A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008. augusztusi babák


Vera, okés, persze! most ez egy hirtelen ötlet volt csak, meg említetted a Kisvakondost azért nem szóltunk, de Lei tervezte is, hogy feldobja ide a közösbe, hátha mást is érdekel.

Boni, azért nem hiszem, hogy annyira messze lenne. a 18-as villamost kell "csak" megcéloznod. én másik megyéből megyek! ;)

Kitti, igazándiból nem beszéltem Aprooval a fórumról, így nem tudom, hogy mostanában miért nem jön. biztosan a szintúgy sajtkukac fia miatt is kevesebb az idő, meg amúgy is mindig csavarognak. gondolom! ;) de biztos jön majd, és mesél, ha lesz ideje!

alvás. nálunk olyan 9-1/2 10 körül van fekvés, az eléggé sima ügy, saját kiságyban. aztán mostanában 1/2 2 körül ébred először, akkor kap tápszert, aztán 1/2 6-kor, mikor 2x kel, jön a nagyágyba szopi+alvás még úgy 8ig kb. aztán 10 körül babakocsiban elringatós alvás, aztán délutána meg a lenti sétáltatós/babakocsis alvás. utána már nem nagyon alszik, ha igen, az is kizárólag a babakocsiban elringatva megy :( szóval nálunk ez a rossz szokás! amúgy cipelni már nem is nagyon bírnám... lassan 11 kiló! :(

sokan nincsenek fórumon amúgy az utóbbi időben! leginkább a kezdő gárda tűnedezett el :( sajnos! jó, hogy azért még nem halt meg a fórum, jó nézni a fotókat, olvasni, hogy kivel mi van. szóval csak hajrá! :)

ManciBarbi, köszi! ;)

sophie27
 
 


Sziasztok!

Olvaslak ám Benneteket majd mindennap, de amit Zsófi is írt, Levi elképesztő dolgokat bír "elkövetni" nap mint nap.
Totálisan kinyílt az értelme, én nem mondanám, hogy beszél, de nálunk is megy a mama, papa, baba, blabla, meg ma sokat mondtam hogy vauvau Nero a kutyánkra és ő is próbálta a vaut utánozni. Sztem nem teljesen tudatos, de nagyon édes.
Iszonyú tempóban fejlődik, megmutattam neki hogy az ágytámlába kapaszkodva fel tudja húzni magát, két napig lelkesen gyakorolt, mára már áll a kiskomód alsó fiókjába kapaszkodva és pakolja ki apája alsóit, ez a reggeli progi. Már lassan egy hónapja stabilan ülünk, mászunk és most már simán feláll és járkál kézenfogva....
Mindennap őszülök egy sort, pl. pénteken jöttek Bucsekék gofrizni, és 2 perccel a letelepedés után a fejére rántotta a gofrisütőt a konyhapultról. Szerencsére kompban volt és pont kirúgta magát alóla, különben nem tudom mi lett volna....

Mecsi, a vérömleny azonnal alakul ki, szóval ha nem érzel puhább, picit megemelkedett részt, nem hány, szédül, akkor nem lehet gond Áronnal.
Csak azért írom, mert pont két hete mélyen aludt Levi, amikor kiszaladtam neki krumpliért, mire bejöttem, 2 perc múlva, a konyhakövön ült és ordított, tehát lebucskázott a nagyágyról, majd konstatálta szegény, hogy hiába ordít és elindult megkeresni..... :cry: :oops: Szóval én is betojandusz, de benn a kórházban sem csinálnak mást, mint megfigyelnek.

Lei, Neked nagyon nagyon köszi az ötletet, írtó jól éreztük magunkat, jövő héten ismételhetünk.

:lol:

Képeket most nem tudok tölteni, mert a legfrissebbek még a gépünkön, de Zsófi úgyis tett fel képet Leviről is az előbb. Ha még megismeritek... :wink: Ott ül zöld gatyóban középen az egyik képen.
Tényleg Zsófi, ugye átpassz nekem a képeket?
Lei, Tőled is kérhetem majd?

Igazad van Zsófi, nagyon eltűnt a kezdőmag, de sztem is az lehet az ok amit írtál, kissé mindenki el van havazva a gyerkőkkel. :wink:
Ugye pénteken talizunk? Akár, ha a skacok elaludtak, mehetünk utána egy gyors kört a környéken, nálam lesz már a pegperego esernyőm. :lol: :wink:

NA, jó hosszú lettem, bocsánat és még a felét sem írtam le amit akartam.

Üdvözlet az újaknak!A képek meg nagyon hiperszuperek és édesek amiket feldobtok, jó látni a lurkókat, mennyit változnak.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Aproo szija :lol:

ZSófi a 13.kertől messze van a Campona.. vagy nem ott van? kb? de még meglesem
Vendég
 

 
 

Boni, Zsófi, köszi az infókat!!! Még vacilálok, mert a párom kollégája is eladna egy sportkocsit, csak még nemtom a paramétereit...Meg még nem annyira sürgős, de május elejére be kell szereznem valamit, mert akkor megyünk balcsira ;-)

yuyu79
 
 


Enikő tegnap este 7-től reggel 3/4 8-ig aludt :shock: :D Igaz, 2 nappal korábban meg felébredt fél 1-kor, és nem lehetett visszatenni az ágyába két és fél órán kersztül... De azért pár hete átalussza általában az éjszakát, mióta kap este tejpépet :oops:

yuyu79
 
 


Szép jó estét!

Gyönyörű napunk volt ma , jóformán egész nap kint voltunk a levegőn, sétáltunk bandáztunk lent a lakóparki játszótéren, kismotoroztunk meg minden. Holnap is reméljük folytatódik a jó idő, bár biztos lesz valami mert Áronom iszonyat nyűgös és hisztis volt ma.

Köszönjük az aggódást, de szerencsére semmi változást nem látok a viselkedésében. Azóta folyamatosan borulunk főleg hátra felé de hát ez már talán minden napos lesz.
Áron az árnyékommá vált követ mindenhová :lol: :lol:

Adri mi újság hogy sikerült a műtét??

Csimby én is gondolkodom az ételmelegítőn de én autósat szeretnék hogy hosszú útra meg nyáron is tudjuk vinni.

Betegeskedő babákkal mi újság meggyógyult már mindenki aki nem ad infót magukról??

Zsófi nagyon jók a játszóházas képek! Elvileg a Lurdyban is van játszóház csak nem tudom milyen körülmények vannak lehet holnap megnézzük.

Szegény Barbikocsi miért kell bántani a másét ! Van elég bajotok a kocsikkal most még ez is
:twisted: :twisted:

Panna mi húsvétkor megint megyünk anyósékhoz, már alig várom, szép idő , jó levegő , nagy séták, és csülök zabálás :lol: :lol:
Az én régi jól alvós babám az eltűnt teljesen. Amióta betegek voltunk minden megváltozott. és mostanában mi is sokat járunk sétizni vagy kirakom az erkélyre és persze így babakocsiba alszik.
- Reggel korán kelünk7.30 cici +tápi
-aztán 9-10 a 10már nagyon ritka 11kor gyümizés 1üveggel simán, vagy egy egész almát betol.
-aztán 1kor alvás 2ig akkor ebéd 180g +víz
-3körül elalszik 1órára
5kor gyümizünk és tejpép
6-alvás fürcsiig
fürdés 8-8.30 aztán tápsze 200-220ml és alvás aztán kelés 3-4x

eddig fürdés előtt kapott tejpépet de most már arra gondoltam a gyümivel bekeverem mert lehet sok volt neki estére a kaja és azért kelt. Hát ezt most 2napja csináljuk igy is kell de már nyugodtabban alszik.
ennyi

Politika én inkább nem mondok semmit mert akkor törölnének innen olyan csúnyákat bírnék írni erről az egész sz@r helyzetről ami itt megy!!! Na ezért nem lesz tesó!!!

Képzeljétek még mindig nincs fogunk! :wink: :wink: Meg van dagadva alul felül az inye de semmi.
Holnap megyünk 5re egészséges rendelésre megnézetem a tökit hogy a füle tuti helyre jötte e, mert már mennénk nagyon úszni.

Eltűntek tessék jelentkezni! Nikianyus is rég irkafirkált pl. meg hát Pöttöm is már megint eltűnt. Elő veletek lányok mert még elkezdünk aggódni!

Gabi nektek nagy gratula a babushoz olyan jó nosztalgiázni és képeket nézegetni.
Már alig várom hogy mehessek barátnőmékhez is , meg párom uncsitesója is augusztusra van kiírva. Babahegyek.

Aprrooo jaj nálatok is zajlik az élet :( koppanás hegyek

Csajok nektek nem fáj a derekatok? én megtudnék halni. Most hogy Áron egyfolytába járni akar kézen fogva lehet egyszer úgy maradok.

végül pár kép tudom nem mindenkire reagáltam de most ennyi volt a fejembe.bocsi :oops: :oops: :)
az esés napján tehát gond nem lehet
Kép
2gyerekkel hát nem könnyű Binyek le a kalappal ,ja és az új hajszínem mert vidéken eljutottam fodrihoz :D
Kép
szemezünk
Kép
Az új sapiban csak pasisan
Kép

jó éjt mindenkinek!

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Tényleg pangunk... látszik, hogy beindultak a lurkók! :lol:

Képzeljétek, szegény RÉka ma olyan nagyon sírt délután, hogy alig bírtam megvigasztalni. És az okát csak sejtem, hogy a foga miatt. Vagyis előálltam egy banánnal (nagy kedvenc), spurizott is oda hozzám, hogy eszünk, aztán a második harapás után éktelen sírásba kezdett. Pár napja már nagyon piros, duzzadt a felső ínye, és most mintha kicsit látszana alatta a fogacska is, de még nem törte át az ínyét, mert nincs éle... De szegénykém olyan kis vigyasztalhatatlan volt. Nagy nehezen beküzdöttem a szájába a deninoxos ujjamat, és kb egy perc után megnyugodott. Az a furcsa, hogy nem is csak a két felső piros, hanem kb az első négy... Létezik, hogy azok majdnem egyszerre bújnak?
Jaj, csak lenne már túl rajta a kis Tücsim!

Julcsi! Gratu Eni átalvásához! Csak így tovább!

Sportkocsi: Múltkor megnéztem én is egy bababoltban párat, de megdöbbentem, hogy milyen nehéz némelyik! Nekünk hó közepén vissza kell adnunk a Gracot, marad a régi PegPerego. Az nem olyan vészes súlyra. Mi még nem döntöttük el, hogy veszünk-e sportot, úgyis mindig autózunk. mondjuk a hely miatt nem ártana, a nyaralásra biztos jól jönne, ha még kisebbre csukható.

Boni! Amit sóginődék árultak Cam, az megvan még? Azt mekkorára lehet csunki? És milyen súlyú? Tudom, hogy nem sport, de ha veszek, már olyat veszek, ami esetleg második babónak is jó hamar....

panna1
 
 


Jó reggelt!

PAnna küldtem privit :lol:

Mecsi ÁRon nagyon édes!

ZSófi Beni láthatólag jól érzi magát!!! :lol:
Vendég
 


ja és tegnap Zsigi letámadta barátnőm kislányát! :lol:


Kép Kép Kép Kép Kép Kép
Vendég
 


sziasztok!
használ valaki humana ha1-es tápit, mert lenne egy dobozban egy zacsi bontatlan és egy félig se fogyott amit eladnék baráti áron,hhmmmmm?nem akarnám, hogy kárba vesszen, nem vagyok azaz ételkidobós fajta egyébként sem ...no meg ugye válság is van...

édesek a babók végigfutottam a képeket :wink:
nem is gondoltam volna, hogy már ilyenkicsikkel is lehet játszóházazni :shock:
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek, aki gondolt Dorcára tegnap!

Ő jól is volt egész nap, de sajnos még a kórház közelébe sem jutottunk el, mert apuját vitte reggel kórházba a mentő -ő szives -. aki még mindíg ott, de már jól van. Újabb időpontot pénteken kérhetünk, hát ennyi... :cry: :cry: :cry:

Nagyon édesek a képek, azért ez mindíg feldob, bármilyen nehéz is az élet!

KépKép
koadri
 
 


Sziasztok!

Adri: nagyon sajnálom! Azért rendben van az apuka???

Mecsi: boldog első névnapot kívánok Áronnak!!!


Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Boldog névnapot Áronnak!!

Koadri, sajnálom, és jobbulást a párodnak!! Remélem hamar katok Dorcának új időpontot... Pedig azt hittem már túl vagytok rajta :roll:

Boni, Mecsi, szuperek a képek!!

Ma is szép idő van, már sétáltunk egyet, mert Eni nem bírt magával, aludt is, de csak egy fél órát a babakocsiban... Én még fekve sétáltatom, de ha ébren van, már nagyon unja, viszont még mindig nem tud ülni. Azért lehet hogy lassan mmegemeljük kicsit a háttámlát, hogy lásson valamit...

yuyu79
 
 


Yuyu, Sziszka, lassan érik a paksi kirándulás! Jövő utáni szerda (15-e) elvileg jó nektek?

sushy
 
 


sziasztok!

Áronnak nagyon boldog 1. névnapot! ;) sok sok puszit neki!

Mecsi, jó az új hajszíned ;) mi a neve? Áron pedig nagyon vagány a sapijában! ja, és jól áll a két gyerek a karodban :P

Julcsi, nem tudod a tolókart átfordítani? régebben én is inkább kifelé toltam, de fektetve Benit, akkor is jobb kilátása volt már, de mégsem ültettem, mert még nem tudott, és látott is mást is, nem csak a debella anyját :oops:

Adri, nagyon sajnálom! :( jobbulást a párodnak! és Dorcának kitartást a következő időpontig!

Andi, mi nem azt esszük, és nem nagyon ajánlott keverni a tápikat :( sajnálom!

ez a játszóház olyan, ahol ők is elvannak. volt bébikomp is, meg egy elkerített rész, ahol a 0-2 évesek nyomulhattak. sok puha műanyag játék. pakolhattak, matathattak, szóval tényleg elvoltak a lurkók! aztán jól kifáradt mindegyik! :) annyira cukin eldobták magukat, persze az enyém csak egészen addig, amíg be nem léptünk a lakásba... :twisted:

Aproo, folyamatban van! holnap tali, aztán kicsi séti utána! :)

Boni, a XI. kerületben van, ha érdekel, akkor megadom az útvonalat. mármint, ami neked kell! szerintem amúgy 105-ös busz (azzal jöttél a múltkor is talira, nem?), aztán pici séta, és a 18as vili, azzal a végállomásig! ;) egyébként tényleg nincs messze. nekem az a parám, hogy ha buszozom, hogy kb. óránként megy egy buszom... :(

Zsigi nagyon édesen kíváncsi a kislánykára! ;) Cukika!

Panna, Réka iszonyat édike az uborkás fotón is! és meglepődött amúgy az ízén? vagy lemostad neki az ecetes levet? harapott is aztán belőle? vagy csak próbálta rágcsizni? szívogatni? :)

sophie27
 
 


Elvileg tanácsadásra kell mennünk akkor, de ez attól is függ, mikor lesz pneumó oltóanyag... szóval szerintem halasztható, de az is lehet hogy előbb letudjuk...

yuyu79
 
 


Nekem lehet, hogy az utána következő szerda még jobb. Szóval inkább akkor mennénk (22). Az még szabad nektek?

sushy
 
 


Igen, azt hiszem, remélem nem jön közbe semmi.... Május 8-tól viszont egy hétig üdülünk, mindenképp előtte gyertek ;-)

yuyu79
 
 


ZSófi húsvét után egydszer mi is benevezünk :lol:

10kor már kinnt voltunk Városligetben, utána hinta a parkban és most megyünk tovább az IStván parkba!! IMÁDOM!!!!! TAVASZ VAN!!!!!
Vendég
 


Adri, annyira sajnálom! Hogy van a párod? Szorítok, hogy holnap kapjatok valami közeli időpontot a kicsinek!

Kép
felicia
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is, csak mozgalmasak a napjaink, Málna is csatlakozott a kamikázékhoz :)

Boni, Mecsi, Panna, nagyon édesek a képek!

Adri, annyira sajnálom, Mielőbbi gyógyulást a férjednek(remélem nem olyan nagy a baj!), és Remélem hamar kaptok megfelelő időpontot Dorcának is, mert érte is nagyon aggódunk!

Anna, nekünk is jó a 22. szerdánként egyébként is általában Pakson vagyunk babaúszáson :)

Most mennem kell....este még megpróbálok reagálni!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Oké, akkor a 22,-ét felírom a naptárba :-)

Más is megkapta ma a gyedet? Vagy csak az én munkahelyem ilyen rendes? 83.915-öt kaptam, vagy valami hasonló... Szóval tényleg 3-4 ezret számít a hónap hossza...

yuyu79
 
 


Én a gyedet már kedden megkaptam, minden hónap utolsó munkanapján kapom meg, délben. Ennyire pontosak.
Teljesen kétségbe vagyok esve azon, hogy 1 évig folyósítják csak a gyedet. A gyesből semmiképpen nem lehet megélni, nem tudjuk majd fizetni a lakáshitelt, mehetünk az utcára a gyerekkel? 1 év után menjek vissza dolgozni, maradjak le mindenről, amikor másik babám nem lehet? És hova tegyem a gyereket?? Fogalmam sincs mi lesz, csak abban reménykedem, hogy ezt nem teszik meg... Iszonyúan szomorú, felháborító és egyben mérhetetlenül undorító, hogy a szegényeket sújtják megint a legjobban, mert őket lehet. A nyugdíjasokat, a közszférában dolgozókat, a kismamákat. Ők dögöljenek meg.

Kép
felicia
 
 


Ennek a csomagnak egyetlen hatása lesz, ugrásszerűen meg fog nőni a bűnözés. Mindennaposak lesznek a lopások, betörések, eddig tisztességes, becsületes, keményen dolgozó emberek, családapák! fognak arra kényszerülni, hogy csaljanak, lopjanak ahol tudnak, ha nem akarják végignézni, hogy hal éhen a szemük láttára a családjuk.

Kép
felicia
 
 


Sziasztok!

Nézzétek kikkel találkoztunk tegnap :lol:

Kép

Félholddal és Fruzsival a Szent István parkban! :lol:

sajna Fruzsi nem engedi gépezni, meg költözködés alatt vannak de kb 3 hét és átmennek az új lakásba és talán tud jönni....

Mindenkit puszil és hiányzunk neki!!! :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi lányok az ételmelegítős ötleteket!

Mecsi: Mi is autóson gondolkozunk, de lehet nem veszünk és megfontoljuk, amiket a lányok írtak!

Hanna mostanában a babakocsiban sem alszik, nem tudom mi lesz így. Napi 1-másfél órát alszik csak. :(
Tudom, hogy volt már róla szó, de nem találom, amiket írtatok. Ha még nem ül, akkor is megemelhetem egy kicsit a kocsit? Mer ugye ha nem lát ki, még jobban nyűglődik....

Cs.

Kép

Kép
csimby
 
 


Tegnap megint szemészeten voltunk, csak megint új dokinál. Végre kiderült, hogy nincs elzáródva a könnycsatornája, "csak" be van szűkülve. Azért át kell mosatni neki, de csak április közepére kaptunk időpontot. Addig megint valami csepp és kenőcs. Már olyan jó lesz, ha megoldódik, mert olyan kis csúnya a szeme. :(

Kép

Kép
csimby
 
 


jó reggelt!

mi már megjártuk a gyerekorvost is :( hajnalban kezdődött a kálváriánk, de szerencsére, "csak" egy egyszerű nátháról van szó...

szívtuk már többször is Beni orrát, mert nem kap levegőt a nóziján, és folyik egybe minden, szóval nagyon durva szegénykém, de, hogy miért éppen hajnali 2kor náthásodott be!? az rejtély...

a lényeg, hogy orrszívás, nasivin orrcsepp és bízom benne, hogy a hétvégén túl is leszünk rajta!

Boni, tök jó, hogy összefutottál Beusékkal, és nagyon édes Fruzsi baba is! amúgy Ti ilyen közel laktok egymáshoz amúgy is, vagy ez egy tök véletlen, hogy ők is pont arra mentek, vagy ti pont arra?

Csibmy, drukkolok az átmosáshoz! remélem, hogy minden rendben lesz azután végre!

csajok, hová tűntetek??? nikianyu, rituspoc, szuszu, mazska, pöttöm, és még sorolhatnám, de nem teszem, mert egyre jobban elmegy a kedvem így nekem is ettől az egész fórumozástól :(

jó lenne végre összegyűlni valahol, mondjuk valami szabadtéri helyen, mint anno pocakosan! :) kellene szervezni valamit, ha végre mindenki meggyógyul! ;)

Ági, apukád hogy van? Lili baba és Te? ha jól vettem le, mész Barbiékhoz, vagy talán most vagy pont náluk?

jobbulást minden betegeskedőnek! gyógyuljanak meg hamar babák és mamák, mert jó lenne kiélvezni ezt a csodálatos tavaszt!

sophie27
 
 


Sziasztok!

Csimby: na, legalább kiderültek a dolgok! Ne aggódj, annyira nem vészes az átmosás. Igazából egy-két perc. A látvány nem szép, hogy lefogják, de muszáj.

Felicia: tegnap volt itt a védőnőm és kérdeztem a gyedről, mondta, hogy nekik már mondták, hogy a meglévő gyedre nem vonatkozik, hanem majd mikor meg van az új törvény és az új törvény után teherbe esőkre vonatkozik. Úgyhogy minket ez nem érint. A gyes még kérdéses szerintem. Remélem az sem érint minket. Mert elvileg ugye jövőre töltik a kettőt, és csak két évig akarnak gyest adni (egy évig előtte ugye a gyedet), akkor nekünk jövőre vége?? De én úgy gondolom, hogy ez sem vonatkozik ránk, csak az újakra. Remélem.

Bocs, most megyek, majd jövök néhány új képpel. Csak fodrászhoz készülök (holnap 15 éves szakközepes oszt.talira megyek) és még van dolgom addig.

Sziasztok

Szilvia


Ja, kisfiús anyukák: kuki téma nálatok hogy áll? Mennyire "játszotok" vele, mennyire lehet felhúzni? Tök elegem van, hogy minden szakember mást mond. Védőnő megnézte tegnap Bencéét, felhúzta, a teteje már kilátszik kicsit, de hát húzogatom keresztbe, hosszába szegénynek már két hónapja! :) Azt mondta, hogy egy éves korig nem jó, ha feltépik, a hegesedés miatt. De ha megjelenik körülötte fehér lerakódás, akkor muszáj. Nekünk nincs olyan. Azt mondja, a mienk még elég szűk, de nem lesz gond, mert beindult, szerinte fél év és minden okés lesz. Napi 2-3 "játszadozást" kell rajta csinálnom. Hurrá....

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


ZSófi nem laknak olyan messze. de villamosoznom kell 10 percet hozzá plussz még jó 10.12 perc séta le a Dunapartra a séta! . de ez véletlen volt

én tudom, hogy a Szent István parkban szoktak sétálni.. mert régebben írta.. tegnap barátnőmmel mentünk és a bejáratnál mondtam neki hogy de jó lenne összefutni BEával..mert ezer éve nem hallottunk róla..erre ahogy beléptünk az ajtón kik jönnek szembe? :lol: asszem lottózni kell!

BEninek jobbulást!

nasivin lehet nem fog segíteni, nekünk sose vált be.,.drnéni írt fel orcseppet!
Vendég
 


[quote="emesedora"]
írta:
emesedora
Ja, kisfiús anyukák: kuki téma nálatok hogy áll? Mennyire "játszotok" vele, mennyire lehet felhúzni? Tök elegem van, hogy minden szakember mást mond. Védőnő megnézte tegnap Bencéét, felhúzta, a teteje már kilátszik kicsit, de hát húzogatom keresztbe, hosszába szegénynek már két hónapja! :) Azt mondta, hogy egy éves korig nem jó, ha feltépik, a hegesedés miatt. De ha megjelenik körülötte fehér lerakódás, akkor muszáj. Nekünk nincs olyan. Azt mondja, a mienk még elég szűk, de nem lesz gond, mert beindult, szerinte fél év és minden okés lesz. Napi 2-3 "játszadozást" kell rajta csinálnom. Hurrá....


hát én este fürcsikor húzom csak, de nekünk se jön hátra teljesen, de nem is váladékozik, nem feszegetem. mert attól rosszabbodhat ahogy te is írtad... de 2 éves kor alatt nem is beszélhetünk fitymaszűkületről..nem?
Vendég
 


babkocsi felemelése !

én is megemeltem, pedig nem tud még felülni magától fiam.. tegnap barátnőm azt mondta: a Dévénybe a tornászuk nem ajánlja felemelni az ülést addig, amíg magától fel nem ül a gyerek. és ha felfekvőből felhúzza magát az még nem számít annak! ez automatikus náluk, de lehet hogy az izmai még nincsenek hozzá megfelelő állapotban! így a kisfia mind a mai napig vízszintesbe van téve a kocsiba 8,5 hónapos...

én mondjunk ha elindulunk félfekvőbe van,, de beájul hamar így egyből vízszintbe tettem eddig is...



Adri jobbulást apának!

ja babakocsim imádom! sitty-sutty felemelem a buszra villamosra.. nem okoz problémát!
Vendég
 


Sziasztok!

Zsófi, jobbulást Nektek, akkor ma nem is talizunk?

Nikivel és Ritussal tegnap találkoztam a Kopaszin, jól vannak, gondolom majd jönnek. :lol:

Boni, pusz Beusnak. Hiányzik nagyon, Ő is!

off téma, de ha már homár...:Sztem mindenki szar helyzetben van, nagyon is, főleg akiknek fix a fizujuk ovónők, ápolók, dokik, tanárok, stb.
A szerzett jog meg nem vehető el, tehát nekünk jár a gyed/gyes a régi tv. szerint, már ha jogállamban élünk még, de ahogy nemzeti ünnepeink "hőseit" nézem, erről egyre kevésbé beszélhetünk sajna.... :roll:
Szóval törvény szerint mi maradunk a régi rendszerben még, de ki tudja mit talál ki az új tömeggyilkos miniszterelnökünk, ugyanis ugye a jog azért jog, hogy minden szabály alól van kibúvó kiskapu, ezt tanítják a jogon is, hogy hogyan kell ezeket megtalálni. lsd. sztárügyvédjeink, képviselőink....szóval én semmi jóra nem számítok, de ezt a meredek leejtőt, amin vagyunk valahogy visszafelé is meg kell ám mászni, és ebben sajna nem dobnak mentőkötelet felénk, csak kavicsokat....na, de én mindig azt szoktam mondani, hogy ezt "akartuk", együk meg amit főztünk. :roll:
A hiteleknél meg ugye ha visszagondolunk 1939-re VGV, ott elszállt az összes bank és hitel is, rohadt nagy nyomor volt, de azok nullázódtak...lehet " reménykedni". :wink:
na, bocsi, ennyit erről....on

Boni, szuper lenne ha jönnétek, hidd el, pikkpakk ott lesztek!

na megyek készülődni, ma zenebölcsizünk. Van egy kisfiú ott, akivel egy napon született Levi, comcéd szobában ráadásul és már 12 foga van. Dúrva :shock:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


CSimby örülök,hogy nincs elzáródva szemecske!

mi holnap elutazunk vidékre ! és csak húsvét utáni kedden jövünk vissza! apa nélkül megyünk



:cry: ő majd utánunk jön 4 napig egyedül lessz! nekem már most hiánycikk!

Kép

Zsófi Aproo Veros Lei meg aki még jön majd oda megyünk megyünk utána..

MARGITSZIGETRE IGAZÁN KIMEHETNÉNK EGYSZER OTT A NAGY TÉR!!!!

Aprooka minél később jön ki a fogacska annál jobb..

megjegyzem unokaöcsém 5 éves múlt januárban és neki már a rendes fogai jönnek sorban!!!! :shock:
Vendég
 


Sziasztok!

Szilvia, azért ez kicsit megnyugtató. Remélem, hogy bennünket nem érint, én csak azt szeretném, ha legalább 2 éves koráig vele maradhatnék. Ha már idén nyárom vissza kellene mennem dolgozni, az eléggé rossz lenne...Hiszen ha úgy vesszük, én még csak pár hónapja kezdtem el élvezni a babázást, illetve egyáltalán elkezdeni a rendes babázást, mert a tavalyi évről jobb nem is beszélni. Vagy kórházban voltam vagy otthon lábadoztam, és anyu látta el a babát, vagy aki éppen ott volt, hogy segítsen. Engem ezért érint ez ilyen érzékenyen.

Kuki téma: fürdéskor szoktam megnézni, mennyire jön fel, de nem igazán szeretek hozzányúlni, nehogy feltépjem vagy valami kárt csináljak. Legközelebb ha megyünk dokihoz vagy védőnőhöz, majd rákérdezek, hogy nézze meg, milyen. De páromnak is kézzel tépte fel annak idején a doki, vagy mi volt, neki le volt tapadva. De tényleg minden szaklap, minden orvos mást mond, hogy mennyi idős koráig nem is kell, illetve nem is szabad hozzányúlni.

Kép
felicia
 
 


Sziasztok!

Újra itt! :) Eléggé zsúfolt hetem volt, délelőtt amikor alszik Virág akkor ablakot pucolok, teraszt/erkélyt sikálok stb stb, szóval próbálok tavaszi nagy takarítani. Aztán felkel és játszunk/sétálunk, így már nem nagyon jutott idő a gép elé ülni. Na de most azért szakítok rá néhány percet!

Örülök, hogy nagyjából mindenki jól van. Virág most náthás,már másfél hete, de semmi komoly, csak nózit kell szívni.
Viszont van valami ami nekem nem tetszik, az egyik füle egy kicsit büdi, belenéztem, és eléggé mélyen belül nagyon sötét, kemény (mint a heg) fülzsírt láttam. Amennyire tudtam és engedte, kikapartam neki, de félek hogy a hallójáratába is ez van. Valakinek volt már ilyen? Fájni nem fáj neki ha megnyomom a fülét, tehát nem hinném hogy be van gyulladva. Lehet kapni vény nélkül valami fülzsír oldót?

Hát igen, nagyon sokan nagyon elvannak tűnve, sajnos. Pedig tényleg jó amikor mindenki rendszeresen jön, de hát most egyre nehezebb lesz! :( Én azért igyekszem jönni, ha nem is mindennap de hetente többször, mert nagyon sokat kaptam már tőletek, jó itt lenni! :)
Viszont most megyek, mert a terasz korlátait még le kéne mosnom, aztán etetés, és utána megyek fodrászhoz rendbe hozatni magam! Igyekszem még jönni de ha nem sikerülne, akkor nagyon szép, kellemes hévégét mindenkinek!!

Kép
Kép
dia123
 
 


Na gyermekeim az Úrban!
Ha ennyire le van ragadva a társaság, eljött az ideje egy kiss turbosításnak! Ki hol van a jövö és az azt követö héten? Mi lenne egy nagy szabadtéri picknick-kel? Városliget, Margit-sziget, nekem mindegy! Talán mi is csapódnánk a társulathoz! :)

Zsófi!

Ági még nem jött, majd talán május végén sikerül összehozni, de szoros kapcsolatban vagyunk! :)
Neked meg csak ne menjen el a kedved a fórumozáshoz! Mit fogok akkor olvasni? :) De tényleg viccet félretéve! Természetes, hogy valamennyire kiritkult a topik, mert élénkebbek a babák, jobban oda kell figyelni rájuk és jön a jó idö is! Ez szerintem nem jelenti azt, hogy elhal a kapcsolat, hiszen sokan találkoznak privát egymással, kialakultak kisebb csoportok, akik összejárnak.

Szerintem nálunk is lehetne talizni, ha van valakinek kedve a reptér környékére kizarándokolni. :)
Nekem mindenesetre kéne sok jó ötlet, hogy hova lehet elmenni ennyi gyerekkel az állatkerten kívül, ahová nem Pesten fogok elmenni. Mennyibe kerül pl. a Csodák Palotájába a belépö?

A képeket is elfelejtettem megdícsérni! Pedig egyik jobb, mint a másik! Panna te hös vagy abban a hóban, de a csepp se semmi!
Mecsi nem rossz az új hajszíned se! Áron cumis képe tetszik nekem a legjobban! :)

Mennem kell, üvölt a dedem!

Várom a sok jó javaslatot!

Puszi: barbi
Vendég
 


Yuyu, Sziszka - Oké, akkor 22-én. Már nagyon várom. Remélem az irodának nem jön közbe semmi, és összejön az út!

Barbi - Remek ötlet, mi nagyon szívesen csatlakoznánk hozzátok. Hétvégén nyaralunk, csak szerdától vagyunk Budapesten. Városliget, Állatkert okés, Margit sziget kicsit gázosabb, mert nincs járművön szállítható babakocsink, hordozókendőben meg már nehezen bírom el őkelmét huzamosabb ideig. Írtad, hogy adtam egy tippet a kendő megkötéséhez. Van egy tök jó kendős segédletem, rajzokkal, ha érdekel, szívesen lemásolom neked. Ja, és állatkert: 2 hetes kisteve van, meg kis orrszarvú, és nagyobbacska kölyökpárducok, és mókuskák, akik közé be lehet menni, és a válladra ugranak. Szóval csak ajánlani tudom :)

Szuper végre ez a jó idő :D :D :D Csak dolgozni ne kéne :(

sushy
 
 


mass barbi!
http://www.millenaris.hu/object.8962C00 ... 0C280F.ivy
itt van a millenárisban!az oldal alján a jegyárak.
mi most voltunk a héten a nikivel kisvakond kiállításon.
csütörtökre egy gátazást beiktathatnánk esetleg ?!?
városligetre is nyitottak vagyunk jó kocsma a vagon :wink:
Vendég
 


Kép
Vendég
 


Sziasztok!

En is vagyok, csak dolgozom es utana mar nem nagyon van idom jonni, mert a maradekot szeretnem Lauraval tolteni. Az anyosom is meg itt van - de neha az az erzesem, hogy igy ket gyerekre kell felugyelnem. Azert egyebkent jol megvagyunk.

Laura maszik, ul, felterdel es mindenaron allni akar, neha ugy kell kuzkodnom, hogy leuljon az etetoszekeben. Veszi ki a kezunkbol a kanalat es egyedul akar enni, persze ez meg nem megy neki. De babakekszet, kenyerhajat mar nagyon ugyesen tud enni egyedul. Valakinek van valami otlete,milyen hasonlo ragcsalnivalot lehetne meg adni? Ha odaul az asztalhoz velunk, akkor muszaly neki adni valamit, mert kulonben kinezi a szankbol az etelt.

Aludni viszont nem nagyon akar nap kozben - van amikor csak 1-2 orat alszik osszesen. Allandoan nezelodik es mozog. Mi mar a sportkocsit hasznaljuk, ha fent van ul benne, ha elfarad 150 fokba lehet donteni - de Laura mar fel tud magatol ulni szepen.

A Margitszigetre, Varosligetbe mi is szivesen mennenk, hintazni mi is szoktunk, sot csuzdaztunk is mar - Lauranak mindegyik nagyon tetszett, hangosan kurjangatott. A Jatszohazas kepek is nagyon jok, szoljatok, hogy legkozelebb mikor mentek, mi is szivesen elmennenk, autoval nincs annyira messzire. Mecsi, a Lurdy-hazat megneztetek? Az nekunk is kozelebb lenne. Dia, lehet, hogy mi is megnezhetnenk azt, ami a kozeletekben van.

Kellemes hetveget mindenkinek!

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


dia:

http://www.statimpatika.hu/statimpatika ... _15ml.html

Mi még használtunk ilyet, és nem tudom mennyi idős kortól lehet...

yuyu79
 
 


mármint nem használtunk... :oops:

yuyu79
 
 


Hát igen, mióta Enikő is kúszik-mászik, én se nagyon tudok jönni... Meg ma is sokat mászkáltunk, illetve sütit sütöttem, holnap meg lagziba megyünk, így nem tudom mikor jövök legközelebb... Megnősül a kisöcsém (26) :-) De tényleg tökjó hogy végre jóidő van :-D

yuyu79
 
 


Helloka!

Most hogy ilyen szép idő van látom ritkul a csapat! :lol: :lol:
Mi is egész nap zsongunk megyünk mászkálunk.
Ma Andimmal turiztunk juhéj de jó volt vettünk egy csomó mindent, aztán még tescoztunk is.

Köszönjük a köszöntést mindenkitől:)!

Zsófi ne menjen el a kedved azért én is jövök amikor csak tudok , de most hogy Áron így mászik utánnam és borul egyfolytában alig van időm feljönni. Mondjuk kicsit örülök neki mert legalább már nem vagyok begubózva annyira. Az új hajszinemet nem tudom fodri festette vidéken anyóséknál potom 4400ért festett melirozott vágott mosott száritott. Ezentúl oda megyek.
Benikének jobbulást! Csak szívd az orrát!

Adri :(

Panna a verekedős ifj. Jedinek tanulós kép nagyon cuki :D

Mi is egyrekevesebbet alszunk és este 10kor már tenti van.

Kuki ügyben nálunk is csak kicsit lehet húzni rajta, de mi legszívesebben meg műtettnénk. Dokinéni meg se szokta nézni :?

Boni jó az új kis járgányotok! Nálunk Áron nagyon szereti a kapszkodót azért vettünk direkt ilyentet.
Sajnos már máj1-3ra nincs hely több hévizesre :(
Kellemes pihenést nektek és jó utat vigyázzatok magatokra!

virágnak is jobbulást!


Városligetezéshez csatlakoznánk ha itthon leszünk!

yuyu jó bulizást! Gratula az öcsinek! Ritka akinek ilyen hamar megjön az esze
:lol: :lol:

Ja és képzeljétek tegnap ittvolt apukám egész délután! Biztos megsütötte a nap mert hónapja nem látta a gyereket, de most idetévedt :shock: Játszott áronnal ,főzött nekünk ebédet.

Holnap megyünk úszni aztán vendégeskedünk meg vasárnap is úhogy mi nem leszünk csak jövőhéten.Mindenkinek szép időtöltést családostul!!!

új kép. Zsófi is beugrott az ágyamba és már ő is álldogál velem :D
Kép

Jó éjt!

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Ja és Csengit is megakartam dícsérni , nagyon sokat változott naon huncut a mosolya :D :D

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


sziasztok!

jó reggelt. ilyen is rég volt utoljára, hogy én voltam az első... :) tényleg nincs nagy pörgés errefelé! :(

az éjszakánk úgy, ahogy normális volt, sajnos kb. 10 percenként porszizhatnám az orrát, és annyira utálja, hogy sajnálom, de muszáj, mert különben taknya-nyála egybefolyik :(

estére láza is lett, így kúppal ment aludni, de az alvás is csak a babakocsiban sikerült, úgy kellett utólag áttenni a helyére...

szóval elvagyunk! amúgy elég kis nyüszike, gondolom, hogy ő is utál betegnek lenni, amit nem is csodálok!

viszont azon gondolkozom, hogy ha belázasodott, akkor csak nem egy sima nátháról beszélünk!? gondolom, hogy mivel eddig láztalan volt, azért mondta a doki, hogy megfázott, és nem vírusos eredetű a dolog. na mindegy. nem vagyok orvos. egyébként az orrából egyelőre ilyen áttettsző, fehéres trutyi jön.

ma párom megy anyóssal temetőt rendezgetni, addig én anyuéknál leszek Benivel, és sétálunk egy nagyot, mert azért a friss levegő kell! persze, ha belázasodik, az más, de bízom benne, hogy nem lesz gond!

Barbi, na, akkor sikerül augusztus előtt is hazakeverednetek még!? :) szuper! nekünk is jó szerintem a séta, bár a kopaszi gát nekünk is sokkal elérhetőbb, mint a liget, vagy a margit sziget, de majd alkalmazkodunk ;)

Mecsi, örülök, hogy apukád meglátogatott benneteket. akkor csak elkezdi már a nagypapaságot élvezni! ;)

voltak még jó cuccok akkor ezek szerint a turiban? én is készültem... na, majd legközelebb. nekünk már a 80 cuccokat kell erősen nézegetni. amúgy azt vettem észre, hogy a legtöbb ruci a 0-3 hónapos korosztálynak van. nem?

én is melíron gondolkozom... volt régen is. csak mindig az volt vele a macera, hogy nagyon sűrűn kellett menni, mert hamar lenő és úgy meg csúnya :(

Julcsi, jó bulizást a lagziba és gratula öcsikédnek :P nekem is 26 éves az öcsém... de neki még esze ágában sincs megházasodni, mondjuk a párjával kb. 2 hetente összevesznek-kibékülnek, úgyhogy nem is lenne talán jó ötlet...

most mennem kell, mert mosógépet szerelünk, most, hogy elaludt a kis takonypócom... jó hétvégét mindenkinek és sok-sok szabadtéri progit, végre tényleg tavasz van! ;)

sophie27
 
 


ja, még annyit, hogy jól leosztottuk a gyerekeket egymásnak, de nem tudom nem észrevenni, hogy fiam kis Csengibogyót szemelte ki már többedszer is Tranzitolás alkalmával, és azt hiszem, hogy ez kölcsönös is. imádnivalóan vigyoriznak egymásra :)

szóval fenébe a szülői akarattal, tudják ők, hogy mi, illetve ki kell nekik anélkül is, hogy mi beleszólnánk! :)

és tényleg nagyon sokat változott, de a huncutság még mindig meg van!

CsengeAndiékkal mizújság? rég volt ő is errefelé... Zsombi is biztosan hatalmasat nőtt, mióta nem láttam :(

sophie27
 
 


eszembe jutott még, hogy a korábbi gyed témához annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy nekem 2-án utalt a munkahelyem, de csak azért, mert más banknál vagyok, mint ők, így +1 nap, amíg megérkezik a fizum, és most 84.675 Ft-ot kaptam, szóval gondolom, hogy a múltkori 90e csak valami korrekció miatt lett annyi :( és ez adójóváírással együtt ennyi...

sophie27
 
 


Reggelt!

még mindig itt :lol: csak holnap jönnek értünk egyéb okok miatt! :lol:

Zsófi a fehéres nagy része a tengeri só oldat :lol: fogacska nem jön?attól is van hőemelkedés!
ja ha nekem közel van a játszóház neked is pikkpakk a Margitsziget ,így nem úszod meg drága!!!

Áronnak utólag is boldog névnapot! :lol: MEcsi :cry: ez nem jó.. pedig jó lett volna!de nektek jó pihit!

Barbi szerintem ha jövő hét szerdán jöttök akkor még összefutunk..legalábbis ahogy én számolom de a matek nem volt az erősségem...
:lol:


a MI Emmánk sajna elfoglalt! :cry: :lol:

no megyünk TEcsóba! pusza
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: