A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 márciusi babák


Csibb:
Máté horoszkója


Születési jegy: Halak

A Halak jegyű ember kivételesen érzékeny. Megérzi mások hangulatát, és a ki nem mondott érzelmekre is reagál. Hazudni felesleges neki, tudja, mikor mond igazat valaki, és mikor hazudik. Intuíciója is kiváló, könnyen ráérez a bekövetkező eseményekre. Nem bírja elviselni mások fájdalmát, ilyenkor mindig megpróbál segíteni, akkor is, ha a másik ember belegebed. Vele kapcsolatban lehet mondani: "a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve". Soha nem akarna ártani, mégis, túlzott segítőkészségével gyakran okoz galibát. Ennek a hatalmas beleérző képességnek a hátránya, hogy időnként túltelítődik, ilyenkor szüksége van a bezárkózásra, egyedüllétre. Ha ezt nem tudja magának megteremteni, megbetegszik, és akár kórházba is vonul, ahol megélheti a számára szükséges magányt és elszigetelődést. De előfordulhat, hogy magányát hamis természetével vívja ki, ilyenkor a Halak börtönbe vonul. Segítő szándéka következtében főleg szociális területen helyezkedik el, legyen az szociális gondozó, vagy épp ápolónő. Nincs még egy jegy, amely olyan gondosan ápolna, mosdatna betegeket, mint a Halak. Segítő állásban különben sem kell felelősséget vállalnia önmagáért, ez amúgy is nagyon távol áll tőle. Fő uralkodója, a Neptunusz azonban nem csak beleérző képességéről, hanem hamisságáról híres, ezért a Halak jegyű emberre jellemző lehet a hamisság is. Ha megbántva érzik magát, hajlamos alattomosan hátba támadni a másik embert, alaposan meglepve azt ezzel a lépésével. Anyagi és szerelmi területen is jellemző lehet a hamiskodás, a titkolózás. Ritka a Halak közt a hűséges ember, könnyen belemegy egy titkos kapcsolatba. Ez történhet úgy, hogy ő csalják meg párját, de úgy is, hogy olyan partnert találnak, aki vele csalja meg kedvesét, de történhet olyan módon is, hogy valamely társadalmi vagy egyéb okból nem vállalhatja fel a partnert. A realitásokhoz nem sok köze van a Halaknak, hajlamos elmenni a világ mellett, és elmélyülni fátyolos álomvilágába. Képes arra, hogy csak testileg legyen jelen valahol, miközben lelke egy ködös szellemi síkon lebeg, ez sokszor megnehezíti életét. Az iskolában jellemzően nem figyel, hiszen az álomvilág nem ott van, emiatt konfliktusai lehetnek tanáraival. Hangulata meglehetősen szélsőséges, egyszer lelkes és vidám, másszor depressziós, legszívesebben öngyilkos lenne. Könnyen befolyásolható, de csak a nála erősebb akaratú emberek által. Nehezen nyílik meg az emberek előtt, így nehéz kiismerni, megtudni, valójában mit is akar. Sokszor önmagával sincs tisztában. Könnyen beleeshet a meg nem értett ember szerepébe, ami tovább növeli depresszióba hajló hangulatát. Ilyenkor előfordul, hogy függőséget alakít ki, dohányzik, iszik, vagy drogot kezd el fogyasztani. Ebből aztán nehéz kirángatni. Tipikus szenvedő, az élet ad is számára elég megpróbáltatást, és ha nem tud valamelyikkel megbirkózni, elkezd szenvedni, sírni. A Neptunusz éteri magasságokba emeli, nem sok köze van a világhoz, ugyanakkor sűrű homályba is burkolja jellemét. Jó érzéke van a zenéhez, tánchoz, sok Halakból lesz énekes, zenész vagy épp táncos. Szeret is énekelni, táncolni, hiszen ilyenkor eltűnik a világ, és csak a zene cseppet sem racionális élménye létezik. Érzékenysége miatt könnyen válik vegetáriánussá, mivel sajnálja az állatokat, és nem szeretné, ha miatta akár csak egy is elpusztulna. Ugyanilyen elgondolásból nem szeret szőrmebundát hordani.

Aszcendens: Oroszlán

Viselkedése mindig fenséges, mozdulatai erőt sugároznak. Szeme jóságos, kivéve, ha megharagszik. Őszinte és nyílt, még akkor is, ha ezzel akaratlanul megbánt másokat. A természetére jellemző a szokatlan és erős akarat, a hatalmas büszkeség, a végtelen érzékiség és az általános kedvesség. Hajlamos a kapkodásra, és könnyen túlzásba esik. Ugyanakkor minden helyzetet királyi eleganciával és könnyedséggel kezel. Megfontolt beszéd és cselekvés, előregondolkodás jellemzi, ami lelkességgel párosul, mielőtt a tettei győzelemhez vezetnek. Magas, izmos, egyenes testtartás jellemzi. Haja és szeme világos, nagy sörénye van, majd hamar kopaszodik. Sokszor már fiatalabb korában is borotválja fejét. Szemöldöke sűrű, pofacsontja kiemelkedik. Álla határozott, de nem hegyes, sokkal inkább lapos, nyaka erős, inas. Pirospozsgás arcbőre van.

Bolygók a jegyekben

Hold a Szűz jegyben

Rendkívül gyakorlatias, reakciói gyorsak. Rendszerezett környezetre és napirendre van szüksége, akkor érzi biztonságban magát, ha a dolgok mindig valamilyen rend szerint működnek. A világot, ami körülveszi, szintén megpróbálja rendszerbe foglalni, ezen sokat rágódik, míg mindent a helyére rak, ettől időnként lassúnak és körülményesnek tűnik. Saját tárgyait is rendszerezi, nagyon el tud mélyülni abban, amit éppen csinál. Előbb vagy utóbb fel kell ismernie, hogy túlzott elővigyázatossága és kötelességtudata mellett felszabadult is legyen, tudatosítania kell magában, hogy nem dől össze a világ, ha nem a pontos napirendje szerint történik valami. Idegi energiái gyakran idegességben, feszültségben és önbizalomhiányban nyilvánulnak meg, ezért gyakran szenved gyomorpanaszoktól, emésztési gondokkal küzdhet. Gyakori a jó íráskészség és a közlésvágy, esetleg pletykás. Érzelmeit hajlamos elemezgetni, és szeretteit néha megkritizálja. Vonzalma alapja lehet néha számítás is. Szeret dolgozni, de hangulatát erősen befolyásolja munkája. Férfi esetén a kiszámítható, józan gondolkodású és beszédes nőket kedveli.

Merkúr a Halak jegyben

Kedves, megértő és együttérző, ám gondolkodása csapongó. Nagyon nehézkesen tanul, figyelme is gyakran elterelődik fantáziája világába. Tanulni inkább csak képekben tud, racionális levezetésekből kevésbé. Ha képzeletét felhasználja tanulásában, gyorsan el tudja sajátítani, amit kell. Fontos számára az is, milyen kapcsolatot tud teremteni osztálytársaival és tanáraival. Egy barátságos környezet is hatékony tanulást tud biztosítani. Gyakran hanyag és feledékeny, ami problémákhoz vezet, és ezekkel nehezen birkózik meg. Hajlamos arra, hogy a könnyebb megoldásokat válassza, néha az alattomosság is előfordul. Gyakran szenved önbizalomhiányban, bátortalanul és nehezen hoz döntéseket. Bármikor képes félretenni a komolyságot, és gyermekded módon, néha talán gügyögve kifejezni magát.

Vénusz a Kos jegyben

Rendkívül szenvedélyes ember, aki nyíltan kimutatja érzelmeit. Nem szereti a passzív partnert, ennek hangot is ad. Érzelmei időnként fellángolnak, majd egy időre kihunynak. Kapcsolataiban kihívóan viselkedik. Másokkal küzdeni érdekesebb, mint a barátság, esetleg úgy szerez barátokat, hogy közben tönkretesz barátságokat. Vidám és energikus, vállalkozó kedvű és hajlamos a kockázatokra, ami veszteségeket okozhat. A pénz gyakran kifolyik a kezei közül. Szerelmét viharosan éli meg, minden kapcsolat kezdete új kihívást jelent számára. Szépérzéke erős, de nem képes kitartóan élvezni a művészeteket. Szereti, ha mindig történik körülötte valami, lételeme a mozgás. Étkezésére jellemző, hogy maga akarja kiválasztani azt, ami ízlik neki. Ugyanakkor hatalmi játékba keveredik ezáltal családtagjaival, ha az asztalra helyezett étel helyett a hűtőből vesz elő valamit.

Mars a Vízöntő jegyben

Nagyon független és szabadság szerető. Tipikus különc, szeret bohóckodni, ami időnként kínos helyzetekbe viheti. Nagyon gazdag fantáziával és jó ötletekkel bír. Nem ismeri a lehetetlent, de ahogy idősödik, úgy egyre inkább átgondolja cselekedeteit. Hamar elkezdi saját útját járni, akaratosnak tűnik és nem könnyű irányítani. Mindent a saját belátása szerint tesz, tetteivel önmagát fejezi ki Sokat tesz mások szenvedésének enyhítéséért. Szabadság- és függetlenségvágya miatt nehezen kötelezi el magát. Gyakran nagyon eredeti, kísérletező és találékony ember. Szexualitásában is a kísérletező kedv és a játékosság jellemzi.

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Kukli:
Kata horoszkópja (ha nem is farkashölgy, de oroszlán az aszcendense ;) )
Születési jegy: Halak

A Halak jegyű ember kivételesen érzékeny. Megérzi mások hangulatát, és a ki nem mondott érzelmekre is reagál. Hazudni felesleges neki, tudja, mikor mond igazat valaki, és mikor hazudik. Intuíciója is kiváló, könnyen ráérez a bekövetkező eseményekre. Nem bírja elviselni mások fájdalmát, ilyenkor mindig megpróbál segíteni, akkor is, ha a másik ember belegebed. Vele kapcsolatban lehet mondani: "a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve". Soha nem akarna ártani, mégis, túlzott segítőkészségével gyakran okoz galibát. Ennek a hatalmas beleérző képességnek a hátránya, hogy időnként túltelítődik, ilyenkor szüksége van a bezárkózásra, egyedüllétre. Ha ezt nem tudja magának megteremteni, megbetegszik, és akár kórházba is vonul, ahol megélheti a számára szükséges magányt és elszigetelődést. De előfordulhat, hogy magányát hamis természetével vívja ki, ilyenkor a Halak börtönbe vonul. Segítő szándéka következtében főleg szociális területen helyezkedik el, legyen az szociális gondozó, vagy épp ápolónő. Nincs még egy jegy, amely olyan gondosan ápolna, mosdatna betegeket, mint a Halak. Segítő állásban különben sem kell felelősséget vállalnia önmagáért, ez amúgy is nagyon távol áll tőle. Fő uralkodója, a Neptunusz azonban nem csak beleérző képességéről, hanem hamisságáról híres, ezért a Halak jegyű emberre jellemző lehet a hamisság is. Ha megbántva érzik magát, hajlamos alattomosan hátba támadni a másik embert, alaposan meglepve azt ezzel a lépésével. Anyagi és szerelmi területen is jellemző lehet a hamiskodás, a titkolózás. Ritka a Halak közt a hűséges ember, könnyen belemegy egy titkos kapcsolatba. Ez történhet úgy, hogy ő csalják meg párját, de úgy is, hogy olyan partnert találnak, aki vele csalja meg kedvesét, de történhet olyan módon is, hogy valamely társadalmi vagy egyéb okból nem vállalhatja fel a partnert. A realitásokhoz nem sok köze van a Halaknak, hajlamos elmenni a világ mellett, és elmélyülni fátyolos álomvilágába. Képes arra, hogy csak testileg legyen jelen valahol, miközben lelke egy ködös szellemi síkon lebeg, ez sokszor megnehezíti életét. Az iskolában jellemzően nem figyel, hiszen az álomvilág nem ott van, emiatt konfliktusai lehetnek tanáraival. Hangulata meglehetősen szélsőséges, egyszer lelkes és vidám, másszor depressziós, legszívesebben öngyilkos lenne. Könnyen befolyásolható, de csak a nála erősebb akaratú emberek által. Nehezen nyílik meg az emberek előtt, így nehéz kiismerni, megtudni, valójában mit is akar. Sokszor önmagával sincs tisztában. Könnyen beleeshet a meg nem értett ember szerepébe, ami tovább növeli depresszióba hajló hangulatát. Ilyenkor előfordul, hogy függőséget alakít ki, dohányzik, iszik, vagy drogot kezd el fogyasztani. Ebből aztán nehéz kirángatni. Tipikus szenvedő, az élet ad is számára elég megpróbáltatást, és ha nem tud valamelyikkel megbirkózni, elkezd szenvedni, sírni. A Neptunusz éteri magasságokba emeli, nem sok köze van a világhoz, ugyanakkor sűrű homályba is burkolja jellemét. Jó érzéke van a zenéhez, tánchoz, sok Halakból lesz énekes, zenész vagy épp táncos. Szeret is énekelni, táncolni, hiszen ilyenkor eltűnik a világ, és csak a zene cseppet sem racionális élménye létezik. Érzékenysége miatt könnyen válik vegetáriánussá, mivel sajnálja az állatokat, és nem szeretné, ha miatta akár csak egy is elpusztulna. Ugyanilyen elgondolásból nem szeret szőrmebundát hordani.

Aszcendens: Oroszlán

Viselkedése mindig fenséges, mozdulatai erőt sugároznak. Szeme jóságos, kivéve, ha megharagszik. Őszinte és nyílt, még akkor is, ha ezzel akaratlanul megbánt másokat. A természetére jellemző a szokatlan és erős akarat, a hatalmas büszkeség, a végtelen érzékiség és az általános kedvesség. Hajlamos a kapkodásra, és könnyen túlzásba esik. Ugyanakkor minden helyzetet királyi eleganciával és könnyedséggel kezel. Megfontolt beszéd és cselekvés, előregondolkodás jellemzi, ami lelkességgel párosul, mielőtt a tettei győzelemhez vezetnek. Magas, izmos, egyenes testtartás jellemzi. Haja és szeme világos, nagy sörénye van, majd hamar kopaszodik. Sokszor már fiatalabb korában is borotválja fejét. Szemöldöke sűrű, pofacsontja kiemelkedik. Álla határozott, de nem hegyes, sokkal inkább lapos, nyaka erős, inas. Pirospozsgás arcbőre van.

Bolygók a jegyekben

Hold a Oroszlán jegyben

Lelkes, pozitív gondolkodású, mindig tettre kész, ám ösztönösen elsőségre tör, ezért könnyen válik zsarnokká, merevnek és makacsnak tűnhet. Legtöbb esetben kitűnően lelkesít másokat, igazi falkavezér típus. Nyílt és barátságos, bátran vág bele az ismeretlenbe. Szeret a középpontban lenni, szereti, ha csodálják. Nagyon önálló, és igényli is az olyan feladatokat, amelyeket egyedül kell elvégeznie és megdicsérik érte. Azonban nem szabad állandóan csak a dicséreteket zengeni neki, mert könnyen válhat egoistává. Erős érzelmek, gazdag képzeletvilág jellemzi. Akit szeret, irányítani próbálja, és elvárja, hogy csodálva szeressék, cserébe kitartó érzelmi lángolást várhatunk tőle. Férfi esetében a határozott, királyi megjelenésű és viselkedésű hölgyekhez vonzódik.

Merkúr a Vízöntő jegyben

Meglehetősen eredeti személyiség, gyors felfogású, mindig tele kitűnő ötletekkel. Ha belső gondolatvilágát fel tudja használni tanulmányaiban, nagyon motivált lesz. Minden iránt érdeklődik, alapvetően jól tanul, hiszen későbbi ötleteinek megvalósítása is függ tanulmányaitól. Dinamikus, amely beszédében nyilvánul meg legfőképp. Stresszes időkben makaccsá, meggondolatlanná válhat, nehezen oldja fel a feszültségét. Általánosságban azonban barátságos és segítőkész, gyakran segít a rászorulókon. Nem áll távol tőle a bohóckodás és az eredetiség, és rendszeresen tükröt mutat partnereinek.

Vénusz a Kos jegyben

Rendkívül szenvedélyes ember, aki nyíltan kimutatja érzelmeit. Nem szereti a passzív partnert, ennek hangot is ad. Érzelmei időnként fellángolnak, majd egy időre kihunynak. Kapcsolataiban kihívóan viselkedik. Másokkal küzdeni érdekesebb, mint a barátság, esetleg úgy szerez barátokat, hogy közben tönkretesz barátságokat. Vidám és energikus, vállalkozó kedvű és hajlamos a kockázatokra, ami veszteségeket okozhat. A pénz gyakran kifolyik a kezei közül. Szerelmét viharosan éli meg, minden kapcsolat kezdete új kihívást jelent számára. Szépérzéke erős, de nem képes kitartóan élvezni a művészeteket. Szereti, ha mindig történik körülötte valami, lételeme a mozgás. Étkezésére jellemző, hogy maga akarja kiválasztani azt, ami ízlik neki. Ugyanakkor hatalmi játékba keveredik ezáltal családtagjaival, ha az asztalra helyezett étel helyett a hűtőből vesz elő valamit.

Mars a Vízöntő jegyben

Nagyon független és szabadság szerető. Tipikus különc, szeret bohóckodni, ami időnként kínos helyzetekbe viheti. Nagyon gazdag fantáziával és jó ötletekkel bír. Nem ismeri a lehetetlent, de ahogy idősödik, úgy egyre inkább átgondolja cselekedeteit. Hamar elkezdi saját útját járni, akaratosnak tűnik és nem könnyű irányítani. Mindent a saját belátása szerint tesz, tetteivel önmagát fejezi ki Sokat tesz mások szenvedésének enyhítéséért. Szabadság- és függetlenségvágya miatt nehezen kötelezi el magát. Gyakran nagyon eredeti, kísérletező és találékony ember. Szexualitásában is a kísérletező kedv és a játékosság jellemzi.

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Adryn:
Nico horoszkópja:


Születési jegy: Halak

A Halak jegyű ember kivételesen érzékeny. Megérzi mások hangulatát, és a ki nem mondott érzelmekre is reagál. Hazudni felesleges neki, tudja, mikor mond igazat valaki, és mikor hazudik. Intuíciója is kiváló, könnyen ráérez a bekövetkező eseményekre. Nem bírja elviselni mások fájdalmát, ilyenkor mindig megpróbál segíteni, akkor is, ha a másik ember belegebed. Vele kapcsolatban lehet mondani: "a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve". Soha nem akarna ártani, mégis, túlzott segítőkészségével gyakran okoz galibát. Ennek a hatalmas beleérző képességnek a hátránya, hogy időnként túltelítődik, ilyenkor szüksége van a bezárkózásra, egyedüllétre. Ha ezt nem tudja magának megteremteni, megbetegszik, és akár kórházba is vonul, ahol megélheti a számára szükséges magányt és elszigetelődést. De előfordulhat, hogy magányát hamis természetével vívja ki, ilyenkor a Halak börtönbe vonul. Segítő szándéka következtében főleg szociális területen helyezkedik el, legyen az szociális gondozó, vagy épp ápolónő. Nincs még egy jegy, amely olyan gondosan ápolna, mosdatna betegeket, mint a Halak. Segítő állásban különben sem kell felelősséget vállalnia önmagáért, ez amúgy is nagyon távol áll tőle. Fő uralkodója, a Neptunusz azonban nem csak beleérző képességéről, hanem hamisságáról híres, ezért a Halak jegyű emberre jellemző lehet a hamisság is. Ha megbántva érzik magát, hajlamos alattomosan hátba támadni a másik embert, alaposan meglepve azt ezzel a lépésével. Anyagi és szerelmi területen is jellemző lehet a hamiskodás, a titkolózás. Ritka a Halak közt a hűséges ember, könnyen belemegy egy titkos kapcsolatba. Ez történhet úgy, hogy ő csalják meg párját, de úgy is, hogy olyan partnert találnak, aki vele csalja meg kedvesét, de történhet olyan módon is, hogy valamely társadalmi vagy egyéb okból nem vállalhatja fel a partnert. A realitásokhoz nem sok köze van a Halaknak, hajlamos elmenni a világ mellett, és elmélyülni fátyolos álomvilágába. Képes arra, hogy csak testileg legyen jelen valahol, miközben lelke egy ködös szellemi síkon lebeg, ez sokszor megnehezíti életét. Az iskolában jellemzően nem figyel, hiszen az álomvilág nem ott van, emiatt konfliktusai lehetnek tanáraival. Hangulata meglehetősen szélsőséges, egyszer lelkes és vidám, másszor depressziós, legszívesebben öngyilkos lenne. Könnyen befolyásolható, de csak a nála erősebb akaratú emberek által. Nehezen nyílik meg az emberek előtt, így nehéz kiismerni, megtudni, valójában mit is akar. Sokszor önmagával sincs tisztában. Könnyen beleeshet a meg nem értett ember szerepébe, ami tovább növeli depresszióba hajló hangulatát. Ilyenkor előfordul, hogy függőséget alakít ki, dohányzik, iszik, vagy drogot kezd el fogyasztani. Ebből aztán nehéz kirángatni. Tipikus szenvedő, az élet ad is számára elég megpróbáltatást, és ha nem tud valamelyikkel megbirkózni, elkezd szenvedni, sírni. A Neptunusz éteri magasságokba emeli, nem sok köze van a világhoz, ugyanakkor sűrű homályba is burkolja jellemét. Jó érzéke van a zenéhez, tánchoz, sok Halakból lesz énekes, zenész vagy épp táncos. Szeret is énekelni, táncolni, hiszen ilyenkor eltűnik a világ, és csak a zene cseppet sem racionális élménye létezik. Érzékenysége miatt könnyen válik vegetáriánussá, mivel sajnálja az állatokat, és nem szeretné, ha miatta akár csak egy is elpusztulna. Ugyanilyen elgondolásból nem szeret szőrmebundát hordani.

Aszcendens: Nyilas

Akinek ez a jegy az aszcendense, nyíltszívű, szenvedélyes és szeretetreméltó természete van, aki hajlamos a családi és baráti kapcsolatai rovására küzdeni a céljaiért. Tehát számíthat rá a környezete, hogy nem sieti el a házasságot és a plusz felelősségek magára vállalását. Mindig nagyon vonzza a másik neműeket, sok szerelemre számíthat. Általában nem jellemző rá az idealizmus, és minden jegynél több bölcsességgel bír, bár előfordul, hogy ezt csak így gondolja. Ne akarjunk okosabbak lenni nála, készüljünk fel rá, hogy mindig igaza van. Hízásra hajlamos, ez általában már gyermekkorban megkezdődik. Magassága közepes, mindenhol kissé gömbölyded. Combja akkor is vastag, ha egyébként nincs elhízva. Nyaka telt, tokásodik, álla gömbölyű, de határozott. Az orr két oldalán mély barázda, mely kiemeli a két orcát, ezzel Jupiteri, barátságos, mindig nevető külsőt kölcsönöz arcának.

Bolygók a jegyekben

Hold a Bika jegyben

Szüksége van az anyagi és érzelmi biztonságra. Rengeteg szeretgetést, ölelést igényel, ez biztonságérzetet ad neki. A világot saját tapasztalatain keresztül ismeri meg, mindent megfog, megszagol, így tudja legjobban feldolgozni és befogadni. Jelentkezik a Bika birtoklási vágya és konoksága is. Rendkívül gyakorlatias és rugalmas, ugyanakkor jelen van a megszokotthoz való csökönyös ragaszkodás is. Vonzódik a jóléthez, esztétikus dolgokhoz. Mindent alaposan megfigyel, ettől időnként lassúnak tűnhet, de időre van szüksége a felfedezéshez. Szereti a változatlanságot, a megszokott napirendet. Stressz hatása alatt hajlamos sokat nassolni, akár édességet, akár más élvezetes ételeket, ami súlygyarapodáshoz és az egészség károsodásához vezethet. Hangulata stabil, érzelmei megbízhatóan, kitartóan működnek. Ha férfi, ideálja az igazi Éva, a nőies nő, aki biztonságos otthoni hátteret teremt számára.

Merkúr a Vízöntő jegyben

Meglehetősen eredeti személyiség, gyors felfogású, mindig tele kitűnő ötletekkel. Ha belső gondolatvilágát fel tudja használni tanulmányaiban, nagyon motivált lesz. Minden iránt érdeklődik, alapvetően jól tanul, hiszen későbbi ötleteinek megvalósítása is függ tanulmányaitól. Dinamikus, amely beszédében nyilvánul meg legfőképp. Stresszes időkben makaccsá, meggondolatlanná válhat, nehezen oldja fel a feszültségét. Általánosságban azonban barátságos és segítőkész, gyakran segít a rászorulókon. Nem áll távol tőle a bohóckodás és az eredetiség, és rendszeresen tükröt mutat partnereinek.

Vénusz a Kos jegyben

Rendkívül szenvedélyes ember, aki nyíltan kimutatja érzelmeit. Nem szereti a passzív partnert, ennek hangot is ad. Érzelmei időnként fellángolnak, majd egy időre kihunynak. Kapcsolataiban kihívóan viselkedik. Másokkal küzdeni érdekesebb, mint a barátság, esetleg úgy szerez barátokat, hogy közben tönkretesz barátságokat. Vidám és energikus, vállalkozó kedvű és hajlamos a kockázatokra, ami veszteségeket okozhat. A pénz gyakran kifolyik a kezei közül. Szerelmét viharosan éli meg, minden kapcsolat kezdete új kihívást jelent számára. Szépérzéke erős, de nem képes kitartóan élvezni a művészeteket. Szereti, ha mindig történik körülötte valami, lételeme a mozgás. Étkezésére jellemző, hogy maga akarja kiválasztani azt, ami ízlik neki. Ugyanakkor hatalmi játékba keveredik ezáltal családtagjaival, ha az asztalra helyezett étel helyett a hűtőből vesz elő valamit.

Mars a Vízöntő jegyben

Nagyon független és szabadság szerető. Tipikus különc, szeret bohóckodni, ami időnként kínos helyzetekbe viheti. Nagyon gazdag fantáziával és jó ötletekkel bír. Nem ismeri a lehetetlent, de ahogy idősödik, úgy egyre inkább átgondolja cselekedeteit. Hamar elkezdi saját útját járni, akaratosnak tűnik és nem könnyű irányítani. Mindent a saját belátása szerint tesz, tetteivel önmagát fejezi ki Sokat tesz mások szenvedésének enyhítéséért. Szabadság- és függetlenségvágya miatt nehezen kötelezi el magát. Gyakran nagyon eredeti, kísérletező és találékony ember. Szexualitásában is a kísérletező kedv és a játékosság jellemzi.

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 

 
 

Ha valaki kért és kimaradt, akkor elnézést kérek, de ismételje meg a kérést.... :oops:

Bea: Nagyon kis husi pofija van Majának! :P :P :P nagyon édes!
Remélem, hogy a legrosszabb szakaszon a császár után már túl vagy és minden nappal erősebb leszel és jobban leszel. Sok-sok tejcsit kívánok Neked!

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Na visszakaptam a gépet :)
Közben beültem egy kád forró vízbe, borotválkoztam és egyéb generálozást is megtettem.
Elég érdekes mutatvány volt, de gondoltam hátha ez a "torna" is segít.

Tegnap sétáltunk egy óriási nagyot a napsütésben, ittam tonikot, porszívózok már minden nap, kex is volt, sütöttem-főztem, aggódtam após miatt (már otthon van, anyós felügyelete alatt).
Keményedik a pocakom, de ezek nem elég "jó" fájások.

Teszek fel gyorsan egy pocakfotót is

És, aki esetleg aludni menne kívánok Magzatvízelfolyásos jó éjszakát :)
Kép Pocak

Kép Apa és Levi Cápamesét néz :)

Kép

Kép
gabka77
 
 


Ja és képzeljétek, hogy most fürcsi közben olyan sötétsárga előtejci jött a cicimből, hogy szinte narancssárga volt.
Lehet, hogy majd én is csatlakozom majd Csibbhez a tejcsi felajánlásával :)
gabka77
 
 


hű gabka, ez aztán a friss fotó :lol:

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


katka
köszönjük a horoszkópot! ezek szerint Hanna aszcendense Skorpió...háát... 8)
Sztem tej miatt ne keseregj, mindent megteszel. Annyi mindenen múlik.

Bea
gratulálok Majához!!! Szép baba! :)

Papillon
asszem én lemaradtam, neked is gratulálok, jó egészséget neketek!

Csibb
örülök, hogy Máté rendben van! Fanni? Van segítséged?

Wicca
látom, sorstársak vagyunk. Te is rögtön be vagy dobva a mélybe. Napok óta én is egyedül vagyok a két csajszival, férjem holnap érkezik végre. Várom, mint a megváltást. :roll: Ma este :twisted: voltam. Nálunk is megy a táp a szopi mellet, de nem is csoda, pihenni a kh óta semmit nem tudtam, enni sincs időm, fejni mikor, ez van. Kitartás neked!

Vica
cicid? sebes még? másfél hete én is ezzel küzdöttem, teljesen befeszülve szoptattam, annyira fájt, könnyem is csorgott, férjem mondta, hogy ne kínozzam magam és igaza volt. Remélem, neked kisebb sebeket sikerül szerezned, s hamarabb gyógyulsz. fejés nem fáj?

adryn, nemlajos
nagyon helyes az utánpótlás

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Nemlajos, most csináltuk az összes képet :)

A sebes cicikre nem jók a cicikrémek?
Nekem is sebes volt annó a cicim, de nekem a bimbikrém segített, bár valóban fájt pár napig, nem is kicsit.
Kitartás lányok :)
gabka77
 
 


Nekem tegnap volt, de színtelen. :)

Masut
masut
 
 


Kép Hanna két hetes

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


hát, ezt a cicifájást én megúsztam, szerencsére...

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Marq: de szép ez a picilány!!!!! és milyen békésen alszik!!! :D

Katka: köszi :D jó horoszkópja van a kiscsávómnak :D

Gabka: TE MA SZÜLNI FOGSZ!!! :D :lol: próbálom sugallni ahogy Tehuti tette velem anno :D

KépKép
KépKép
adryn
 
 


Köszi Adryn, a mai szülés talán kicsit húzos lenne, de holnap reggel belefér, szerintem :)

Marq, tünemény a kicsike!!
gabka77
 
 


katka 15:27 perc előre is köszi !!!

Ancsi
KépKép

KépKép
moncsi89
 
 


egy istennek se lehet letenni Dömét :?
De még örülhetek, hogy éjjel helyett este csinálja ezt :roll:

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Nemlajos, nyugi, mi az első pár hétben felváltva sétáltunk apával 11-1/2 1ig, aztán egyszercsak elmúlt és néhány hetes korától 9kor megy Levi aludni

Kép

Kép
gabka77
 
 


Sziasztok!

Bea nagy-nagy gratula Maja babához!!!

Wicca sajnálom az éjszakai nemalvást :( párodnak mikor tört el a lába, mit csinált?

Gabka drukkolok hogy mielőbb megszülj :wink: :)
Az én párom és a lányom is így nézték a Cápamesét :D Levi nagyon aranyos :)

Marq te sem vagy könnyű helyzetben, nem csodálom hogy nincs időd fejni Luca mellett. Holnaptól otthon lesz a párod ha hazaér? Az én férjem még két hétig itthon lesz, nem is tudom mit csinálnék ha dolgoznia kellene. Csak arra leszek kiváncsi mi lesz ha visszamegy melózni, asszem nekem sem lesz időm enni :?
Ja és Hanna nagyon-nagyon szép kislány :)

Köszi mindenkinek a tippeket cicifájásra. Most már jobb egy kicsit, de ehhez az kellett, hogy ma szinte egyáltalán nem szoptattam, hanem fejtem és cumisüvegből evett. Az egyik cickómat két napig pihentettem, meg is lett a hatása, most este bepróbálkoztunk vele és szinte alig fáj.
Amúgy én már a kórházban kentem Garmastannal és még a bimbóvédőt is használtam, azt ami szabadon hagyja a cicimet szoptatások között. De szerintem ez nálam elkerülhetetlen, mindegyik gyerekkel így jártam :? Ráadásul Nimród evés közben felvesz egy érdekes testhelyzetet, összegömbölyödik és szerintem ezért dörzsölte ki a cicimet.
Marq nekem a fejés egy kicsit fáj, de az nem vészes. Neked fáj? Te mivel fejed? Én most csak kézzel, elő sem vettem a kézi fejőgépemet. Most már belejöttem így nagyon gyorsan le tudok fejni annyit ami egy evésre kell.

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Nemlajos cumit nem próbáltátok? Tudom hogy sokan ellenzik de nálunk mindegyiknél ez jött be :) És nem zavarta meg őket a szopásban.

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


ezúton jelentjük hogy elhagytuk a köldökcsonkot!!!! :D :D :D :D :D

KépKép
KépKép
adryn
 
 


Mi is elhagytuk tegnap 8)

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Gratulálok a csonk leeséshez mindkét Nagyfiúnak :)

Sajnos Nemlajos nem "segít nekem szülni", úgyhogy elteszem magam holnapra. hátha mégis lesz valami.
Apával mindent megtettünk érte :)

SZóval még egyszer, aki még hátra van magzatvíz elfolyásban gazdag jó éjt kívánok :)

Ha valami történne jelentkezem
gabka77
 
 


Wicca: ne haragudj, de csak most olvastam, hogy mi történt a férjeddel, az előbb valamiért átugrottam/ nem vettem észre. :oops: :oops: :oops: Mielőbbi jobbulást neki!!!

banokla
 
 


gabka bakker, én itt vagyok, csak Dömével :roll:

vica, ha cumis lenne. akkor meg azért ugrálhatnék, mert kiesett a szájából :?

adryn, mi is elhagytuk tegnap éjjel, elég furi, ami utána maradt, sose láttam ilyet :shock: (olyan. mint a köldökcsonk, csak nem kitüremkedés, hanem mélyedés)

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


no, hát én voltam a legutolsó, én vagyok a legelső...
Még egy órát kínlódtunk Dömével, aztán aludt 3/4 6-ig :D
Most meg ismét azt várom, hogy kidőljön, de állandóan felriad, bizonyára ez a hasfájósság :?

Ki szül ma :?: :twisted:

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Jó reggelt!
Sehol senki?Nem szült senki?
Most így a horoszkópok láttán eszembe ötlött, hogy ti jól elvagytok ilyen nyugodt kis halakkal, mi meg majd kínlódhatunk a kosokkal ha így folytatjuk :twisted: :P

Kép
Kép
zazzy
 
 


A halak nyugodt??? :shock:
Nem hiszem :wink:

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Nemlajos!
Megelőztél! :lol:

Kép
Kép
zazzy
 
 


Biztos nyugisabb, mint egy kos!Legalábbis, hogy könnyebben kezelhető, az tuti! :D

Kép
Kép
zazzy
 
 


:wink:
Még van időd... :twisted:

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Jó reggelt!

Betegeskedőknek jobbulást.

Jelentem én nem szülök ma sem, legalábbis eddig nagyon úgy néz ki, hogy ez a gyerek tényleg bent akarja ünnepelni a 20. szülinapját is :) :(

Kép

Kép
gabka77
 
 


Pedig én sem szeretnék kost, mert állítólag a szüzek aztán halmozottan nehezen jönnek ki a kosokkal :twisted:
gabka77
 
 


[quote="gabka77"]P írta:gabka77edig én sem szeretnék kost, mert állítólag a szüzek aztán halmozottan nehezen jönnek ki a kosokkal :twisted:

Pedig nálunk ez a felállás. :lol: És szerintem elég jól működik. :) Igaz, hogy szülő-gyerek viszonyban ez hogyan néz ki, azt (még) nem tudom. :lol:

Masut
masut
 
 


Katka Az én Mátém nem vízöntő? Én most már tényleg nem tudom, hogy mi ez a gyerek! Erpé Help! Te azt mondtad, meg tudod nekem kérdezni. Lécci lécci!

Megyek tornáztatni meg szoptatni, azt jövök vissza :)

Kép

Kép
rszg
 
 


sziasztok

Bea: utólag is gratulálok

csibb: örülök, hogy jobb a helyzet, mennyi ideig tarthatják bennt a picurkát?

nemlajos: bombázzlak a kérdésekkel ha nem gond, de inkább pü-ben :wink:

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Bea! Gratulálok! :) Édesek a képek!

Masut
masut
 
 


Masut, nekem is volt pár "kosos próbálkozásom", de valahogy nem sültek el jól :)
Nem is bánom :)

Gyöngyi, Te is még 2in1? :)
Ez kicsit vígasztal engem, mert azt hittem, hogy "magamrahagytál" :)
gabka77
 
 


gabka: bevállalom az utolsó szerepét, csak még Halak legyen azért :) , abban már van némi tapasztalatom :)

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Már alig vagyunk páran, akik még nem babáznak. Nekem az a bajom, hogy annyira nem készültem túlhordásra, sőt igazából azt hittem, hoyg megint korábban fogok szülni. Talán ezért vagyok "csalódott".

Tudunk valamit Tesszáról és Orsiról?
gabka77
 
 


Megjöttem. Most sikerült Mátét letennem.

Gabka Már nins sok vissza és Te is babázhatsz! Ne legyél csalódott, nincs mért! Én semmit nem tudok Tesszáról s Orsiról.

Bea Még egyszer gratula, szépek vagytok! Meérkezett a boldogság!

Hanna nagyon édesen alszik.

Komolyan, minden baba szép ebben a topicban :)

Ma megint hidgfront van. Kit fog beindítani?

Kép

Kép
rszg
 
 


rszg, hidegfront??? engem, engem, engem, lécci :)

Kép

Kép
gabka77
 
 


jó reggelt

elég vacak éccakánk volt.. első ébredés 2-kor, alvás 3-kor, aztán kisherceg ébren volt 4-től fél 7-ig.. fájt a poci :( masszírozgattam, tornázgattam a lábacskákat.. és jöttek a gázok kifelé.. de amint abbahagytuk megint húzta fel a pocihoz a lábait... aztán nagy nehezen elaludtunk.. 9-ig.. asszem ma is ráhúzok egyet délután. :twisted:

Gabka: :lol: :lol: tonik, szex, hidegfront... majdcsak beindul már.. :wink:

KépKép
KépKép
adryn
 
 


2 napja nincs 2órás ordítós hasfájásunk. : meghőmérőztük a popóját, vagy 6 adag kaki kiömlött. Durva volt :) ennyi kijön egy babóból..:D
nekünk minden éjjel ilyen adryn hasfájás nélkül is. haspók egyfolytában éhes..
este 8kor evés fentlét 9ig, aztán 10.30. fentlét 12ig aztán 0.40-től kaja: fentlét 1.45ig. aztán 3tól 5ig folyamatos fentlét, kajálás 3kor és 4.10 kor
alkalmanként 70 ml.
én már tiszta zombi vagyok.
ja, megbeszéltem a férjemmel a problémákat.így sokkal jobb. azt mondta, mindent csináljak ugy , mint eddig éjjel. egy dolgot kivéve: meg se halljam, ha morog :D cuki.:)
meg elkezdett fogyni a tejem :((((((((((( mert lelkifurdalásom volt h a tej miatt nem megy a kaki, meg hasfájás van a tejem miatt, és így tök lelki dolog ez, elkezdett fogyni...

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
pulcsi
 
 


ja, nekem egész napos állómunka, megfázás-sok orrfújás-ezáltal hasprés, +valószinű gomba, és aznap 2 valentin-napi szex egymásután együttesen hozta meg a szülést asszem.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
pulcsi
 
 


Te Pulcsi: töröld a vonalzód :lol: :lol: vagy megint terhes vagy? :lol: :lol:

KépKép
KépKép
adryn
 
 


Pulcsi, nem beszólásként, de nem akarod a vonalzódat lecserélni? :)

Bizony, hihetetlen nagy adagok ki tudnak jönni a babákból, de a hőmérőzéssel azért óvatosan, nem szerencsés, ha hozzászokik a baba. SZóval csak akkor csináld, ha már több mint 5-6 napja nem kakilt a baba. Anyatejes babáknál előfordulhat olyan időszak, amikor annyira tökéletesen hasznosítják az anyatejet, hogy nem keletkezik salak. Ez a tápszeres babákra nem vonatkozik.
Persze, ha kemény a gyerek hasa és sír, mert napokóta nem kakilt, az más.

a szex megvolt, meg volt jónéhány hapci, az nem jó? :)
Az a baj, hogy csillog a lakás, már mindent megcsináltam. sőt majdnem minden este sütöttem valamit, amit keverni, gyúrni, szaggatni, sütni kellett.
Most a szép időben kimehetnék kertészkedni kicsit, de a hasamtól nem nagyon tudok hajolgatni :(

Nem akarom elkiabálni, de asszem fájogatok, de ezt még csak nagyon halkan suttogtam :)

Kép

Kép
gabka77
 
 


rszg, MÁTÉ VÍZÖNTŐ!!!
(én már mondtam Neked, hiszen 19-én született, mint én!!!)

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


gabka, éjjel várlak, de remélem, nem Te jössz, hanem az sms-ed :wink:

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Nemlajos, én benne lennék már nagyon, remélem nem kiabáltam el, pedig lehet :(
gabka77
 
 


Helló!
Marq ez a csaj gyönyörű! Mennyire békés kép ez!
Nemlajos kitartás. A cumit nem bizti, hogy kiköpné mindig. Lehet rákapna, és segítene.
Katka köszi!!!!! Ha esetleg egyszer még lesz egy perced, Botiét is megkeresnéd? Vagy átküldöd a linket?
Gabka megy a drukk! Tudod repülő fent...... :wink:
Megvolt ma az első kiborulásom. Egyedül maradtam (már volt ilyen) 3 órára. Erre kitaláltam mosok, főzök, és az összes ruhám átválogatom, mert van amit már úgysem fogok hordani. Boti egy idő után fáradt lett, és nem vettem észre. Annyira dinka lett, hogy tök nagy hisztit csapott. Közben szoptattam, megjelent apósom, aki állandóan szólt, hogy jesszus hány a kicsi (egyet büfizett) Végül éhesen ment aludni Boti, mert annyira fáradt volt, hogy nem akart enni. Szval ettől kibuktam. A nagyfiam éhesen sírva ment miattam aludni. :cry: Remélem elfejteni mire ébred. Most csendben utálom magam.
Nem is tudom mire akartam még reagálni. :oops: Asszem ledőlök Kata mellé.
:?
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: