha! Önismereti szakkört nyitottunk? :shock: 8)

Gyöngyi: Sajnálom, hogy magányosnak érzed magad. Az nagyon rossz érzés. Én a terhesség 6.-7. hónapjaiban, amikor egyedül voltam a két lányommal, akkor éltem meg az iszonyatos magányt. Ahhoz képest a jelenlegi életem sétagalopp...

Nemlajos: Tetszett a 7 pontod. Én is ilyennek 'ismerlek' a hsz-eid alapján.

Kukli: Asszem Téged még nem ismerlek eléggé... Stratégiai játékok? :shock: Mit rejtegetsz még? :roll: :lol:

Erpé: A 4. pontoddal mélységesen egyet értek, de én a főzést is belesorolom.... Én vagyok a világon a legrosszabb háziasszony. :oops:

Tehuti: Simán lehet ám társasozni (még) a baba mellett. Vedd az öledbe és játsz fél kézzel. Mi rengeteged társasozunk a gyerekekkel és Peti mostanra nagyon élvezi, hogy 'részt vehet'. Nagyon figyel. kedvence a hali-gali (ha valaki ismeri). Azt is szoktuk, hogy ültetőszékben tesszük közénk. Úgy is nagyon figyel és akár egy órát is elmosolyog így. Néha adok neki játékot.

Lilla: 2-es pont nem ciki, hanem inkább érdekes. És azóta megjött az elhivatottság is? Szerintem anélkül ezt a szakmát, nagyon nehéz csinálni, főként a mostani eü. rendszerben.

Csibb: Fanni sörözése nem semmi. 8) :lol:

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Gyöngyi után szabadon: Ja és ha már a horoszkóp szóba került, akkor azt is elárulhatnátok a 8-as pontban, hogy milyen jegyben születtetek és mi az aszcendensetek (aki tudja).

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


kukli, a plusz egy annyira jól jött ki (nem tudod befogni a szád, írod benne, és természetesen plusz egy pontban, mert Neked hét nem is elég :lol: :lol: :lol: )

Amióta nem csináltunk zárt topikot, egyre többen kinyílnak, mintha nem várnánk már másra :roll:

Gyöngyi, viccesek lennénk együtt, főleg, ha ellentétes póluson lennénk éppen (ha meg ugyanazon, abból vagy nagyon jó, vagy tragédia sülne ki...)

Lányok, én napok óta elég szarul vagyok, a tüneteim szerint krónikus vashiány lehet (szédülés, ólmos fáradtság, látászavar), úgyhogy szerintem beiktatok egy háziorvost valamikor...

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Nemlajos, nekem szülés után a béka segge alatt volt a vasam...kórházban csak lestek, h nem vagyok rosszul. Szednem kellett 6 hétig gyogyót, aztán azóta nem nézték. Menjél nézesd meg!!!

Katka, majd beiktatunk társast!!!!! 8)

Én tipikus kos vagyok!!!! :lol: Skorpió az aszcendessem.

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


nekem meg úgy hullik a hajam, mintha jövő hétre meg akarnék kopaszodni... :roll: én vettem a bérestől vastablettát...

úgy írnám a 7-et, de nincs időm végiggondolni... Fanni mellettem, de megy úszni, úgyhogy ha leraktam este Mátét, jövök! addig legalább gondolkodom rajta...

Nemlajos, Kukli
:lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


én bak vagyok szűz aszcendenssel.

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Hát az úgy volt, hogy amikor 18 éves lettem és eljött a pályaválasztás ideje, fogalmam se volt, mi szeretnék lenni.
Érdekelt több minden is, de nem tudtam választani.
Aztán itt a debreceni orvosin volt olyan kedvezmény, hogy aki a gimiben végig kitünő volt, plusz volt egy felsőfokú angol és egy másik középfokú nyelvvizsgája, azt felveszik.
Én meg nem tököltem, meg lusta is voltam felvételire készülni, úgyhogy jelentkeztem.
Aztán persze megszerettem, de máshogy ezt nem is lehetett volna végigcsinálni :roll:
Vendég
 


sziasztok

üdv itthon Katka! :D :D

ismerkedünk, ismerkedünk? :lol:

én pontjaim, ami gyorsan eszembe jut...

1. én is szoktam konfliktust generálni unaloműzés céljából, de aztán édes a kibékülés :D tegnap is pl ahogy vezettem haza hugoméktól Fótról, végig szívtam Mic vérét, de legalább nem unatkoztam :oops: :lol:

2. Nico nem tervezett baba, besikerült, de hatalmas boldogság :D :D :D

3. még most sem döntöttem el mivel szeretnék foglalkozni igazán.. eddigi munkáim sokfélék voltak, ezeket csak egy ideig szerettem aztán mentem tovább. mintha nem tudnék lehorgonyozni semmilyen téren, pedig szeretnék

4. szeretek kreatívkodni, kitalálni új dolgokat és véghezvinni (lásd lakásfelújítás, babaágy, és még a dohányzóasztalunkat is én álmodtam meg aztán megcsináltuk együtt :D ) nagyon szeretek lakásfelújítani, csak ez az 5-ös ponttal együtt nem jól működik, ugyanis

5. én is mindent azonnal akarok! :lol: lakásfestés pl 1 napig király volt, de másnap már nem volt buli.. akkor már készen akartam látni. jobban szeretem ha elkezdek valamit akkor még aznap befejezni.

6. sok fiú haverom van, leginkább azért is mert pasikkal jobban megértem magam. és én is csatlakozom Tehutihoz ebben: igenis van fiú-lány barátság :D

7. utálom a házimunkát, de a rendetlenséget még jobban, tehát legtöbbször rend van nálunk.. csak főzni ne kellene!!!

és én bak vagyok ikrek aszcendenssel

akkor csütörtök tali? du 3-4 között kopaszi gát? :D :D :D

KépKép
KépKép
adryn
 
 


nekem jó a csüt.

csütörtöki Adrynmegismerő tali, Kopaszi-gát, 15-16 óra között
Adryn
Nemlajos


folytasd!

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Horoszkóp szerint szűz vagyok, és fogalmam sincs milyen aszcendenssel. A szűz jegy alapján aprólékosnak és rendszeretőnek kellene lennem, no ez elég távol áll tőlem (bizonyos területeken legalábbis, ld házimunka :) ). Vagy valami nagyon durva aszcendesem van, vagy hülyeség a horoszkóp (hajlamos vagyok ez utóbbit hinni :) )


Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Erpé: Az aszcendenshez tudni kell, hogy pontosan, mikor születtél. Ha az órát tudod, akkor az már jó. Hogy mondjuk 3 és 4 között. Meg tudni kell a helyet is.
Régebben én is azt hittem, hogy a horoszkóp hülyeség, de aztán kicsit elkezdtem játszani vele és nem hülyeség. nem hiszek benne én sem vakon, inkább egy érdekes játéknak tartom.
És azt mondod nem vagy rendszerető, de te vagy az, aki minden nap összefoglalja a napot és mindenkire reagál és mindenkit fejben tart.... :wink: Az lehet, hogy te még nagyobb rendet várnál el magadtól, de azért szépen rendszerezed ezt a káoszt. 8)

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Csütörtöki Adrynmegismerő tali: Én (remélem) megyek 3 gyerekkel. Dani nincs nálunk most 2 hétig.
Kukli gyere, mert Zsófi rá van izgulva Botira. Muttattam róla képeket. És meg van sértődve, hogy Ági ismeri, ő meg nem. Remélem Boti bukik az idősebb nőkre. ;)

Bea: Nincs kedved eljönni a talira? Nálunk alhattok, ha gondolod. Dani szobáját fel tudom ajánlani. Bár én nem vagyok nagyon rendszerető és mindig kicsit rumli van, de szívesen látlak és legalább Téged is megismernénk. ;) Kelet-Magyarországi tali nem lesz?

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Erről beszélek Nemlajos. :lol:
Nekem a csütörtök valszeg nem lesz tényleg jó. Nagyon sajnálom, mert Zsófi és Ágica talán tudna vigyázni a kis dömperemre, és Boti nem indulna megint Dunának. :lol: Aranyosak nagyon, s persze Adrynt sem hagynám ki. Egy bnőmet régebben hívtam meg hozzánk, és pont erre a napra. Ráadásul átett tali, mert egyszer már variáltuk. Kidobni meg őket korán cinkes..... :roll:
Nincs még office, így nem tudok táblát dobni, de pedig kiderülnének a horoszkópok (is). Én napi szinten nem hiszek benne, de mérleg vagyok, állítólag skorpió asszcendenssel (biztos ezért tudok gonoszkodni).
Ha egyszer eljutunk együtt vmi főzös helyre, szívesen főzök, mosogatok. Imádom csinálni, a legkisebb főzeléktől a legbonylultabb kajákig. Minden nap főzök. Két napra sosem teszem, mert akkor másnap unatkoznék. :lol: Stílszerűen holnap meggyszószós húst csinálok krumplipürével. :wink:
Tehuti ezek után gyorsan felhívtam a legjobb fiú barátom, és szerdán jön is sétálni velünk, mert épp erre jár. :lol: Mellesleg a vonalzód látva Boti boldogan konstatálta, hogy az bizony ő a képen. :lol:
Nemlajos reméljük csak vas, vagy front. Én is elég vacakul vagyok néha, de a vastabitól egyéb tüneteim vannak. Lehet vasat kéne váltanom. :roll: a plussz nem véletlen :oops:
Fanni :lol:
Gyöngyi ha hiányzik Pest és magányos vagy, ugorj el hozzánk a csajokkal bármikor (Budára)! :P Erpé titeket is szívesen látunk. Boti okoz nyüzsit. :lol: :lol: :lol:
Katka várjuk a kalandregényt, képes illusztrációval. :wink:
Jóét!
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


... még... :lol:
Csibb megfigyeltem, mikor Mátét írod, hogy nem alszik, Katát fel sem lehet verni. :roll:
Ma felvettem milyen nehéz kelteni. Majd vmikor feldobom.....
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


na örülök, h másnak is vannak fiú barátai. :lol: 8)
kukli, boti lenne a vonalzón??? :lol: jaj, de aranyos lehetett, amikor mondta!

én sem vagyok nagy háziasszony, főzést nemrég óta gyakorolom...és csak egyszerűbbekre válálkozom. rendet szeretem, de a rendetlenségben is kiismerem magam frankón! :lol: :lol: :lol:

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


érdekes, nekem rengeteg fiú haverom volt mindig is, a lányokkal neten sem kerestem a kapcsolatot.
Erre jött a gyerek, és CSAK női fórumokon vagyok (kivéve a filmes topikot) :lol: :lol: :lol:

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Nemlajos: kell meggymag??? Pontosan mit is kell vele csinálni? Kifőzni? Mi ennek a menete? Felkeltetted az érdeklődésem.

banokla
 
 


Pulcsi: örülök, hogy jól telt az évforduló. Nem is tudom mit találjak ki. Nekünk pénteken lesz. Jó lenne kettesbe lenni, ugye Gergő nyaral, Krisztiánra meg vigyázhatna anyósom. Csak az a baj, hogy apáéknál beindult a sárgabarack, ezért alig van itthon. Meg amúgy is nem tudok neki meglepetést csinálni, mert mindent meglát rajtam, és kitalálja. Nincsenek is titkaim előtte. :lol:

Nagyon jó, hogy írtatok magatokról!! Ugye hogy nem is nehéz összeszedni 7 dolgot magunkról. :wink: Én is úgy vagyok, mint Nemlajos. Ma ezt írtam, de lehet holnap mást...

Kukli: én is tudok sokat beszélni. :wink: :lol: Nekem kínos, ha társaságban vagyunk és egy kicsit is csend van, olyankor gyorsan beszélnem kell. :oops: :lol:

banokla
 
 


Katka: sajnálom a bosszankodást. Tényleg elég érdekes, hogy a saját gyerekedet nem képviselheted.

banokla
 
 


Még amit régóta akartam írni. Krisztián minden este fürdésnél ordít. Olyankor teljesen másként sír, mint máskor. Tehát 3 hónapja nem telt el úgy fürdetés hogy ne sírt volna. Pedig sok mindent kipróbáltunk. Ötelt??? Katka??? :wink: :lol: :lol:

banokla
 
 


banokla, kell hát :)
A menet: sóban áztatni 1-2 napig, aztán egy órát főzni, aztán meg jól átmosni, megszárítani.
De ha csak simán kapom, úgyis öröm :)
(eddig olyan másfél decis pohárnyi jött össze, ezeket én ettem össze :D, hja meg anyu mondta, hogy egy nagyobb szűrőnyi vár otthon :wink: )

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 



Ha postán jön, természetesen állom, és annyi kell, amennyi van! :D
20kg-ig egységáras a posta, úgy tudom, az meg már aaaaaaaaaaaakkkora, hogy nincs is akkora csomag 8)

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Banloka: Én egy pár hétig fürdetném nagy kádba és sokat ölelném magamhoz. Végső esetben a finom meleg vízben összebújva megszoptatnám. Ha már a nagykád rendben van és mosolyog az öledben, akkor próbálnám újra a kiskádat.
Jobb ötlet nincs. :oops:

Köszönöm a sajnálatokat.... Azóta akadt újabb bosszankodni valóm. Ma volt Petiapuék válóperes tárgyalása. Csak a rám vonatkozó részre térnék ki. Petiapu anyósa tanúskodott (Dani nagyija), akit én soha életemben nem láttam, nem beszéltem vele és soha nem járt nálunk. Szentül állította, hogy én utálom a Danit és a Dani nem szeret nálunk és végigsírja az időt, amit velünk tölt. Ja és a lányokhoz és a testvéréhez pedig semmi köze Daninak. :shock: :shock: :twisted: :twisted:
Bevallom kinyílt a bicska a zsembemben.... :roll:

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


katka :shock:
Nem könnyű időszaknak nézel elébe :?

banokla: a vízben, vagy mikor kiveszed, vagy mikor levetkőzteted, vagy mikortól, meddig sír?
(ezt már csak holnap du olvasom, én most el, jóccak!)

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Katka köszönöm az ötletet. Kipróbáljuk. Hajjaj. Micsoda vallomás. :shock: :shock:

Nemlajos: Amint lekerült róla az utolsó ruhadarab kezdődött a sírás, addig míg pelust vagy bodyt nem adtam rá. Most már odáig eljutottunk, hogy ha meztelenül kézbe veszem, nem mindig sír...

banokla
 
 


na akkor én is:

1. társasági lény vagyok maximálisan. viszont ha egyszer benyugizom itthon (ez persze már 3,5 éve nem történt meg), akkor utána nehezen mozdulok ki...
2. nekem is sok fiú barátom van, volt, de mint Nemlajos, mióta gyerekem van, szinte csak nőkkel, lányokkal vagyok körülvéve...
3. önbizalomhiányos vagyok.
4. imádtam a kutyákat, de mióta szültem, el nem tudom képzelni, hogy még egyszer a lakásban kutyát tartsak... :shock:
aztán lehet, hogy ez idővel változik, ha megnőnek... :roll:
5. nem bírom a változásokat, ill. nehezen szokom meg őket, és magamtól sosem kezdeményezem... még egy szoba átrendezése is komoly erőfeszítést igényel... és ezzel összefügg, hogy nem tartom magam fantáziadúsnak... Fanni szobájának fala tök csupasz volt pár hónappal ezelőttig... (na jó, csak 2007 dec-től, amikor ideköltöztünk) most sem 100%-os a dekoráció...
6. új társaságban először megfigyelek, és csak utána oldódom, azzal akivel úgy gondolom, hogy érdemes.
7. Fanni is véletlen gyerek, de nagyon örülök neki, hogy jött, mert különben lehet, hogy még mindig nem lenne gyerekem, annyira féltem előtte a szüléstől.
8. bocs, hogy van egy 8. is, de ez még fontos! :lol: galambfóbiám van. illetve madárfóbiám, de a galambba tuti bele is tudnék halni!

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Banolka
szépek a gyerekeid!!! :D
gondolom a hőmérsékleti tényezőket már kipróbálgattad a fürdésnél... :roll: más ötletem most nekem sincs...

Bea
keresztelős képek is nagyon jók. nekem nagyon szimpinek tűnt az apuka! szép alkata van, Majának van mit örökölni! te is csini vagy!!!

Katka
szegény, ez rémes... :?

én is megyek talizni!!!! akkor vigyem Fannit? jönnek nagyok is?

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Fényképeim még mindig nincsenek. Talán holnap már lesz a gépemen. Addig mesélek a nyaralásról.

1 fejezet.
Az odaút


Reggel 7-kor sikerült elindulni és tök jól eljutottunk 1/2 3-ra a Plitvicei-tavakhoz. Szallást elfogalaltuk és mentünk megnézni a tavakat. Hát én még ilyen szépet nem láttam! Önmagában is monumentális és gyönyörű, de mindezt úgy kiépítették, hogy nem tették vele tönkre a természetet. A legnagyobb vízesés 78 méter magas! :P Több bejáarata is van a parknak és kapsz térképet különféle útvonalakkal, amihez megadják, hogy mennyi idő. Mi egy 3-4 órásat választottunk és csak tátottuk a szánkat ennyi szépség láttán. kristálytiszta víz. Halacskák úszkálnak benne. A tavak egymás alatt vannak (igazából felduzzatd folyó) és a szintek között zubog a víz. Nagyon szép fa járdák vannak kiépítve és lehet jönni-menni a tavak között, meg sziklába vájt lépcsősorok és az egész nagyon jól megvan csinálva. Volt az útvonalunkban sétahajókázás és buszozás is. Így elég nagy területet meg tudtunk nézni. Petit hordozóban vittük, jól elfáradtunk, de megérte. Egyébként 4 évnél kisebb járó gyerekkel nem túl jó a túra, mert könnyű beleesni és a fagerendákból kiépített járdák alatt sokszor habzó-száguldó víz van.
Másnap 10-kor indultunk tovább. Egy benzinkúton ebédeltünk és 3-ra már a kompnál voltunk. Ezen a napon szinte egész nap ömlött az eső. Kiderült, hogy a 3.15-ös kompra nem férünk fel (következő 16.45). Ezen bosszankodtunk, amikor észrevettük, hogy a pelusozó táska a benzinkúton maradt, ahol ebédeltünk 250 kilóméterre az autópályán! :twisted: Benne az összes útlevél, az összes mobil, az én pénztárcám, 2 fényképezőgép és Peti teljes uticsomagja.... :? Hát síkidegek lettünk. Egyébként én voltam az a marha, aki otthagyta a WC-ben.... :oops:
Italospalackokat feltöltöttük, pisiltünk és 4 gyerekkel irány vissza a szakadó esőben. Petiapu olyan ideges volt (jogosan), hogy megmukkani sem mertem). Peti szegénykém kocsiban szopizott menet közben, meg ott szórakoztattam, mert ennyit nem bír ki. és közben a 3 nagyot is, de érezték, hogy baj van, egy hangjuk nem volt.... Megérkeztünk 2 óra autózás után. Újra fizettük az autópálya díjat visszafelé, visszamentünk a pályára a jó irányba. Berohanok a kútra magyarázom a táskám, hát senki nem tud semmit és ott röhögnek, hogy én ebben a tömegben egy 4 órája elhagyott táskát akarok megtalálni... :? Totál elkeseredtem. Petiapu kiment az esőbe végignézni a kukát, hátha valaki kidobta a felesleget, de nem találtunk semmit.... Én olyan hülyén éreztem magam, mert végig azt éreztem, hogy ott van a táska, de hát mondták, hogy nincs. Végül megkértük őket, hogy hívják ki a rendőrséget, mert hát ugye nincs útlevelünk és kell a rendőrségi papír a nagykövetségre.... Egyik srácot megkértük, ő telefonált is. 2 perccel később gagyogtak egymés között horvátul, valamit vitáztak, majd az egyik srác (addig őt nem láttam) bement a hátsó szobába és kihozta a táskánkat, ami végig ott volt az öltöző szekrényeik előtt, de a kutya nem nézte meg (vagy nem akarták megtalálni :roll: ). Addigra már 1/2 7 volt, szóval téphettünk vissza, hogy elérjük az este 9-es kompot, mert utána csak éjféli van... Simán átkompoltunk, Peti közben elaludt kendőben. 10 körül odaérünk, vittem az ülülési jog szerződést, hogy kérjük a szobánkat (ezt régen mindig az ex intézte, nem én). Nézik a listát, hát a szerződésben szereplő szoba ki van adva valami Szabó Lászlónak. :shock: :shock: :shock: Este 10-kor 4 gyerekkel!
Aztán megállapították, hogy érvényes a szerződés és további nyomzás után megtalálták, hogy az én apartmanom nem is az, ami az érvényes szerződésben van, hanem egy másik. :shock:
11 után végre elfoglaltuk a tuti tengerparti 4 *-os apartmant. Erre a szekrény alól kifut egy hatalmas fekete csótány (nem olyan, mint itthon), majd még 2. És eltűntek bútorok alatt, Majd felfedezett a Zsófi a falon egy színváltoztató gyíkot (vagy valami hasonlót), ami irtó gyorsan tud szaladni. Ja és egy hosszú lábú helyi százlábunk is volt. Ezen a ponton éreztem azt, hogy most fogom elbőgni magam.
De Petiapu hős volt és az összeset összefogdosta. Éjfélre már ágyban is voltak a gyerekek.
Ígérem a többi nem lesz ilyen részletes. Folyt. köv. holnap.[/b]
A hozzászólást 4 alkalommal szerkesztették, utoljára katka22 2009.06.29 22:08-kor.

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Katka
hű, ez izgis!!! :shock: nekem jöhet a többi is ilyen részletesen!!! :wink:

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Katka ez elég izgalmas utazás lehetett, kiváncsian várom a többi beszámolót is :D
Mikor mi voltunk Zadarban sógorómékkal, akkor ők egy skorpiót hoztak haza a ruhák között a táskában :shock: Kipakolásnál vették észre otthon, mondanom sem kell hogy én addig nem feküdtem le amíg mi is az egész lakást és az összes táskát át nem néztük hogy nincs-e nálunk is egy :lol:

Elolvastalak benneteket én is napközben de több részletben, de nem sokra emlékszem :oops: :D
Inkább leírom én is a 7 tulajdonságot magamról
1. Gáborral, a férjemmel az interneten ismerkedtünk meg és mindkettőnknek ez volt az első komoly kapcsolata, igazából nekem előtte még csak egy barátom volt az is csak 1 hétig :oops: Akkor voltam 20 éves
2. Sokszor érzem magam magányosnak, mert a régi barátaim zöme már nem lakik itt Zeg-en, akik meg maradtak valahogy nem alakult ki olyan igazi barátság, ráadásul a bátyám is Bp-en van és csak 2-3 hetente találkozunk. Hiányzik :(
3. Sokat változtam amióta van Gábor és a gyerekek. Előtte nagyon türelmetlen voltam, hamar megsértődtem mindenen amin nem kellett volna azon is :oops:
4. 9 éves korom óta versenyszerűen tájfutok, büszke vagyok az elért eredményeimre (de mégbüszkébb vagyok a tesóm eredményeire aki világbajnok második helyzett volt csapatban Dániában :D Látod Adryn lehet ott is tájfutni :lol: bocsi a kitérőért :roll: :D )
5. Másik dolog amire büszke vagyok hogy elvégeztem a főiskolát, pedig a középiskolai osztályfőnököm azt mondta, hogy úgysem vesznek fel :evil: Bár 3 év helyett 4 évig jártam, de legalább nem adtam fel. 8)
6. Van edzői végzettségem tájfutásból, de még nem volt lehetőségem és időm ezzel foglalkozni.
7. Még mindig nem tudom hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek :lol: azaz nem tudom mihez kezdek úgy 2-3 év múlva mikor el kellene mennem megint dolgozni. :?
Ja és holnap lehet hogy én is másik 7 dolgot írnék le :D

Szegény anyukám még mindig kórházban van, mert elfertőződött a sebe :cry: pedig ma hazaengedték volna. Remélem minden rendben lesz vele, úgy sajnálom, most már igazán vége lehetne.

Ma Nimród is extra nyügi volt. :? Egész nap fognom kellett. Pulcsi eszembe jutottál és minden elismerésem a tied hogy így bírod Nándi nyügösségét, sírását. Én a mai naptól kész lettem.

Nemlajos, Gyöngyi milyen hosszú a kendőtök (meg akinek van még). Nem tudom eldönteni milyen hosszút vegyek 4,2 vagy 4,6 hosszút :?:

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: