Hugic: bár nálunk a tápszert cumisüvegből issza a nagylány, mást ő sem hajlandó. A nővérem is a poharas módszert javasolta, az állítólag ilyenkor bejön. Alapvetően szerintem az a baj, hogy korábban kellett volna ezekehez szoktatnunk a babákat és akkor nem lenne semmi baj. Én ezért baromi pipa vagyok a védőnőre (meg magamra is, hogy hallgattam rá), mert anno azt mondta, hogy nem kell neki plussz folyadékpótlás, mert a tápszerrel elég vizet iszik. Igen ám, csak most meg már annyira megszokta az ízét, hogy más nem ízlik neki. Az elején meg megivott mást is....

Bár alapvetően én is azt gondolom, hogy ha szomjas lesz, csak meg fog inni mást is.
Én most elgondolkoztam, hogy veszek olyan cumisüveget, ami olyan mintha pohárból inna. Később állítólag úgyis sokkal jobb.
Andrea17: nagyon cuki és szép kislány Hannácska! De úgy látszik a Hannák már csak ilyenek...

Ti elvittétek fürdőbe? lehet már? Én is úgy szeretnék már menni, főleg hogy annyi fürdőzési lehetőség van itt a környéken, de én még nem merem...
Stelly: annyira ügyes Adri baba! És milyen vidám az a nagy mosoly a végén!
Tesómmal tegnap beszéltem. Szerencsére jól van, de még mindig nem tudták megmondani neki, hogy mi okozta, bár a saját elmondása szerint nagyon megerőltette magát előtte nap. A legrosszabb az, hogy ezután is feküdnie kéne, de ezt meg nem lehet egy 2,5 éves kislány mellett...
Otthon még mindig rossz idő van? Mert itt tegnap délután óta 7ágra süt a nap és elég meleg is van. Mediterrán országba költöztünk?
Julcsi: sajnálom, ha félreértetted, nem akartam megbántani senkit. Szerintem pusztán csak arról van szó, hogy az én kislányom nagyon tanulékony és alkalmazkodó.

Ugyanígy volt ez az ágyban egyedül elalvással is. Első 1-2 hétben, amíg próbáltam rászoktatni nálunk is volt nyafi, de aztán rájött, hogy kényelmesebb neki egyedül az ágyban elaludni. Az etetéssel kapcsolatban meg arról van szó, hogy amikor áttértünk a tápszerre, akkor szigorúan 4 óránként etettem és ha sírdogált akkor is kivártam, mert nem akartam, hogy hasfájás legyen. Ő pedig megtanulta, hogy meghatározott időközönként úgyis megkapja amit kell. Egyébként az tévedés, hogy a cumisüvegből könnyebb inni. Az én mellemből sokkal jobban spriccelt a tej, mint ahogy a cumisüvegből jön. És speckó cumisüveget használok, amiből szinte csak akkor jön, ha szívja és akkor is csak 2 lyukból, míg a mellemből 5 helyről spriccelt.. Erre pont azért volt szükség, hogy át tudjunk térni a cumisüvegből evésre.
Én csak dicsekedni akartam, hogy milyen szerencsés anyuka vagyok és nemhiszem hogy bárki másra negatívan céloztam volna..... én legalábbis nyomát sem látom olyan megfogalmazásnak, hogy más éheztetné a gyerekét és egyáltalán semmilyen célzásnak. Ez csupán a mi véleményünk, hogy a gyerekünk miért nem sír ha éhes.

De ha valakit megbántottam, akkor elnézését kérem!
Gjéti: cumisüvegből mi ketteset használunk továbbra is, pedig az 3 hónapig ajánlott. 3 hónapos kortól már 3-asat ajánlott használni, de én még csak most próbálom rászoktatni, mert szokatlan számára, hogy több helyről jön a kaja és sokszor félrenyel. Rendes cumiból, meg már mi is Avent 3-asat, de bármilyen másikat elfogad, aminek ilyen a formája.
Zsu: nagy aranyos Bencus! Végre kép tőletek is!

Igazán vonzó legény lesz belőle!
Zetibebi: örülök, hogy Z jobban van! Kipróbáltok még azért más antibiotikumot is? Januárban tulajdonképpen milyen panaszai voltak?
Ma 4 hónapos kis Tündérem!
