Wepe!
Már egy régi vásárlási akciómkor raktam fel képeket máshova, majd megkeresem (én nem nagyon értek hozzá, hogy felrakjak, de majd ezeket is tuti lefotózzuk és akkor ide is felrakom, csak férjemtől függ, mikor ér rá)
Én úgy tudom kötelező már mindenhol. Fontos, hogy tudják, nem lettél e a terhességed alatt cukorbeteg, mert akkor szénhidrátdiétát kell tartanod a baba miatt. Azt olvastam, hogy ilyenkor nagyobbak lehetnek a babák, később túlsúllyal is küzdhetnek, meg hajlamosabbak a cukorbetegségre is az életükben. Ez a vizsgálat olyan, hogy megnézik az éhgyomri cukorértékedet, megiszol 75g cukrot 3dl vízben elkeverve és azt 2 óra alatt le kell bontania a szervezetednek. Azért van 2 óra múlva újabb vérvétel, hogy lebontotad e. Ha nem sikerült, akkor kell a diéta. De biztos vannak súlyosabb, meg kevésbé súlyosabb esetek. Egy lánynak például túl sok volt a magzatvíze, meg dagadt a lába és a doki vérvétel nélkül már ebből megmondta, hogy cukros lett. Most meg épp azt írta, hogy még az is lehet, hogy nemsokára helyreáll, csak a tej volt a gond, azt kellett elhagynia.
Szerintem Heni egy másik fajta cukorterhelésesen volt, ahol nem cukrot kell inni, hanem zsömlét meg tejet. Nekem azt mondták, hogy az semmit nem ér, de van aki meg azt mondja, hogy ugyanaz csak kímélőbb. Sok kismama nem bírja ezt a tömény cukrot meginni, főleg éhgyomorra. Bár nekem tényleg semmi gondom nem volt vele. Egyénfüggő tuti, nekem a vérvétellel sincs soha gondom, van aki meg elájul.
Méhszáj!
Pontosan én sem tudom mi a 3000, csak annyit, hogy ez a legtökéletesebb. Minden egyes szám jelent valamit az tuti. (úgy értem külön a hármas és a nullák is külön)Az egyik a méhszáj zártságát, vagy nyitottságát, mert lehet, hogy egy picit kinyílik, az még nem jelent bajt. Pl. sokaknak 2100 a szám és simán dolgoznak mellette. Aztán még olyan adatok vannak benne, hogy megrövidült e a méhnyak meg ilyesmi. De szerintem majd ha Heni visszajön akkor lehet, hogy ő többet tud erről írni.
Amúgy meg amikor a doki diktálta az asszisztensének az adatokat, és mondta, hogy farfekvéses, akkor az utólag hozzátett "még" tuti nekem szólt, hogy ne aggódjak. Amúgy sem tettem volna, de azért aranyos tőle.
Csak azért csodálkoztam a cipővédőn, mert nekem az intenzívre kellett felvenni, amikor valakit ott látogattam, a sterilitás miatt. De ha csak a szőnyeget védik vele, az vicces.
No, megyek levadászom a képeimet, remélem rálelek.