A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "DÉVAI INTÉZET, DÉVAI DOKI"


Sziasztok!
Bocsánat, hogy eltűntem, már pénteken írni akartam, de akkor a cégnél nem működött a net, a hétvégén pedig otthon sem :(
Szóval még pénteken rendesen megjött, este már voltam is apánknál, szerencsére, amitől féltem, hogy ciszta miatt jött meg furán, az nem igaz, nincs ciszta. Szóval elindult a köv. hónap, már holnap kezdem is szedni a clostit. Apánk csóválta a fejét, mikor nézegette az előző beállításos lapot, hogy 'pedig milyen szépen megnőttek, csak azt nem értem, hogy miért nem terhes?'. Kicsit szomorkodott, jobban, mint mi :)
A jó hír, hogy egyáltalán nem borultam ki :) Elsőre amúgy sem számítottam rá, hogy sikerül, meg amúgy is, lassan olyan hihetetlen, hogy egyszer nekünk is össze fog jönni, hogy valahogy egyáltalán nem számítok rá. Mindemellett meg persze tudom, hogy sikerülni fog :)

Kata,
Jók a tüneteid :) Remélem a cicifájás jót jelent nálad! Drukkolok!

Többieknek is nagyon köszi a drukkokat, eltettem őket is, meg a gólyákat is tartalékba jövő hét végére :)
vjulcsi
 
 


Kata,
Miért van rossz kedved?
Amúgy nekünk egy border collie-nk és a rotink van (őt találtuk), ha gondolod, megmondon a nevem, és az iwiw-en megnézheted őket :) És én is szívesen megnéznám a te wiw-edet :).Hm?
vjulcsi
 
 


Julcsi!
Írtam privit! :) Nem tudom miért van rossz kedvem! De valahogy nagyon! Már reggel úgy keltem! Lehet tartok tőle, hogy megjön a 7végén! :( Bár a cicim az egyre jobban fáj! Szokott egyébként mensi előtt fájni, de nem 10 nappal, és nem ennyire! :roll:

Kép

KépKép
ercsikati
 
 

 
 

Kata, bejelölteltelek!

Bodzim!
Téged is megkerestelek végre, és bejelöltelek!
Eszti gyönyörű szép, és nagyon aranyos, mosolygós!!! Látszik, hogy milyen boldogok vagytok, örülök nektek! Puszi :)
vjulcsi
 
 


Kata,
Nem tudod, hogy Hajnallal mi van? Sikerült neki? Vagy még nem tudja?

Jobb kedved van már?
vjulcsi
 
 


Julcsi!
Hajnalnak ma írtam e-mailt, hogy nála mi a helyzet! Remélem sikerült és Neki is babát hoztam! :) Ha visszaír írok majd én is, hogy mi a helyzet vele! Pont most néztem, hogy egy napon kell telcsiznünk, vagyis én NEM SZERETNÉK!! 4 nap! :roll: :roll: Azt számoltam, hogy ha akkor volt tüszőrepedés amikor a doki mondta, akkor elvileg már csütörtökön meg kéne jönnie! VAGYIS DEHOGY! Mert nekem a tüszőrepedés után 14 nappal meg szokott jönni! Ezt még a hőmérőzős időkből tudom! :lol: :wink:

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


http://www.youtube.com/watch?v=mI2a1TTSgpQ
na ehhez mit szóltok?????? :

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Jelentem jobb kedvem van! Megyek haza nemsokára! :) Hurrá! :)
Ja és a Tesóm is leba***ott, hogy ne legyen rossz kedvem, mert kihat a babára! Ő biztos benne, hogy terhes vagyok! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Kata tesódnak igaza van! Legyen csak jó kedved, gondold azt,hogy bent van a baba a pociban :) Amúgy is olyan jó odaképzelni :)
Este meg gyömöszköld meg a kuttyokat, attól úgyis jó kedved lesz :)
vjulcsi
 
 


Julcsi!

Na majd a következő lesz az igazi! Csak előre nézz!

Nekem is van egy uszkárom, anyukámnál. Épp tegnap volt vele állatorvosnál. Sokszor van probléma a hasával. Mostanában kéthetente. Tegnap azt mondta a doki, hogy csak gyógytápot ehet, mert valószínű allergiás a konzervekben lévő valamelyik összetevőre.
Hát reméljük ez a gyógytáp beválik. Gondolom "nagyon" fogja szeretni! :lol:

Kata!

Csak semmi negatívság! Ott van az a baba a pocidban, ne idegesítsd magatok!
agnyes
 
 


[quote="miciona"]L írta:miciona-arginin-ról olvastam még azt, hogy növeli a spermium számot.

A keringésre gyakorolt hatása miatt ez nem csak nekünk, nektek is jó. A párom által szedett Multi Maca is tartalmaz 75 mg-ot, ahogy a FER14 is. A napi adaggal mindkét esetben 150 mg-ot lehet bevinni, de ez nagyon kevés (2 és 30 gramm közé teszik a napi szükségletet). Normális mennyiségű, főleg vörös hússal sokat be lehet vinni, de biztos, ami biztos, én beszedek kb. 800 mg-ot naponta. Ezt a készítményt az ára miatt is tudom ajánlani, de ezen az oldalon van még jó pár, kedvező árú, sok Arginine-t tartalmazó készítmény. 8)

Uzsuzs: a futásnál a napi 2-3 alkalom lenne az ideális, bár ezt nyilván nem mindig egyszerű kivitelezni.
Ciszta esetén teljesen normális, ha a menstruáció nem a szokásos módon zajlik. A hormonok miatt nem csak a vérzés mennyiségére lehet hatással, hanem a vörösök eljövetelének az idejét is befolyásolhatja. Nálunk például egyszer a vörösök belehúztak, 5 nappal korábban érkeztek a vártnál (várta a rosseb). Dévisz egyből rávágta, hogy ciszta van és az UH igazolta is. (Korábban sosem volt.)
A fogigátlós indulás (stimu előtt) egy kicsit tényleg hasonlít a hosszú protokollra, de ez egy sokkal kíméletesebb megoldás.

Agnyes: valószínűleg nem mindennapos, hogy valaki a fagyasztott embrióit "átkéri" egy másik intézetbe, de nyilván megoldható, hiszen az embriók nem az intézet tulajdonát képezik... :)

Kati: a cicifeszülés roppant bíztató. 8) A többes tüszőérés miatt most annyi progeszteront termelhetsz, hogy csoda, ha tudsz hason aludni. :)

Vjulcsi: a 240 ezres sereg mellett óriási szerencse kellett volna a sikerhez. Annyi viszont kiderült (és ez bizony eredmény), hogy jól stimulálható vagy, ami az egyik legfontosabb dolog lombiknál/inszemnél. Remélem, hogy a párod eredménye most jobb lesz és a Kopának nem sok munkát fogtok adni. 8) A másik, ami még nagyon jó, hogy egyből indulhattok, így időtök sincs keseregni. A lényeg az, hogy legyetek türelmesek. 8) Ja, és el ne felejts futni, ha már ilyen szép időt rendeltem... :)
szimba
 
 


Sziasztok.

agnyes:hogy vagy???

vjulcsi:SAJNÁLOM hogy nem sikerült!!! DE FOG SIKERÜLNI!!!! :lol:

ercsikata:akkor jó ha jó a kedved!!! Kismaminak muszály hogy jó kedve legyen! :lol:

Kép
Kép
melánia
 
 


Szimba!
Tehát azt jelenti, hogy a cicifeszülés lehet, hogy a progi termelés miatt van? Én azért remélem, hogy egy baba azért van a pocakomban, ha kettő lenne, annak még jobban örülnék! :)

Agnyes!
Pozitív vagyok! :) Ott van az a baba - vagy lehet babák :lol: - a pocakban!

Julcsi!
Visszaírt Hajnal! Pénteken megy vérvizsgálatra, aztán kiderül, hogy mi a helyzet! Ígérte, hogy ír majd! :) Ha tudok valamit úgyis szólok Neked! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Melánia!
Hát te is itt! Örülök Neked! Hogy vagy? Érzel valamit?

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


FÁJ a cicim egész nap de ez eddig is így volt.Szombaton bögő masina voltam.Bármi meghatót látok egyből sírok sírtam.Néha nyílal a hasam lent de inkább múltheti fejlemény volt.

Kép
Kép
melánia
 
 


Hétvégén hanyagoltam a számítógépet,ezért vagyok most itt.De már úgy félek az eredménytelenségtől.
Nálunk anyukám a nagyon pozitív. :lol: Tegnap volt a második Ovitrille szurim és estére akkorra lett a pocakom hogy csak na.
Látom cicifájásod van??? Leírnád hogy pontosan hol és mit érzel?

Kép
Kép
melánia
 
 


Hát úgy nem tudom! Az egész cicim fáj, és szerintem nagyobb is lett, nem is kicsit - pedig nincs nagy cicim! A melltartó is nyom, ha megyek a lépcsőn és "megmozdul" akkor is fáj! Hason nem nagyon tudok aludni már! A mellbimbóm is teljesen fel van duzzadva, ErcsiApu azt mondta, hogy olyan mintha valaki egész éjjel szopizta volna! :) Ha nincs rajtam melltartó akkor meg még jobban fáj, ahogy "húzza a gravitáció"! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Értem.
Rencsi hozzászólásait olvastam vissza éppen.Kár hogy nincs mellette hogy mikor hanyadik napon volt.

Kép
Kép
melánia
 
 


Drukkolok nagyon!!! most megyek mert rámtört az ÉHSÉG.Nagyon kívánom a sós ételeket.De most leveskére vágyom.

Kép
Kép
melánia
 
 


Sziasztok,

köszi csajok jobban vagyok, a 4 nap alatt csak 1x hánytam :D :D , hányinger meg öklendezés egész napos, de annak is nagyon örülök, hogy a hányás csökkent. Pénteken megyek Apánkhoz, már úgy várom!!!!

Julcsi:
sajnálom, de az szuper, hogy már benne is vagytok a következőben. Ahogy Szimba is írta, a létszám miatt óriási szerencse kellett volna, de most majd jobb lesz a létszám! :D

Kata:
én is éreztem a ciciket, ez nagyon biztató!!!! :D :D


Albi:
Igen, tervben volt a kórház, de úgy tűnik megúsztam! :lol:

Zsu:
azóta rendeződött a mensid? nem lehet, hogy az izgalom is közrejátszik? Megy a futás meg a felülések? :wink:

MElánia,
kérdezz nyugodtan, mondd meg hogy melyik hozzászólásom, abból én meg tudom mondani hányadik napon voltam. Én is leves kívános voltam beülti után! :D Egyik vasárnap este, úgy éreztem meghalok, ha nem ehetek egy kis húslevest, így elküldtem férjecskét a közeli Tescoba alapanyagokért. 11 órára lett belőle leves, de 2 nagy tányérral is befaltam belőle! :lol:

Ágnyes:
milyen tápot kapott? mi nagyon sokat szenvedtünk a kutyukkal, ők egy csomó mindenre allergiások, ha nem válik be a táp, akkor szólj, nekünk egy fajta van, ami tuti.


Bodzim:
megnéztem a legújabb képeket!:) Férjecskéd már most "szerelmes" a lányába, :wink: nagyon jó amin ketten vannak! :D

Csomee:
te nem mostanában kezdesz?

Kép
rencsi79
 
 


Rencsi: Örülök, hogy jobban vagy! A mesni elmúlt, vagyis ha egyáltalán annak lehetett nevezni. Felülések mennek, futással is próbálkozom, de amit Szimba írt, hogy napi 2-3 alkalom, az lehetetlen. Kíváncsi vagyok mit fog mondnani Apánk pénteken!

Zsu
uzsuzs
 
 


hát ez elkiabáltam.... :cry: :cry: amióta leírtam, hogy jobban vagyok, azóta 4x sikerült......pedig lekopogtam :cry:

zsu: és mennyit tudsz futni?

jó éjt!

Kép
rencsi79
 
 


Jó reggelt!
Újra egy "szép" napra ébredtünk! Én már a melóhelyen, de mondanom sem kell, hogy inkább otthon lennék. Semmi kedvem nem volt jönni dolgozni! :( Pénteken céges rendezvényre megyek a vasúttörténeti múzeumba! Azt sem tudom mikor érek haza, és hogy hogyan! Szeretnék minél előbb lelépni majd!

Rencsi!
Lehet nem kellett volna elkiabálni! Bár szerintem ez nem azért volt! Nem lehet, hogy olyat ettél ami neki nem ízlett? Egyébként egyik este én is így voltam, mint te, csak én paradicsomlevest főztem! Annyira kívántam, hogy mondtam ha most nem ehetek akkor belehalok! Hát neki álltam, megfőztem. Bár én előbb elészültem vele :) de nekem is nagyon-nagyon jól esett! :)

Melcsi!
Hol vagy? Merre jársz? Hogy vagy? Mikor mentek megint UH-ra?

Julcsi!
Hogy állsz? Nem keseredtél el nagyon amikor megjelentek a vörösök? Én már a "B" terv kidolgozásán gondolkodom, mert ugye fel kell készülni mindenre! :)

Csomee!
Nekem is úgy rémlik, hogy te mostanában kezdesz? Vagy mindketten rosszul emlékszünk Rencsivel?

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Jó reggelt,

Katám itt vagyok olvasgatlak benneteket. Nagy bíztató tünetek, és fontos hogy pozitív legyél. A cicik meg még fájjanak 9 hónapig. :wink:
Hogy tetszett a film?
Mi jól vagyunk. Tegnap voltunk a négyes teszten az Istenheyi úton, ebbe benne van az AFP is. Jövőhét kedden megyünk Apánkhoz, szerdán pedig genetikai uh-ra. Már nagyon várom. :wink:

Rencsi, nagyon sajnálom, hogy megint hánytál. Remélem hamar elmúlik. Éppen azt néztem, hogy megy az idő, már kilenc hetes vagy. Azt mondják a 10. héttől el kezdhet enyhűlni a rosszullét.

Melánia, neked mennek a drukkok.

Julcsi, neked nagy ölelés és kitartás. Örülök, hogy nem buktál ki rajta.

Kép
gmelcsi1
 
 


Szimba,
Köszi a bíztatást! A futás szempontjából szerencsére nem befolyásol az idő, mert nekem is futógépem van :)(de azért köszi a jó időt:)) Ma reggel akartam elkezdeni, de olyan fejfájásra ébredtem, hogy képtelen voltam futni :(

Reméljük, hogy jövő héten jobb lesz az eredmény, bár őszintén szólva meg lennék lepve, mert a párom sajnos nagyon rosszul van mostanában :(

Kata,
Egyáltalán nem borultam ki, amikor megérkeztek a vörösök, és ezen tulajdonképpen nagyon elcsodálkoztam. De nem számítottam rá, hogy sikerült. Tényleg nagyon jó, hogy rögtön kezdődik a következő hónap, és már jövő héten itt is a következő inszem, arra kell koncentrálni, nem az előző hónapra. Utána lesz majd fura, mert ha rossz lesz az eredmény megint, akkor néhány hónapra a kivizsgálások után leállunk.

Melánia,
Jaj nagyon drukkolok! Mikor derül ki, hogy sikeres volt-e a hónap?

Rencsi,
Örülök, hogy kicsit jobban voltál, remélem most már ez lesz az alap, és max. néha lesznek csak rosszulléteid. Bár annak örülnék, ha egyáltalán nem lennének :)

Melcsi,
Hihetetlen, hogy mindjárt betöltöd a 17. hetet! És az AFP-n mindne rendben volt? Mozog már a babád? Mit érzel?

Lányok-fiúk, valaki nem jön péntek reggel Apánkhoz?
vjulcsi
 
 


Julcsi, péneken lesz meg az AFP eredménye. Nem tudom még, hogy esténként a mocorgást érzem-e. Határozottan még nem érzem, csak valami olyasmit. :wink:
Nagyon rohan az idő.
Remélem a párod eredménye jobb lesz. Miért van rosszul mostanában?

Kép
gmelcsi1
 
 


Akkor drukkolok, hogy minden rendben legyen, bár azt hallottam, hogy egy picit elavult már ez a vizsgálat...
Szólj mindenképpen, ha már érzed a pici rugásokat :)

A páromnak 20 éve van egy - elvileg gyógyíthatatlan, bár ki tudja- betegsége, hol jobban van, hol rosszabbul, most éppen rosszabbul :(
vjulcsi
 
 


Sziasztok.

vjulcsi:megy a drukk ezerrel!!! Párod szed valami vitamint,Jó lenne!!! Én nem megyek apánkhoz.De szeretnék......

rencsi:én csak gondoltam visszaolvasom a hozzászólásaidat hát ha okosabb leszek.Arra voltam kiváncsi hogy a teszt elött mikor keztél el érezni valamit.Írtad hogy hányinger stb.Ez teszt elött volt? Tudom hogy nem kéne ezeket figyelgetni de annyit szenvedtünk már hogy nem birok erre nem figyelni. :oops: Leves??? Nyami,ki vagyok rá éhezve állandóan.
Hányás,MÚLJON EL!!!!

ercsikata:valahogy nem tudsz szépen eltünni arról a rendezvényről?

gmelcsi:kisfiút v. kislányt szeretnétek jobban??? Névválasztással hogy álltok?

Kép
Kép
melánia
 
 


csajok köszönöm a drukkokat!!! Hát még ma vagyok a transzfer utánni 8. napon.

Kata:DRUKK NEKED IS+++++++++++++++++++++++

Kép
Kép
melánia
 
 


rencsi:szedsz Folsavat? Az még jó hányingerre.

Kép
Kép
melánia
 
 


Melcsi!
Pozitív vagyok 100%-ig. Ha nem sikerül picit persze el leszek kenődve, de jöhet a következő hónap! A "B" terv! :) A film nagyon-nagyon tetszett, csak az volt a baj, hogy tudtam ki mikor és mit fog csinálni! De egyébként biztos, hogy megnézem majd még 1x ha kijön DVD-n! :) Örülök, hogy jól vagytok! :) A cicim elég jó! :) Jól feszül, néha úgy érzem, mindjárt leszakad! Remélem a babától van! :):):)

Julcsi!
Te is legyél pozitív! A következő sikerül! És ha nem is egyszerre, de egy hónap, vagy akár egyszerre is szülhetünk! :) Egymás mellett leszünk majd! :)

Melánia!
Már törtem a fejem, hogy lehetne lelépni, főleg, ha Apánkhoz kell menni majd du.! :( Mert ugye ez is benne van! Hát majd mindent elkövetek! :) Köszi a drukkokat! Rám is fér azt hiszem!
Cserébe küldöm az enyémeket! ++++++++++++++++++++

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Melánia, a tünetekről annyit, hogy én semmit nem éreztem az ég világon. Se hányinger, se mellfeszülés semmi. Ezek azóta sincsennek. De ne aggódj én is éjjel nappal a tüneteket figyeltem, és mindent elolvastam. :lol:
Nekem a legbiztosabb tünet az volt, hogy az elmardt mensi után két nappal 37,1 volt az ébredési hőmérséklet. Csak ezért mertem tesztelni.
Egyébként valahogy kislányt érzek, a férjem kisfiút. Nem tudom mit szeretnék jobban. A nevekkel még lesz egy kis harc, mármint a fiúval. A lány egyből meg lett: Rebeka. :wink:

Kata, nekem is tesztett nagyon, az embernek nem annyira.

Kép
gmelcsi1
 
 


gmelcsi:ezek azért jó hírek ám nekem hogy nem volt tüneted.Gondolom azért te is aggódtál hogy nem jelentkeznek tünetek.
Anyukám is mondta hogy ő is "csak" szédült velem.
Az meg szuper hogy nem hánytál!

Kata:akartam már kérdezni a szőke lányról.Hogy van???

Kép
Kép
melánia
 
 


szimbáék:????? Mikor derül ki hogy kezdhettek-e???

Kép
Kép
melánia
 
 


Melánia, nagyon ideges voltam emiatt, a Dévait is fárasztottam vele, hogy biztos baj van azért nincsenek tünetek. Ki is röhögött jól, azt mondta örüljek neki. Anyukának sem volt semmi baja a terhességei alatt. Szóval mindenki más, most már próbálok örülni neki, hogy ilyen szerencsés vagyok. Ha úgy hánytam volna mint Julcsi, akkor meg azon idegeskedtem volna. Mindig valamin, de ez is terhességi tünet. :wink:

Kép
gmelcsi1
 
 


Melcsi, nem én hánytam hanem Rencsi! Jaj, ne ijesztgess :) :)
Tudod, feledékenység is terhességi tünet :)
vjulcsi
 
 


Melánia,

nekem kb a 9 naptól volt hányingerem, de a mostani állapothoz képest az max egy h betű volt..... :cry: de ahogy Melcsi is írta, ez nem jelent semmit, mert neki meg nem volt tünete ( a mázlista :D )
De megértem, hogy keresed a tüneteket, én is pont ez csináltam :oops:

Melcsi,

akkor kedden kiderül, hogy fiú vagy lány!!Persze csak akkor ha nem lesz megint olyan kis huncut, mint a múltkor..... :D


Ma van a legrosszabb napom, a Kicsike még a vizet is visszaküldi :cry: lehet hogy kórház lesz a dologból.... :cry: :cry:

Úgy látszik nem múlt el, csak kaptam néhány nap kimenőt...

Kép
rencsi79
 
 


Melánia,
nekem is volt mindenféle tünet, aztán elmúlt egyik napról a másikra és a teszt is negatívvá vált. Azt már tudom, hogy lombiknál még annyira sem számít a tünetek léte vagy nem léte, mint a természetes úton lévő terhességeknél. A legjobb , ha nem is foglalkozol vele és legyen meglepetés a pozitív teszt:)

Kata,
Ez rád is vonatkozik, ne figyeld a cici feszülést inkább menj moziba minden este , aztán csak kapd azon magad, hogy már napok óta késik, sőt meg sem jön :)))

Melcsi,
a fiú névvel csak nem az a vita témája, hogy apa a saját nevét szeretné adni :)) ?
a párom családjában minden férfi azonos nevet visel :((

Rencsi,
remélem hamar véget ér ez a rosszullétes időszak és csupa jó dolog jön ezután!!
miciona
 
 


A tünetekkel kapcsolatban egyetértek micionaval, nekem is voltak mindenféle tüneteim, főleg cicitájékon, meg nagyon nagy volt a hasam, és sokat jártam pisilni.
Ezek bármit jelenthetnek, meg kell próbálni nem foglalkozni velük. Tudom, ezt könnyű mondani, de sajnos hiába siettetjük az időt, úgyis az számít a végén, hogy megjön-e vagy sem....

Melánia, Kata, nektek nem fog megjönni, szóval pláne nem kell tünetekkel foglalkoznotok :)
vjulcsi
 
 


Szimba,
köszi az argininos oldalt.
Képzeld soha nem szoktam beteg lenni, most meg a sok vitamin ellenére jól benyaltam vmit :roll:

Moncsiga,
Lehetséges ,hogy te már benne vagy a második lombikban?
Csak nem írsz???
miciona
 
 


Sziasztok!

Áh, dehogy vagyok, Miciona! Azért is nem írok... Majd júniusban kezdünk, ha minden jól alakul. Holnap kell hívnom Apánkat a kenet eredménye miatt, aztán hétfőn vérvétel (progi+ált.labor+ellenanyag). Bár az utóbbiakra azt mondta a Nagyfőnök, hogy a következő mensi alatt csináltassam a többi hormonnal, de akkor meg hogy vigyek vizeletet? (gondoltam talán tampon mellett begyűjtöm, de leginkább sehogy) Inkább levetetem most. Mit számít az a 10 nap differencia,végül is nem hormonokról van szó!

Mindenkinek nagy drukk!
Puszik!

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy eddig nem írtam, de nem nagyon tudtam gépközelbe jönni.

Bizony, bizony jól emlékeztek, most kezdtem. Tegnap voltam apánknál (4. napon), így ma már szúrnom kellett magamat. Már nagyon vártam! :lol: Pénteken kell mennem megint UH-ra. Jön reggel valaki? Én úgy fél 9 körül szoktam odaértni.

Most még tudtam mindent visszaolvasni, mert lemaradtam egy kicsit. De majd igyekszem pótolni! Ígérem, hogy minden UH után beszámolok az eseményekről! (Próbálok sűrűbben jönni, de baba mellett ez egyre nehezebb!) :lol:

Mennek a drukkjaim folyamatosan!

Szép napot - vagy inkább már estét - mindenkinek!

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok!
Ma voltunk a fejtágitáson. Mondanom sem kell hiába olvastam a konyvet már az intézetről, és a tájékoztatót, akkor is kimondva sokkolt az a sok előre nem látható "veszély" meg kockázat...Végre megismertem Apátokat személyesen...Nem voltunk sokan, 3 pár. De azért én nagyon-nagyon bizom benne, hogy az a statisztika mindenkit elkerul, aki itt van!!!!
Megvolt a HIV meg hepatitis szurés is. Komolyan ugy csinalnak az ottani dolgozok, mintha mi mindennap odajárnánk, mintha csuklobol tudnounk kéne hol a megfelelő vérvétel helye tb. A hepatitisért kellett fejenként 1500-at fizetni és kész. Az eddigi legolcsobb dolog ami velunk tortént miota elkezdtuk ezt az egészet :) Mondjuk a drága asszisztens aki a vért vette ugy belém nyomta a zt a tűt, hogy még most is fáj a karom tőle!!! Komolyan fájt, mondom ha még egy másodpercig benne hagyja elkuldom a busba. És utana az a kis gézdarab csupa vér volt. Voltam már párszor vérvételen de ennyire rosszul még soha nem báűntak velem!!! Szoval kicsit kiakadtam. Na mindegy,túléltem, de megint majd előre rettegek hogy mikor lesznek ilyen "kedvesek" a vérvételen. Amugy is be vagyok tojva a későbbi rosszullét miatt... 3 hét múlva megvannak az eredmények és utana irány VAss doki és remélhetőleg már tényleg a kezdésre koncentrálunk :)
Megjott az osszes vitamin a páromnak. Szimba tényleg ez a lenkei féle marha sok, 270 db!!! Megéri az árát!!! Azért én maradok annál hogy csak napi egyet egyen meg az uram, mert tényelg a napi bevitel többszörösét tartalmazza. De nagyon koszonom amiket ajánlottál!!!!
renna77
 
 


Jó reggelt!
Ismét egy nap! Nekem már csak kettő! Nagyon izgulok azt hiszem, de most már a "B" tervet is kidologoztam! Ezért most, hogy már ez is megvan remélem nem lesz rá szükségem! :)

Renna!
Nagyon szorítok, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, és hogy rendben legyen minden! :) Aztán mindenről beszámolni ám! :) Amikor mi a Mária utcában voltunk ezen a vérvételen, nekem a csajszi olyan szépen levette, mint az álom! :) Lehet, hogy most nem az a néni volt aki nekem vette! Bár Julcsi is azt mondta, hogy neki is tökre szépen levették a vért! :)

Miciona!
Holnap csütörtök! Mit szólsz? Milyen hamar elment! Izgulsz már a találkozó miatt! :) Sajnos nem tudok nem odafigyelni a cicikre, mert annyira fájnak, hogy csak na! Már tényleg ott tartok, hogy lassan nem tudok oldalt sem aludni, mert már oldal fekve is nagyon fáj! :(

Csomee!
Akkor neked is mennek a drukkok, és még szép, hogy beszámolsz mindenről! :lol: :lol: :lol:

Julcsi!
Hol tartasz most? Még mindig a Clostitot szeded, vagy már szúrod is magad? Apánk nem mondta, hogy most más "stratégiát" vet be? Ez most sikerrel jár majd meglátod! :) Csak pozitívan! :)

Melcsi!
Gratulálok a ma 17 hetes pocaklakónak! :)

Szép napot Mindenkinek! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Jó reggelt csajok,

Kata, köszönjük nagyon aranyos vagy. :wink:
Ezek a cicis tünetek nagyon jók. Csuriban a kezem egyfolytában.
Én megértelek, hogy nem tudsz másra gondolni, én sem tudtam és szerintem senki sem.
Mikor lövöd a tesztet?

Julcsi, már tiszta hülye vagyok, persze, hogy nem Te hánytál, de remélem nemsokára Te is émelyegsz majd egy kicsit. :wink:

Rencsi, szerintem szólj Apánknak és feküdj be egy kis infuzióra. Ez nagyon rossz, hogy még a víz is kijön belőled, én hálát adok, hogy így olvaslak. Mármint a szerencsém miatt. Pénteken mész Apánkhoz? Lehet nem kéne addig várnod.

Miciona,
Épp az a probléma, hogy az ember nem akarja, hogy az ő nevét kapja, én pedig az szeretném. Pedig olyan szép neve van.
Na mindegy, majd meggyőzöm valahogy. :lol:
Bedobok egy terhes hisztit. :lol:

csomee, érted is mennek a drukkok.

Kép
gmelcsi1
 
 


Sziasztok!

Hú, Kata, ez tök jó, nagyon drukkolok! :)

Még a clostit szedem, majd péntek reggel megyek UH-ra, mondta a doki, hogy ugyanolyna lesz a stimu, mint a múlt hónapban, mert az nagyon jól sikerült. Szerintem majd péntektől kell szurizni magam, már alig várom :) (na jó, nem :))

Commee, szuper,h elkezdtétek, drukkolok neked is nagyon.

Moncsi, de jó, h kezdtek júniusban! :)

Melcsi, gratulálok én is a 17. héthez :)
vjulcsi
 
 


Melcsi!
Tesztelni majd csak szombaton, vagy vasárnap fogok! Ha nem jön meg pénteken akkor szombat reggel mindenképpen, és egyet vasárnap is. De én inkább a legrosszabbra készülök, mert akkor jobban fog esni a meglepetés! :(
dobok neked egy privit is! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Melcsi!
Tesztelni majd csak szombaton, vagy vasárnap fogok! Ha nem jön meg pénteken akkor szombat reggel mindenképpen, és egyet vasárnap is. De én inkább a legrosszabbra készülök, mert akkor jobban fog esni a meglepetés! :(
dobok neked egy privit is! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Csak 1x akartam elküldeni! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Katám, válaszoltam.

Julcsi, te is drága vagy köszönjük szépen. :oops:

Kép
gmelcsi1
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: