Ma nem voltam, mert tesómra "vigyáztam" , igaz már 25, de sajnos még most sem szült meg, így ma elmentem hozzá!!
Nem tudom már ki kérdezte, de én is fél liter teával ittam, és nekem kifejezetten ízlett, és jól esett, viszont utána én is kissé carul voltam, égett a gyomrom a sok citromtól, és szédelegtem is, de úgy látszik mégsem esett le eléggé a cukrom
Fülbevaló: Mi már megkaptuk anyukáméktól,mert tesóm is kapott, nekünk olyan, hogy ne tudjon belenyúlni, mert picike, elől 4db kő egymás alatt, felváltva, átlátszó és zöld, ha találok hasonlót teszek fel képet, mert sajna a sajátról nem tudok, és azért ezt választottam, mert nekem is hasonló van ,csak nagyobb, de a picit is kipróbáltam,
Én is ennék, cserkót, de nem nagyon merek, a cukor miatt. De azért pár szem már bement meg egy kis dinnye is.
Andi! Kösz a linket a cukorhoz, hasznos
Babakocsi!!!
Hát nekem volt minden féle. Először bolygósítható, aztán 2 fogós végül egy nagy és fix kerekű és azt szerettem a legjobban, mármint a nagykerekűt, és nem okozott gondot. A két fogantyús nekem sajnos igen, álandóan el akart menni tőlem. Ha pl fontos telefonom volt az utcán de közben haladni is akartam akkor kapkodtam a kezem a jobb fogóról a ballra és fordítva, hogy egyenesben tudjam tartani.
Madar üdv köztünk!!
Nekem Janókám 4,5 lesz mire meglesz Blanki és hát már most mondogatom neki, hogy nem kell megilyedni, ez nem változtat semmin, és hogy nem kell mindíg mindent odaadni majd neki, mert mindegyikük külön egyéniség lesz, és azért mert a másik kicsi, még nem fogok rászólni,hogy add oda neki, stb. Sokszor láttam ezt az unokahúgomnál,hogy az anyja mondogatta, hogy add már oda Jancsinak( az én fimanak, mert neki nincs tesója) és nem szívesen adta, én meg rászóltam az anyjára, hogy az az övé, nem kell ideadnod Petra, majd ha már úgy érzed nem kell akkor add ide, és kb. 2 nap múlva megjelent a kislány a hintalóval, és boldogan adta, mert nem volt kényszer!
Viszont már most fiú csapattá alakultak a fiúk,és ma azt mondta a fiam: " Ha megalakul a lánycsapat is akkor majd együtt megyünk fagyizni" Olyan cuki volt, de egyre jobban ragaszkodik az apjához, és egyre inkább csinálja azt amit apa. Ugyanazt eszik stb. Közben most is itt simogat, és kaptam egy vállpuszit, miközben azt mondta szeretlek anya, tehát hozzám is ugyanúgy ragaszkodik
Na bocs a hosszúért!!
Mabe, gyönyörű poci
Nekem kocka hasam van , szó szerint, mert a köldököm befelé, és felfelé mélyül, így nem tud kijönni és ott teljesen lapos, mint egy kocka






















