A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009. januári kismamák


Moffli! Ezek voltak az első percek! :lol: :lol: Mostanig a kiskádban fürdött. Ha Noémi a kiskádban szereti inkább fürdesd ott és majd később próbáld meg újra a nagyban. Lehet túl nagy neki a tér és megijedt!

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Sziasztok! :)

Csak ámulok- és bámulok, hogy milyen ügyes gyerkőcök vannak itt, átalusszák az éjszakát. :)
Kristóf még 2-3X ébred reggel 6-ig. :D
Vendég
 


enikő:sajnos nem fér már bele, ezért kell átszoktatnom. Eddig úgy próbáltam beleszoktatni, hogy a nagyba beletettem a kicsit, de így leszakadt mindenem, így nem bírom. Meg az a baj, hogy már csak akkor fér bele, ha mozdulatlan marad, és ez kivitelezhetetlen. Szerintem az a baja, hogy a kiskádban én fogtam, és azt élvezte, hogy elrughatta magát, és így csúszkált a kádban. Most viszont már akárhogy is "irányítom", beüti a fejecskéjét. Ebben az ülésben viszont ezt nem tudja megcsinálni, és szerintem ez a baja. Ma megpróbálunk úgy fürdeni, ahogy mágnes javasolta, hogy beülök vele a kádba. Bár még fogalmam sincs hogy oldjam meg, hogy én vetkőzök, gyerek vetkőzik, én törölközök, gyerek törölközik stb. Mert mihelyt beleteszem az ülőkébe üvölt, és hiába veszem ki, nyugtatom meg, utána már képtelenség visszatenni a kádba. :cry:

Kép
moffli82
 
 

 
 

picuranyu:megnyugtatlak, Noémi csak 1.5 hétig volt éjjel álommanó, azóta este 11kor fekszik, és újra 3 óránként kel. :cry: CSak tudnám mitől tért vissza.

Kép
moffli82
 
 


Moffli! Kész művészet lesz egyedül kivitelezned az együtt fürdést! Legalábbis nekem még nem siekerült, pedig agyaltam rajta már épp eleget! (És csak zárójelben jegyzem meg, hacsak előtte nem fürödsz, nem is túl higiénikus ilyen pici babával fürödni!)
Én Leventével annak idején azt csináltam, hogy a kiskádat beletettem a nagyba és egy jó vastag szőnyegre mellétérdeltem.
Vagy még egy megoldás Tescoba 2000 Ft-ért tök jó kádakat lehet venni és abba tuti belefér, mert én a 2 évesemet is fürdettem abba! :lol:

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Sziasztok!

Jelentem túl vagyunk a pancsin!!!GYŐZTEM!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: 8) 8) 8) Köszi Magnes a tippet!Hálám üldözni fog, úgyhogy vigyázz!

enikő:én csak "kísérőnek" mentem a kádba, bár csak térdelve férte, bele. Iszonyat kényelmetlen volt. Manó viszont végig mosolygott az ülőkében, sőt még lubickolt is!!!Csak elkezdett csuklani, amit sajna nagyon nem bír elviselni, és ott vége volt.De élvezte, és ez a lényeg. Úgyhogy most 1 hétig így pancsizunk. :lol:

Kép
moffli82
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!

Ma este is elég jól aludt a Joel.
Este 1/2 9-től 1/2 2-ig aludt, de nem sokat evett így 1/2 4 felé is föl kelt akkor evett rendesen és 3/4 8-ig aludt, azóta olyan csendben eljátszik a macijával.

Most hirtelen nem tudom melyikőtök kérdezte a Mecsek teáról mi a tapasztalatom azt hiszem "csőre".
Szerintem jobban bevált mint a Laktohreb, több tejem termelődik tőle legalábbis én úgy érzem.
Tegnap délelőtt is nagyon jól aludt, délután aludt csak keveset, de nem volt nyűgős.

manocskak
 
 


MOffli! nagyszerűűű!!!!!!

Valaki látott ugyan olyan cumit, mint ami a Felicitas csomagban volt? MAM cumi szilikon? Mert én a DM-ben csak latexet találok.:(

Mágnes! Lehetséges, hogy egy korábbi babaexpós képen Te és Anna rajta vagytok?
katuska79
 
 


Sziasztok!

Fürdetés: Mi is kinőttünk a kiskádat, és egy nagyobb kiskádat vettünk. Ebben is éppen elfér, ha jól kinyújtózkodik, de egy anyuka azt mondta, mikor válogattunk, hogy nekik is ilyen van, és a 8 hónapos kisfia is elfér benne. Meglátjuk. Nálunk a férjem és én is derékfájósok vagyunk, a nagykád nehezen lenne megoldható, úgyhogy húzzuk, ameddig csak tudjuk a kényelmes kiskádban.
Ami nekem furcsa, hogy fürödni imád, élvezi is, aztán minden egyes alkalommal az öltözésnél, pontosabban a body felhúzásánál elszakad a cérna, és onnantól üvölt cicire tételig. Máskor nem utálja az öltözést, csak akkor. Nem értem, hogy mi történik olyankor. Nincs ötletetek?

Éjszakai alvás: nem akarom elszólni, de nekünk úgy tűnik, beállt az a rende, hogy este 9-től hajnali fél 5-5-ig (néha 6-ig) alvás van. Gyorsan le is kopogom.

Képek: nagyon helyes képeket tettetek fel, a ti babáitokon látom, hogy milyen nagyok már, Julcsi nap mint nap látom, rajta nem veszem észre.

Kép
petne
 
 


Sziasztok!

Ismét vagyok. Visszaolvasni nem tudtam, asszem kísérletet fogok rá tenni, de nem ígérek reagálásokat...

A hétvégét egyedül gályázom/gályáztam végig, Apa megkapta a névnapi ajándéka egy részét, elmehetett Tiszadobra zenélni. A hétvégén moldvai táncoktató hétvége volt az Andrássy kastélyban, állítólag 4-ig zenéltek. :D
Valamikor 6 körül fut be, amint hazaér, rögtön megkapja a lehetőséget, hogy legkisebb porontyát kimossa a kakiból... :D

Mártonka pénteken ment először iskolába teljesen egyedül, ma délelőtt meg egyedül ment misére... Olyan büszke vagyok rá!!!
Kezd felnőni a kis drágám...

Julcsa hisztis liba, eszméletlen, néha teljesen kétségbeejt, hogy fogom kibírni...

Apukám csütörtök óta kórházban van: Parkinson- kór, cukorbetegség, szívritmus-zavar, lábdagadás, fulladás...
A kardiológián van a szívecskéjével, de a többi tünetét is kezelik azt mondták, nagyon sz@rok az eredményei... :( (A cukra 10-es volt, a hasába kapott injekciót emiatt...) Ráadásul látogatási tilalom van...
Lemennék én, de Borcsa még nem marad meg senkinél, a kórházba amúgy sem tudokbemenni, marad az itthoni aggódás és a telefonálgatás.
Amúgy azt mondja apukám, jó a társaság, a katonaélményeiket mesélik egymásnak a szobatársakkal (70-80 éves bácsikák :) )

Képzeljétek, már megint vettem ruhákat a Ruhafalva oldaláról, le kellene szoknom, mert egy "kicsit" drágák, de olsyan husik, hogy csak na! Ha kinövi, továbbadjuk a Vaterán/TeszVesz-en...

Na megyek, olvasok egy kicsit, amíg Borcsa alszik, s a nagyok is elvannak (Marci az Ezüst tó kincsét nézi, ismét németül, magyar felirattal; Julcsi meg sakkozik a számítógéppel - velem meg lenne lőve, mert én sakkban antitalentum vagyok :shock: ...)

Kata&Bori
Kép
Kép
Kép
batkata
 
 


Sziasztok!

petne:gratulálok ezekhez a hosszú alvásokhoz. Noémi meg úgy néz ki visszaállt a 3 óránkénti evéshez. :cry:

manocskak:kicsit örülök, hogy Joel sem alussza át az éjszakát. Noémi is kb. így kel, de sajna ő fél 10-10 előtt nem alszik el, és 5 után meg már nem hajlandó aludni. :(

katuska:sajna nem láttam. Esetleg bababoltban?

batkata:ügyes Márton fiad! Bele való gyerkőc!!SAjnálom apukádat! Főleg ez a látogatási tilalom!! PErsze a betegek érdekében van, de ilyenkor olyan nehéz a hozzátartozóknak.
Ruhából sosem elég!!! :lol:

Tanácsot szeretnék kérni:gondolom nektek is kell adni a K vitamint. Eddig nem is volt semmi gond a beadással, mind a 2szer szépen belecsöpögtettük a kiskanálba, és lenyelte, utána gyors cici, és nem volt gond. Ma megpróbáltam ugyanígy, de sajna manó szinte az egészet visszaükülődte még mielőtt a cicit betettem volna a szájába. Ilyenkor mit csináljak? Mert nem tudom igazából, hogy mennyi maradt benn. Próbáljak meg holnap újabb adagot beadni? HA bekeverem anyatejjel, az elnyomja a keserű ízét?

Kép
moffli82
 
 


Sziasztok!

Látom, mindenki hétvégézik. :-)

Batkata: én is sajnálom apukádat!!!! Kitartás!!!

Katuska: sajnos én sem láttam, bár őszintén szólva nem is néztem.
Én a miénket fel tudom neked ajánlani, a közelgő baba-mama találkozóra elvihetem, ha gondolod, bár mi kéket kaptunk!!!!

Moffli: Bianka is aludt már többet!!! 2-szer kel megint éjszaka, 2-kor és 5-kor. Ez van... pedig már a múltkor én is kezdtem örülni.
K-vitamin: én úgy adom be, hogy fejek egy kis tejet egy kiskanálba abba rakom a K-vitamint. Eddig így nem volt gond, egy kis fintorgással megúsztuk.

Ma nagyon-nagyot bukott a kislánykám és nem nagyon tudom hova tenni a dolgot. Nagyon ritkán bukik, ekkorát még sosem. Ráadásul jócskán kaja után. Remélem, nem lesz beteg.

Kép
jandrea
 
 


Gyors bekukk. Holnap jövöki.
Moffli: én rácsöppentem a cicire, és simán benyalja onnan. Ez a legegyszerűbb szerintem.

krisz78
 
 


Moffli!

Szerintem ne add be neki még egyszer... Holnap én felhívnám az orvost vagy a védőnőt, s megkérdezném, de én nem merném újra beadni neki vagy esetleg csak egy fél ampullával...

Kata&Bori
Kép
Kép
Kép
batkata
 
 


jövöki=jövök

krisz78
 
 


Huh, ma kibuktam Julcsára!
Egyszerűen elviselhetetlen, borzalmas hisztis liba!!!
Elegem van belőle!!! Mindenki a kedvét lesi, így-úgy-amúgy, de sosem jó neki semmi, ráadásul pimasz.

Hát ma betelt a pohár! Akkorát adtam a fenekére, hogy remélem, megjegyzi, nem szemtelenkedünk, nem piszkáljuk a tesóinkat, s nem játszunk az étellel. A szelektív halláson nem tudom, segített-e, de ha ez kell a hiba javításához, akkor hajlandó vagyok még egy adag "seggrepacsit" kiutalni neki - azt a hét meg a nyolcát neki!!! :evil: :evil: :evil: :evil:
Tudom, hogy bántja Borcsa, tudom, hogy féltékeny, de az én türelmemnek is van határa! Estére annyira kiakadtam, hogy én bizony bevonultam a szobánkba és sírtam egy sort az ágyon...
Oh, én szegény... :oops: :? :wink: :) :D :lol:

Kata&Bori
Kép
Kép
Kép
batkata
 
 


Batkata! a szelektív hallást szoktam én is időnként pacsival gyógyítani...de nem hatásos gyógymód :(

Volt valaki tegnap börzén? Mi voltunk kint délután. Nem vettünk semmit csak ténferegtünk egy kicsit de aki akart az biztos talált jó dolgokat. AMin kiakadtam az a büfé volt....egy csirkecomb 800.-Ft-ért? Ez mekkora szemétség! Tudták jól, hogy a gyerekek megéheznek, nyavajognak és a szülő kénytelen megvenni nekik a kaját....egy vagyonért. Nem is álltak hosszú tömött sorok a büféknél. A vicc az, hogy záráskor még tele voltak kajával. Inkább kidobják, minthogy eladják féláron!
Árultak ilyen érdekes kis járgányokat (bobocar) aminek tekergetni kell a kormáynát és akkor megy magától. Máté felpattant rá, elkezdte lábbal hajtani és mint az őrült a csarnokban cikázott vele! Olyan gyorsan ment, hogy futva nem lehetett utolérni, a kis hülye meg nem nézett előre, hanem ráhasalt és hátrafelé villogott. Csak hajszál híján kerülte ki az oszlopokat, árusokat. Alig tudtuk róla leszedni, volt is hiszti üvöltés miatta! Na iylen járgányt én nem vennék....fogytam egy kilót annyit izzadtam az idegeskedés miatt. Veszett gyorsan megy.
katuska79
 
 


Jó reggelt!

[quote="katuska79"]B írta:katuska79atkata! a szelektív hallást szoktam én is időnként pacsival gyógyítani...de nem hatásos gyógymód :(

Katuska! Szerintem sem hatásos, volt is lelkiismeretfurdalásom rendesen... :(

Borcsa ma ki van akadva, alig tudtam elaltatni, lehet, hogy a szél birizgálja, de nagyon nehezen aludt el...

Máté és a száguldás: huh, nem semmi szitu! A hideg kirázott és a gyomrom görcsbe rándult, ahogy olvastam... :?

A csipetcsapat ma rollerrel ment iskolába, utána Apa kölcsönvette Marci rollerjét, s úgy indult munkába. Állítólag gyorsabban érnek el bárhova...
Én tutira nem fogok velük rollerrel menni doglozni... A játszótérre, meg családi megmozdulásokra, egye fene, de a babakocsi mellől a két száguldó "mihasznát" nem fogom tudni "rendszabályozni"...

Kata&Bori
Kép
Kép
Kép
batkata
 
 


Sziasztok! Látom pangás volt hétvégén. Én lenyomtam a tavaszi nagytakarítást, ablakpucolással, hűtőleolvasztással együtt. Rendbetettem az erkélyt, vettem virágokat, úgyhogy nem unatkoztam. Közben Ádámot hol Apa, hol a nagyi dajkálta, így kész lettem mindennel.

Azért fotóztam is:
A 4 új kedvencem:

1. Megharaplak maci!!!

Kép

2. Gyerekevő plüssmaci
https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 0.9708.jpg[/img]

3. Kacagás
Kép

4. Fenékmosás után
Kép

krisz78
 
 


Szép új hetet mindenkinek! :D

Jelentem vagyunk, élünk és virulunk, bár már megint nem sikerült 3 napig jönnöm.

Szombaton gazdagabbak lettünk egy étkezőgarnitúrával (6 szék és egy asztal gumifából, tök poén), és vasárnap óta a lányom hajlandó gyakorolgatni a fej és mellkas emelést hason fekve (amire születése óta képes, csak marhára nincs kedve hozzá, mert mindig inkább fejen támaszkodva és kezeket emelve repülni tanul), szóval büszke-anyafejet vágok egy teljes napja.

S ha Csipetkém hajlandó lesz még egy kicsit aluzni, bepróbálom ezt a visszaolvasósdit is....
kisbogacs
 
 


Krisz ezek a fotók nagyon tutik :)
Ádám zabálnivaló :D :D :D
kisbogacs
 
 


Egy lemaradt:

kacagás: Kép

krisz78
 
 


Na, elszúrtam. Már velünk lesz tele az oldal.
Tehát: Kacagás

Kép

krisz78
 
 


Krisz :D

Csak hogy ne csak veletek legyen tele az oldal (s hogy ekképp bizonyítsam leánykám tudományát), íme egy hasonfekvős-fejemelős:


Kép [/img]
kisbogacs
 
 


Bocs, a kétszer küldött képekért. Duplán csatoltam.

Kisbogács: köszönjük
Gratula az új étkezőgarnitúrához. Az jó tartós fa.

krisz78
 
 


Kriszti: édes Ági! :lol: :lol: Ez már egy fekvőtámasz!!! Viheted a fitnesz klubba!!! :lol:

krisz78
 
 


Sziasztok!
Mi ez a pangás? :shock: :lol:
Rólunk: hétvégén nagy "kirándulásokat" csináltunk: szombaton átmentünk Taksonyba kötőtűt venni a szakadt helyett, elmentünk Harasztira a Lidl-be, mindezt 3 gyerekkel :shock: :lol: a legnagyobb gáz nem is Saci volt, hanem Zaza, de már megszoktuk :? délután meg a Papa szülinapját és névnapját ünnepeltük. Vasárnap megint egy kör vásárlás: körbejártunk pár boltot Bp-en, de nem kaptunk olyan Legót, ami Zaza vágya :? szerencsére beérte egy másikkal... voltunk Decathlonba, hát, most a két szezon körül elég gáz volt a kínálat :? de mindenképpen kellett nekik görkoris védőszerkó, mert a másikat egyrészt kinőtték, másrészt tönkretették. Ettünk KFC-ben, ahol a MT-ban csücsülő Sacikám is kapott villát és szívószálat :lol: :lol: :lol: ezen teljesen kidőltem :lol: :lol: Ja és persze voltunk a xxl-es mei tai-unkért... már említettem, hogy a konfekcióméret nem jó Apusra :roll: csajok, ezt a hordozót nekem találták ki... beleteszem a csajszit, és szinte nem is érzem a súlyát. Nagyon kényelmes.

Krisz: nagyon édes Ádám :) bár az nem látszik, hogy eszi meg a maci :roll: :lol:

Batkata: sajnálom Julcsi viselkedését. Hát, erre már nekem sincs stratégiám, mert ennyire azért Zaza sem produkál :? ő most a "nagyon igyekszik" fázisba érkezett, és nem azon igyekszik nagyon, hogy Sacit elfogadja, hanem azon, hogy boldog legyen... elmagyaráztam neki, hogyha ilyen a hozzáállása a világhoz, amilyen (mindenben a rosszat látja meg először), akkor soha nem lesz boldog, úgyhogy jobb, ha átkalibrálja magát, ezért most kalibrál :D és ez együtt jár azzal is, hogy jobban érdelki Saca, aki "idekeletkezett". A kocsiban ő ül mellette, rázogatja, tutujgatja, tegnap melléfeküdt a földre, szóval változóban van... A sejhajukat régen paskoltam el, bár bevallom, nem egyszer volt rá példa, de már olyan nagyok... nem az hogy megvédik magukat, hanem lehet velük beszélni... többnyire.

Katuska: sajnos nem láttam én sem ilyen cumit, igaz, nem is kerestem.
Kocsi sztori :evil: nem is értem, gyerekeknek miért gyártanak olyat, amit nem lehet biztonsággal használni?!

Moffli: Kvitaminról: milyen gyakran kell adnod? A régi protokol szerint hetente kell, az új szerint havonta... dokim szerint 3 hünapig hetente, utána havonta... ennyit arról, mennyit árt, ha kimarad egy adag... semmit.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Batkata: sajnálom a hisztit :( Mit csinál Julcsi??

Krisz: nagyon édes!!!

Kisbogács: gyönyörű Ági!

Gyermekem nem hajlandó hason feküdni :( Ahogy megfordítjuk, eszeveszett sírásba tör, nem lehet megnyugtatni.
Ma viszont nálunk van álommanó. Leszámítva a fél 7-es és 10 órás étkezést, alszik. Remélem, nem lesz beteg!

Tőlem is két kép: vigyorizás és fürdés után Kép Kép
magdolnasz
 
 


csöre: nekem azt mondta az orvos, hogy kettő és négyhetesen kell a K vitamin, majd havonta. A D vitamint meddig kell adni? Gáz, ha 1-1 nap elfelejtem?
magdolnasz
 
 


Csöre: az emberevő medve kép az, amit kétszer csatoltam kacagás cím alatt. rádőlt a medve, és megijedt.

Magdolna: a vigyorgós kép tündéri!!!

Csöre: hallod, jó kis logisztika kell a három gyerekhez!!!! Nagyon ügyes vagy, hogy pikk-pakk megoldod!

krisz78
 
 


K vitamin: nekem azt mondta a doki, mivel Ádám tápszert is kap, így nem kell neki adni, mert abban van. Ahány orvos, annyi szokás :roll:

krisz78
 
 


D-vitamin: szerintem nem gáz, ha egy-két nap kimarad, védőnéni szerint 1 éves korig kell adni, de csak mert téli babák, és télen nem lesz elég napfény.
Magdolna: na, ez egy 3-ik verzió a K vitaminra :roll:
Krisz: á, már látom... az előbb valamiért nem töltött le egy csomó hsz-t :?
Jaj, a lánykák is tündériek :)

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


K vitamin: nekünk másfél hónapos korig hetente kellett adni, most kéthetente. Úgy tűnik minden dokinál más a módi :)
D vitamin
: egyik nap lefelejtjük, másik nap kettő cseppen, védőnéni szerint sebaj, csak az átlag kb. meglegyen! :D

Nóra nagyon tündéri!
kisbogacs
 
 


Most én is jól megkavarodtam! Nóra is kap tápszert, naponta 1x-2x. Nem értem, hogy eddig ahány orvosi dolog itt szóbakerült, mindenkinek mást mondott az orvosa :shock: Ennyire nem lenne egyetértés?
magdolnasz
 
 


Magdolna:

Nekünk már fel sem írta a második adag K vitamint a doki, az tápszer miatt. Egy doboznyi ampullát elhasználtunk, akkor hetente adtam. A D vitamint naponta adom. (bár néha elfelejtem)

krisz78
 
 


Krisz: akkor majd rákérdezek. Igaz, nekünk van még vagy 3 ampullánk. Ádám mennyi tápot kap?
magdolnasz
 
 


Hali! Szép hétfőt mindenkinek! :D

Krisz: szuper képek- megint!! :D

Kisbogács: hűű, nagyon ügyi Ági babó!!!

Jandrea: jól vagytok? remélem, nincs gond! Egy-egy nagyobb bukás belefér, a dokinéni azt mondja, hogy ha sok a puki, akkor a bukási esély is nagyobb, meg amikor kakival erőlködnek...

Batkata: sajnálom apukádat!

Katuska: én sajna nem jutottam ki az Expora, de akkor ezek szerint nagyon sokat nem vesztettem...

Moffli: szerintem se adj neki plusz K vitamint- mi csecsemőként nem is kaptunk, szerintem, és mégis itt vagyunk...

Csöre: én is nagyon várom már a Me-taiomat! Légyszi, rakj fel képet arról, hogy hogyan viszed benne Sacit!

Magdolnasz: nagyon tündéri mosoly! A hasonfekvés fóbia miatt ne aggódj- Viola is ilyen volt, aztán egyik napról a másikra megváltozott, azóta szívesen gyakorol, néha el is alszik hason. Ne add fel a próbálkozást!

Tegnap előtt Viola semmit se evett szinte, tegnap meg bepótolta, 170 körül kajált, el se hittem- azt se, hogy ez az én cickómból jön ki. Szürreális. Ma mintha visszaállt volna a normál rend. De a szakirodalom szerint most már lassan 4 óránként kéne enni- no, ennek csekély esélyét látom egyenlőre, jó, ha 3,5 órágig bírjuk...

Tegnap megpróbáltam a csajt hálózsákban altatni. Természetesen a "rongyevő" gyerekem azzal próbálkozott, hogy a hálózsák csattját próbálta bekapni, ami nem ment. Emiatt viszont nem aludt, így a végén lecibáltam róla, és visszakapta a takarót :roll:

Ja, és a hétvégén vettünk egy fa járókát- aminek gurulós kerekei is vannak, és a fekvési magasság állítható. Így a földszinten és a konyhában abban ralizik a Manó :D Imádja ő is és mi is. Nyáron az udvarra is kitolom benne :D

Zitocs (Maszatmanó anyu)



Kép

Kép
maszatmanó76
 
 


Sziasztok!

Nagyon édesek ezek a babák!

Mi tegnap este voltunk Szentendrén kóruskoncerten. Julcsi nagyon élvezte, néha besegített az éneklésbe, de csak dumával és kacagással. Tündéri volt, ahogy a templom fényeit és a muzsikát figyelte tágra nyitott szemekkel.

Kaja: az elmúlt 3 napban nagyon összeszedte magát a kisasszony, és 200-akat evett, amit azért a nap végére 110-ig csökkentett. Így aztán elég is volt neki a napi 5 kaja :lol:

Ez az iszonyat szél viszont nem tetszik neki, ma nagyon nyűgös szegénykém :cry: És a levegőzést is ki kell ma hagyni :cry:

Kép
petne
 
 


Zitocs: jó , hogy említed a járókát. Mennyibe került? Én is akarok egyet, hogy főzés közben is lássam a gyereket. Bár lehet, hogy nekünk egy összecsukható lenne a praktikus.

Magdolna: a délutáni szopikat már erősen pótolnom kell, és az esti az teljesen tápszer.

krisz78
 
 


MAgdolna! nekem is két hetsen majd havonta kell adnom a K vitamint, a D-t meg egy éves korig, vagyis még utána tavasszal is! De ez függ attól is mennyit van kint a gyerek. HA szinte egész nap kint van, mint pl a fiam, akkor csak 1 éves korig kell. Ha keveset van kint a napon akkor kell egy éves kor után tavasszal, majd utána ősszel és télen is. De ez is orvosfüggő. A tápszeres babák itt sem kapnak K vitamint mert a tápban van.

Csöre! de jó kis hétvégétek volt! Jó nyüzsgős! Már én is vágyom egy ilyenre! Na és Saci hogy evett a villával? :lol: :lol: :lol:

Gyönyörűek a babák!

Zitocs! tényleg semmit nem vesztettél...a kereskedőknél annyira nem volt olcsó a cucc, a használt árusoknál meg mire végig bogarásztad elment az életkedved is. És az a folyamatos hangos zene....
A járókát én is arra használom majd, hogy nyáron kimehet benne játszani:)
katuska79
 
 


Katuska: sajnos lemaradt róla :) végigaludta az evést :)

Zitocs: hát, megmondom őszintén, én úgy tettem bele, hogy kilógattam a kis csülkeit... tudom, hogy 3 hónapos kortól lehet, de addig már csak 1,5 hét, és Saci már a kendőben sem nagyon engedi a maga alá húzós figurát :? majd nem cipelészem annyit... most úgyis ki kell mosni még, tegnap csak próbaként vettem fel (a bevásárlás közben :D), meg persze ma is felpróbáltam :oops: :lol: de szívesen csinálok majd egy sztárfotót, ha megszáradt, esetleg a kötés miatt, meg, hogy lásd, milyen szép kis darab :lol: :lol: :lol:

Zitocs: babakaja témában a szakirodalom felejtő... bár Saci kezd ritkábban enni... néha, de azért közel nem 4 óra
járóka: tényleg, lehet, hogy azt le kéne vinnem... micsoda ötlet :) nekünk is fa van, még Mesié volt, de mi kioperáltuk a kerekeit, azaz nem tettük be, már azt sem tudom, hol vannak :roll:

Petne: hát, nálunk is kimarad a szellőzés... megint lehet idebent hallani a szelet. Borzasztó. Olyan kísérteties :shock:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


http://www.babakozelben.hu/hasznalat/meitai_elol.htm itt van, hogy hogy kell bekötni. Nekem olyan hosszú a válpánt, hogy kétszer körbeér, így nem elöl lefeg a lábamnál, hanem kétszer kettő farkincám van :) És nem a kis feneke alatt vezetem el, hanem a hátánál, hogy tartsa. Bár maga a zseb is tartja elég stabilan. Én kifelé nézősen nem kötöm, bár Saci szeret kézben úgy lenni, mert szerintem elég béna, olyan, mintha kibukna a gyerek.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!!

Tündériek a babák!!!!!

Zitocs: köszönöm kérdésed, szerencsére minden rendben. Csak egy kicsit megijedtem, mert ilyet még sosem csinált Bianka.

Vitamin: nekünk 1 hetesen kellett adni egyet, utána pedig minden hófordulónkon. Érdekes...

Mi azóta is imádjuk a hordozókendőt. Bianka 1 perc alatt elalszik benne. Viszont, ha nem akar aludni, nem viseli el. Nem tud benne nézelődni. Pedig jó lenne, mert meg sem érzem benne a súlyát. Most 5850 gr, és bizony már jelez a gerincsérvem. A kendőben viszont semmi gondom.

Kép
jandrea
 
 


Sziasztok!

Na legutóbbi hozzászólásban elfeljtettem néhány dolgot lereagálni...

Maszatmanó: Milán lába bent figyel a Mei taiban és ott is terpeszben van (miben másban a terpesz pelussal... :oops:).
Nem lógatom még ki, majd ha nagyobb lesz és stabilabban tartja magát.

fürcsi utáni nyüszi: én azt olvastam, és Milánon is észerveszem, hogy mostmár látványosan élvezik a fürdést, és ha vége ez már tudatosul bennük, és emiatt rínak. Milán eddig sem sírt fürcsi alatt, de mostmár dumálgat közben, sőt tegnap elkezdett a bal lábával pacsálni, amit árgus szemekkel figyelt, mintha azt gondolná: atyaég ezt ÉN csinálom, és az a hosszú virgács hozzám tartozik?! :shock: :lol:

tükör: erről is olvastam :roll: ennyi idősen még nem tudják, hogy akit látnak, azok ők maguk. Az arc viszont borzasztóan érdekli őket, ezért néznek olyan nagyon minden föléjük hajoló embert :D
(nem hiába na, hát szocializálódnak, és tanulnak)

Enikő: termik a muki neve, már fel is tette újra a mellszívót. Még nem is tudtuk értékelni, mert nem pozitívat adunk neki, ő is semlegest adott nekünk, holott nem a mi hibánk, hogy rossz terméket árul... :twisted: Na, mindegy, remélem más is visszaviszi neki, mert tényleg sz@r a motor...
A mellszívó hangja, hát nem halk... Igazából kb. egy hajnyíró szintjén van, vagy talán hangosabb. Mondjuk monoton, így Milán simán alszik mikor csinálom, de Apa nem szereti, mert a TV-t hangosítani kell.... :roll: Remélem segítettem...
Terpesz pelust még 4 hétig kell hordani...

Csöre: enyém Apa vízimádó, de az úszás nem az erőssége. Tud, de valahogy a vízbiztonsága nem a legjobb. Mellettem edződött meg nagyon, azt mondja életében nem úszott annyit összesen, mint amióta mi együtt vagyunk :lol: Szép kis kiruccanást csináltatok ;) Zaza aranyos lehet. Közös kép Sacival? :roll: :D

batkata: Sajnálom apukádat! Julcsi kemény, igazi kis némber! Kitartás, és fel a fejjel!!! ;)

moffli: mindjárt dobok e-mailt. Amúgy Milán sem alussza át az éjszakát, ő is olyan 2,5-3,5 óránként kel. Kezdek zombi lenni, arról nem beszélve, hogy a szakdogámmal sem jutok semmire, mert nincs energiám nekiülni... :oops:

Katuska: a tamponon én is kiakadtam!! :shock: Szülés után az az első, hogy az ember lánya menstruál, és ahol kibújt egy babó, simán elvan a tampon... Idióták! Cumit még nem néztem, mert 5 hóstól van, azt hiszem az akciós, de körbe nézek majd, és szólok, ha látok! (Lehet a disznók azért adtak ilyen kupont, mert pont készlet hiányuk van??)

Kisbogacs: nagyon ügyes Ági baba, Milán is ugyanilyen, hogy születésétől tudja emeleni a fejét hasonfekve, de ő sem gyakorolja, sőt ő még a hátsó lábáival rugja magát, így csúszik előre :lol:
Viszont oldalra fordult!!! Összekakilta magát, és a terpesz pelust is, így nem raktuk rá vissza. Ezt kihasználva a kiságyban kétszer egymás után a bal oldalára fordult, ott megtartotta magát, aztán visszahempergett :D

Kata: grat a csípő kontrollhoz! Nektek I/b volt? Én annyira nem értem ezt! Nekünk beírták, hogy 90/90, és I/a, II/a, meg neg-eket (ez tuti, hogy negatívot jelent) írtak még. Most az I és II a jobb, és bal lábat jelenti, vagy mást? Azt hiszem holnap oltáson megérdeklődöm a gyerekdokit, hogy a-s eredményre minek hordunk terpesz pelust :roll:

Nagyon jó képek, és nagyon szép babák!!! Még kérünk képeket!!! ;)

Nagyon nagy szél van, ne menjetek sehová!!!! (Apáék is folyamatosan dolgoznak.)

Milán is nehezen aludt el, most fülelek, hogy csönd van, azaz bealudt, de reggel háromnegyed 9 óta fent volt, és ciciztünk már négyszer :roll:

biga.csiga
 
 


[quote="petne"]S írta:petneziasztok!

Fürdetés: Mi is kinőttünk a kiskádat, és egy nagyobb kiskádat vettünk. Ebben is éppen elfér, ha jól kinyújtózkodik, de egy anyuka azt mondta, mikor válogattunk, hogy nekik is ilyen van, és a 8 hónapos kisfia is elfér benne. Meglátjuk. Nálunk a férjem és én is derékfájósok vagyunk, a nagykád nehezen lenne megoldható, úgyhogy húzzuk, ameddig csak tudjuk a kényelmes kiskádban.
Ami nekem furcsa, hogy fürödni imád, élvezi is, aztán minden egyes alkalommal az öltözésnél, pontosabban a body felhúzásánál elszakad a cérna, és onnantól üvölt cicire tételig. Máskor nem utálja az öltözést, csak akkor. Nem értem, hogy mi történik olyankor. Nincs ötletetek?

.

Petne ezt én is írhattam volna.
Nálunk a pelenkázóra lerakáskor, hogy öltöztessem szakad el a cérnája, és csak egy itt használt sírással szó szerint üvölt. Először arra gondoltam hideg van. De ha a kakis popót mosom le, és átöltöztetem napközben, akkor nem üvölt, pedig még hidegebb van, hiszen nem fűtök be pluszban.

Kép
gombócmakka
 
 


Biga.csiga: az I és II nem azt jelenti, hogy jobb vagy bal láb, Katának magyarázták el talán, hogy van egy I - IV skála tovább osztva a,b,c,d-re. Tehát 16-os skálán lett Milán egyik lába 1-es, másik 5-ös. Ha jól értettem, amit Kata írt.
Majd dobok egy fotót Zaza-Saciról, de ahhoz képest nincs új, amit múltkor küldtem.
Hogy tudod terpeszben tartani Milán lábát, hogy nem lóg ki?
Azért Saci már elég jól tartja magát. Majdnem egy hónappal idősebb Milánnál :)

A fürdés utáni öltözés nálunk is ricsajjal jár :? ha énekelek neki, abbahagyja...

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


K vitamint kihagytam az előző hsz-ben, hiánba örgezsem :lol:: Milán kapott a kórházban, aztán kapott olyan kéthetesen, és aztán havonta kell adnom. Azt nem tudom, hogy ha elfogy a doboz kell-e még, erről még nem szólt a fáma...

A védőnő még mindig nem hívott, hogy kijön hozzánk, és amiatt se hívott, hogy menjünk be. Pedig beszéltem vele, megírtam a régi védőnőm elérhetőségét, hogy elkérje az anyagom, tudja a telszámom is, és a címet. Laza... Igazából Milánt egy hónapja látta védőnő a gyerekdokinál, de hivatalosan nem hozzá tartozunk. És én még csodálkozom, hogy lehet, hogy nem tűnik fel senkinek ha valami problem van egy kisbabával. Hát így, hogy ránk is tojnak. :oops: (Na, nem mintha hiányozna, hogy naponta zargassanak, de pl.: azért kéthetente el tudnám viselni, hogy megnézi vki hozzáértő is... :roll:)

biga.csiga
 
 


Csöre: így már értem! Akkor tényleg gyenguszka a bal lábunk... :( De 2 hét alatt érezhetően javult, pelenkázásnál/öltöztetésnél folyamatosan hasba rúgja Apját is, és engem is, hát megérezzük, na. Tettél fel közös képet Saciról és Zazáról? :shock: Mikor? Vesszek meg, de nem láttam :oops:
A fejünket már mi is egyre ügyesebben tartjuk, büfiztetésnél már nem is nagyon akar ráhajolni a vállunkra :?
Mei taiban terpeszben és behajlítva van Milán lába, olyan kis béka póz, én csak így hívom.

biga.csiga
 
 


Értem, Biga.csiga, azt a pózt sajnos nem tudom Sacival produkálni. Rögtön fellöki magát álló helyzetbe :? Félek, hogy kárt okoz magában. Örülök, hogy javul Milán lába :)
Közös kép... hm, elég régen tettem fel. Megróbálom visszakeresni.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Batkata: papádnak jobbulást!

K vitamint mi is havonta szedjük. A D vitamint elvileg naponta, gyakorlatilag inkább egy héten ötször, mert kétszer tuti elfelejtjük beadni. Az elején anyatejben, de most már csak ezért nem fejek, csak a szájába csöppentjük és gyorsan cicire rakom utána 8)

A szél miatt inyűgösebb a gyerek, éjjel fél kettőkor, 5-kor is fent volt.
Csak a mellkasomon tudtam bealtatni most is. Kiváncsi vagyok mi leslz itt este :shock:

Kép
gombócmakka
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: