A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 júliusi babavárók


VAgy 30-szor ültem ide, hogy elolvaslak bennetek. Végre sikerült!

Niki: még picurkát tarts ki, de nagy baj nem lesz semmiképp!

Dodi: Gratula, látod, nem kell beijedni, a dolgok rendeződtek. Örülök, hogy anyukád is rendben lesz. Az, hogy hisz a gyógyulásában, már fél siker!

007: nem ér ilyen sütiket felrakni!
Manó számítógépművészete után el tudom képzelni, futkostatok, mint pók a falon.

Agi: Laktoherb vagy fitolac. Van filteres és granulátumos is. Meg amit Ancsurti írt: Urtica nemtommi CH5!
ÉÉÉÉÉSSSS rengeteg folyadék: bubimentes vizecske, rántott leves, husileves.....

Még egyszer bocsi a tegnapi (anyázós) kirohanásomért. Egy kicsit sok volt belőle! (És még mindig nem tudom, hogy tudnám megbántás nélkül lerázni). És köszi az együttérzéseket. Jó tudni, hogy másnál is létezik ilyen.

Velünk minden ok: mai nap nem voltam túl barátságos kedvemben: az összes fellelhető porcicát kiírtottam! Utána Nócikám simizte a keresztcsontomat. Írtó édi volt.

Nem tuti, de lehet, hogy még jövök ma!

Kép
Kép]
hendegabi
 
 


Bond:Hacsak nem az itthoni kadban tortenik,akkor nem sok eselyem van ra :roll: :roll: ....Abban a korhazban ahova megyek,nincs lehetoseg ilyesmire....

En ismegneztem egy csaszaros videot meg regebben.... :roll: :? hat nem kellett volna....en mar a tutol is kivagyok,branul es tarsai..brrr,de eleg egy 'korhazszag"...minduntalan elfog a rosszullet mikor megyunk.
De ez van.

Kedden dokilatogatas,kezd surusodni a dolog...bar most azert valahogy jobb kedvvel megyek mint eddig,mert azert szulesbol nehez hazilag felkeszulni :wink: muszaj egy doki is hozza,ha mar a babarol lecsusztunk.
Kivancsi leszek majd a dulara,most folyik a levelezes vele,mikor ejthetjuk meg a szulesre valo felkeszitest...

Niki:Dorset egy kis varoska eszakon,rengeteg toval ovezve.Egy nyaraloba megyunk.Telen 4 napig aram nelkul voltunk,es 1 nappal elobb eljottunk,ezet kaptunk egy ingyen hetveget a tulajtol. 8)
Ilyen volt telen:

Kép
Kép

Azert az nagy orom hogy Rania jol viseli a tavolletedet,es nem szenved hianyt Rajtad kivul semmiben...Megnyugtato lehet hogy van ki vigyazzon ra!!!
Az komoly lenne ha itt talakoznank a vilag masik felen :lol: :lol: :lol: !!!

Kép
Kép
ancsurti
 
 


Szülésről: nálunk anno apától (aki addig homlokomat törölgette) megkérdezte a szülésznő: apuka, már látszik a feje, kopirnyó, nem akarja megnézni?
Hát apa megnézte. Utólag bevallotta, félt, hogy már nem lesz többet esélye nálam....

Egyébként akit érdekel, youtube-on szülés címszó alatt lehet találni videókat.

Kép
Kép]
hendegabi
 
 

 
 

Fuuu, ez agy alom-hely....emlekszem a teli kepeitekre! Biztos egesz mas nyaron, mas feelingje lehet! :D
Szuperul fogjatok magatokat erezni, ratok is fer, amennyi idegeskedesen mentetek mostanaban keresztul...na, meg egy darabig most lesztek kettesben utoljara! :wink:
Vendég
 


Niki:Mar a kepeket nezegetve erzem az erdo illatat....jo lesz!
Szar igy kocsi nelkul,tobbet mehetnenk azert a szabadba...
Igen,utoljara kettecsken,bar 6-an megyunk,ket gyerekkel+pocaklakommal :wink: de apa mondta,hogy elmegyunk setalni majd kettesben!

Azert nem is panaszkodom...en legalabb itthon vagyok bezarva,nem egy korhazban....bar egyedul igy is ugy is szar ez...
De kitartunk ugye? :wink: :wink: :wink:

Hendegabi:Apanak emlitettem a tojas-levest,hogy szoptataskot az nagyon jo....imadja!Orult neki...es en is szeretem...es meg is tudja csinalni! :wink: Amugy is nagy leveses lettem!
Ja es add ki batran magadbol!!!!!(ha masban nem is segit a dolog,de legalabb vigasztalhat a tudat hogy nem vagy egyedul a problemakkal...)

Kép
Kép
ancsurti
 
 


Dodi!
Gratulálok, ügyi vagy!!!! Annak meg nagyon örülök, hogy anyukádnak jól sikerült a tali a kineziológussal!!!

Tabati!
Én vettem olyan betétet, és ránézésre jónak tűnik, az eladó lány azt mondta, hogy szokták szeretni. Ha mégsem lenne jó, a nővérem majd vesz nekem tenát.
A tesóm vett ott az üzletben pelenkát a kislányának, és eddig meg van vele elégedve.
Én meg vettem nagyon édi frotír kifogót, majd nézd meg őket, mert olyan aranyosak!!

Ronmay, Szonibaba!
Gratula a szép méretekhez!!

Apa ma meglepett, a műtéte óta most először fel tudott porszívózni, meg felmosott, meg kiteregette a mosást, amit munka előtt beraktam, meg elmosogatott ebéd után, és délután leszedte a szárítót is. Aztán felhívott, hogy munka után nincs más dolgom, mint pihenni! Olyan jól esett!!!!
Szerencsére napról napra jobban van, szerintem néhány hét múlva már tud dolgozni is.

Tegnap este óta picit dagad a bokám. Ma úgy dolgoztam, hogy végig egy széken volt a lábam. Nem mondom, hogy könnyen elértem a klaviatúrát, de valahogy megoldottam.

Ancsurti!
Biztos nagyon jól fogjátok magatokat érezni!!!!

Kép
katy76
 
 


hendegabi! :)

Hát, belénk állt az ideg, de a rohangászás elmaradt. Ez olyan, mint amikor műtét közben komplikáció adódik: a sebésznek észnél kell lennie, nem engedheti meg magának, hogy beijedjen. Majd utána, amikor már elhárították a gubancot és rendeződtek a dolgok...

Anyázzál máskor is nyugodtan, mindannyian vagyunk így vele időnként. :wink:

A madártejet is előszerettel szokták bevetni, mint tejserkentőt. :wink:



ancsurti! :)

Ha nem bírod az "egészségügyi jellegű" dolgokat, akkor tényleg jobb, ha kerülöd az ilyesmiket.

Kép
Kép
200907?
 
 


katy76! :)

Nagyon jó, hogy ilyen híreket hozol Apáról, de azért fogd egy kicsit vissza, nehogy visszaessen! Az kéne még csak...

Nekünk a földön van a számgép, én arra szoktam felpakolni a lábam. 8) 8) 8)

Kép
Kép
200907?
 
 


IMÁDOM A MADÁRTEJET!

ANcsurti: irigykedem: én is szeretnék elmennni apával kettesben egy csöndes helyre + tábortűz, szalonna., haverok....

Kép
Kép]
hendegabi
 
 


hendegabi! :)

Kert vége nem jöhet számításba? :roll: :lol: :lol: (Csak a kötöszködés kedvéért: most kettesben vagy haverokkal szeretnél lenni? Vagy Apa a legjobb haverod? :roll: :lol: :lol: :lol: :lol: )



Ezt a képet ma kaptam. A címe: influenza:

Kép

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :( :( :( :( :(

Kép
Kép
200907?
 
 


Katy:Vegre tied Apa a javulas utjara "lepett"!!!Ez nagyon jo hir!
Csak tenyleg ovatosan,bar gondolom mar nagyon szeretne vegre konnyiteni a helyzeteden....aranyapa :wink: :lol: !!!

Bond:Madartej!!!Nemsokara csinalok is,arra is megtanitom pasikamat :wink: ha netan a szukseg ugy hozza!

Hendegabi:Kivanom hogy azert valamikor osszehozzatok egy kiruccanast :wink: !

Latszik hogy feldobodtam :wink: Ma csak pihizek...es netezek!
Tisztasag van,kaja is,es hat kell az energia a hosszu uthoz :wink:
Aztan feltoltodve nekiallok jovoheten a babaruha mosasnak!
Ma bejott a meleg,28 fok van itt is!Valoszinu ezert henyelek 8) 8) 8) szokni kell a hosszu tel utan....

Kép
Kép
ancsurti
 
 


Bond:Ez mar aztan nagyon pihent!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Csak nem valamelyik idesapa unatkozott??? :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
ancsurti
 
 


Ancsurti:Érezzétek jól magatokat!
Irigykedem,de majd remélem kapunk élménybeszámolót!

KépKépLilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
tímea83
Ajka
 
 


Sillia:
Valóban a karamellás a tuti!! És nálunk ilyen van a cukiba!! Legalábbis legutóbb karamellásat ettem!
Azt hiszem most nekiállok valami pudingot csinálni, vagy nem tudom, mert ennyi süti láttán nem bírok magammal!!

Tabati:
Ez a körzetes dolog egy jó kérdés. Holnap megyek szülőszoba látogatásra, meg is kérdezem a dokimtól.
Haljajjjjjj már annyi kérdésem van hozzá, hogy azt hiszem listát írok, így talán nem marad le semmi.

Ancsurti:
De jó fej pasid van!!! Irigyellek ám! Ha én nem tudok majd főzni, szerintem ha anyu nem főz éhenhalunk, vagy ahogy apát ismerem rendelt kaján, hambin, és vimpin fogunk élni...

Tabati:
Bondnak majd James Bondos zenét rakjuk be amikor bevonul!!:D:D:D:D

Dodi:
Gratulálok a szigorlatokhoz!!!! Nagyon ügyi vagy!! :mrgreen:

Lorca:
Minden viszonyítás kérdése, de tényleg jobb hogy a mi babócáink még a helyükön vannak!!Maradjanak is ott a kiírt időpontig.

Szonibaba:
Neked is megy a drukk!!!!!!

Ancsurti:
Biztos nagyon tuti kis utazás lesz. Sztem ezek a szarvasok nem is olyan félelmetesek, sőt inkább aranyosak.

Bond:
Valahogy egyet értek. Nem látom szükségét ezeknek a homeos dolgoknak.Biztos nagyon jók, és megvan mindegyiknek a maga szerepe. Igazándiból itt a fórumon hallottam róluk először, gyakorlatilag nulla az infóm a hallottakon kívül. És én is felnőttem nélkülük... Szóval nem tudom. Csak eddig épp nem mertem kifejteni véleményem e-téren, mert mindenki úgy odavan értük.:)
Micsoda kis hekkeretek van otthon kéznél. Nem figyelsz egy kicsit oda, és meghekkeli a NASA-t!!:D:D:D :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Niki:
Én teljesen abban a hitben éltem, hogy ha császár van, akkor apa ki van zárva a szülőszobából!
Ezek szerint mégsem? :shock: :o

Lola:
Szerintem borzasztó a meleg. De még szörnyűbb ha front van. Én nagyon fejfájós vagyok front-kor. És még csak most indul be igazán a nyár... Jesszusom mi lesz itt. :roll:

Ancsurti:
Most, hogy láttam a képeket, még irigyebb vagyok!!!!! Gyönyörű hely!!Legalább egy kis kikapcsolódás a sok idegeskedés után. Azért ez nagy pozitívum!! :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Katy:
De jó hogy tiedapa már ilyen jól van. Ezt jó hallani. Tök ari, hogy így a kedvedben jár.:D:D:D

tejserkentő:
Nálam a tojásleves, és a madártej is jöhet minden mennnyiségben. Ahogy ismerem anyukám úgyis nyomatni fogja a madártejet. Szülinapomkor is csinál, már be van rendelve.:D 8) 8) 8) 8) :D :D :D

Bond:
Ez a kép nekem egy kicsit morbid, de jóóó!!!:D:D:D:D :lol: :lol: :lol: :lol: A pihentagyúaknak mikre nincs idejük!!:D:D:D:D
:lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
szisz89
 
 


Szisz, azt hiszem, Magyarorszagon sokaig igy volt, es meg most is nehol nem lehet bemenni apukaknak..de ezt ti jobban tudjatok.. :roll:

Itt sokkal lazabbak a dolgok, apa bejohet, es utana minden ugyanugy zajlik, mint normal szulesnel, baba rogton anyukaval es rogton szopizik is, nem viszik el. :D
Vendég
 


lola29! :)

Én rühellem a meleget, 25 fokkal simán ellennék (feltéve, hogy nem vízparton vagyok. De erre már évek óta nem volt példa. :? ). De most még jól viselem, jól esik. Este nyitott ablaknál alszunk, őgyhogy reggelre kicsit lehűl a levegő és a függünyt csak akkor húzom el, ha már nem süt be a Nap. Úgyhogy, a lakásban sincs
meleg.

Kép
Kép
200907?
 
 


sziasztok!

Dodi!
gratulálok a vizsgádhoz!
de jó.hogy anyud jó kezekben van...

Tabati!
én is úgy tudom,hogy a kiskönyvedbe,ha beírja a dokid a kórházad,akkor a mentőknek oda kell vinniük tők mindegy melyik
van a legközelebb...

ma nekem is eléggé vizesedett a lábam.meg is rémültem kicsit,hisz semmi
olyat nem csináltam,hogy így bedagadjon,ezért megmértem a vérnyomim
és 107/60 volt...kb ilyen képet vághattam :shock: :shock: :shock: :shock:

ma mi is csináltunk pocak képet,de a fejem nem ér nézni...
33hetesen:
Kép

Kép
Kép
csibe83
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.14 12:31-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


ezt a két idézetet egyazon cikkből másoltam ide... Ti is azt látjátok amit én, vagy csak ennyire értetlen vagyok??
Akkor most melyik az igaz??

"Könnyítést jelent az adójóváírás, amellyel legfeljebb évi 2,762 millió forintig lehet teljesen vagy részlegesen élni, és ami maximálisan havi 11 340 forinttal mérsékli az szja-t."

"Az adójóváírás havi maximális összege 15100 forintra tolódik fel, ezzel a teljes összeggel akkor lehet mérsékelni az szja-t, ha az illető évi bérből szerzett adóalapja nem éri el az évi 3,188 millió forintot"
Vendég
 


Boo, nekem 29+2-nel volt 1447, es azt mondtak egy hettel idosebbnek felel ez meg. Ugyhogy a te babad tokeletes!!!! :wink:
Vendég
 


Niki:Hát igen. Itt eléggé szar a rendszer minden téren! Egyébként meg szerintem, ha már egy normál szülésnél bent lehet, akkor a császárnál semmivel sem másabb a fertőzés veszélye. Mert ugyebár a fertőzésveszély miatt nem engedik császárnál be az apucikat. :roll: :roll: :? :?

Csibe:Nagyon jó kép! Rólad talán még nem is láttam pocis képet!:D:D:D
Jó nagy az erkélyetek. Mi ha beraknánk egy ilyen nyugágyat, akkor már nem férnék hozzá a "spájz"hoz.:D

Boo:A hordozó aranyos. Barni nekem 31 hetesen saccolt 1800gr. Sztem abszolút nem vagy lemaradva.
Anyósoddal kapcsolatban meg ne hagyd magad. Én sajnos egy fasz vagyok, és nem haragtartó. Én voltam a tinédzser picsától, a ringyóig minden, de ez egy hosszú történet lenne. A lényeg, hogy párom egész családja valahogy nincs jó véleménnyel rólam. Ezt épp csak a szemembe nem mondják. Mostanra nagyjából rendeződött a kapcsolat, bár azt hogy bocsi egyik szájából sem hallottam. Ők elviselnek engem, mert Apa megkérte a kezem, én elviselem őket, mert életem párjának a családja. Ennyi kb a kapcsolat. De azért a tüske ott marad. Egy szó mint száz, átérzem a helyzetet!!!! :cry: :? :(

Kép
szisz89
 
 


Timi:Jovok am a beszamoloval! :wink:

Szisz:Nem is a szarvasoktol felek,edeseknek talalom oket...telen beleleptem az egyik nyomaba ...hat oriasi a meretuk.De azert ha este kinn aludnek,paraznek az ejszaka zajaitol,es hat azert ott vannak am farkasok is....bar ilyenkor elvonulnak azert hidegebb reszekre...
Anyos: :twisted: :twisted:
Pasikam kenyszerbol tanult meg fozni,de nagyon nem hatrany...plane anyu nelkul :wink: !

Lola:Ma itt is bekoszontott a meleg,mar izzaszto lett a homerseklet,ekkora testel meg plane.
Elszuszaltam delutan,meleg volt mint atom,erre arra ebredek,hogy megy a legkondi :lol: :lol: :lol: 8) 8) 8) Szoval idebennt most tokeletes!

Csibe:Ez a becsi ut???Szep pocikat novesztgetsz te is :wink: !
Nekem rendben a vernyomim...de a sok viz rajtam mindenutt....akkora buci a kezfejem :shock: :shock: :shock: Pasim most ahogy hazaert,azt mondja..hogyan kell csinalni almakompotot,mert keszitene nekem egyet :shock: :wink: :lol:

Boo:Na vegre!Mar nem tudtam merre vagy!
Edes lehetett a bebitek!Ne aggodj...nem kicsi...es tudod,azert csalnak ezek a saccok!!!Szoval ne parazz,legalabb ha nem orias bebi,konnyebben megy a szules is :wink: (kulonben nekem is 1654gr-ra mondtak Hangat,es tobb mint egy hettel nagyobb volt)
Kurv@ jo a hordozotok!Ha meg bolyhos...hat legalabb tudod hogy nem hasznalhatatlan szart vettetek,hanem olyat ami profi,es nem a sarokban hevert!
Idopont: :twisted: Es nagy levego!Kepzeld mennyire uncsi volna ha minden siman menne!Azert en nagyon siman indulo eskuvorol meg nem hallottam :oops: :oops: !Szoval hajra!
Anyos: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: Nekem is a lelkembe lehet am gyalazni rendesen,utana hiaba a siras-rivas-nyalizas!!!

Na jol van,lepek zuhizni,megyunk vasarolni...Ti mar alszotok valoszinuleg!!!

Kép
Kép
ancsurti
 
 


csibe83! :)

Alighanem keveset ittál illetve mozogtál. Nem?



boo! :)

Azt hiszem talán agmanot leszámítva én vagyok a sereghajtó: nekem 1090 gr-ot mértek Huginak 28+2 hetesen. Ami azt jelenti, hogy 8 nap spétben volt akkor. Úgyhogy nyugi, ti teljesen jók vagytok. :wink:

Jól néz ki a cuccos, ügyik vagytok! :wink:

Öreg nénire ne haragudj, csak jót akart. :wink: Inkább egy ilyen emberrel botolj össze, mintsem bombát gyártson a szomszédod. :roll: :roll: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

De lesz időpontotok, meglásd. Intézkedünk az Égieknél, jó? :wink: 8) 8)

Anyóst nem kell szeretni, de azért törekedj némileg normalizált kapcsolatra. Ha nem is hiszel benne (illetve nyilván nem esik jól, hogy így viszonyult hozzád korábban) legalább egy esélyt azért adj neki. Ne akard még azelőtt átharapni a torkát, mielőtt még egyáltalán a kerületbe tenné a lábát.
Apának mindenképpen mondd el, hogy hogy viszonyulsz ehhez az egészhez. (Már úgy értem: értesd meg vele :roll: :roll: :lol: :lol: :? ) Ketten megfogjátok tudni oldani. :wink:



sillia! :)

A két idézet között nincs valami fontos infó még? :roll: :roll: :roll: :roll:



szisz89! :)

Kórházi gyakorlata válogatja, hogy bent lehet-e az apa a császárnál. Most már azért itthon is inkább beengedik őket. Nálam is bent volt. Amikor tutira nem lehet bent, az a SÜRGŐS esetben történő beavatkozás. Nem biztos, hogy látnia kéne, ahogyan esetleg a baba és/vagy a mama életéért küzdenek vagy hogy milyen komplikációk adódnak még menet közben...

Családi viszonyok: légy te is a lehető legrugalmasabb, mindenképpen beszéld meg Apával a problémáidat és legfőképpen KITARTÁS!!! :wink:



ancsurti! :)

De jó fej TeApa az almakompóttal. :o :D :D :D :D Ha már nem tetted volna meg, akkor azt mondanám, hogy gyorsan vedd feleségül. :wink: :lol: :lol: :lol: :lol:

(Igen, az a Bécsi út az Intersparral(?). Mondjam a házszámot? :roll: :roll: :roll: :roll: :lol: :lol: :lol: 8) 8) 8) :twisted: :twisted: :twisted: )

Kép
Kép
200907?
 
 


Jámborszarvasos viccet nem tudok, de ezt most találtam:

Két kenguru beszélget. Megszólal az egyik:
- Remélem, hogy nem fog ma esni. Utálom, ha a kölykök odabent játszanak.

:mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Kép
Kép
200907?
 
 


Sziasztok

Tabati én nem abban a kórházban szülök ahova tartozom, és eddig sem volt úgy, nekem azt mondta a dokim hogy ha mentővel akarok menni, akkor kell a dokiddal íratni egy papírt hogy abban a kórházban fogsz szülni ahol ő dolgozik, és oda vigyenek. Máskülönben oda visznek ahol épp ügyeletes kórház van.

Vérnyomás: nekem a dokimnál mindig 140 körül van a vérnyomásom, de nekem van itthon rendes mérőm, (higanyos is) meg automata is. ÉS állandóan mindkettő 90-110 között méri. Azt mondta hogy az a biztosabb amit otthon mérek, mert az nyugalmi időben van, nem pedig akkor amikor oda megyek hozzá. Tudja hogy ilyenkor minden kismama egy kicsit idegesebb.
Amúgy az ödéma önmagában nem jelenti azt hogy toxémia alakul ki. Az természetes velejárója a terhességnek főleg az utolsó harmadnak. Ahhoz hogy ki lehessen mondani hogy toxémiás valaki többször kell nagyon magas vérnyomás mérni, és fehérje is van a vizeletben. A három együtt jelzi ezt.
Nekem Réka után ahogy megszületett lett 180 a vérnyomásom, addig tökéletes volt. Több mint valószínű hogy a két zacsi oxitocin miatt volt, és hogy nagyon hamar gyakorlatilag a szülés utáni másnap már meg is indult a tej, az is ugye oxitocinnal termelődik. ÉS így rengeteg volt a hormon. Kaptam gyógyszert. És a 6. hétre visszaállt a rendes értékre.

Dodi nagy gratula a szigorlatokhoz. Ügyi vagy

Tejserkentő tea: vigyázni kell vele, mert van olyan baba akinél hascsikarást hígabb székletet okoz. Főleg a laktoherb tea. Én a kórházban nem ittam és nem szedtem semmi tejserkentőt, de ott volt nálam. Én állandóan szoptattam, volt hogy fél óránként cicire tettem. És bejött.
Homeós bogyóból pedig az URTICA URENS 5 CH. De vigyázni amikor a patikában adják, mert én már jártam úgy hogy a 15-ből adtak, és még jó hogy utána néztem mielőtt beszedtem volna, mert az tejapasztó és a 30 ch is. Csak az 5 ch jó

Szülés nekem apa az első szülésnél a fejemnél állt, nem látott semmit és nem is akart, a köldökzsinórt sem vágta el. A másodiknál már a köldökzsinórt ő vágta el. A harmadiknál meg már kukucskált, és mondta hogy most már bírjam ki, mert ő már látja a fejecskéjét, és iszonyatosan nagy fekete haja van. A zsinór már nem is volt kérdés. ÉS azt mondta hogy nagy élmény volt. Ki nem hagyná egyszer sem.

Pihi: én is mondtam apának hogy jó lett volna még a szülés előtt elmenni valamerre kettesben. De sajnos ez a hétvége nem jó, a következő sem. Utána meg már 36 hetes elmúlok, akkor nem akarok messzire semerre sem menni, mert sosem lehet tudni hogy mikor indul be a szülés. Így se hogy gyakorlatilag nincs olyan nap hogy ne lennének keményedések igaz rendszertelenül, de vannak.
Tihanyba mikor elmentünk szerdán Norbiért akkor a vissza úton 1 órán keresztül fel váltva volt 4 és 10 percenként keményedés, és aztán mintha elvágták volna elmúlt.

Homeós cuccok: én egy két dolgot használtam csak vagy használok, maire viszont tényleg azt tudom mondani hogy jók.

Chamomilla 15-30 ch fogzásra használtam és totál bejött.
Viburkol kúp fájdalom csillapító, szintén fogzásra. Ez is bejött.
Urtica Urens 5 ch tejserkentésre. Ez is nagyon jó volt.
Rowatinex kapszula húgy úti fertőzésre. Ezt akkor próbáltam ki amikor már vagy 4. –jére jött elő a fertőzés és semmilyen antibiotikum nem használt akkor ez szuperül elmulasztotta.
Homeogene 9 ch torokfájásra. Gyerekeknek mindig ezt adom és magamnak is ha fáj a torkom és szerintem használ.

Szülésnél és terhesség alatt a szülés megkönnyítésére nem használtam homeós dolgokat. Egyedül a málnalevél teát ittam a 36. héttől. És arra állíthatom hogy tökéletes volt, ezt most is fogom inni a 36. héttől. 1 liter forralt vízbe kell tenni 1 csapott evőkanál teát. Én ízesítettem citromos teafűvel, és tettem bele cukrot és citromlevet is.

Nálunk minden ok. Mondanom sem kell, hogy Norbi betegen jött haza a táborból, megfázott a hideg vízben. Köhög, alig van hangja. Úgy hogy ma valószínű hogy megyünk a dokihoz.

Én bírom a meleget, de leginkább itthon vagyok, nem mászkálok. Vagy ha igen akkor csak ide a közelbe. Vásárolni vagy nézelődni. Nagyobb utat azért már nem igen vállalok be. Főleg amiatt mert nagyon vizesedik a bokám, és 1,5 óránál többet nem igen tudok menni egyhuzamban.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Gabi

[quote]A írta: harmadiknál meg már kukucskált, és mondta hogy most már bírjam ki


Ha ilyen jó haladtok akkor a negyediket már igazán meg is szülhetné helyetted, nem? :D
Vendég
 


Sziasztok! 8)

Egy gyors reakció, amikre emlékszem :roll: utána megyek a postára és bevásárolni, nagyon sokat termeltetek tegnap, igaz nem is olvastalak Titeket csak reggel :lol: :lol:
Dorka meg csuklik, megzabálom, biztos félrenyelte a reggelit :lol: Jaaaa, és nagyon finom görögdinnyét vettünk tegnap :wink: Végre!!

Bond: pihenek én, amennyit csak lehet, este már 9 körül ágyban vagyok :wink: Dokit meg akarom majd kérdezni, csak nem tudom ez mennyibe kerülhet, lehet, hogy nagyon drága :roll: De jó lenne, ha apa ott lehetne, nem beszélve arról, ha pl éjjel szülök...ne álmosan vezessen már le 100 km-t.
Szoptatás idején elég ha csak sokat iszik az ember, a táplálkozásra nem olyan fontos figyelni? Csak mert hogy jön a meleg, egyre inkább nem kívánom a kajákat :roll:
Nálunk anyum tegnap csinált bodza üdítőt, nyamm nagyon finom, főleg hűtve!

sillia: nagyon finomat csináltál, én is ennék vmi hasonlót :lol: A munkalapod fekete-fehér? vagy zöldes? ha fekete-fehér, akkor olyan mint amiénk :wink:

niki: sajnálom, hogy ismét véreztél, de kitartás, már nagyon jó súlyban van a babó!!!Részemről is megy a drukk Értetek :wink:

ronmay: nagyon jók a pici paraméterei, szerintem nem nagy. 32+5 körül volt nálunk Dorka 2 kiló és 81mm Bpd :wink:

ancsurti: de jó Nektek!! jó pihizést, és várjuk az élménybeszámolót! :D :D :D Te sem vagy semmivel elkésve, mi minden reggel 5:50kor ébredünk reggel, amiatt vagyok így előre, de mégis úgy elmegy a nap, hogy hihetetlen :roll:

dodi:
NAGY GRATULA A SZIGORLATOKHOZ! :wink: Tudodm ám mennyire nagy öröm, ha nem számít rá az ember fia, hogy meglesz :lol: Én így voltam a módszertanival, mindenki általában min. 2-3 x ment, nekem meg elsőre sikerült 3-ra, úgy hogy nem is készültem, egyszerűen mákom volt :lol: Örülök, hogy Anyukád jó kezekben van! Jobbulást Neki!!

szonibaba: Megy/ment a drukk Érted! Hogy sikerül(t) a vizsga????

boo: szerintem egyáltalán nem pici a kisfiatok!! Nekünk Dorka 29 hetesen volt 926 gramm, és nekünk sem mondták, hogy kicsi lenne :roll: Nagyon vagány az új járgány, tényleg nagyon sportos kispasihoz méltó :lol: :lol: És nagyon jó állapotban van :shock: :D

Jaa, tegnap nem is mondtam, hogy vásároltam egy pár nyári cuccot magamra a C&A-ban, és majdnem elájultam a kasszánál :lol: Na de muszáj volt, már dög meleg van!

Na most irány az elintéznivalóim útjára :arrow:

f.nikici
 
 


sillia: vagy más nem, levezethetné a szülést :lol:

f.nikici
 
 


nikici

A munkalapom zöldes.
A C-and A-ban én már az árcédulák látványától is ájuldozni szoktam, így én el sem jutok a pénztárig :(

Az ATI videokártyakezelő szoftvere kisajátította az AltGr+C billentyűkombinációt, így esélyem sincs and jelet gépelni :evil:
Már minden módon próbáltam ezt kiiktatni de hiába..

007

Reggel apa is elolvasta az adózásról szóló cikket és világosságot gyújtott a fejemben :)
A két mondat valóban ugyanarról szól, csak az első az az évi 5 milla felett keresőkre vonatkozik.
A második meg ránk. :cry:
Nem értem hogyan vehetnek havi 220 ezer bruttót átlagbérnek.. Hiszen két hónap alatt keresünk ennyit és az ismeretségi köröm zöme is így van ezzel..
Vagy én vagyok a nagyon proli? :?
Vendég
 


Sillia hát végül is akár le is vezethetné :D

nikici hát azért az evés is fontos. Mert szoptatás alatt pont úgyan úgy érvényes az hogy a baba minden tápanyagot elszív, csak most nem a pocakban hanem idekint a szopizással. Tehát a vitamint érdemes újra szedni. És a vasat is. És persze továbbra is a vitaminban dús táplálkozás, zöldség gyümölcs, főzelékek. Csak ki kell tapasztalni hogy mi az amit a pici pocakja elbír.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok!

Csak rapid, mert megyek be Pestre dokikhoz....

(Eddig sem mondhattam, hogy eseménytelen a terhességem, de az elmúlt napjaim :roll: ...)

Tegnap este a papámat kórházba kellett vinni, mert infarktust kapott :cry: ! Úgy, hogy a mamám meg itt volt fent anyunál :( !
Állítólag régi folyamat, (74 éves, és az egész életét keményen végigdolgozta) de ez most konkrétan a meleg miatt lehetett, mert kint dolgozott a telken a napon :evil: :evil: :evil: ! Lehet, hogy megműtik, de most amúgy elvan. Anyuék leutaztak hozzá.

Lányok, tényleg nem vicc, hogy nem szabad sokat napon lenni, főleg nekünk most!!!! Én tegnap hazafelé jövet már éreztem (2-kor), hogy kezdek besokallni a melegtől, pedig eddig soha nem volt ilyen! Ez tényleg más állapot, nagyon vigyázzatok magatokra!!!!
Több rosszhírt nem vagyok hajlandó tudomásul venni :evil: :evil: :evil: !
Ehhez tartsátok magatokat!!!! :wink:

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


szép jó reggelt kismamik!!!

köszönöm mindenkinek a képdícséreteket!!!

Boo!
nagyon jó kis hordozótok van...apaságinak nem kérdeztél utána??
"anyóssal" ne is foglalkozz.az ilyen tipusokat annyira nem bírom én sem...
kis kukisod méretei tökéletesek az én lánykám 29+3naposan volt
1279g...

Ancsurti!
hogy sikerült ennyiből felismerned a Bécsi útat???párod nagyon rendike...

Szisz!
egyáltalán nem nagy az erkély...3négyzetméter...csak csalóka a kép
szerintem,mert az csak egy napozó szék és nem ágy :roll: :wink:

007!
hát inkább a kevés mozgás és a meleg miatt lehetett,mert inni sokat
iszom...arra ügyelek...

Sillia!
egyáltalán nem vagy proli!!!sok embernek megfelelne ez a fizu havonta,
de csak a felét keresik meg...

nikici!
a C&A-ba én is shoppingoltam egyszer és én is csak pillogtam a kasszánál...
ami a képen van ruha az is C&A-s.vagy esetleg láttad te is ott???
engem már eltiltott a párom a vásárlástól...se magamnak,se a gyereknek
nem szabad már vennem ruhákat,mert annyi van...
ezért már egy jó ideje csak a páromnak nézegetek,de már neki is kezd
sok cucca lenni és ő utálja,ha sok ruhája van...így lassan már totál
el leszek tiltva a vásárlástól :oops: :oops: :oops:

és akkor a mai tábla még régi formájában
Kép
Kép

Kép
Kép
csibe83
 
 


Dodi!
nagyon sajnálom a papádat!!!remélem nem lesz komolyabb baja!

Kép
Kép
csibe83
 
 


dodi

Jobbulást a papádnak!

Csibe

Érdekes, hogy mennyire másnak képzeltetek az avatarod alapján. De azt hiszem ezt már valaki írta itt, talán Niki.

Tegnap az Auchanban pl. szembejött velem egy pár és egy pillanatig azt hittem Tabatit látom. Aztán persze rájöttem hogy ez aligha lehetséges. Szerintem fényképek ide vagy oda: mi topiklakók nem ismernénk meg egymást ha véletlenszeűen összetalálkoznánk.

Én éppen azt írtam hogy sajnos ennek az összegnek a felét keressük havonta csak másképp fogalmaztam :(
Vendég
 


A negyedik emeleti panellakásokat régen vallatókamrának is használhatták volna..
olyan szívesen kiköltöznék a pingvinek közé....
Vendég
 


Sziasztok!

Dodi, remelem, hogy a papad mielobb rendbe jon...szegenyke... :(
Ez most anyukadnak sem hianyzott.. :(

Sillia, en irtam, hogy egesz mashogy kepzeltem az avatar alapjan, de Tabatit, es most ez Csibere is vonatkozik, de azt meg nem irtam, csak most :)

En az elejen semmit nem innek es szednek szopira...allandoan mellre tenni a babat az elso napokban...ez a legfontosabb es leghatasosabb!! Olyan kis erzekeny meg a gyomruk, meg amugy is...lehet, hogy minden rendben, akkor minek kene serkenteni? Utana meg nem gyozitek fejni, ha tul sok.. :? :)

ma egy jo hirt kaptam...ugye mindig faggatom az epp vizitelo szulesznot minden felerol...azt mondta, ha a baba 36.hetre is szuletik, ha minden teljesen rendben vele, szep sulya van, akkor nem viszik a koraszulott osztalyra, hanem ugyanugy velem lehet... :D :D jaj, ennek ugy orulok!!! Abban meg teljesen biztos vagyok, hogy egeszseges, eros kislegeny, valahogy erzem...(kutyaknal is a keverek ebek a legegeszsegesebbek.. :lol: :lol:)
Vendég
 


Dodi egyetértek azzal hogy nem szabad napon lenni sokáig. Én is inkább a kertben a hűvösben üldögélek, de ha már úgy érzem hogy sok, akkor bemegyek a hűvös házba. Elvileg úgy volt hogy ma megyünk Bettiékkel Esztergomba, mert ott egy kis kirándulás után Aqua parkba mennek, de aztán letettem róla, mert úgy voltam vele, hogy ha nem bírom a meleget akkor ott nem tudok hova menni.
Most telefonáltam Bettinek is hogy szigorúan sapiban legyen, és igyon sokat. Elvitt magával két liter inni valót.

Dodi nagyon sajnálom a papádat. És remélem hogy jól van, és nem fog kelleni a műtét.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


niki itt sem viszik a 36 hetes babát koraszülött osztályra, bár hivatalosan a 37. héttől nem koraszülött. De ha a súlya megvan és nincs semmi gond akkor ott van veled.

Tesóm fia viszont 38 hétre született és 2100 g volt őt korára vitték, nagyon picike volt, hiába született időre.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


007,
Bízzunk benne, hogy tudják a tápszergyártók, hogy mit lehet és mit nem...
A Nestlé egyik kampányának köszönhetően tápszerre szoktattak profit reményében sok-sok ezer kisbabát Afrikában. Ennek az egyenes következménye az lett, hogy amikor már fizetni kellett érte, sokan nem engedhették meg maguknak, vagy a higiéniai viszonyok nem voltak megfelelőek. Eredmény: rengeteg baba halt meg. Én nem bízok a tápszergyártókban. :twisted:

Közszemérem sértés: ki az a köz?
Az esküvőn az anyakönnyvvezető az államot képviselő köz. :lol:

A szüléses videót azt hiszem, én bizti kihagytam volna pár héttel a szülés előtt. De a császár az engem is érdekelne. 8)

Bili:
Amikor Nati már stabilan ült (5,5 hó) anyós mondta, hogy itt az ideje a bilizésnek. :shock: Lehet, hogy kicsit csúnyán néztem, mert többet nem vette elő a témát.
Ismerős az a "ti már ilyenkor szobatiszták voltatok" dolog. Csakhogy nekem az nem szobatisztaság, hogy egy gyerek hetente akár többször is balesetet szenved napközben. Natinál nem kellett türelem, csak szerencsésen pont jó időpontot választottam arra, hogy levegyem a pelust. Barátnőm, hasonló korú gyerekével akkor már fél éve melózott a témán. Egyszerre lettek szobatiszták, Nati előbb volt éjjelre biztonságos. Szabinál viszont szívás lesz, látom. :twisted:
Anyukád bilis találékonysága. :lol: Ezekből az e-e dolgokból szerintem se fog rájönni, hogy mit is akar tőle. 8)

Katy,
Kell, hogy legyen HepB erredményed a dokinál. Nekem is elkeveredett, így másodjára is levették a kórházban.

Tápszer lehet:
Tej alapú - ennek lehet laktóz vagy tejérzékenység/allergia a következménye. Szinte mindenbe raknak tejport, így nagyon gáz. A tejtől annyiban különbözik, hogy az összetétele nem a bociknak ideális, hanem a babáknak, de azon kívül semmi, minden van benne, ami a tejben.
Szója alapú - szója allergia lehet az eredménye, szintén egy csomó élelmiszerben van hozzáadott szója.
Aki az egyikre allergiás, jó eséllyel a másikra is az lesz.
Egyéb - A Sinlac pl szentjánoskernyér alapú, lehet még rizs is. Ha az ízétől eltekintünk jó, relatíve biztonságos, magas a tápértéke.
HA - tej alapú, de a tej alapját képező leginkább allergén aminosav fel van darabolva, így nem olyan veszélyes. Egy év alatt doktor írja fel. Ha kell, akkor ezt kapjon a baba!!! Az íze pocsék.

Ancsurti,
Norvégiában mi is elég közel jutottunk ezekhez a jámborszarvasokhoz. Elk vagy moose, de elrohantak, pedig tényleg jó méretben utaznak. Ismét irigy-irigy. :lol:

Niki,
Ilyen playgroup jellegű dolgok itt nemigen vannak. :( Vagy legalábbis elég sokba kerülnek.

Tabati,
Szeritnem a kórházas dolgot kérdezd meg a mentősöktől. 8) Az ügyeletes nem jelenti a legközelebbit, én már egyre kevésbé igazodok ki. A kórházak körzetesítését kb visszavonták, nem?
A Baleseti Kórház a játszóterünk mellett van. Az egyik 3 éves gyerek jó magasról leesett, eltörte a kezét, gyorsan be is vitték. Onnan meg ellátás nélkül továbbküldték, hogy nem ők aznap az ügyeletesek, hanem a Heim Pál.

Topictali:
Időpont függő, de én benne vagyok. :D Babákkal sokkal nehezebb lesz majd összehozni. :lol: Most még egy délelőtti kávézó teljesen megfelel. Sztem jó lenne, ha személyesen is ismernénk egymást. Mit szólnátok egy Árkádhoz mondjuk? Jó a közlekedés, délelőttönként sok a hely az éttermi részén.

Kép KépKép
lorca
 
 


Sziasztok! :)

Képes volt hajnali fél tízkor kiverni a gyerekem az ágyból mondván: "gyí-gyí". :evil: :evil: :evil: :evil: Pedig minden becsületes, lusta fehérember ilyenkor fodul a másik oldalára. 8) Hát micsoda pimaszság ez, kérem!? :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Amúgy reggel nagyon enyhe jelzésre ébredtem. Akkor éreztem ilyet, amikor megvolt és ha erre a jelzésre nem vettem be fájdalomcsillapítót, akkor 3/4 óra múlva elkezdtem görcsölni. Ilyennel sem találkoztam eddig kismamaként.
(Nem tudom, hogy mondtam-e már nektek, de szent meggyőződésem, hogy Hugi nem olyan lesz mint Manó, ő ki akar majd bújni. Temperametumra az eddigiek alapján nem érzek túl sok különbséget, de az ő születése olyan igazi elfolytamagzatvizemgyerünkakórházbavajúdósááááááááááááá szülés lesz és szerintem nem fogjuk kihúzni 6.-áig)

Kép
Kép
200907?
 
 


Dodi,
Sajnálom a papádat. :( Mielőbbi gyógyulást neki!

Sillia,
Nem tudom, hogy hozzák ki ezeket az átlagbéreket. :roll: Engem már az is elgondolkodtatott, hogy lehet, hogy Bp-en közel 100e-rel magasabb az átlagbér, mint a legrosszabbul álló megyében (ott sem a minimálbér az átlag). Amikor barátnőm keresett munkát, általában 500-600 Ft-os órabéreket kínáltak neki, hogy jön így ki ez az összeg?

Nikici,
A szoptatós nőknek kb annyi a kalóriaigénye, mint egy fizikai munkás férfinak, uh a kajára is kell figyelni. De nem elsősorban arra, mert a baba elveszi, ami neki kell és kész, csak a folyadékot nem tudja a test magából biztosítani. Tömni, erőltetni sztem semmit, pláne melegben nem.

Szisz,
A fertőzésveszély egy császárnál sokkal nagyobb, mint egy sima szülésnél. De gondolom egy apuci se kezdene el kotorászni, így akár bent is lehetne. Csak a műtétnél mindenképp rohamtempó van, ott meg nem hiányzik egy éppenséggel hanyatt vágódó rokon. A sima szülésnél a partner jelenléte segít, a császárnál nem.

Tejserkentés kórházban:
A tejbelövellés lehet elég kemény is. Nem kéne azt fokozni. :roll:

Kép KépKép
lorca
 
 


007,
Fél 10? Az jó. 8) Nekem apróbb csemetém szeme kipattant 6-kor és közölte: ENNI.

Kép KépKép
lorca
 
 


Na megjártam a körutat, és feltakarítottam a lépcsőházat, mivel ma mi voltunk a soron...
Közben telózott anyum, jó és kevésbé jó hírekkel...keresztanyámnak gerincsérve van, ki is van szakadva, úgyhogy műtét amint lehet, a menye is ma ment kórházba, mivel pár hónapja volt egy vetélése/kaparása de csak nem javult, és most kiderült, hogy ikerterhessége volt, de az egyik baba megmaradt, és most elveszik :roll: és a menyének a tesója is ma ment kórházba, ő viszont szülni :D Most drukkolok Értük!
Az uram meg nem veszi fel a telefont :twisted: :twisted: marha jó! És ha szülni mennénk?? :twisted:

gabi: köszi a választ! Akkor majd megpróbálok arra is figyelni, bár elég nehezen megy, de nem baj, dinnye szezon, remélem azt bírja majd a pocija, tegnap nagyon beindult rá, remélem azért mert ízlett Neki! :D A lánykádra pedig irigy vagyok, nagyon szép Esztergom is, és az Aqua Parkokat is szeretem, mogyoródi?

dodi: jobbulást a Papádnak!!! Én is pont így vagyok a meleggel! Tegnap reggel az erkélyen a virágokat rendezgettem, pedig még csak 9 óra volt, de a nap már oda sütött, és elkezdtem szédülni :shock: :shock: eddig sosem, és még csak nem is volt kánikula :roll:

csibe: oooh, ez nagyon ismerős szitu!!! :roll: :roll: mi is le lettünk tiltva a vásárlásról Dorkával, sem ő sem én nem vehetünk most egyenlőre ruhákat, meg csakúgymegtetszettvegyükmegaszázezredikvalamit sem :D pedig én is sokszor csak elindulok, és úúúgy vennék valamiket :lol:
Nagyon jó a felsőd a képen, nekem nagyon tetszik! Stílusban láttam ilyet, de színben nem, csak lila volt, de azt meg már nem vettem meg, mivel már van vagy 4-5 kismama lila felsőm :roll:

niki: én a szopihoz csak a sima táplálékról érdeklődtem, mivel nekem azzal is bajaim vannak nyáron, van hogy nem kívánok semmit a görögdinnyén kívül, de az innivalókkal zerencsére nincs gond :D A Te kislányod félvér, mármint fekete a párod? Bocsi ha félreértettem. A mi keresztfiaink félvérek, és annyira gyönyörű gyerekek!! Igaz az egyik igazi fekete vonásokkal rendelkezik, a másik kiköpött európai vonásokkal rendelkezik, de mindketten karamellbabák :D :D nagyon kis tündérek!! És ők elég szép súlyban is születtek 40. hétre 3,4 kg körül mindketten :lol: :lol:

lorca: keresztanyum is pont ezt mondta nekem, hogy fél éves kor körül tegyem majd rá a gyereket, az ő gyerekeivel is ezt csinálta, és egy évesen már szobatiszták voltak, hát nem tudom, nekem ez kicsit morbid :shock: :shock: :D :D
A taliban benne lennék, Árkád jó hely, leszámítva azt, hogy egyszer nem tudtam hová parkoltam, és vagy fél óráig köröztem az autót :lol: :lol:

f.nikici
 
 


Bond: én is szoktam olyat érezni többször! Én mondjuk mindig amikor megjött az első két nap rettenetesen szenvedtem, volt olyan, hogy nem tudtam elmenni suliba sem :shock:
Én is úgy érzem, hogy Dorka hamarabb fog érkezni, és ilyen szülési formában, mint írtad, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért :roll: Majd elválik, hogy jók-e a megérzéseim. :lol:

lorca: oké, akkor majd eszem ahogy kívánom, de az ivásra nagyon odafigyelek továbbra is. szoptatás idején mennyi folyadék ajánlott naponta? és mostanság?? Én olyan napi 2-3 liter körül iszom meg, anno mikor az epémmel baj volt, és 3 hétig nem ehettem, és arra vártak, hogy hátha a kő elmozdul, akkor napi 7-8 liter folyadékot kellett meginnom, na az nagyon kemény volt még nekem is :roll:

f.nikici
 
 


nikici!
mi nagyon sokban egyezünk,mert én meg az aréna plázában kerestem
egy szinttel feljebb az autóm és már teljesen ki voltam,hogy ellopták...
mire a párom kérdezte:biztos,hogy ide parkoltunk???
erre én:tuti...
aztán kiderült,hogy jól céloztam be a színét a parkolónak csak az
emeletet nem...

Kép
Kép
csibe83
 
 


Most jott vizitelni egy cseh doki....azt mondta, hogy volt egy magyar baratja, aki csunya szavakat tanitott neki.... :lol:
Erre elkezdte fitogtatni a tudasat, azt mondja nekem: Gyere a kukoricasba!! :lol: :lol:
Vendég
 


Nikici, a parom nem 100% fekete, hanem felver (apukaja fekete, de nagyon, viszont anyuka angol, vagyis skot) tehat Rania mar csak negyed ver.. :lol:
Viszont ezert irtam en is, hogy barmilyen szinnel es vonassal kibujhat a baba, mert Rania teljesen europai vonasu es feher, a parom 2 masik kislanya teljesen mas, pedig az o %-os aranyuk is ugyanez (feher anya) 5 evese sokkal barnabb, mint Rania, viszont szokesbarna haj, a nagylanya pedig koromfekete nagyon gondor haju es eleg sotet boru....mint egy kis kutya alom, mindegyik mas... :lol:
Szoval, Alex is meglepetes lesz :D
Viszont parom baratjaeknal is ugyanez a felallas, felver apuka, mint a parom, es feher angol anyuka, es a gyerekek tejfol szokek es hofeher boruek... :lol: Meg is volt kicsit dobbenve a srac, mikor szulettek... :lol: :lol:
Vendég
 


gabi1! :)

Kár, hogy Norbi megfázott, de ezt leszámítva jól érezte magát a táborban, ugye?

[quote="sillia"]G írta:silliaabi

[quote]A írta: harmadiknál meg már kukucskált, és mondta hogy most már bírjam ki


Ha ilyen jó haladtok akkor a negyediket már igazán meg is szülhetné helyetted, nem? :D

Nekem is ez jutott eszembe. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Az "&"-re próbáldki az ALT+38-at. :wink:

A hivatalos átlagbérnek és a valós kereseti viszonyoknak nem sok közük van egymáshoz. De kiindulni csak abból tudnak, amit számszerűsíteni lehet... :? :? :? :? :? :? :?

"A negyedik emeleti panellakásokat régen vallatókamrának is használhatták volna..
olyan szívesen kiköltöznék a pingvinek közé...."

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :? :? :? :? :? :? :? :? :?



f.nikici! :)

A táplálkozás mindig fontos, szopi alatt is. Csak ha a terhesség alatt fokozott folyadékfogyasztásról beszélünk, akkor ugyanez a tizennyócadik hatványon igaz a szoptatásra. Akármilyen finom is, a töltött káposztától nem lesz tejed... (A koplalásról vagy fogyókúráról nem is beszélve, az SZIGORÚAN TILOS ilyenkor!!!)

Nem vették észre, hogy ikerterhesség??? :shock: :shock: :shock: :shock: :?: :?: :?: :?: Ez nagyon durva...

7-8 liter???? :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: Már a felénél meghalnék. :roll: :roll: :roll: :oops: :oops: :oops:
(Ha "megnyugtat": miután hazajöttünk a kórházból a kaja pont annyira érdekelt, mint a szomszéd néni hogyléte. :roll: :roll: :roll: :oops: :oops: :oops: De muszáj erőt venni magán az embernek. :? :? :? )



kicsidodi! :)

:( :( :( :( :( :( :( :( :( :(



csibe83! :)

Te írtad korábban, hogy merre laksz. Aki ismerős arra, annak egyértelmű. :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Parkoló: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:



niki72! :)

Anyatejből már komoly mennyiségnek kell ahhoz, hogy az túl sok legyen. Ha meg mégis, akkor irány leadni (egész jól lehet vele keresni :wink: ) :wink:

Mindenképpen együtt lesztek a babával, ne félj! :wink:

Kukoricázás: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:



[quote="lorca"]
írta:
lorcaKözszemérem sértés: ki az a köz?
Az esküvőn az anyakönnyvvezető az államot képviselő köz. :lol:

Egyáltalán nem biztos, hogy őt zavarná... :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: :oops: :oops: :oops: :oops: A törvényalkotó nem tudhatja. :lol: :lol: :lol:

"A szüléses videót azt hiszem, én bizti kihagytam volna pár héttel a szülés előtt. De a császár az engem is érdekelne"
Hol a különbség? :shock: :shock: :shock:

Igen, vannak néha érdekes elképzelései anyámnak. :? :? :? A másik, amitől falnak megyek: "Hová tettüüüüük a ham-hamot?" Értelmes, tanulékony gyereknek erre a korára lehessen már ennivalóról beszélni. :x :x :x :x :x :x Az autó "tütü" és hasonlók. Ugyanakkor csodálkozik, hogy miket nem csinál magától. Ilyenkor nem győzőm figyelmeztetni, hogy csak kicsi, de nem hülye a gyerek... :? :? :? :? :? (Amit egyébként ő is tud, de mégis hajlamos időnként elfelejteni)

Kép
Kép
200907?
 
 


Na, hogy feldobjam a mai napomat valahogy, online shoppingoltam a kisfiamnak! :D
Tobbek kozott ezeket:

http://www.next.co.uk/shopping/children/newborn/26/4
http://www.next.co.uk/WinItemView.asp?b=G34&p=420&s=5
Vendég
 


007

& & & & & & & & & & & & & & &

kösziiiii

:) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :)
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: