Jó reggelt!
Felébredtem és bár álmos vagyok, nem tudok visszaaludni

. KisNewl még alszik, úgyhogy gondoltam gyorsan eszmefuttatok egy kicsit(?

) és visszadőlök, majd később reagálok több mindenre is.
szisz89, kicsidodi és a többi hamvas fiatal!
Herótotok van (megértem

), hogy miért kérdezgeti mindenki, hogy nem korai-e baba és jól meggondoltátok-e és azt mondjátok, hogy a mi anyáink is ekkortájt szültek. Ez így igaz, de van egy kis bökkenő.
A mostani harminc közepe-negyvenes eleje korosztály nagyszülei döntően az első, szülei pedig a második világháború illetve '56 után nem sokkal születtek. Akkor szó szerint romokban hevert az ország, nem volt ruha, kaja. Mindenki egyformán csupasz fenékkel állt sorba, ha valahová kenyér vagy hagyma érkezett. Nagyon megbecsülték azt ami jutott és mindenki igyekezett összekuporgatni, sínre tenni az életét, nagyon sokszor férfi nélküli családban. Ha valaki jutott valamire, akkor azt magának köszönhette.Az életben maradás volt a tét. Mindenkinek ki kellett venni a részét a munkából, nem fordulhatott olyan elő, hogy 30 évesen azt mondja egy nő, hogy ő bizony még soha nem főzött húslevest... Mire kikerültek a lányok az iskolából már tudtak főzni, természetes volt, hogy a háztartás NŐI munka és gyakran segítettek a kisebb testvérek felnevelésében.
Mire az én korosztályom megszületett a mi szüleinknek volt fogalma a
nincsről, de már vitték valamire. Volt állásuk és továbbra is egy színvonalon élt mindenki: mindenkinek hasonló lakása, kocsija volt, általában jutott kis nyaralás, (esetleg egy kis telek), a gyerekeket be lehetett adni bölcsibe, oviba. Mi már ebbe születtünk bele, mindaz a fenekünk alá lett téve, ami nekik egyáltalán nem volt.
Amiben mi felnőttünk egy viszonylagos jólét volt, ahol nem volt ciki, ha valakinek az anyja takarítónő volt az apja pedig szenet lapátolt. Ugyanolyan köpenyben jártak iskolába, mint a diplomás szülők gyerekei és a tanár mindenkinek bevágta a karót, ha úgy volt. És ha elhangzott a "Küldd be fiam az apádat!" című mondat, akkor egy hétig nagyon jó gyerek volt mindenki...
Lehetőségek, áru cikkek, választék nemigen volt, banánt ha Mikulásra vagy Karácsonyra kaptunk, akkor az nagy szó volt. Viszont abban nőttünk fel, hogy örültünk annak, ami van és azt tanították, hogy nem szégyen a kétkezi munka és ha csinálsz valami balhét, akkor azt neked is kell elvinned, felelős vagy a tetteidért.
Aztán jött a rendszerváltás és borult minden. Sorra vesztették el az emberek a munkájukat, családok hullottak szét. Hirtelen sok mindenre nyílt lehetőség, csak pénz kellett hozzá... Egyre több szó esett a jogokról és egyre kevesebb a kötelességekről. Már ciki volt, ha valaki gázszerelő volt és nem diplomás. Elkezdett kialakulni az a kép, hogy ha boldog akarsz lenni, akkor mindazt birtokolnod kell, amit a reklámok zúdítanak rád és azt csak sok pénzzel lehet, amit meg csak diplomával lehet leakasztani illetve úgy, hogy a másikat eltaposva jutsz előre. A tanároknak oda lett a respektjük, hirtelen mindent szabad lett és átcsapott szabadosságba.
Ma már "kötelező" egyetemre menni, a párkapcsolatok is elértéktelenedtek.
A mai huszonévesek is beleszülettek a jóba, de sokuknál még gyerekkorukban vagy kicsúszott az egész alóluk vagy abban a nyomásban nőttek fel, hogy mindenáron menni kell előre, mint egy tank, de felelősséget azt nem vállalunk semmiért. Egy friss felmérés szerint a mai tizenévesek jelentős részer az erőszakot szórakozásnak illetve az érvényesüléshez szükségesnek tartja. És itt nem csak velük, hanem a szülői háttérrel illetve a társadalmi a mintával, elvárással is gond van.
Hát, ezért kérdezi meg mindenki Fiatalok, hogy jól meggondoltátok-e. Az, hogy biológiailag ki hány éves és hogy szellemileg mennyire érett, felelősségteljes az két dolog. Van, hogy 16 éves létére valaki tapasztaltabb, életre valóbb, gyakorlatiasabb, mint egy 36 éves. De általában azért nem ez a jellemző...
A kérdőjelek nem feltétlenül nektek szólnak személy szerint, hanem inkább a korosztályotoknak, a környezeteteknek és a titeket körül vevő elvárásoknak. Mindegy, hogy hány éves az ember, sose tudhatja előre, hogy okosan teszi-e, hogy gyereket vállal és jó szülő lesz-e. Az mindig csak a végén derül ki.
(Gyönyörű példa erre tegnapról. Ülünk a Libegőnél és nézzük, ahogy lentről jönnek fel az emberek. Egyszer csak egy 12 év körüli fiú kiugrik az ülésből, még út közben és nekiáll csámborogni a mozgó ülések között. A kezelő rákiabál, hogy ha már ilyen hülye volt, akkor legalább gyorsan húzzon ki onnan. Megérkeznek a gyerek szülei is nemsokára: harminc elejiek, anyuka nyugodtan fagyizik, apuka is köszöni, elvan. Leszállnak, mitkérszcsokitvagykólát stílusban megkérdik a gyereket, hogy miért ugrott ki és szépen mennek tovább. A gyerek nem felel, de nem is történik semmi.

Hát, az én gyerekeim nem fog ilyet csinálni, de ha igen, akkor bizony akkorát fog kapni, hogy a szék adja a másikat.
(Lehet felhördülni) Félre értés ne essék: nem tartom nevelési eszköznek a verést, de inkább az én tenyérlenyomatommal mászkáljon egy hétig az arcán, minthogy legközelebb hasonló hülyeség miatt kitörje a nyakát vagy ottmaradjon nekem. Ha hülyeséget csinált, akkor számoljon azzal, hogy vállania kell a következményeit is. Illetve a gyerek is csak annyit csinál, amennyit a szülő lehetővé tesz

...)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára 200907? 2009.04.06 07:47-kor.