A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008. augusztusi babák


Köszönöm, hogy velem éreztek, nagyon jól esik, rám fér a biztatás. Műtétről még semmit nem tudok, a gyerekkel nem mehettem be így itthon ülök és várok.
Az az igazság, hogy baromi csalódott vagyok, mert hittem abban, hogy amikor két éve beteg lett, egy nagyon rossz korszakot élt meg, nem volt munkája, és ez egy olyan aktív embernek, mint ő maga a halál. Azt gondoltam, hogy ez volt az oka, hogy beteg lett. Többek között ezért is vállaltam ezt a babát, mert tudtam, hogy hatalmas öröme lesz benne, ami miatt talán úgy érzi, érdemes élni és meggyógyul. De most, itt van Lili is és munkája is lett, amit nagyon élvez, és mégis megint beteg. Hogy a fenébe lehet ez? Ezek szerint hazugság az, hogy minden betegség pszichés gondokból ered. Én annyira hittem ebben. Irtó pipa vagyok. Átvertnek érzem magam.
Ne haragudjatok, hogy ilyen súlyos témával jövök ezen a fórumon, de itt vannak a barátaim és személyesen nagyon nehéz beszélni erről.
Jövök még, most inkább kibőgöm magam.

KépKép
columbine
 
 


Sziasztok!

Jaj, nagyon röstellem magam, hogy megsértődtem, és duzzogtam :oops:
Most meg annyi jót kapok tőletek, nagyon jól esik.
Mindenkinek köszönöm a dícséreteket, jó szavakat. Nem tudok külön mindenre reagálni, borzalmas éjszakánk volt.
MassBarbinak igaza van, tulajdonképpen nem a mozgáselmaradás zavar igazán, hanem az örökös nyűgés, rosszkedv. Szinte alig "beszél", néha berreg csak, folyon álmos, fáradt, és a legijesztőbb amikor olyan mint egy kis túlpörgött idegbeteg...tudom h furcsán hangzik.
De tegnap előtt már aludt este 10-kor, reggel 6kor felébredt kajcsizni, de. 10kor pedig teljesen felkeltünk és ettünk. 11kor már dörzsölte a szemét, kb. délig tudtam ébren tartani, de már akkor elsírta magát, olyan fáradt volt. Aludt majdnem 2ig, aztán 3kor már megint nyűglődtünk. Mindeközben ívben szokta magát hátrafeszíteni és olyan torok hangon hörög hozzá, én sátánkának hívom ilyenkor. Aztán van olyan is, hogy nem ívben feszíti magát, csak az alsó végtagjai merevek, de egyszerűen nem tudom őket behajlítani, és közben a kezével össze-vissza koordinálatlanul csapkod, és furcsán elkezd vigyorogni, nyögni, pedig nem is néz rám, tehát nem szociális mosoly. És ilyen feszítések alatt teljesen vizesre izzadja magát. És látom rajta h pocsékul van. És ezek a neurológiai jelenségek, amik olyan 1,5 hónapja vannak ijesztenek meg de nagyon. Meg ez a csönd...kimegyünk pl. sétálni és nem szól semmit, nem vigyorog, olyan mintha magába lenne fordulva.
És nem tudom h ezt mondjuk a pocak okozza, vagy esetleg kezd szellemileg is leépülni. Tudom h durván hangzik, de a frászt hozza rám.
És délután és este még aludt 2x45 percet, aztán fürcsiztettük, evett, és az evést abbahagyja, és jön olyan 2-2,5 órás pörgés. Nem tudjuk megnyugtatni, szinte "mozgásvihar" jön rá, csapzott lesz, kiabál, panaszkodik, tegnap este ordított, iszonyatosan nyugtalankodott. És nem a foga, mert már 5 kintvan, de soha nem olyankor vannak ezek, amikor mondjuk az áttörések vannak.

Ezért is mentünk el a korai fejlesztőbe, h mondják meg h szellemileg van e baj (amúgy olyan értelmesen néz, figyel, és főleg este vannak ezek a furcsa pörgései). De persze azon kívül h reggel voltunk ott, és ordított a fáradtságtól, olyan igazi tünetet nem produkált, hiszen én magam sem tudom mikor jönnek ezek elő.
De pl. az egyik ilyen pörgésnél ott álltam mellette a kiságyban és hallottam ahogy hatalmasakat kuttyog a kis hasa, máskor meg szegény erőlködik, nyom. Szóval én reménykedem h nem szellemileg romlik, "csak" bántja a pocakban vmi.

Voltunk Veresnél is azóta 2x, már gyógyszert is szedtünk, kliont 10 napig, utána a H2 kilégzési teszt neg lett, laktóz intoleranciára és vékonybél kontaminációra, most losecet szedet velünk, hátha reflux. De refluxtól nem aludna ennyit.

És mivel az oltás óta ilyen, valóban el fogom vinni a Lászlóba, hátha mondanak vmit, de már iszonyatosan szkeptikusak vagyunk...

És köszi a szemészeti tippet, mindent kipróbálok már kínomban :cry:

pöttömpanni
 
 


És köszi Zsófi a privit, Boni az smst, édesek vagytok. Tartanom kellene magam, de csak sírni van kedvem, látom ahogy leépül a gyerekem...

Ági neked nagyon sok erőt, és kitartást. Kívánom h gyógyuljon meg az édesapád.

Mecsi, lefogytam 54kg-ra, de nem vagyok azért sovány, csak talán nyúzott az arcom, én a saját öreganyámnak látom magam a képeken...

pöttömpanni
 
 

 
 

És az a legjobb, amikor látom h nincs jól, és ő meg próbál mosolyogni, annyira kis felnőtt lett belőle, lehet h hülyeség de olyan, mintha hozzászokott volna a szenvedésekhez, megkomolyodott volna. Van ilyen egy 8 hónapos babánál?
És a koraiban is mondta az agyturkász h belenézett a szemébe és sokkal idősebb babának gondolta volna.

No, most ébredt, és persze panaszkodik, már ilyenkor sincs jókedve. :cry:

pöttömpanni
 
 


Jesszusom Pöttöm! Nagyon durva amit leírtál!! El tudom képzelni, hogy mennyire meg vagy ijedve! A gyomorhangok és az erőlködés utalhat tényleg gyomor problémára... Nem tudom, nem emlékszem, hogy milyen vizsgálatok voltak nála? Esetleg vérből egy allergia?
Annak pár hét az eredménye. Én nem látom rajta a fotók alapján, hogy szellemi problémája lenne, de hát sajnos ezek rejtett dolgok is lehetnek. Nem akarok butaságot "mondani", de autizmus ilyesmi nem merült fel? Csak azért merem feldobni, mert itt a játszóterünkön van egy kisfiú, majdnem hat éves, még alig beszél, egy-két szót, vannak dühkitörései stb. Őt is évek óta vizsgálják, felmerült az autizmus is, de úgy tudom, végül azt kizárták. Konkrétan nem tudom, neki mit állapítottak meg, rég találkoztunk, de azt tudom, hogy sokat nem fejlődött a kisfiú. Külsőleg semmi nem látszik rajta, csak elég agresszívan játszott a többiekkel a játszón és logopédiai oviba jár.

Ha ez megnyugtat, Bence se "beszél". Időnként berreg a szájával, fújja a nyálát, meg időnként sikitozik pár percig. A babakocsiban is nézelődik inkább, ott ő se ad hangot, meg aludni szokott kint.

Ó istenem, kitől lehetne segítséget kérni? Én is inkább a neurológia felé terelném a vizsgálatokat...

Ági: ugyan én csak ma írok itt először, de van egy másik topik (lakóhelyes), ahova rendszeresen írok, írunk és ott megbeszéljük a keményebb, minket bántó témát is. Én részemről szívesen meghallgatlak, sajnos én is érintve vagyok valamelyest. Apukámnak egy ártatlannak induló pattanásból az orra oldalán szemölcs kinézetű izé lett. Elment dokihoz, ránézésre megmondták neki, hogy rosszindulatú. Leműtötték. Nagyon kikészültem, mikor mondta. Nekem is gyerekként ő volt a mindenem. Most is nagyon közel állunk egymáshoz, nagyon hasonlóak vagyunk. Ő is elég stresszes életet él, én is emiatt gondoltam, meg orvosok is mindig ezt hangoztatják. Nálunk végül is rá lehet erre fogni, mert tényleg sokat idegeskedik. Annyira félek ettől a betegségtől, miért van ez??? Annyira alattomos... fúúújjjjjjjjj!!! :evil:

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Ági!
Kivánom hogy rendben legyen a mütét és mihamarabb gyógyuljon meg az apukád!

Pöttöm!
Nagyon sajnálom a veletek történteket,ne hagyd magad a te érzéseid a biztosak.Neked csak egy gyereked van,az orvosnak meg csak egy beteget jelentesz.A korai fejlesztőben nem mondtak semmi használhatót?
Vera
l.veronika
 
 


Pöttömnek: rákerestem az autizmusra, de ezzel én nem bántani akarlak, vagy azt, hogy most újabb aggódási pontod legyen. Ennyire részletesen Te ismered a kisfiadat, vannak e ilyen tünetei. De az már jó "jel", hogy nagyon ritka betegség! Meg ezt talán a korai fejlesztőben is felvetették volna, nem? Úgyhogy lehet, hogy hülyeség az egész...

Tünetek
Az autizmus a gyermek lelki fejlődésének súlyos zavara. Ritka betegség, tízezer gyermekből egyet érint. Fiúknál háromszor gyakoribb, mint lányoknál. Az autista baba nem mosolyog, nagyon csöndes és igénytelen. Közömbösen fogadja a felnőttek jelenlétét. Nem reagál a felnőttek szeretetteljes közeledésére, néma marad. Gyakran visszautasítja a cumisüveget vagy a cumit. Visszahúzódása idővel egyre nyilvánvalóbbá válik, hiszen nem érdekli a játék, nincs kapcsolata a körülötte lévő világgal. Az autista gyermek üres tekintettel mered maga elé. Makacsul hallgat. Jellemző lehet a hosszú hallgatás, majd a heves dühkitörés váltakozása. Az autista gyerek magában is kárt tehet, például úgy, hogy fejét a falba verdesi.
A tünetek néhány hónapos kor után már észlelhetők, de gyakran csak 3-4 éveseknél válnak nyilvánvalóvá.

Okok
Mind a mai napig tisztázatlanok. Genetikai tényezőket nem sikerült ez idáig kimutatni.

Kezelés
Különleges pszichiátriai, pszichológiai kezelést igényel. Az egyénre szabott gyógymód nehéz és hosszadalmas.

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Megint megnéztem Noel fotóit. Tök aranyos, mosolygós, egészséges kisbabának tűnik! Maradjunk a pocak problémánál... de akkor az mi lehet???

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Pöttömpanni! Küldtem privit.

Kata
Vendég
 


sziasztok!

megjöttünk... nem is mondom, hogy mik a méretek, most ez nem is érdekes!

Ági, és van most ott édesapáddal valaki a kórházban? vagy hogyan fogsz értesülni róla? mennek a drukkok. remélem, hogy hamar túl lesz rajta és már csak a felépülésére kell koncentrálnia!!! ++++++++

Pöttöm. nagyon szomorú, amit írtál! annyira sajnálom, hogy ez van! :( remélem, hogy végre találtok valami jó orvost! és nem lehetne, hogy mondjuk a Veresnek, ha már úgyis fizetsz neki, lekamerázod Nonót, mikor éppen tünetei vannak, és azt ő megnézi? vagy kihívod a házi gyerekorvost!? ő nem jönne ki este? gondolom, hogy megtenné. vagy neki mi a véleménye Nonóról? amúgy a fotókon tényleg nagyon édes, minden fotón tünemény! nem látszik, hogy baj lenne, de ha Te mondod! :( tényleg komoly babának tűnik, de ez még önmagában nem is lenne probléma!
jajj, szegénykém! nektek is szorítunk, hogy mihamarabb dűlőre jussanak az orvosok és tudjanak valami épkézláb javaslatot adni Nonó állapotának javítására! :(

sophie27
 
 


Sziasztok! Most csak röviden...

ÁGi, drukkolok Apukádnak!!! Írj majd, ha tudsz valamit!! :roll:

Szilvi, jó hogy jöttél, és nagyon édesek a gyerekeid :-)

Pöttöm, nagyon sajnálom, hogy még mindig nincs kilátásban a megoldás, megszakad a szívem szegény Nonóért :-( Tényleg vigyétek le minden lehetséges helyre, ahol esetleg segíteni tudnak :wink: Remélem hamarosan kiderül végre, mi is a gond :roll:

Múlt éjjel nemtom mi volt Enimmel, negyed 3-kor sírva ébredt, és alid tudtam megnyugtatni... Aztán jó nagyokat pukizott, utána cicin visszaaludt... Pedig nem is ettem semmi olyat, meg ő se.... Na megyek babakaját kotyvasztani, aztán baba-mama torna... Majd még este jövök.

Bocsi, nemtom ki kérdezte, de mi is később kaptuk meg a kincstártól a levelet, mert az apeh nem továbbította a kincstárnak Enikő adatait valami miatt... Decemberben rákérdeztem a kincstárnál emailben, és ezek után januárban jött meg a levél... Igaz még se intéztük el a számlanyitást :oops:

Ma jutottunk el először baba-mama klubba itt Pakson, erre nem jött más, 3-masban voltunk a védőnővel

:(

yuyu79
 
 


Pöttöm, annyira szeretném, ha valaki tudna neked segíteni!Viszont feladnotok nem szabad! Ne legyél szkeptikus, mindent meg kell próbálni, Apróéket is megpróbálták Levi műtétje előtt lerázni, de ők sem hagyták, nektek is mindent meg kell tennetek!
Ha ez vígasztal, akkor a dumálással szerintem sem vagytok "lemaradva" Málnus a babakocsiban egyáltalán nem beszélget, vagy alszik, vagy kíváncsian nézelődik, olyankor még az ismerősök se nagyon tudnak mosolyt csalni az arcára. Sőt, mi itthon sem visszük túlzásba a dumálást, van olyan időszak, amikor nagyon mondja a magáét, de olyan is van, amikor napokig szinte nem. A mozgással pedig úgy voltunk, hogy Málnus már két hónapja ilyen szépen ült, ahogy Nono is, de ezen kívül semmi nem történt, most pedig két hét alatt kezdett kúszni, majd mászni, és felhúzza magát....szóval azért ebben sem vagytok elkésve szerintem! Mi kb. 3 órát bírunk ébren lenni, viszonyításnak. Szóval szerintem ez az aggasztóbb, de nem szabad feladnotok!

Csimby: a biciglis ülés engem is nagyon érdekelne, szóval ha találok valami jót megosztanád velem is!

Szilvi, üdv közöttünk, gyönyörűek a gyerekeid!!!

Szuszu: hova tűntél? remélem jól vagytok! Jönnek ám a könyvek Pestről szépen sorban :lol:

Ági: annyira sajnálom, nagyon sok kitartást nektek, és szívből kívánom, hogy minden rendben legyen az apukáddal!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Köszönöm lányok a kedves fogadtatást!

Enivel egy napon született Bencusom! :) Lehet, hogy éjjel csak anya kellett neki? :)

Most mennem kell, felkeltek a porontyok és mindjárt hozza anyukám a suliból a nagyot. Tanulás lesz!

Később még lehet, hogy jövök!

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


tényleg, ez a könyves játék... én már kb. 2 hete elküldtem a mi könyvünket egy kilánynak, de kapni még nem kaptunk semmit. lehet, hogy nem is fogunk... :( mennyi kb. az átfutási ideje a dolognak?

sophie27
 
 


Jazmin! A homeos doki Sepia 9-et írt fel, mert állítólag Csengém Sepia-baba. Ma este lesz 3 napja hogy szedjük, és most éjjel már jobban aludtunk, és elkezdett az arcocskája is javulni, remélem, hogy ez annak a jele, hogy jó szert választott a doki. Ez az exxema repair gyógyszertári krém? Lehet kapni vény nélkül is?

Szent Imrében nekem is jó volt, hogy nem jöhettek be a látogatók. Apája meg beszökött a folyosó végére, és kezében is tartotta minden nap Csengét! Szóval megoldottuk!

Panna! Sajnos nálunk most jött csak ki igazán az ekcéma! A doki akz oltásokra fogta, és tényleg azok után erősödött fel. De hát ez van, az oltások kellenek. Mi már leginkább csak este és reggel szopizunk, én eszek tejes dolgokat. Lehet, hogy újra visszafogom akkor én is.

Ági! Nagyon szorítunk Nektek, hogy a lehető leghamarabb megyógyuljon apukád!!!!

Pöttöm! Homeopátiával nem próbálkoztatok? A természetgyógyász, akinél mi voltunk kb. 1,5 órát kérdezgetett, felírt mindent pontosan, majd a tünetek alapján kikereste a baba-típusnak megfelelő szert. Tudom, hogy a Ti tüneteitek nem átlagosak, sajnos elég ijesztőek, és azt is tudom, hogy most nagyon sok tanácsot kaptál, de ha érdekel, akkor szívesen elküldöm a hölgy elérhetőségét. Kitartás, nagyon-nagyon nem lehet könnyű Nektek!

rizsimami
 
 


Sziasztok!

Nekem is most ajánlgatta a szomszéd lány ezt a könyves játékot, de nem tudtam eldönteni, hogy hülyéskedik, vagy komoly :) Ezek szerint komoly. És érkeznek (Zsófitól eltekintve) a könyvek?

Homeopátiában én is hiszek alapvetően...

Ma már nem tudok jönni, hazajött tegnap a sógornőm egy hétre, Írországban dolgozik és mindjárt jön át.

Sziasztok

Szép napot (itt hideg van, és esős idő).

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Zsóf, sztem majd pénteken, meg másfelé kacsingatok...

Boni, nagyon félek elmenni, még húzom-halasztom, pedig nagyon nem kéne. :?

Ági, sajna nem minden betegség idegi alapú. Anyum a 3.xen túl talált rá apumra, előtte ahogy mesélik nem nagyon találta a helyét, aztán jöttem én, a legjobb dolog az életében, mégis, már szoptatni sem tudott, csak 1-2 hónapig és a többit meg hagyjuk... :cry:
Nagyon szorítok!

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Pöttöm annyira kiborít amit olvasok... ez a tehetetlenség áááááááááááááááá

autizmus: nálunk van párom családjában . és ott abszolut üres a tekintet, nincs benne értelem.. én néztem Nono szemébe és elmondatom, hogy nem üres... így szerintem nem az lesz.. legalábbis szívből kívánom!

Zsigi a séták során vagy alszik, vagy mozdulatlanul ráfeledkezik a világra egy mosoly nem hagyja el az arcát...

Zsófi én 2 hete küldtem el a könyvet! ...3-4 hetet mondtak.. asszem... kiváncsi leszek!
Vendég
 


Rakok fel pár képet, hogy egy kicsit mindenki kizökkenjen. Mostanában ritkábban látok képeket.

Kép alszom a nagy ágyban

Kép már szeretek hason is játszani

Kép a legújabb könyvemmel
Vendég
 


Sziasztok!

Ági sok kitartást kívánok! Szorítok,h rendben legyen a minden!

Pöttöm üdv újra! :)

Zsófi mi ez a könyvezősdi? lemaradtam, elmondanád még 1 x?

Petra köszi az úszós infót!

Szilvi üdv köztünk, szépek a gyerkőcök!

Mancibarbi holnap mentek tornázni?

Kata nagyon édes Kristóf!
makadu
 
 


Szilvi! Nagyon szépek a gyerkőceid! Nekem különösen huncut Dóri tetszik a kis bájgödrivel a pofiján!

Ági! Nagyon remélem, hogy apukád rendbe jön, és sikeresen felépül minden szövődmény és kiújulás nélkül! Nagyon nehéz lehet elfogadnod, elhiszem (én is nagyon apás vagyok), de légy erős! Kitartás!

Kata! Aranyos a kis csibészed!

Sziszka! Málnus majd visszaszokik a környezetbe, és újra felveszi az otthoni stílust, csak egy kicsit nekik sztem több idő kell...

Pöttöm! Tényleg durva amit írtál, de remélem azlrt tényleg nem autizmus. A lényeg, hogy tényleg a végére kell járni a dolgoknak, hogy ne szenvedjen tovább a kis drágád!


Julcsi! Én se tudom ,mi volt éjjel, Réka korábban ébredt, mint szokott (1-f2), szopizott, aztán még vagy 4x kelt, hajnalban is szopizott. Remélem ma nyugisabb lesz, mert én kész vagyok. Pedig este anyira ksi cuki volt, és nagyon álmos. ki érti ezt? Mondjuk ma kapott chamo15-öt, lehet, hogy azt nem kellett volna? Vagy a HA-s tápi bántja. PRóbálkozok, hátha más is megy, mint a sinlac, de lehet, hogy nem erőltetem...

Rizsi! Remélem tényleg jó lesz a szer amit a homeo-s doki írt, és rendbejön Csengi! A pocakra külön is kapott vmit, vagy ez a szer mindenre jó neki úgy emésztőrendszerileg? Mert gyanítom, hogy az ekcéma is kaja függő...

panna1
 
 


Aproo, okés, csak kérdeztem!

ekcéma szerintem nem csak kaja függő. biztos vagyok benne, hogy a fogzás is kihozhatja :( nekünk megint van egy kis pötyink, ma a dokinéni azt mondta, hogy újra kenjem 1 hétig vela, aztán, ha nem múlik, akkor megint bőrgyógyászat :(

Kata, nagyon édes a kisfiad! még mindig! :)

Kitti, kaptam egy mail-t, még Laurától, vagyis Mazskától, hogy el kell küldeni 6 kislurkónak a mailt, és a nevünket, címünket, korunkat be kellett írni a levél fejlécébe. nekünk az ott szereplő gyerekek egyikének kellett küldenünk könyvet, mi pedig elvileg a mi utánunk következő második körből kapnánk, ha összejön. nem tudom, hogy ki küldte tovább, vagy ki nem :( könykukacoknak a levél tárgya...

Panna, szerintem nem baj, ha Réka a sinlacot eszi csak, legalábbis szerintem... mi mondjuk ma kaptunk ha-s milupa pépet, receptre, kíváncsi vagyok, hogy megeszi-e Benedek. a sinlacot nem annyira díjazta! ... :(

Mecsi, ti is ezt eszitek? milupa ha vaníliás? este adod Áronnak? amúgy értékeltelek... :P

sophie27
 
 


Sziasztok!

Jajj, Pöttöm, annyira szeretnék segíteni a kis Nonókán, bárcsak tudnék! Annyira szép kisfiú és tényleg, szinte beszélnek a szemei, nem is gondolnám, hogy bármi baja lenne. Könnyű mondani, hogy ne izgulj, tudom, de hidd el, minden rendben lesz! Sok-sok puszit küldök, így ismeretlenül is mindannyiotóknak! Remélem hamarosan minden rendbe jön a kis drágával!

Ági! Neked is sok erőt kívánok, sajnos tudom min mész keresztül, de a részletekkel inkább nem terhelek senkit. Minden jót kívánok!

Kitti! Holnap ide megyünk zenebölcsibe, kíváncsi vagyok milyen lesz. Ma felhívtam a hölgyet, aki tartja, nagyon kedves volt, majd beszámolok. 800 Ft, egyébként!

Kata! Nagyon helyes a kisfiad, egyem meg a kis huncutkát! :D

Barbi
Kép
manci79
 
 


Sziasztok!

Könyves játék, nekünk most kezdtek el jönni a könyvek, szerintem már 3 hete is van, hogy elküldtük a sajátunkat...

Julcsi, mi nem vagyunk jó példák, de nálunk még a szokásosnál is keservesebb volt az éjszaka....viszont elhatároztam, hogy hétfőn elmegyünk a zene bölcsibe, amit ajánlottál, úgy tűnik Málnus nagyon szereti a zenét, kipróbáljuk :)
Panna, itthon rosszabb a helyzet mint a nyaraláson, az a baj, ott annyira jókat evett, itthon meg alig akar megenni 1-1 dl-t.

Ádám nagyon édes! Jó nagyot nőtt ő is!

Kellemes estét mindenkinek!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Egy kis vidámság

Még a szeme sem áll jól :lol: Kép Kép

Barbi
Kép
manci79
 
 


Lányok, nincs valami ötletetek, hogy hol tudnánk gyerek szőnyeget venni Málnusnak?Az egyetlen, amihez ragaszkodok, hogy ne Walt Disney-s legyen a minta rajta.

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sziasztok!

Pöttöm! Én sem hiszem, legalábbis nagyon bízom benne, hogy nem szellemileg van baja a babádnak. A szellemileg elmaradott gyerekeken látszik, hogy probléma van velük, de Noel tekintete teljesen értelmes és szerintem tiszta, tehát reméljük, hogy nem ilyen jellegű a probléma. A szemészeti vizsgálat is jó ötlet. Szerintem érdemes lenne elmennetek vele egy természetgyógyászhoz, de valami olyanhoz, aki tényleg érti, és nem kuruzsló. Amikor a terhességem elején kiderült, hogy rosszindulatú daganatom van, párommal mi is felkerestünk egyet és teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat a dolgokhoz, meglepődtem, mennyi sok mindent eltalált, úgy, hogy nem is mondtam neki semmit. Próbáljátok meg, hátha tud segíteni! Sok erőt és kitartást kívánok nektek, ez az egyik legszörnyűbb, ami az emberrel történhet, ha a gyermeke beteg.

Ági, apukádnak nagyon szorítok!! Pontosan mit diagnosztizáltak nála, most milyen a helyzet?

Dáviddal ma voltunk védőnőnél és a gyerekorvosnál, 8 kg és 70,5 cm.

Kép
felicia
 
 


Szilvi! Mi a Brendonban vettük a micimackós szőnyeget Gergőnek. Jó sok helyen kerestük és teljesen véletlenül találtuk meg ott. Volt többféle is akkoriban.

Barbi
Kép
manci79
 
 


Nem tudom mekkorát akarsz, a mienk ilyen, csak mutatóba.
Ja, és van ott egy újszülött is, aki éppen akkor jött haza a kórházból Kép :lol: :lol:

Barbi
Kép
manci79
 
 


sziszka , csengim akkor csinálta ezt a nemeszemmegmindazebédem mielött kijött,áttört a foga az ínyén .1-2 hétig ez ment aztán amióta áttört megin fal rendesen.amit meghagyott az ebédből azt megette vacsorára, de akkor már falta :D
pöttöm, van egybarátnőm aki babás gyógypedagógus. bemásoltam emilbe amit írtál nonoról és kikértem a véleményét.amint van valami infó hozom is :wink:
bár szerintem is tök értelmes a tekintete én aazért is gondoltam inkább szemészeti problémára ,mert ha nem látja jól a körülötte évő dolgokat akkor elérni sem akarja és ez is igazolhatja, hogy nem forgolódik, bár ez nem hinném, hogy nagy baj lenne még van ideje és erős baba talán csak kedve nincsen és ilyen is van, majd minden eljön egyszer!az biztos , hogy nem marad karonülő örökre csak neki más a ritmusa...
Vendég
 


Sziasztok!

Köszönöm ismét a kedves fogadtatást, jólesik! :)

Nagyon aranyosak a babás fotók! Gergő nagyon ügyesen térdel, Ádám meg hogy már tud olvasni?? :)

Tudtok valami jó tippet hurutos köhögésre? Bence köhög így pár napja. Adtam neki ambroxolt (múltkor is ezt adta dokinő), tegnap kezdtem el neki, tegnap estére jól lehányt. Gondolom, ahogy jön fel neki. Ma sem tetszett. Mintha az orra is hörögne, de nem próbáltam még kiszívni, olyan hangra, mintha nem lenne benne. Most alszik a kicsim, már két órája, ha felkel, megpróbálom kiporszívózni. Néha olyan ijesztően fulladósan köhög. Ilyenkor sapka, takaró és rányitom az ablakot. Van még valami jó ötletetek, hogy mitől gyógyul ki leghamarabb a hurutból? Mellkaskenőcsöt szoktam használni...

Most mennem kell, amíg alszik kiskukac, addig rendezem a lányokat.

Holnap jövök!

Szilvi: vannak olyan időszakok, hogy kevesebbet eszik a baba. De én is biztos aggódnék. Vagy a foga tényleg, vagy egy új fejlődési szakasz ez. Nálam mindkét lánynál volt ilyen, Bence most még elég egyenletesen eszik, aztán ha esetleg nagyon szenved majd a foga miatt, már nem biztos.

Szőnyeget nem tudom, brendon, ikea, kika, vagy ez a nagy szőnyegáruház (nem jut eszembe a neve...)?

Jó éjszakát

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Kismanó most aludt el, apa meg elment tollasozni.
Nem tudom ma mi volt a Hannával, de nem bírtam vele. :(

Ági: Sok erőt és kitartást kívánok! Minden jóra fordul. hidd el!

Pöttöm: Én is megnéztem még egyszer a képeket. Nem lesz semmi komoly baj Nonóval, bízz ebben!

Sziszka: Ha találunk valami jó ülést, mindenképp írok. Valami hiper-szuper biztonságosat szeretnék, mert nyáron hallottam egy nagyon csúnya balesetet. Elrepedt a kisgyerek alatt az ülés, ő meg levágódott az aszfaltra. Viszont szerencsére az ijedtségen kívül semmi baja nem lett a kicsinek!

Kitti: Nagyon szívesen!

Cs.

Kép

Kép
csimby
 
 


Sziszka: A Diegoban is sok gyerekszőnyeg van, szerintem érdemes megnézni! Mi neten már ki is néztünk milyen lesz, ha végre kiürül a szoba :)

http://www.diego.hu

Kép

Kép
csimby
 
 


Mancibarbi mesélj majd milyen a zenebölcsi, mi is mentünk volna, de Apa tárgyalni lesz holnap pesten és kocsi híjján maradunk itthon sajna.
Ki az pirinyó újszülött a szőnyegeteken? (nagyon jó az a szőnyeg!)-kicsit sem vagyok kiváncsi :lol: :lol:
még mindig nagyon édes Gergő.

Csimbypetra nálam mostanság elég gyakori,h nem bírok a lurkóval, pedig a foga még mindig sehol. lehet tényleg frontos a gyerkőc?! :shock:

Jó éjt.
makadu
 
 


Én is jókedvre szeretném derítei a borongós hangulatú társaságot:
Kép

Ma olyan szép meleg, napos idö volt, hogy idén elöször játszótereztünk: Kép
Kép
Kép
Kép

Pöttöm!

Nonóka a képeken nagyon édes, semmi feltünö nincsen így ránézésre, nem "butul" a babád, ne aggódj! Biztos, hogy leszmegnyugtató megoldás a problémátokra!
Szerintem ha Nono komoly baba, akkor Zsófi Benije és Sziszka Málnusa is az. Nagyon öntudatosak. :)


Ágicám!

Helyzetjelentést kérnénk mindannyian, ha vagy abban az állapotban, hogy ezt meg tud tenni! Nem akarlak terhelni, azért se nyüzsgök most a te életedben...

Niki!

Merre vagy?

Druszám!

Nagyon cukorfalat Gergö!

Beleki!

Ti is édesek vagytok, de nagyon!

Beavatnátok a rejtélybe? Mi ez a könyvküldözgetösdi?

Mentem aludni, a csipet-csapat már húzza a lóbört. Ha így folytatom, bálnabör lesz a lóbörböl, mire ágyba érek.... :)

Puszi: barbi
Vendég
 


Szilvi, nekem is feltűnt hogy egy napon szültünk, csak elfelejtettem leírni :wink:

Dobok képeket ;-)

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

yuyu79
 
 


Barbi, a gyerkeid még mindig édesek :-D

Meg Gergő és Kristóf is... bocs de most csak ezt az oldalt néztem vissza :oops:

Koadri, Dorcával mi van???

yuyu79
 
 


Sziszka, mi is megyünk holnap zenebölcsire, múlt héten voltunk először, és nekünk bejött ;-)

Paksról is kaptatok már könyvet? Én is elküldtem már a kissrácnak 2-3 hete, de nekünk még nem jött semmi...

yuyu79
 
 


Barbi! Gyerekeid még mindig tündériek! De jó, hogy nálatok jó idő volt. Itt annyira nem volt meleg se meg napocska se :(

Eni baba is kis falat! Úgy szeretem, amikor ilyen tátott szájjal mosolyognak!

Sziszka! Igen, értettem, hogy most rosszabb a helyzet, mint a "nyaralás" alatt, de csak arra gondoltam, hogy ha nem szokásos neki az, hogy kimozdul és máshol alszik, akkor lehet,hogy nehezebben is áll vissza. Mert előtte nem volt gond, nem? De az is lehet, hog tényleg a fogacska zavarja... Így vagy úgy, de pár nap alatt biztos "helyreáll" Málnusod :lol: !

Pöttöm! Még biztatásul annyit akartam írni, hogy átolvastam megint amit írtál Nono-ról, hogy néha a merevre feszíti a lábait, és közben cspkod a kezeivel. Sztem is ilyenkor a pocak bántja, mert Réka is csinál ilyet. De tudom, hogy akkor fáj a poci. Nem hagyja, hogy tornáztassam, és segítsek ezzel neki. A csapkodás miatt ezt én "hagyjál békén"-nek értelmezem. Ilyenkor vagy békén hagyom, de rendszerint ordítás van a pocak miatt, vagy leülök, az ölembe veszem ülve, és előre hátra dülöngélek vele (hintázunk), mert úgy rá-ráhajol a pocakra, és talán sikerül kicsit kidolgozni a görcsöt. Legalábbis így hagyja magát, és még tetszik is, hogy énekelünk...
Van, hogy elkezdem tisztába tenni, de annyira ellenkezik, és feszTi magát ő is, hogy inkább visszacsomagolom. Kis idő múlva ha kijön a puki vagy a kaki, akkor már egyszerű a tisztába tevés is. (feltéve, hogy nem akad hason valami fontos dolga :P )
Ja, és még annyi, hogy nem tudom, Nono mennyit van hason, de RÉkának határozottan jót tett pocakügyileg, hogy szinte egész nap úgy van,mert úgy kúszik-mászik.
Nem okoskodni akarok, meg nyilván már sok mindent kipróbáltál, de hátha egy-egy ötlettel tudunk egy picit segíteni Nonókának!

panna1
 
 


Még annyi, hogy látom, Julcsi, Eni is babrál valamit elalvásnál... Van valami kedvence? Tényleg, a többi babó választott már magának alvótársat?
Azt hiszem Rékáé megvan. Kócoskának hívjuk, egy kócbaba, aminek a ruhája amolyan törölközőféle. A haját imádja, és azt babrálja elalvásnál. Mindig együtt alszanak :lol: Csinálok vmikor képet, olyan kis falat, ahogy ölelgeti Kócikát!

panna1
 
 


Ági nagyon sajnálom ami apukáddal történt, sajnos a betegség nem válogat, de reméljük minden rendben lesz és meglátod még mennyi erőt fog meríteni belőletek a gyógyuláshoz! Drukk drukk :!: :!: :!:


Pöttöm ne kenődj el tündéri kisfiad van meg fog változni minden jó irányba! Nem hiszem el hogy nem tudnak ennyire semmit mondani a dokik . Sztem is jó ötlet felvenni Nonot kamerával és megmutatni a dokinak az aggodalmaitokat. próba szerencse!!

Szia Szilvi! újabb nyuszi a bokorból :lol: :lol: üdv közöttünk nagyon cukik a gyerkőcök!

Jó nézegetni az új képeket mennyire megnőtt mindenki!

Zsófi láttam majd irok vissza! Igen fürcsi előtt vagy után attól függ hogy ébred és akkor utánna már csak tápszert kap kb.10kor és alszik. De nálunk is megy ám az éjszakai sírva felkelés.
Tegnap este pl arra mentem be hogy térdel a kiságyon kapaszkodik a rácsba és sír!!

Mancibarbi szép a szobátok! Ilyen ágyat vettem mostanság :)

Szilvi mi dokinőtől kaptunk spirepont köhögtetőt, de pl barátnőm Fluimucilt adott a babájának fél zacsival mert babáknak is lehet adni. Vagy van még homeos sinupret csepp!

Áron mindig tiszta pelust kap gyürinek meg van egy macija amit a kórházba is bevittünk neki.

Na megyek én is elteszem magam mert az uram már itthagyott!! :wink:

Jó éjt mindenkinek!

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Szép estét a még itt lévőknek!

cs-andi:
grat. a fogacskához ! Nekünk a két alsó január első hetében kibújt, szinte észre sem vettük. Most jön a felső foga Lillának, ma tiszta zizi volt miatta este. Ilyenkor szoktam mondani az uramnak, hogy majd ha megkérdezi, hogy: anya, nekem miért nincs testvérem, akkor megmondom neki hogy MIATTAD! Persze ez csak poén... hamarosan szeretnénk.

Szilvi:
üdv. Gyönyörűek a gyerkőceid! Én is új vagyok még itt! Olvastam, hogy császárral szültél. Én megkérdeztem a dokimat, hogy mennyi idő után ajánlják a következő gyerkőcöt, és 2 év kihagyást javasolt. Nálad nem volt gond hogy csak kicsivel több mint 1 év van a picik között? Jobban oda kellett figyelni a sebre, vagy volt valami exra?

Csimby!
Remélem hamarosan rendbejön Hannus szeme.
Lillus még nem eszik husit, áprilistól gondolotam adagolni neki. Bicikliülést mi is szeretnénk, tényleg kérjük az ötleteket!

Ági:
bízom benne, hogy édesapád dendbejön. Biztosan sokat jelentesz neki és az unokája is sok erőt ad neki!

Pöttöm:
bár én új vagyok itt, azért nagyon együtt érzek veled. Remélem hamar sikerül kideríteni, hogy mi a baj! Drukkolok Nektek!

Sophie:
azért érdekelnek a méretek!

Barbi!
Ezek a gyerkőcök! Tüneményesek.
Fiatalabb koromban :D mindig nagy családot szerettem volna. Aztán mindig minden fontosabb volt, mint hogy gyermekem legyen, meg nem is igazán akartam. És az évek szépen szálltak... Aztán jött az ember (a Férj), akinek gyerek kellett, és rájöttem hogy nekem is. Most már a cél, hogy még 40 előtt szüljek egy tesót Lillának, és ha ez megvalósul, akkor örülni fogok nagyon.

Lillus ma evett először céklát. Sikerült egy fincsi képet csinálni róla, a kép neve: vámpír bébi!
Hisztizett ma fürdésnél is, pedig nem szokott. Nem akar már elfeküdni a kádban, de ülni még nem tud! De azt akar!!! Igyexem még előtte leszoktatni a hisztiről, még mielőtt rászokna !:D

Mostmár befejezem!
Jó éjszakát mindenkinek!

Évi

Kép
Kép
lillanyuci
 
 


Julcsi!

Enikő tünemény! Szépek vagytok!

Évi

Kép
Kép
lillanyuci
 
 


Jó reggelt!

Mennyi csodálatos kép! engem sikerült feldobni vele! :lol: :lol:


Barbi itt is sütött a napocska nagyot sétáltunk! nekem most az a bajom, hogy fúj a szél és ezáltal nem merek a kicsi babakocsival közlekedni..ez az én parám? jó teszek oda sálat de így se merek sokáig menni... ötlet?

Pöttöm gyere sokszor, majd mi erőt adunk neked és felvidítunk..jó?


Szszka de itt avn olyan is ami nekem nagyon tetsz Szőnyeget mi a Diegóba vettünk de kizártunk a WD mintásat.. aztán olyant vettünk ami nem kisbabás de az én kedvencem az ugróiskolás szőnyeg ...

miénk ilyen

http://www.diego.hu/szonyeg_termek.php?id=5996285766043

szobában ilyen


Kép

de még ez tetszett nekem nagyon jó anyagban és k...a drága de mondtam férjemnek ha lesz lányom neki ilyent fogok venni vagy a kockásat!

http://www.diego.hu/szonyeg_termek.php?id=5996285471220

Barbi könyves: kaptunk egy e-emailt, amiben le van írva, hogy óvónénik indították útjára a könyvek újbóli megszeretése végett a játékot-.. 0-7 év közötti gyerekeknek.. van 3 név címmel.. az elsőnek a nekem küldő a másodiknak én küldöm a nevek fel vannak "csúsztatva" és beírtam a fiam nevét címét így az utánam kettővel következő neki küld ajándék könyvet.. így elméletileg kb 36 könyvet fogsz visszakapni...
Vendég
 


Jó Reggelt!

Még egy régebbi kérdésre válaszolva, Dávid szinte minden nap eszik húst. Azt kap ebédre.
Pár friss képet én is felrakok:

Kép

Kép

Kép

Kép
felicia
 
 


Szőnyeget mi szinte mindig a Diegóban veszünk, nekünk bejött.
Ezt a mesekönyves körlevelet ma reggel én is megkaptam, csak az a baj, hogy nekünk egy darab mesekönyvünk sincs, de max. kérek egyet tesómtól, amit már kinőttek a csajok és azt tovább küldjük. Nagyon jó az ötlet, de egy 8 hónapos baba még nem értékeli a könyveket szerintem, Dávidnak már próbáltam egyből mesélni, de nem hiszem, hogy érdekelte volna, állandóan ki akarta venni a kezemből, hogy megehesse, szerintem ez nekünk még korai.

Kép
felicia
 
 


Regisztráltam a Tesz-Veszen, most várom a kódommal a levelüket, hogy tudjak eladni. Egyszerűen annyira nem jövünk ki anyagilag, hogy muszály valahonnan pénzt kerítenem, így eladom a ruháim nagy részét, amiket már nem hordok. (Mint Zsófi a Barátok Köztből, csak nekem nem galériára, hanem kenyérre kellene a pénz... :cry: ).
Remélem sikerülni fog, van ezzel az internetes adás-vétellel kapcsolatban valakinek valami tapasztalata? Érdemes csinálni?
Nagyon szíven ütött, amikor rájöttem, hogy semmit nem fogok tudni venni a gyerekemnek, csak amit majd rokonoktól kapunk. Miután kifizettük a hitelt+a rezsit, örülünk, ha kajára marad. Kicsit irigykedem, hogy olyan sokan el tudtok menni úszni, fodrászhoz, vásárolgatni, babás foglakozásokra, nekünk ez mind kimarad, pedig lassan kezdek befordulni a négy fal között, egyre magányosabbnak és szomorúbbnak érzem magam. Próbálok küzdeni ellene, mert gondolom ezek a negatív érzések most nekem nem a legjobbat teszik. Ne haragudjatok, hogy panaszkodom, de már az is jobb, ha kiírhatom magamból.

Kép
felicia
 
 


Sziasztok!

Jó reggelt!

Köszönöm ismét annak, aki üdvözölt újként!

És köszönöm a köhögésre a tippeket!

A fluimucilt megpróbálom még. Spiropentem van itthon, adom neki tegnap óta. Este megint lehányt, sok kaja kijött, gondolom váladék is.Este még nem jött semmi az orrából, most viszont hallom, hogy ki kéne megint porszívózni és szerintem cucc is lesz. Ez jó, szerintem :)

Tényleg Zsófi, mekkora végülis Beni baba? Szerintem hasonló méretei lehetnek, mint Benuskámnak?

Yuyu: Enikő is szépen kerekedik! Olyan édes a képeken! Az én középső lányom kb. 1 évesen választott magának alvótársat. Egy cherokee-s fehér nyulat (először). Hát... kb. négyet fogyasztottunk el, mert mindig elhagytuk :oops: Aztán ráállt a c&a-s nyuszira, most is ez van neki. Imádja. Ha bármi baja van, megy a cumiért, nyusziért. Most ebből kettő van itthon, itt helyben a c&a-ban régóta nem lehet kapni, pedig kéne még egy tartalék. Imádja! Bence még nem választott magának, bár van már neki is alvótársa.

Barbi: nagyon aranyosak gyerkőcök. Neked sem lehet azért semmi! Ez a BIG márkájú járgány jó minőség, ugye? Én ilyen márkájú ponylovas bébitaxit vettem Dórinak, de még csak itthon használja. Elég biztonságosnak tűnik nekem! Jó, hogy elől van kis kitámasztó, nem tud felborulni. Kaptál cipőt a gyerekeknek?

Évi: igen, elvileg császárok között két évnek el kell telnie, de nekem véletlenül sikerült Bencus és nem akartam elvetetni, nem is tudtam már volna (későn vettük észre), de amúgy is maradt volna. Édes kukacom! Kockázatos volt emiatt a seb, nem is a külső, hanem a belső a méhen, ezért volt úgy, hogy a kiírás előtt két héttel kiveszik Bencut, de megelőzte a dokikat. Azt magyarázta a dokinőm, hogy azért veszélyes, mert ha kireped a vágás, akkor belső vérzés lehet és akár nekem, akár a babának lehetett volna komoly baja.
Egyébként ismerek olyat, akinek 5 év volt a két császár között és mégis kirepedt a belső hege, életmentő műtéte volt! Szerintem ehhez adottság is kell, vagy a méh fala, hasfal mennyire vastag.
Azért így utólag.... kemény volt a három császár, na! Főleg az utolsóval voltam úgy, hogy féltem tőle, mert egy év volt közte és túl frissek voltak az élmények.

Mennem kell, később jövök! Bencus éhes, Dóra szétszedte a lakást :)

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Felicia: kb. egy hét, amire megkapod a kódot. Azért legyél óvatos a tesz-veszen! Mint eladó: legyen egy számlaszámod, amire utalni tudnak, és csak akkor postázd az eladott árut, ha a számládra érkezik az összeg, amit kérsz a ruháért, illetve a postaköltség. Van valami minimális jutalék az eladásért, de ezt majd el tudod olvasni a teszveszen. Majd látsz értékelést a felhasználókról, hogy milyen kapcsolattartó, mennyire megbízható, ezt minden üzlet előtt olvasd el, mert könnyen pórul lehet járni. Én pl. nem szívesen üzletelek olyannal, akinek sok negatív értékelése van, főleg az elmúlt időben. Mi már egyszer pórul jártunk :( Azóta óvatosabb vagyok!

Megértem, hogy nehéz lehet, minket is érint a válság, apa kevesebbet dolgozhat, így kevesebb a pénz. Így ötünkre meg főleg.... De azért igyekszem jól beosztani! Nálunk helyben pl. van ingyenes zenés foglalkozás kicsiknek, érdeklődj utána, esetleg a környéketeken is van ilyen! (bár én még nem voltam, mert nekem kettőt kell vinni, és oda már kell segítséget hívnom. Meg az influs időszakot meg akartam várni, de mi is készülünk már jövő héten). Én imádok pl. turizni, nagyon jó állapotú, márkás ruhákat lehet venni, főként a gyerkőcöknek szoktam, meg teszveszelni is. Ott is szuper darabokat kapok jó árért! Pelusból mi rossmann-ost használunk, ugye nekem két gyerekre kell! Ez szinte a legolcsóbb, de nekem nagyon bejött (ezenkívűl még a libero). Pampersből pl. mindháromnál kifolyt a pisi! Így próbálkozom spórolni!

Nekem is szinte mindennap eszik húst Bence. Vagy saját készítésű főzit, vagy üvegest. A saját többször van a héten. Délután meg gyümi vagy tejpép, vagy humana joghurt. De tejpép nem nagyon jön be neki, öklendezik. Ugyanezt csinálta Dórim is, érdekes, Emese meg falta. Dobozszámra.

Na most már tényleg megyek!

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Barbi! Csodaszépek a gyermekeid, nagyon szép család vagytok!

És Enikő is, ő is nagyon mosolygós, igaz? Annyira édesek ezek a jó kedvű babák, egytől-egyig!

Mecsi! Igen, mikor vetted az ágyat, említettem, hogy nekünk is ilyen van. Köszi a dícséretet a szobára. Kár, hogy Gergő fiam nem értékeli :shock: Talán, ha nagyobb lesz.

Kitti! Beszámolok a mai napról, mindenképpen. Az a kis pirinyó baba a képen, Gergő, ez a kép akkor készült, mikor hazajöttünk a kórházból. :D Csak a szőnyeg miatt tettem fel. :) Sajnálom, hogy nem jöttök ma, de talán legközelebb, ha tényleg érdemes.

Felícia! Dávid is nagyon helyes, komoly kis fiúcska.
Sajnálom a tesz-veszes dolgot, sajnos a helyzet, ha így folytatódik csak rosszabb lesz. Mindenki megérzi ezt a válságot. Az ember állandóan csak robotol, hogy jusson egyről a kettőre. :(

Itt már megint tombol a szél, hihetetlen, hogy nem jön a tavasz. :x :evil:

Éjszaka nagyon rosszul aludtunk, ismét, gondolom ez az időjárás sem tesz jót a picuroknak. :?

Huhh, Évi, ez a császáros dolog nem hangzik valami jól.

Barbi
Kép
manci79
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: