007,
Bocs, ilyen helyekre nálunk mindig apa megy, nem tudok melléket.
Ha olyan hasznos, akkor miért nem kellett az első két gyereknél magzatmozgásokat számolgatnom?

Még a CTG-re is azt mondják, hogy főleg utólag értékelhető, egy ilyen számlálgatás meg nekem végképp nem tudományos, hiszen az, hogy érzek-e egy bizonyos mozdulatot, egy csomó mástól is függ. Miért nem ajánlják akkor inkább a doppler készüléket? Ha az esélyt latolgatjuk, hogy SIDS vagy méhen belüli probléma, amit a dopplerrel otthon lehetne detektálni, akkkor az utóbbi toronymagasan vezet. Ráadásul még olcsóbb is egy szívkütyü, mint egy légzésfigyelő.
Evés után nálunk délben alvás (velem), este pedig fürdés/alvás (bolondok háza) következik, reggel meg rohanunk oviba. Neked hogy fér be az egy óra?
Nálunk a Sote füri gond az nem szobatárs függő volt, bár abból is kijutott két érdekes.

A wc mellett volt a tusoló - gondolom nálatok is. Azon nem volt fügöny, így a legóvatosabb használat mellett is víz volt. Erre jöttek a papucsok, amitől egy kicsit sáros lett és az egyebek... Igaz, én takarítgattam wc papírral, de volt, aki ezt nem tudta megcsinálni és nem a szándék hiányából eredően.
Nekem nincs problémám azzal, hogy ha valaki rákérdez, hogy vannak-e orosz rokonok vagy hasonló a Natasa név miatt. De azt egy kicsit sötétnek tartom, aki azt mondja, hogy van, csak mi tagadjuk le. Miért tennénk?! Jelentése eredetileg az Úr Jézus születésnapja, latin, de nekem a héber is teljesen megfelel.
amit aztán vagy figyelembe vesz a nődokid vagy nem
Igaz

De azért egy doki csak nem fog császározni a szem miatt, ha ott van előtte a szemész szakvéleménye.
Hogy mennyire foglalkoznak ezzel a Sotén: Az ügyeletes doki elé leültem - persze szemüvegben. Kérdés: van valami problémája a szemével?

5 perces fájásoknál azért erre felnevettem. Nézett rám bambán és nem értette. Második dokim egyébként kért szemészeti szakvéleményt.
Combino:
Nekem ma is pasi ugrott, hogy átadja a helyét.

Lehet, hogy ennyire lestrapáltnak nézek ki?
Anitja,
Húúú, ez már tényleg nagyon-nagyon poci.
Ági,
Apukám általában a magánhangzókat keveri, de mostanában inkább cselesen ki se mondja az egész nevet, csak annyit, hogy Tamó.
Nikici,
Amíg el nem kezded betermelni az otthoni szivacsokat, addig biztos nincs ezzel gond.

Jobbnál jobb dolgokat szoktak kitalálni a terhes kívánósság okaira, kíváncsi lennék, hogy a szivacsra milyen jó ötlettel tudnak előrukkolni.
Én soha nem voltam egy csajcis nőszemély, de Natit szeretem öltöztetni, Szabinál még nem ragadott meg a dolog. Erre se gondoltam volna szülés előtt.

Arra meg pláne nem, hogy még a rózsaszín is meg fog tetszeni.

Azt hiszem, ebből a béna hozzáállásomból egy kicsit át is adtam Natinak. Pár napja vettem neki egy Tenezis spagettipántos toppot. Rózsaszín volt piros szivecskés lufikkal. Nat erre megkérdezte, hogy ez most az övé vagy Szabié.
