A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 márciusi babák


Napok óta nyügös Peti. Semmire sincs időm mellette. Tegnap este írtam hsz-t, de elszállt és már nem volt erőm újra írni. ma meg már nem emlékszem. Még a ma olvasozttakra sem.... :oops: Bocsánat.

Kopaszi gátat nem ismerem, de a weblap alapján nagyon klasz. ;)
Mi elég közel vagyunk Pesthez, szóval tudunk csatlakozni Petivel.
Nemlajos: A nagyobb tesóknak (2-4 év között) nem igazán jó a dél, meg a 2 óra, mert már általában fixen ebéd utáni alvás van. Utána meg az oviba kell menni 4 körül a még nagyobbakért.
Szóval az a 10 óra hangzik jól szerintem.

A babaképek szuperjók! Látszik, ahogy fejlődnek a babák! és ez nagyon klasz! És a nagytesók is nagyon aranyosak!

Vica: Nekem Zsófi olyan, hogy minden lelki bánatát a kajába folytja. Az anyukájától tanulta. :oops: Én is sokat gondolkodtam, hogy mit csináljak, mert Zsófi egyre jobban gömbölyödik mióta apukája elment. :oops: Én azt választottam, hogy este csak egy repeta adag van és utána max. almát kaphat. De Zsófinál ez olyan mértékű volt, hogy képes volt bezabálni felnőtt méretű adagot 10 perc alatt, majd repeta 5 perc alatt, majd padlón fekvés fájó hassal.... Nagyon sokat beszélgettem vele, hogy egyen lassabban és nem kell olyan rengeteget enni, de még most is hajlamos falni....
Szóval hasonló cipőben járunk.....

Gyöngyi: Nagyon rosszul hangzik az egész. Remélem nem kaptátok el. Szurkolok! +++++++++++

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Én is úgy elmennék a talira, de nem hiszem hogy kivitelezhető. :( Pedig elgondolkodtam a lehetőségen, szerintem ha csak egy gyerkőcöm lenne fognám magam és beülnék az autóba, aludni meg tudnék tesóméknál :) De nem szívesen hagynám itthon a két másikat (most mindkettő nagyon anyás), na és a párom se bírná, meg lehet hogy sok lenne Nimródnak az út is. Szóval én is itthonról fogok csak rátok gondolni és csináljatok sok-sok képet!! :D

Katka Zsófi tényleg hasonlóan viselkedik mint Panna, de ő azért már jobban megérti hogy miért nem kell tömni és annyit enni, ugye? Én is mindig elmondom Pannának hogy ne tömje az ételt, néha úgy néz ki mint egy hörcsög, mint akitől mindjárt elveszik az ennivalót.
Ma este is megette a vacsit, aztán fél óra múlva a párom nekiállt vacsizni és a Panna megakarta kostólni a kolbászt amit evett, és hát a párom nem engedte neki és megint jött a hiszti - igaz most szerényebb kiadásban. De én mondjuk adtam volna neki egy falatot, attól hogy megkostólja még nem fog elhízni. Szerintetek? Vagy ilyenkor semmit ne adjunk? Komolyan nem tudom, néha kell kompromisszumot kötni hogy elkerüljük a hisztit. Legalábbis nekem már elegem van a hisztikből :?

Bea Maja tündéri szép!!!

Hajamról sajna még nem tudok képet tenni, de Gabka tavalyi haja nekem is megtetszett, így lehet hogy nyáron hasonlóra vágatom :D Amúgy ilyesmi az enyim is csak kissé hosszabb :wink:

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Vica: 4 éves gyerekeknél a hiszti az irányításról szól. Ha nem kapom meg azt, amit akarok, akkor kicsapok egy jókora hisztit, mert én akarok a főnök lenni. Ami persze nevelési szempontból nem jó, mert ugye nem a 4 éves gyereknek kell irányítania, hanem a szülőknek. Ha következetes vagy és nem engedsz a hisztinek semmilyen körülmények között, csak a normális hangnemnek és ha a hisztiért büntetés jár (4 perc a sarokban) és ha utána bocsánatot kell kérnie, akkor hidd el néhány nap alatt leveszi, hogy ez neki nem éri meg, mert nem ér el vele semmit, viszont állhat a sarokban, tehát kiszedi az eszköztárából és elfogadja, hogy ti irányítotok és nem ő.
Nem tudom, hogy rátok ez mennyire igaz, de a hisztimegállításra ez működik. De ehhez nagyon következetesnek és nyugodtnak kell lenni. Viszont 1-2 nap alatt látványosan csökkenti a hiszti mennyiséget. Persze hosszú távon kell csinálni és a gyereknek mindig tudnia kell, hogy ki a főnök.
Na most ez jól megmondtam, pedig biztos nem is illik Pannára... :roll:

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 

 
 

Vica
nekem az a véleményem, hogy a nagyon tiltással pont az ellenkezőjét lehet elérni. a tiltott gyümölcs a legfinomabb alapon... szóval én inkább azt csinálnám, hogy nem előtte ennék, ha ő már evett, vagy próbálnék egyidőben enni vele, hogy mégegyszer ne ingereljem. és én hiszek a példamutatás erejében, ha ti is egészséges nem hízlaló dolgokat esztek este, akkor ő is azt fog.
Fanni is jó húsban van, az étvágya viszont teljesen változó. van, hogy sokat eszik, van hogy alig. de mikor nem eszik, akkor is husi marad, szóval ő ilyen alkat valószínűleg.
remélem, majd ha elkezd valamit rendesen sportolni, akkor majd nem lesz husi. bár ő még a belefér kategória...

Katka
ma nekem is ilyen napom volt. Mátét nem lehetett lerakni aludni... viszont fáradt volt már, de csak a vállamon volt hajlandó aludni, így főzni sem tudtam. ezért miután elment a dokinő, fogtam a két gyereket, elvittem őket játszózni. gondoltam, majd a levegőn a babakocsiban alszik. persze nem akart, de aztán megszoptattam és végre bealudt. Fanni játszózott, végül ebédeltünk egyet a Mom parkban. és mire hazaértünk mindkét gyerek aludt a kocsiban, Fannit behoztam a kanapéra, Máté a hordozóban aludt. és egyszerre a két gyerek, így tudtam képeket felrakni addig... :wink:
remélem, ez a hasfájás hamar elmúlik, mert azért jobban örülnék egy kis nyugis, Máté ágyban alvós napoknak...

tali
én is a 10 órára szavazok, a 12 vagy 2 a Katka által említett okok miatt nem annyira jó, bár volt már olyan, hogy nem aludt Fanni, de akkor nyügibb.

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


oké, jó a 10 :D :D :D :D
Döme iszonyatosan nyűgös, másfél órája sír, 4 óta alig alszik :?

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Sziasztok!

Vica! Én is nagyon sajnálom, h nem tudsz jönni talira a távolság miatt. Tesódat nem szoktátok látogatni, pl. nyáron? Olyankorra is szervezhetünk egy talit.
Sajnálom, h Pannával ilyen nehéz, de jó ötlet, h tényleg csak valami apróságot (joghurtot) adjatok repetaként... Párom kisebbik huga szintén evésbe fojtotta bánatát, stresszét (bár ott komoly családi tragédiák is történtek), és egész áltisi alatt nagyon duci volt. Most a középiskolában lett ezen túl, sokat fogyott, pl. elkezdett komolyan sportolni, kevesebbet eszik.
És Katka megint jókat mondott, ezek nekem is hasznosak a hisztikezelésre :) Samu is elég kekeckedős, újabban nyávogva beszél, meg persze hiszti is van elég. Ma pl. tragikus volt a játszóterezés, Katalány nagyon sírt (nem tudom, miért, nem derült ki), Samu meg hisztizett, h nem akar hazajönni... :shock: Még jó, hogy egy ismerős anyuka is ott volt, segített összeszedni a cuccokat.

Nemlajos, én is támogatom továbbra is a délelőtt 10 órát, vagy csak egy kicsit későbbi időpontot (pl. fél 11-11), mivel Samut legkésőbb fél 2 körül ágyba szoktam tenni a déli alvás idejére... Persze ez időnként kimaradhat, Samu már edzett e tekintetben :)

Megyek aludni, jó éjt!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


hja, azt akartam még írni, hogy tuti a holnapi rossz idő (front), csak az ember annyira ki tud merülni... :cry:

Tényleg, ezen gondolkozom mostanában, hogy ezeknek a piciknek nem fájhat a fejük? Az milyen rossz lehet!

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Helló!
Vica hiszti kezelésre tényleg bejön Katkáék. Én pont ezt csinálom. Néha hülyén érzem magam tőle, mert egyedül az én 2 évesemen látom, hogy motorral szépen jön a lábamnál az utcán, míg azt nem mondom mehet. Mindenben hallgat rám (na Kopaszi gáton tuti ráver erre amit írtam), és ma már ha vmire azt mondom 3. alkalommal elveszem ha pl. dobálja, 3. alkalom után magától hozza büntibe, és megy a sarokba. Azért remélem nem viszem túlzásba.
Kata is tegnap hihetetlen volt. Pont akkor kelt mikor Bobó bealudt, és csak sírt ha leraktam. Vele nem keménykedhetek (minek is), mert Boti felelne. Szval 3 órát ringattam, a végén már az sem volt jó neki, ha leülök.
10-es tali nekem is jobb fenti 2 gyermekes indokból (nekem Boti legkésőbb 1-kor elaszik). Vicáról (új hajjal) viszünk épe és beültetjük közénk (a többiekkel együtt). Várjuk a fotót a hajról. Nekem épp hasonló mint amilyet akartok. Én 4-én vágatok festetek.
Képzeljétek utóbbi 2 hétben egyszer fájt a hasunk. Már infacolt is néha adok csak. Nekem mióta rendesen ugrik a cicire, azóta nincs gond. De sejtettem is, hogy nálunk ez a baj. Szval mi csak spontán hisztizünk a kh óta. Egy fokkal jobb, mert neki nem olyan rossz. Kitartás! Lassan letelik a bűvös 3 hónap!!
Maja valami gyönyörűűűűűűűűűű! Mennyire jön ki rajta a kreol szín. Csodaszééép! Döme meg irtó husi. Nekünk is volt anno ilyen sapink. Imádtam!!!!!!!! Máténak jól látom taraja van? Nagyon édesek együtt. Micsoda óvó tesói ölelés!!!!
Nemlajos örülök, hogy minden ok volt uhu-n, és neked kellemesebb élmény maradt.
Fanni bibijére nagy puszit küldünk. Kicsit reménykedem, hogy Boti a gáton megy majd utána (szereti a nagyobbakat követni – szegény Fanni), és nem kell futkároznom utána annyit, mert egy helyben nem fog ülni. Nem tom motort vigyek e neki.
Elvileg ma jön meg a mei tai. De megvárom a kisasszony tökéletes fejtartását vele.

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Sziasztok! Maja nagyon szép!
Fanni tesós képei is elbűvölőek!
Dömét meg megzabizom:) nagyon jó fotókat töltesz fel róla mindig, nemlajos, mindig mosolygok egyet:) nekem is kéne ilyen sapi, napszuri elkerülésre.tök jó, h a anykát sem süti így a nap!
Észrevettétek, hogy már hogy alakulgatnak az arcvonások? az elején még sok baba kb. egyforma volt,de már kezd kialakulni a személyiség :)
Gyöngyiéknek drukk, és sajnálom :(

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
pulcsi
 
 


Éss, van egy nagy hírem.
5 napja csak és kizárólag szopizunk! :) csak eddig nem akartam elkiabálni.
Van, hogy Nándi csak 50ez sziv ki, de jólalkik tőle/ a cumis adagja si 70 volt, és volt, hogy hagyott az alján/ van, hogy 130at, de inkább a 70et, általában/holnap vissza adjuk abérelt mérleget, így utána nem tudom mérni, ami jó is 8) :P
Szóval azért 1 kicsit büszke vagyok, hogy a 2 hónaposomat egydzercsak skierült átszoktatni:) nagyon ügyes volt.
majd leirom, hogy mi volt, tudom, hogy mások is olvassák afórumot, hátha segít.
Huhh, és mennyivel egyszerűbb igy, főleg éjszaka, meg elmenni valahová!! és azóta játszócumit se kér!!!!
Aki rögtön akezdetektől tud szopiztatni, adjon hálát, és becsülje meg a dolgot! :)
Kérdéseim a tapasztaltakhoz:
most minden szopi után le kell fejnem magam???
azu igény szerinti szopi azt jelenti, hogyha 40 perc múlva éhes, vayg 1 óra múlva, vagy 1,5 óra múlva, ne húzzam ki az időt, hanem adjak neki enni? nem fog fájni a poc az összért kajától?
miben fagysztotok le tejet?
a mellszivot elég 1 nap egyszer sterilizálni, vagy minden haszn előtt?/eddig minden előtt sterilizáltam de nem faygasztottam a tejet, hanem ugye odaadtam cumiból.aki egy nap csakn1szer sterilizálja, az csak kiöbliti napközben? de a csapviz nem steril..ugye...vagy ?!?....

ha napközben a szopik után cska 10.20at fejek le, azt öszzeborithatom, és este lefagyaszthatom a vegyes tejet?
igazából nem akarok fejegetni már..sztem nekem beállt atermelés stabil 4-5 óránként 160 ml a 2 mellben össz. ez pont 2 adag, szóval pont jól jön ki, mire sorra kerül acici, pont annyi van benne, amennyi kell.
de akkor elapadhat a tejcim. ha nem fejegetek szopi után?ti még fejtek?

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
pulcsi
 
 


Pulcsi, szerintem nemcsak Nándi ügyes, te is, nagyon jó hogy így harcolsz a szoptatásért, sok anyuka már beletörődött volna!
Én nem fejek szopi után, csak ha bedurran, mert annyira tele van, de az ritka.

Erpé, én is nézegetem már a hősugárzókat, bár tegnap már annyira nem volt hideg kinn sem, de hasznos!

Vica, én eképzeltem Pannát, amint a kolbászt kívánja :D , szegénykém, viszont arról én is olvastam valahol, amit Katka írt, meg kell mondani a hisztiző gyereknek, amíg így kérsz vmit , nem kaphatod meg, gondolkodj sarok stb, és gyere vissza és kérd szépen, akkor megbeszélhetjük.

Kuklika, örülök, hogy ritkábban fáj Kata hasa, az az álalvás haláli, milyen édes Boti, hogy bújna hozzá, Katat meg még nem igazán érdekli :lol: kérdeztem a védőnőt lehet-e elkapatni egy ekkora gyereket, azt mondta, már két hetes kortól lehet.

Bea, Maja

Kép
bea1978
 
 


Pulcsi még írni akartam, hogy kházban azt mondták 1 nap 1 sterilizálás elég, ha használsz mellszívót, közbe forró víz.
Az egyik nővér mondta, hogy ő joghurtos poharakban fagyasztott, később abból kapta a főzeléket a kicsi, mivel fagyasztva hónapokig eláll.
két etetés között minimum két óra kell, hogy elteljen, nekem csak akkor kér gyakrabban, ha lusti és csak 10 percet szopizik, de amikor kér, adok neki.
Az egyik ismerősöm, úgy csinálta a fejést, hogy minden evés után a maradékot, egy másik, csak este 1X, valaki arra esküszik, hogy felesleges fejni, ha nincs gond a cicivel, evéssel(pl én :lol: )

Bea, Maja

Kép
bea1978
 
 


Gyöngyi, remélem jobban vagytok már, ha tudsz jelentkezz majd!

Pulcsi, fejni csak akkor kell, ha beduran a cici, több tejre van szükséged (leadás, tejtesó, gyerek igényei nőnek), meg ha túl sok tej marad a ciciban, mert attól begyulladhat. Ha már beállt a kereslet kínálat, akkor tudtommal nem kell fejni. Ha a gyerek szopik, nem apad el a tej.

Azt mondják, hogy a 2 órát azért érdemes kihúzni két etetés között. Arról nem is beszélve, hogy ha ennél gyakrabban kér a gyerek enni, akkor vagy nem jó a tej minősége, vagy nem eszik semmit, annak ellenére, hogy a bimbót szopogatja.

Sterilizálni elég csak egyszer egy nap, ha nem vagy tejleadó és nyugodtan összeöntögetheted és lefagyaszthatod. Nekem is volt annó lefagyasztott tejem, de Levi nem itt meg, mindig volt friss, így a fagyasztottat nem fogadta el.
Fagyasztani lehet aventes poharakban, vagy lehet kapni zacsit hozzá.
Na kiokoskodtam magam és a kicsi lányom még mindig alszik, pedig a cicim kezd már nagyon kemény lenni. (Pulcsi, na ilyenkor is kénytelen vagyok lefejni kicsit, mert külömben belefullad a lányzó a spriccelő tejcsibe)

Ja tegnap este annyira megijesztett. Nagyon mohón kezdett enni aztán egyszercsak sugárban beküldte a hónom alá, a kiszívott tejcsit, túl sok levegőt nyelhetett móhóságában és kilőt belőle a tej.
Nem tudtam mit csináljak, ezért próbálkoztam a büfiztetéssel. Kijött még két emberes .... nem is merem "lebüfizni", mert volt az böfögés is :)
Utána meg ment az ordítás és ököl szájbatömése. Összeszedtem minden bátorságom és felcuppantunk újra a cicire. Akkor már nyugisan szopizott és nem is volt később gond, akkor már tényleg csak levegő távozott, minimális tejcsi kíséretében.

Na megyek zajongani, hátha végre felébred az Úrnő :)

Kép

Kép
gabka77
 
 


Pulcsi! Tök jó kérdéseket vetsz fel. És nagyon ügyesek vagytok mindketten! :)
Én nem fejek, csak ha muszáj valami miatt (pl. csomó miatt). Viszont a fagyasztáson én is gondolkodtam, hogy mibe lehetne jól eltenni a tejet. Meddig jó az anyatej sima hűtőben tárolva? És fagyasztva?

Sterilizálás: mivel eddig nem fejtem le sokat és nem is tettem el, meg nem is adtam oda, így én külön nem sterilizáltam a mellszívót eddig. Ha teszek el, akkor mindenképpen fogom.

Engem még az a kérdés is izgat, hogy ha pl. 9-kor szopizott fél órát (azaz 1/2 10-ig), akkor ha mondjuk 11-kor kér enni, azt másfél vagy kétóránkénti etetésnek kell vennem?

Masut
masut
 
 


Nekünk van hősugárzó és nagyon jó. (2500 Ft volt) Pár perc alatt meleg lesz a szobában. 25 fokot szoktunk "csinálni" a fürdéshez.

Pulcsi, én naponta-kétnaponta sterilizálok. Kórházban azt mondták elég hetente is. Hát nemtom....
Fejni elején minden szopi után fejtem, de már meguntam...így naponta 1x 2x csinálom. A hűtő tele van már tejjel....fagyasztóban 6 hónapig áll el, a hűtő mélyhűtőjében pedig 3 hónapig. Én összeszoktam önteni, amit 2 napi fejek. De addig a hűtőben áll, utána fagyasztom el.
Gratula, h összejött a szopi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ügyik vagytok!

Bea, nagyon kis csoki Maja!!!! Olyan ariiiiiiiiii!!!!!

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


Vica

csatlakozom az előttem szólókhoz, Pannának valszeg figyelemhiánya van tesókból kifolyólag. (evés, fülfájás imitálása) Nem szoktál vele csak kettesben programot csinálni, vagy kettesben olyasmit játszani, amihez Bulcsú még amúgy is kicsi? Mivel első gyerkőc, és viszonylag "nagy" a korkülönbség Bulcsú és közte, eléggé felboríthatta az életét, hogy tesója lett.

A másik, hogy (mostanában olvastam, majd később, hogy miért) szval, agyerkőcök 4-5 évesen a kamaszkorhoz hasonló lelki folyamaton mennek keresztül, azaz egyre függetlenebb, önállóbb szeretne lenni (le akar válni a szülőkről), de a szülők irányítanak, hiszen még nincs kellő belátásuk, és ez óriási ellentétként feszül bennük. Ráadásul a szakirodalom szerint lányoknál mindez határozottabban jelentkezik. Én is állandóan azon vagyok, hogy meg tudjam őrizni a nyugalmamat, ugyanakkor határozott is legyek. Nem mindig megy...

Egyébként azért néztem utána, mert Luca is eléggé hisztis tud lenni, sokszor ellentmond önmagának. Vágyik az érintésre, de ha megsimogatom, akkor "ne piszkálj", "most nem kell a puszid" stb. vannak. Barátnőm lánya is egykorú, náluk uez a szitu.
És nálunk tutira nem Hanna miatt, mert már korábban jelentkezett ez az egész. Tehát én arra tippelek, hogy Pannánál ez az életkori salyátosság+Bulcsú születésével fellépő változás.

Ha elfogadsz egy tanácsot: szerintem próbálj vele kettesben időt eltölteni, pl feküdjön le vmivel később a többieknél, és akkor szenteld minden figyelmedet neki, vagy menj vele kettesben (akár hármasban apával) olyan programra, ami a másik kettőnek még nem való.

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Tehuti, köszi:) Szonjácska is nagyon édi:)

Csibb próbáltam visszakeresni, de nem találom, hogy írtad volna, mitől lett bibis Fanni könyöke :roll:

Masut szerintem az kétórásnak számít

Bea, Maja

Kép
bea1978
 
 


Pulcsi, nagyon gratulálok a szopihoz! Ügyesek vagytok mindketten. És kiváncsi vagyok a szopititokra :D
Én Samunál minden szopi után fejtem, most Katánál csak akkor, ha nagyon feszül a cicim (ld. Gabka), tehát vannak napok, amikor egyáltalán nem kerül elő a mellszívó.
Sterilizálás: naponta egyszer elég, én reggelente szoktam, egyébként forró vízben elöblítem.
Aventes poharakban fagyasztom én is a tejet, de én úgy tudom, hogy sima hütőszekrényben max 24 órán át szabad tárolni a lefejt tejet és igen, simán összeöntheted a 24 óra alatt lefejt mennyiséget. Aztán vagy odaadod Nándinak, vagy megy a fagyasztóba.

Bea, a szoba felmelegítése akkor is jó, ha egyébként 20 fok körüli a hőmérséklet. Imádják a babók a testhőmérséklet körüli meleget, nyilván 30-40 fokot nem kell csinálni, de pl. fürdetés utén nálunk eléggé szauna hangulat van a szobában és a kiscsaj iszonyúan élvezi :)

Úgy látom, hogy a talit illetően a 10 órában nagyjából megállapodtunk, de a május 14-ét még nem nagyon kommenteltétek. Persze minden nap lehet 10-kor, csak így kisebb eséllyel futunk össze.
És most megpróbálkozom azzal, kik is jönnénk egyelőre (akik pozitívan nyilatkoztak és a közelben laknak):
Kukli, Wicca, Csibb, Nemlajos, Katka, Masut, Gabka, Marq, jómagam.
Bocs, ha valakit kihagytam. És a sorrend tök ötletszerű, ahogy eszembe jutottatok.
Többiek?
És most ki is lépnék a "szervezői" szerepből, megy ez innen magától :)

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Előszö is sikerült képet csinálnom a hajamról :) mai állapot, de tegnap fodrász után jobban nézett ki csak az én hajamnak nem nagyon van tartása :?
Kép
Ja, és már rá is döbbentem hogy én ennél röviebbet akarok, úgy hogy nemsokára lesz még egy köröm a fodrászhoz :) még ez a hosszúság is idegesít most és melegít :evil:

És egy mai kép Nimródról
Kép

Voltunk ma a védőnőnél, Nimród még mindig elég jó, ütemben hízik :D :) 4560 gramm, 3 hét alatt közel egy kilót hízott :shock:

Köszi mindenkinek a tanácsokat Pannával kapcsolatban.
Arra igazából nem is gondoltam hogy a sok evésnek Pannánál lelki oka lenne :roll: De végülis lehetséges.
Egyébként én pont ezért próbálok együtt enni a gyerekekkel hogy utána Panna már ne csábuljon el, csak ez nem mindig sikerül. Tegnap is pl. amíg én ettem a gyerekekkel addíg a párom büfiztette Nimródot és ő után evett amíg én fürdettem.

Kukli nem semmi amít írtál Botiról hogy ennyire szótfogad :shock: az én fiam simán elrohan az utcán, akár gyalog akár motorral megy, de azt hiszem ezt megint kicsit anyósom rontotta el, hiszen szinte novembertől márciusig ő sétált vele naponta (ugyebár nekem pihennem kellett otthon :? )és ő aztán parancsolni nem tud neki. Szóval most próbálom én is megtanítani neki, hogy séta közben nem rohanunk el, csak ha a játszótérre értünk akkor. De azt hiszem nem lesz könnyű feladat, amúgy is egy gyors gyerek.
És hát ha már itt tartok, arra is gondoltam már, hogy azért eszik Panna ennyit mert ugye anno ő is sokat volt anyósomnál (mikor Bulcsúval voltam terhes és szintén feküdnöm kellett) na hát tudom, hogy nála mennyit szokott enni Panna :? jól megszokta tömni.
Persze nem akarok mindent anyósra fogni, csak mostanában egy kicsit sok belőle :evil:
Marq tényleg úgy van ahogy írtad, és próbálunk is vele többet foglalkozni. Pl. ahogy írtad később fekszik le mint Bulcsú és Nimród, én fürdetem és mesélünk neki, de mostanában meg pont azt mondogatja hogy ő akar először fürödni és lefeküdni.
Na mindegy, remélem javul egy kicsit a helyzet.

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Sziasztok!

Először is Pulcsinak gratulálok. Nagyon ügyesek voltatok, hogy átálltatok a csak szopira! Azért a kitartásod meghozta az eredményt!

Olvasom, hogy szervezitek a talit, sajna n innét Kaposvárról nem tudok elmenni :(

Lemeradtam jó pár napot, de visszaolvastam. Nem kevés időmbe telt.

Mi jól vagyunk. Máté tegnap kapott 2 oltást is, ma egész nap csak eszik és alszik. És már 4370 gramm a születési 2970 hez képest.

Majd még reagálok a többiekre is, de most mennem kell. :)

Kép

Kép
rszg
 
 


Vica: Szerintem alapvetően klasszul csinálod a dolgokat és jó anyuka vagy. :wink: Én 2 sokkal nagyobb gyerekkel úgy érzem, hogy megszakadok időnként és lelkiismeret furdalásom van, hogy nincs elég időm a nagyokra (a páromról nem is beszélve).
És általában minden segítségnek van hátulütője.... Egy nagymama soha nem nevel úgy, mint az anya.... :roll:
Panna meg a képek alapján egy tündéri kislány, de valószínűleg megviselik a kistesók. Egy éven belül már együtt tudnak játszani Bulcsúval és jól lekötik majd egymást. Neked is könnyebb lesz, meg nekik is. Legalábbis nekem a lányokkal így volt.
A frizurád csinos! Miért szeretnél rövidebbet? Nimród kép nagyon édes! :)

Topictali: Nekem május 14-e tökéletesen megfelel és a 10 órához is zudunk igazodni. Köszi Nemlajos, hogy felkelsz hajnalok hajnalán! :lol: (Bocs, hogy kacagok, de én minden nap 6-kor kelek, hogy Zsófi 8-ra bent üljön az iskolapadban. Csak irigykedem. ;) )

Pulcsi: Le a kalappal előtted! Nagyon ügyes vagy, hogy meglépted! 8) Én tudom milyen nehéz is ez...
Fejni csak akkor kell, ha nagyon feszül a cicid vagy, ha kevésnek érzed és növelni akarod. Hűtőben 24 órát tárolhatod. Mélyhűtőben 6 hónapot. Nekem egyik gyerek sem fogadta el az anyatejes főzeléket, szóval lehet, hogy nem érdemes sokat letárolni. Én Aventes poharakba teszem a lefejt tejet. Én arra törekedtem, hogy olyan 6 etetésre elég tej legyen, ha belázasodnék vagy ilyesmi....

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


vica
Új frizura :D ! Valóban nem lehet könnyű, hogy anyós a ti elképzeléseitekkel ellentétesen műkdik időnként. Nekem is van hasonló érzésem rokonokkal, ovival. Én próbálom az egészséges kajákat Luca elé tenni, és egyszerűen a falnak megyek, mikor megint azzal jön haza az oviból, hogy ma megint adtak csokit. Vagy amikor anyu egy bocsánatkérő mosollyal kísérve megint csokival állít be. :x Szóval ellenszélben nagyon nehéz.
Ja, és helyesírási hibáért :oops:

gyöngyi
Jól összejött nektek? Lányaid?

tali
Sajnálom, hogy sokan hiányozni fognak! :? Úgy néz ki, a 14-e jó, de 10 inkább, mint du. Ha Lucának lesz kedve, elviszem őt is, ha nem gond. :wink:

Nekem már szinte alig van tejem, okokat korábban írtam, már nem részletezem. :? Húgom itt volt, Lucával játszott, én meg elvonultam egy kiscit Hannával szoptatni. Húgom belépett, és kajánul annyit mondott, hogy jön abból valami? Csak rágja, nem?- hát nagyon szarul esett. Mentségére, hogy nincs gyereke. Lehet, hogy tényleg alig szopizik valamit Hanna, de olyan lelkesen szívja azt a pár milit, most akkor miért ne. :cry:

Fenti babafotók nagyon szépek, addig már én is eljutottam, hogy lefotóztam Hannát, köv. lépésben majd ide felteszem.

Jó éjt!

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Vica
jó a hajad!!!

Pulcsi
nagyon ügyi vagy!!! illetve vagytok!!! 8)
a medela-s zacsi csomagolásán az van , hogy 2-3 napig tartható hűtőben az anyatej. a fagyasztóban fél év.

Masut
ezt a kérdést én is feltettem még Fanninál, és nekem azt mondták, hogy az etetés elejéhez képest kell mérni a köv. szopit. de én mindig a végéhez számoltam, mert Fanni husi volt már 1 hónaposan, úgyhogy nem izgultam, hogy éhezik! 8) tehát, ha pl. 10-kor elkezdem, és fél 11-kor fejezi be a szopit, akkor én legközelebb fél 2-kor etettem, ha 3 óránként akartam.

Bea
Maja nagyon édi!
Fanni elesett a motorral, és kicsit lehorzsolta a könyökét. azért néz ki ilyen rémisztően, mert bekentük betadinnal.

Marq
hát igen, rosszul tudnak esni az ilyen megjegyzések. de ne törődj vele, Hannának nem is biztos, hogy csak az a pár milli a lényeg, hanem inkább a közelséged, és hogy szopizhatja a cicit! lelki nyugalmat ad!

Mátét nem lehet lerakni a napokban... :? kezd fájni a hátam... és kezdek idegesebb is lenni... szegény Fannival is türelmetlenebb vagyok :oops: de holnap majd próbálom magam összeszedni, mert ma lelkifurdalásom van. pedig olyan rendes alapvetően, de ha valami rosszat csinál, ami igazából nem is rossz, csak engem idegesít, mert feszült vagyok, akkor elég idegesen szólok rá, és nem akarom ezt...

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


tegnap leírtam a szopi történetünket, erre nem jelent meg...kezdhetem újra...
marq, nagyon sajnálom, és tökre megértelek. sőt, én is ilyen vagyok. ha nem hallom, h nándi nyel, beparázok, h elfogyott a tej, és akkor nincs is.de kitaláltam vmit, ha nem hallom, h nyel már a szopi végén, akkor ráhajolok, úgy szoptatom és úgy még kijön pár korty:)nándi husi, nagyon is, most 53 cm, és 4,8 kg...más gyerekek ennyi centivel születnek.elvileg nem éhezhet, de üresre szokta facsarni a cicim, utána nem tudok lefejni csak 10 ml-t, vagy semmit se!! és 1,5 óránként kér néha enni..
azt olvastam egy lapon, hogy a tej nagyon lellki dolog, és vannak nők, akik örökbefogadnak, és úgy szoptatnak saját tejcivel, hogy soha nem szültek!!!!!!!!!!anyukám párszor ösztönösen mellre akarta kapni nándit. én pl. belőle simán kinézem, ha mellre tenné, igy 59 évesen is beindulna teje. feküdnöd kéne, és sokat innod, de gondolom gyerkő és más családi körülmények mellett ezt nem lehet.. a beszólások meg irtó sokat ártanak!!!!
pl az elején nekem beszólt anyum, hogy túl vizes a tejem, azért kér nándi folyton enni- erre utánaolvastam, hogy a koraszülöttes anyáknak az elkején szinte átlátszó a tejük, mert speckó a koraszülött babához igazodik a tejci!!
vagy-ez hozzártatozik a szopitörtténetünkhöz, amikor beszélgettem kismamákkal, meg voltam baba-mama klubon, és akkor lefikázva azt mondták az a nyukák: aki akar szoptatni az tud, meg csak az nem szoptat, aki nem akar--ezek nagyon roszzul estek, és nagyon roszz anyának éreztem magam olyankor. eleve feszülten álltama szopihoz- igy persze, h nem sikerült.
mindjárt leírom a törpénetet.
/ a lényeg az, hogy csak vigaszcici miatt, ah nem jön belőle smemi, is nyugodtan tedd mellre! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
pulcsi
 
 


szóval Nani először gyomorszondát kapott, majd fecxkendőből belenyomták a szájába a kaját, majd üvegből kapott, latexcumiból, amiből szintén ömlött a tej. kb születése után 1,5 mulvba tehettem mellre, azt se tudta, mi az, nem érdekelte se a szaga, se az ize.amikor tettem rá bimbóvédőt, azt bekapta.de meguntam,m mert volt olyan, hogy szivott szegény, szivott, a bimbóvédő alatt meg elfolyt a tej...és akórházban anygon belém épietteték a teljesitménykénszert, mellre tétel után 2 perccel már: na, sziv? gyorsan le akartaáék zavarni az etetést. és mivel ahazajövetelnek az volt afeltétele, hogy 3óránként 70 mlt megegyen, igy inkább megcumiztattam, h minél hamarabb hazajöhessen.Sztem egyátalán nem volt ekkora gyomra még akkor, nagy hülyeség volt ez..
a kórházban ajánlották anuk-os cumit, latexest, és tényleg csak ebből tudta kiszivni a tejet, ami volt otthon nekünk aventes, egyszerűen nem bírta összeprésleni a szilikont a szájával.
azért próbálgattam szoptatni, de órák elmentek vele,és addigra már tökéhes volt, majdnem belefulladt a cumiba-fájt mindene-félrenyelt.
próbálgattam mindig azért az avenetes cumit, és mellre teteteggem. és egyszercsak ugymond "feladtam" , örültem h van tejem, és azt mondtam, ez a lényeg, nem az, h mellből kapja.meg egyik héten a gywerekorvos meg a védőnő is megdicsért, hogy még mindig van tejem, mert azt mondták, akik csak fejnek, kb. mostanra el szokott apadni. és a dicséerettől kicsit megjött az önbizalmam, hogy akkor talán jó anya vagyok. és vigaszcicit mindennap kapott, volt h cumi után.
néha lemértem, mennyiket eszik. nőtt, nődögélt, az ajkai is. bevetettem az aventes cumit, és már ki tudta szivni belőle./1ébként én magam kipróbáltam az összes cumit, magamon, szörnyű izűek, és durvák, és közük nincs amellhez-..é nem értem a 21. században miért nme csinálnak tényleg mellutánzó cumit.....az aventesnek egy előnye van!! a baba alsó ajkát kifordítja!!!
szóval egyik este gondoltam, szopizunk egyet,megmérem. miközben szivott, éreztem, hogy 10 perc alatt kilapult a cicim..
kb. 6 perc alatt 80 at leszivott. korábban 50 perc alatt 20-at...
kövb. etetésnél ujra mellre tettem, megismételte a mutatványt:D
azóta nem mertem neki cumit adni, nehogy elfelejtse, hogy kell :D
azóta játszócumi se kell neki, sőt, ha bármiért ír, mellre rakom-néha üres cicire.még hasfájásnál is segít kicsit.
aztán 3 napig tök jól csinálta, de néha megint elgfelejti, hogy kell , néha meg jüól csinálja, néha meg fájdalmasan, de mivel 10 perc alatt kiszivja, igy annyi fájdalmat el bírok viselni.
na, ennyi a történet
ami segített: az aventes cumi, és az, hogy lemondtam, és nem stresszeltem.meg utána olvastam direkt kifejezetten a korasz. szoptatásnak, és azt írták, nagy rélszük soha nem tanul meg, így végre nem magamat hibáztattam, meg ezt tudtam mondani másoknak,akik hibáztattak.
de a kezdettől szoptatós anyukák tényleg nagyokat be tudnak szólni....

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
pulcsi
 
 


Kép Kép

Szemem fénye, büszkeségem :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
pulcsi
 
 


Gyöngyi írt, h Esztit is be kellett vinni tegnap a László kh-ba, mert sajnos ő is elkapta a rotát. Ma reggel már jobban van a kicsilány, már csak hasmenése van.
É
erpé
 
 


ja és még1, bocsi:) Kép

apa karján hasfájósan

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
pulcsi
 
 


Pulcsi! Először is: egyáltalán nem vagy rossz anya. Sőt! Szerintem nagyon ügyesen csináltad. Érdekes ez, hogy ha már rájött Nani, hogy kell szopizni, akkor miért van néha-néha, hogy egy picit elfelejti. De gyakorlat teszi a mestert! :)

Marq! Ez elég durva beszólás volt a húgodtól... ha kevés is, de jön, miért ne kapná meg? Ráadásul lehet, hogy egyre több és több lesz a mellretétel miatt a tejecskéből. Meg az is igaz, amit a lányok már írtak: neki is jól esik a testi közelség, kellhet egy kis vigasz, egy kis összebújás is.

Csibb! Köszi az "időközös" válaszodat. Nekem az lenne logikus, ha etetés végétől nézném, hogy milyen időközönként eszik Márti, hiszen az utolsó kortyokat akkor kezdi el emészteni. Ez mondjuk csak akkor lehet érdekes, ha nagyon elhúzódik egy szopi.

Gyöngyi! Eszterkének is mihamarabbi gyógyulást... ez nem lehet igaz, hogy kórházban még pluszba mást is elkap az ember, mint amivel bement... :shock: :roll:

Masut
masut
 
 


Nálunk a hasi és koponya uh-t megcsinálták születs után, tehát ezzel nem kell foglalkozni, meg serencsére fizetni érte. Nálunk minden oké vol. Majd csak 3 hónaposan kell menni csípszűrésre, már van is időpontunk.

Tehuti Nekem kellett vinnem Mátét hallásvizsgálatra, mert a kórházban nem csináltak. Nálunk úgy működött, hogy a siketek iskolájában kellett időpontot kéri, odamentünk, és mindkét fülét 3-3 perc alatt megvizsgálták. Először 3 kis ponton bekenték a füle körül zselével, ahova felhelyeztek (tartani kell) egy is fülhallgató szerűséget és abban szól valami. A számítógép meg özben valahogy értékeli. 15 perc volt az egész vizsgálat öltözéssel lelet megkapásával együtt.

Adryn Nico mosolyához gratula, és minél többet! Nagyon jó, hogy Nic ilyen sok nyelven meg fog tanulni. Már előnyben lesz az életben a többi gyerekhez képest.

Én csak olvasom a fájós, gyulladt, sebes ciciket, szerencsére nem tudom milyen. Gyors gyógyulst a ciciknek :)

Bea Szerintem fázik Maja. Nálunk is ez volt, meg van néha. Most már azt csinálom, hogy Apa megfürdeti, tána a fürdőszobában rendesen megtörli, utána hozza be a szobába, teljesen bebugyolálva, így nem érzi a 2-3 fok ülönbséget. És fel is tudom öltöztetni úgy, hogy nem sír. Csak akkor sír, ha már nagyon éhes.

Marq Tényleg szoptass akkor is, ha csak pár mili jön. Van amikor Mátét én is visszateszem cicire és csak nyalogatja, de attól elalszik. Persze általában cumit adok neki vagy elalszik cumi nélkül is.

Nagyon szupi még mindig a babafotók. Mindjárt én is teszek fel pát

Kép

Kép
rszg
 
 


Sziasztok!
Először is Pulcsi sztem csodálatos anyuka vagy! Nem semmi milyen nehéz rögös úton vittétek mindketten véghez, ami másoknak simán megy. Én rátok akik nehezen kezdtétek a szopit és mégis megy nagyon felnézek. Előző topicomban ilyenkor már nem egy tápis baba volt – azzal sincs sztem gond, de senkinek nem volt plussz baja – sokan csak lustaságból hagyják abba a szoptatást. Ez egy szuper topic. Sok szép baba és sok nagyon ügyes anyuka!
Gyöngyiéknel jobbulást! Rotát mi is kh-ban nyaltuk be Botival 18 hósan. Szegény kicsi lány! Nehéz lehet mindannyiuknak, örülök, hogy jobban vannak kicsit.
Mei tai: megjött, nagyon szuper, tök jó minőség, szívből ajánlom akit érdekel.
Csibb, Katak nekünk is vannak nyügi napjaink. HA fent van már ha vízszintesbe döntöm, kezd Katus ordítani. Akkor lehet nem csk a kh játszik hozzá. Mondjuk tegnap pont az volt a bajom, hogy de. 10-től este fél 7-ig nem lehetett felkelteni csak enni. Bármit próbáltam, rögtön elaludt. Szerencsére éjjel nem volt gond…. Vagyis nekem 1 hete kb. 3 óránként kér enni átlagban. Az eddigi 5-6 helyett 7-9-szer eszik. Először ugrásra gondoltam, de annak már vége kéne lennie. Most igyekszem többet enni, mert azt elhanyagoltam a sok minden mellett. Lehet méregetnem kéne (itt a mérleg mellettem) de annyira ellene vagyok.
Bocsi de ennyi időm van. Boti vhogy nagyon pörög mostanában, most lesz időm összekapni magam. A hajam már borzalmas. Vica a tied szuper lett!!!! Tudsz készülni Bulcsú bulijára? Megérkezett a szőnyeg? Nagyon kíváncsi vagyok!
A babák gyönyörűek! :)

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Rszg! Úgy látom, a "mindjárt" kicsit elhúzódik. :p :lol:

Masut
masut
 
 


Bea: nem lehet, h jól érzi magát és nem akar kijönni a kádból? Vagy hülyeségnek tartjátok? Sztem simán lehet. Lizi is csinált már ilyet, amikor nagyon élvezte a fürdőt és kivettük.

Pulcsi: Nagyon nagyon nagyon ügyi vagy!!!! GRATULA! Jesszus, csak akkor engedtek haza, amikor már 70-et szopizott??? Én úgy jöttem haza, h egy csepp tejet nem tudott szopizni. Itthon persze rögtön beindult.

Tali: Szóval akkor május 14. 10 óra. Kopaszi gát? Az hol is van? Nem tom, h hogy jutok el, mert nem vezetek :? de megpróbálik kitalálni vmit.

Adryn: szupi a mosoly :oops: gratula.

Bocsi, h nem jövök túl gyakran, de sok a progink. Dokinál is voltam, 1 perces vizsgálat volt, és minden rendben, állítólag.

Kati&Lizi

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
papillon
Budapest XV. kerület
 
 


Rszg, köszi infókat, csütörtökön megyünk, kivi leszek....

Vica, jóóó lett a háréd!!!!!!! 8) :)

Kukli, Kata belelendült akkor a kajálásba. Engem mondjuk nagyon megnyugtat a mérleg. Minden kaja után mérem. Tudom, h mennyit evett, és ha elkezd utána sírni, akkor tudom, h nem lehet éhes.

Marq, húgod nem semmi....kitartás!!!! Menni fog!!!!

Gyöngyiéknek továbbra is drukk...szegények.... :cry:

Babócák gyönyörűek!!!! Tényleg látni már, hogy mennyit változtak a kezdetektől.

Nemlajos, kipróbáltátok már a szexet és a fürdést???????????????????????????????? Mesélj!!!!! 8) :D

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


Rszg, köszi infókat, csütörtökön megyünk, kivi leszek....

Vica, jóóó lett a háréd!!!!!!! 8) :)

Kukli, Kata belelendült akkor a kajálásba. Engem mondjuk nagyon megnyugtat a mérleg. Minden kaja után mérem. Tudom, h mennyit evett, és ha elkezd utána sírni, akkor tudom, h nem lehet éhes.

Marq, húgod nem semmi....kitartás!!!! Menni fog!!!!

Gyöngyiéknek továbbra is drukk...szegények.... :cry:

Babócák gyönyörűek!!!! Tényleg látni már, hogy mennyit változtak a kezdetektől.

Nemlajos, kipróbáltátok már a szexet és a fürdést???????????????????????????????? Mesélj!!!!! 8) :D

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


Sziasztok!
Tegnap elszállt a vinyóm (kékhalál) egy áramszünet miatt, estig retteghettem, hogy legalább az adatok menthetőek-e, azon volt minden fotó, szülésről, Döméről, terhességről, minden blogdolog, minden, amit egy felhasználó gépen tárolhat! :shock:
Másfél éve így veszítettem el MINDENT, ami gépen volt, filmek, zenék, fényképek, dolgozatok, dokumentumok...
Nem tanultunk belőle, nem vettünk szünetmentes tápegységet és nem mentem a dolgaimat máshová, és most másodjára is...
De szerencsére úgy néz ki, minden megvan, csak éppen ezentúl ubuntus leszek winows helyett 8)
Mondjuk a grafikája jóval kezdetlegesebb, ezeket a szmájlikat oldalt rendesen pixelesen látom :shock:

No, Gyöngyiéknek mennek a drukkok, szegény Eszter :(
Pulcsi, nagyon jól csinálod a dolgaidat, felnézek Rád! Nekem is a heti egyszeri sterilizálást mondták a kórházba, én nem is szoktam sűrűbben, igaz, most már nem is fejek egyáltalán.
Ha gyakrabban kér a babó enni két óránál, akkor az a lényeg, hogy ugyanarra a cicire tedd vissza, hogy ne fájjon a hasa (ha újra hamar kér enni, akkor értelem szerűen már a másikra...).
tehuti fürdés volt csak még, a szexet hétvégére tervezzük (ööö... már a másodikra), remélem, most nem veszekedés lesz helyette... :roll:

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Vica szuper a hajad!! Nimród irtó cuki, azok a csodálkozó szemek, meg kell zabálni.

Csibb, akkor megnyugodtam, csúnyább az anyag rajta, mint a seb :wink: Kb én is így vagyok néha Majával, mint te Mátéval..néha amikor már azt hiszem, na most letehetem, félálom stb. amint leteszem, sír :x

Köszi a fürdéses válaszokat, csak azt nem értem eddig miért nem csinálta :x :) na de kipróbálok mindent.

Pulcsi nagyon édi fotók a kis szopi-bajnokról :wink:

Bea, Maja

Kép
bea1978
 
 


Sziasztok!

Pulcsi én is csatlakozom a többiekhez, nagyon ügyesen csináltad, csináltátok és jó anya vagy! :wink:

Gyöngyiéknek megy a drukk hogy mihamarabb meggyógyuljanak!!

Kukli megérkezett a szőnyeg és a többi ajándék is, még az előbb futottam még egy kört a városban a maradék ajándékért. Nem volt könnyű menet, mert ugye mindenki megkért hogy vegyek Bulcsúnak ajándékot a nevükben, plussz még a keresztfiamnak Bencének is, mert ugye az ő szülinapját is most tartjuk. Tegnap bevásároltunk a Tescoban, mi a feladatunk az ital és a grillkolbászok, mindenkinek ki van osztva mit vegyen :D Holnap pedig megsütöm a tortát, és vasárnap jöhet a nagy buli :D
Légyszi tegyél fel képet a mei-tai-ról, engem nagyon izgat a dolog, lehet hogy a kendő után beruházok egyre, most jobban tetszik mint a kengurus megoldás.

Köszi a hajdícséretet mindenkinek, de valahogy nem az igazi, most du. megyek is még egy kicsit vágatni a végéből, fazon marad, de nagyon zavar hogy a nyakamhoz ér.

Ja nem is mondtam hogy szerdán voltam a dokinál a 6-hetes kontrollon és beszéltünk a fogamzásgátlásról. Kérdezte hogy véglegeset vagy nem véglegeset szeretnék, én meg rávágtam hogy hát persze véglegeset hisz nem tervezünk több babát. De mikor mondta, hogy ez miből áll hogy csak egyszerűen elvágják a petevezetéket, egy kicsit elgondolkoztam hogy mégse :roll: Nem tudom, valahogy olyan rossz belegondolni hogy többször nem lehetne gyerekem, úgyhogy valószínűleg más megoldást választunk.

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


sziasztok

élek én is csak nálunk is nyűgi napok vannak vegyesen egy kis torokfájással nálam.. szerencsére nem vészes, de a közérzetem azért nem az igazi :( remélem Niconak nem fáj semmije és azért nyűgi.. fene tudja.. éjszaka kicsit több mint 2 óránként ébredt enni, plusz ezek között is még 2x plusszban hogy fáj a hasa... mondhatom k..ra kipihent vagyok :?

gyerekek, babók nagyon aranyosak :)

Vica: hajad tényleg jó, rövidebben szerintem még jobb lesz ;) végleges fogamzásgátlással kapcsolatban szerintem járj utána van e Mo-on olyan hogy a pasinak kötik el az ondóvezetékét, ez ráadásul visszacsinálható 5 évig és utána 90 %-osan működőképes lesz. egyébként semmi különbség nem mutatkozik a szexben utána, csak az hogy nem leszel terhes ;) itt ez nagy divat, mi is ehhez fogunk folyamodni.

KépKép
KépKép
adryn
 
 


Vica: Petevezeték elvágása szerintem nagyon durva. Ráadásul nem is kis műtét. Pasekokat meg ambulánsan tudják sterilizálni. És nem tudhatod mit hoz az élet. Lehet, hogy 4 év múlva megint vágysz egy picire.... tudom, hogy most extrémül hangzik.... ;)

Marq: Szerintem nagyon sokan nem érzik azt, hogy mennyire bántóak tudnak lenni a szopis beszólások. Szerintem tök jó, hogy még szopizgattok. Egyébként én egyszer ilyen szintről visszahoztam a tejemet (szeretném hozzátenni, hogy első gyerekkel, tehát nem volt más dolgom). Azt csináltam, hogy nappal 2 óránként fejtem, éjszaka meg 3-4 óránként (ahogy fel bírtam kelni) és 36 óra alatt elértem azt a mennyiséget, hogy nappalra már elég volt és újra szopizhatott Zsófi és este kellett tápszer. Végül úgy hagytuk el, hogy reggel, amikor bőven volt, akkor fejtem és este azt adtam pótlásnak. De ez rengeteg energiámat elvitte néhány napig. Csak gondoltam leírom, hátha kedvet kapsz ;) .... és szerintem szoptatni egyszerűbb, mint tápszerezni.
Persze nem működnünk egyformán és lehet, hogy te már hiába túráznál ezen, de tápszeren is tökéletesen lehet fejlődni. És a lényeg, hogy van 2 egészséges kislányod! :)

Pulcsi: Beszólásokat sajnálom. Nekem a Zsófi néhány napig volt tápszeres (amit Marq-nak írtam) és olyan beszólásokat kaptam, hogy egy hétig bőgtem miatta.... Szerintem a hormonok miatt ilyenkor mi is hiperérzékenyek vagyunk.

Adryn: Kitartás! Lesz ez jobb! Biztos mennyiséget növel....

Kukli: Azért az durva, hogy már enni sincs időd... :shock: Katát jól megkavarta a kórház, meg a gyógyszer... Szerintem most már lassan rendeződnie kell ennek.

Gyöngyi: Jaj, ti szegények! Remélem nem lesz több körötök!

Mi hétvégén megyünk túrázni a Börzsönybe, mind a 4 gyerekkel.... Remélem túléljük! :)

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Pulcsi
hiper-szuper ügyes vagy!!! tényleg!!! :D

Kukli
engem is érdekelne a fotó erről a mei tairól!

tegnap én is voltam 6 hetes kontorolon. nálam is minden ok!

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Lányok (főleg több gyermekesek, több tapasztalattal), segítséget kérek!
Sajna nem vigyáztunk az elalvási rituáléra, így nagyon úgy néz ki, hogy a kendőben elalvás jelenti Dömének AZ elalvást...
Egyáltalán nincs kialakult szokása, vagy kendőben alszik el, vagy szopi közben éjjel, vagy álomba sírja magát...
Soha nincs olyan, hogy TUDNÁ, hogy alvás jön, kivéve, ha kendőbe teszem, akkor két perc, és már alszik is. Ha kiveszem, két eset van, vagy alszik tovább (többnyire a nagyágyban), vagy felébred, és sírni kezd (kiságyban).
Ideje lenne valami rendszert kialakítani, mert 16 éves korában sem kendőben nem akarom cipelni, sem az ágyamat megosztani vele...
Van ötletetek?

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Nemlajos! Ez engem is érdekelne... nálatok a nappal és az éjszaka meg van valahogy különböztetve?
Nálunk nem igazán megoldható, mert egy szobánk van, így ha párom dolgozik még a sz.gépnél, akkor nem nagyon valósíthatók meg a nyugis, csendes körülmények, ami az éjszakát megkülönböztetné a nappaltól...

Masut
masut
 
 


Hát igen, kicst tényleg elhúzódott a mindjárt.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
rszg
 
 


Nemlajos Nekem is le kellene mentenema dolgaimat a laptopról, mert valami szaros vírus megtámadta a vinyómat, és azt mondták, már nincssok vissza neki. Kell vennem egy új gépet, mert egy hasznlt vinyó is 30000 a gépembe :(
Az elalvásban én sem tuok segíteni, mert mostanában nálunk sem nagyon működik, csak karban tud elaludni. Taán majd később alakul.

Kép

Kép
rszg
 
 


sziasztok

végre haza jöttünk. Úgy tűnik megúsztuk egy enyhébb lefolyással ezt a rotát. Viszont a sok idegességtől úgy vettem észre,kevesebb a tejcsi, most próbálom visszatornázni,remélem menni fog.

Tali jól hangzik, de én asszem még várok pár hónapot vele.

Nálunk viszonylag könnyen elalszik az Eszti, sőt a kórházban még magától is sikerűlt elaludnia :shock:

megyek, puszi és köszi mindenkinek a drukkokat

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Rszg! Ééédes. :)

Gyöngyi! Akkor most már mindenki egészséges? Jó, hogy végre otthon vagytok.

Masut
masut
 
 


rszg:
édes Máté hajasbaba!!:)
védekezés:
mi most sehogye.a legjobb fogalmazásgátló a gyerek,amikor szeretnénk valamit, nem mindig jön össze, ha nem hajlandó aludni:D
meg ugye ő 2-3 óránként szopizik éjjel is, az meg megfelel a legkorszerűbb fogamzásgátló tabinak. ha 4, meg 6 óránként fog enni, onnantól nő a %...
aztán az is lehet beüt 1 kistesó,de végülis házasok vagyunk,nem okozhat gondot.de én még azért sztném szervezetileg kipihenni a várandósságot..
kukli, milyen ez a korkülönbség, ami nálatok van?lehet, hogy nálunk is vami ilyen lenne, ha Nándi 1 éves kora után esnék teherbe.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
pulcsi
 
 


Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


kukli
a taréj gyári! :wink: van egy forgója elöl...

bocsi egy kezes vagyok...

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: