Ha valaki még nem olvasta a B.A.-val kapcsolatos cikket,
itt megteheti, bár ez nem a teljes verzió.
Meglepő nyíltsággal beszél a történtekről, viszont okos, mert így hamar letudhatja a tapintatlanul, pofátlanul kiváncsiskodó médiát és "csak" arra kell koncentrálnia, ami előtte áll.

Hozzá hasonlóan mi is aggódtunk amiatt, hogy az intézetből valaki (január végén nagy zsufi volt) rossz helyen elkotyogja, hogy éppen lombikolnak, de szerencsére mindenki hallgatott, mint bélsár a fűben.

Érdekesség, hogy a punkciónál is és a beültinél is éppen a párom után következett, a reggeli, műtéti sorrendet eldöntő UH-n viszont mi mentünk utána. Azt már a körülményekből is sejtettük, hogy nagy gond van náluk és az előzetes kalkulációnk sajnos bebizonyosodott. Nagyon örülünk, hogy összejött nekik és tulajdonképpen szerencsések is, hogy az adott helyzetben a 2. próbálkozásnál sikerrel jártak. Mivel mi tudtuk, hogy mi a helyzet velük, az utóbbi időben nem tudtuk nem észrevenni, amikor egyfolytában ezzel a témával macerálták őket nem is egy műsorban. Hihetetlen, hogy milyen önuralommal tereltek mindig, pedig nem egyszer elég bunkó nézői reakciók is voltak.
Az ő esetük azért is tanulságos, mert ismét bebizonyosodott, hogy mennyire fontos a seregszemlével kezdeni a kivizsgálást, hiszen az átjárhatóságira nem is lett volna szükség az ő esetükben. (Gondolom, ez még nem az intézetben történt, mert Vass egyből megcsináltatta volna a seregszemlét.)
Miciona: érdekes, annak idején én is a szelén túladagolásától ijedtem meg a leginkább, de megnyugtattam magam, hogy ahhoz naponta 300-400 mikrogramm kell és ennek "csak" a felét viszem be (ami még így is a napi szükséglet 3-szorosa). Én úgy csinálom, hogy pár hónapig 150-et viszek be naponta, utána meg kb. ugyanennyi ideig 100-at, így tutira nem lesz baj.
Vjulcsi: a félóránkénti pisilésnek 100 oka lehet, de a Te esetedben a kis hormonmennyiség miatt valószínűtlen, hogy ez legyen a kiváltó ok.
Rencsi: Ciprus a teherbeesés szempontjából nem ideális hely, nekünk elhiheted.
- Off -
Renna: Czeizelnek nincs egy olyan gyereke/unokája, aki érintett, ezért könnyen osztja az észt. Ha lenne egy meddő csemetéje, egészen másképp beszélne, ebben biztos vagyok. Nem szívesen írok ilyet, de az érvelése egyhén szólva is sántít. Persze, hogy könnyebb 14 évesen elkezdeni gyerekeket potyogtatni a nagyvilágba (egyszerűbb, mint iskolába járni és a munka világában boldogulni), mint jóval később, amikor már rosszabbak az esélyek, így nyilván rá is kell segíteni, de vajon mi a jobb? Egy rakás, analfabéta, a későbbiekben a dolgos népek által eltartandó emberkék szaporulata, vagy inkább annak az elősegítése, hogy legyen valaki, aki egy dolgos családba érkezvén biztosíthatja, hogy legyen a jövőben is nyugdíj, stb.? A múltkor Czeizel éppen azon akadt ki, hogy elutazott az arab világba, ahol a házasságok 54 %-a(!) elsőunokatestvérek között köttetik és attól félt, hogy körülötte mindenki debil lesz. (Így mondta.) Tény, hogy ezen a helyen a lakosság többsége írástudatlan, 45 %-a(!) még kiskorú és az átlagéletkor alig több, mint 17 év(!), de - kérdem én - amikor ez az iskolázatlan, beltenyészett tömeg 10-15 év múlva elözönli a fejlett világot, nem éppen azok a gyermekek fognak hiányozni, akikért most ennyire kell küzdeni? Szerintem igen. Persze Czeizelnek mindegy, hogy 15 év múlva mi lesz, de nekünk nem, egyáltalán nem.

Rühellem, amikor valaki képtelen alternatívákat felmutatni és a képességei csak a másik fikázását teszik lehetővé és Czeizel ezzel pont ezt csinálja. Tudjuk, hogy a lombik mivel jár(hat), erről az intézetben kaptunk egy-két horrorisztikus beszámolót. Ha Czeizel tud jobbat és veszélytelenebbet, meghallgatjuk, ha viszont nem, akkor inkább hallgasson. Azt meg végképp ne mondja, hogy korábban kellett volna a gyerekvállalásra gondolni, legfeljebb akkor, ha van a fiókjában egy használaton kívüli, kikölcsönözhető időgép, különben semmi értelme...
Bocsánat, de ez most kikívánkozott belőlem.
- On -