2009.03.15 11:59
Szerző: katka22
Nemlajos:
Döme baba horoszkópja:
Születési jegy: Halak
A Halak jegyű ember kivételesen érzékeny. Megérzi mások hangulatát, és a ki nem mondott érzelmekre is reagál. Hazudni felesleges neki, tudja, mikor mond igazat valaki, és mikor hazudik. Intuíciója is kiváló, könnyen ráérez a bekövetkező eseményekre. Nem bírja elviselni mások fájdalmát, ilyenkor mindig megpróbál segíteni, akkor is, ha a másik ember belegebed. Vele kapcsolatban lehet mondani: "a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve". Soha nem akarna ártani, mégis, túlzott segítőkészségével gyakran okoz galibát. Ennek a hatalmas beleérző képességnek a hátránya, hogy időnként túltelítődik, ilyenkor szüksége van a bezárkózásra, egyedüllétre. Ha ezt nem tudja magának megteremteni, megbetegszik, és akár kórházba is vonul, ahol megélheti a számára szükséges magányt és elszigetelődést. De előfordulhat, hogy magányát hamis természetével vívja ki, ilyenkor a Halak börtönbe vonul. Segítő szándéka következtében főleg szociális területen helyezkedik el, legyen az szociális gondozó, vagy épp ápolónő. Nincs még egy jegy, amely olyan gondosan ápolna, mosdatna betegeket, mint a Halak. Segítő állásban különben sem kell felelősséget vállalnia önmagáért, ez amúgy is nagyon távol áll tőle. Fő uralkodója, a Neptunusz azonban nem csak beleérző képességéről, hanem hamisságáról híres, ezért a Halak jegyű emberre jellemző lehet a hamisság is. Ha megbántva érzik magát, hajlamos alattomosan hátba támadni a másik embert, alaposan meglepve azt ezzel a lépésével. Anyagi és szerelmi területen is jellemző lehet a hamiskodás, a titkolózás. Ritka a Halak közt a hűséges ember, könnyen belemegy egy titkos kapcsolatba. Ez történhet úgy, hogy ő csalják meg párját, de úgy is, hogy olyan partnert találnak, aki vele csalja meg kedvesét, de történhet olyan módon is, hogy valamely társadalmi vagy egyéb okból nem vállalhatja fel a partnert. A realitásokhoz nem sok köze van a Halaknak, hajlamos elmenni a világ mellett, és elmélyülni fátyolos álomvilágába. Képes arra, hogy csak testileg legyen jelen valahol, miközben lelke egy ködös szellemi síkon lebeg, ez sokszor megnehezíti életét. Az iskolában jellemzően nem figyel, hiszen az álomvilág nem ott van, emiatt konfliktusai lehetnek tanáraival. Hangulata meglehetősen szélsőséges, egyszer lelkes és vidám, másszor depressziós, legszívesebben öngyilkos lenne. Könnyen befolyásolható, de csak a nála erősebb akaratú emberek által. Nehezen nyílik meg az emberek előtt, így nehéz kiismerni, megtudni, valójában mit is akar. Sokszor önmagával sincs tisztában. Könnyen beleeshet a meg nem értett ember szerepébe, ami tovább növeli depresszióba hajló hangulatát. Ilyenkor előfordul, hogy függőséget alakít ki, dohányzik, iszik, vagy drogot kezd el fogyasztani. Ebből aztán nehéz kirángatni. Tipikus szenvedő, az élet ad is számára elég megpróbáltatást, és ha nem tud valamelyikkel megbirkózni, elkezd szenvedni, sírni. A Neptunusz éteri magasságokba emeli, nem sok köze van a világhoz, ugyanakkor sűrű homályba is burkolja jellemét. Jó érzéke van a zenéhez, tánchoz, sok Halakból lesz énekes, zenész vagy épp táncos. Szeret is énekelni, táncolni, hiszen ilyenkor eltűnik a világ, és csak a zene cseppet sem racionális élménye létezik. Érzékenysége miatt könnyen válik vegetáriánussá, mivel sajnálja az állatokat, és nem szeretné, ha miatta akár csak egy is elpusztulna. Ugyanilyen elgondolásból nem szeret szőrmebundát hordani.
Aszcendens: Skorpió
A Skorpió aszcendensű szélsőséges jellem, aki ha valamit csinál, azt vagy teljes erőbedobással teszi, vagy sehogy. Szereti az intenzitást, szenvedélyes, legyen szó akár szerelemről, akár gyűlöletről. A szexualitás fontos helyet foglal el életében. Másokkal szemben rideg és érdektelen, de a felszínesség nem jellemzi, épp ellenkezőleg, kutatószenvedélye határtalan. Megtalálja mások hibáit és gyenge pontjait, ami nem mindig válik javára. Ilyenkor rendkívül bántó és sértő módon tud viselkedni. Különösen akkor vált ki másokból agressziót, ha a leleplezés kizárólag a másikra vonatkozik, és ő maga kimarad belőle. Az emberek általában félnek tőle riasztó külseje és szúrós szeme miatt, amit megerősít kinézete is. Alacsony, vagy magas, ritkán közepes. Ebben is a végleteket fejezi ki. Haja, szeme és bőre feltűnően sötét, arca sokszor fenyegető vagy éppen csábító, démoni kifejezést ölt. Szemöldöke sűrű, összenőtt, szeme többnyire véreres. Álla előreugró, hegyes, vagy felfelé gömbölyödő, de mindenképpen határozott. Orra sasorr, vagy egyéb irányokba hajló, többnyire deformált. A nő előszeretettel festik haját teljesen feketére, vagy vörösre. Szívesen vesz fel fekete ruhákat.
Bolygók a jegyekben
Hold a Kos jegyben
Rengeteg pozitív vonása van, ösztönösen és gyorsan cselekszik, amitől kapkodóvá válhat, ám vészhelyzetekben sem veszíti el a fejét. Reakciói gyorsak, gyakran túl hevesek. Tele van energiával, szükségét érzi az állandó mozgásnak. Ha sokáig nem tudja levezetni energiáit, agresszívvá válik. Meg kell teremtenie a lehetőséget a mozgásra, legjobb, ha sportol valamit. Szereti a kihívásokat, a küzdelmeket, nyílt, egyenes és őszinte. Önállóságra törekszik, meg kell adni neki a mozgásteret, a szabadságot, ám nem baj, ha valaki a korlátokat is meg tudja mutatni neki. Csodálatos szexuális partner, ám ha nem követi a partner az általa diktált tempót, hamar továbbáll, keresi a kalandot. Személyes kihívások esetén gyakran saját magát tolja előtérbe, amit gyakran megbán, és korrigálja a hibákat. Érzelmei lökésszerűen jelentkeznek, hatalmas intenzitással indulnak, ám hamar kihűlnek. Könnyen felingerelhető, de haragja amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlik. Ha férfi, kedveli a tüzes amazon típusú nőket, míg ha nő, a többi nőben gyakran lát vetélytársat, és hamar versenyhelyzetbe lovalhatja magát.
Merkúr a Vízöntő jegyben
Meglehetősen eredeti személyiség, gyors felfogású, mindig tele kitűnő ötletekkel. Ha belső gondolatvilágát fel tudja használni tanulmányaiban, nagyon motivált lesz. Minden iránt érdeklődik, alapvetően jól tanul, hiszen későbbi ötleteinek megvalósítása is függ tanulmányaitól. Dinamikus, amely beszédében nyilvánul meg legfőképp. Stresszes időkben makaccsá, meggondolatlanná válhat, nehezen oldja fel a feszültségét. Általánosságban azonban barátságos és segítőkész, gyakran segít a rászorulókon. Nem áll távol tőle a bohóckodás és az eredetiség, és rendszeresen tükröt mutat partnereinek.
Vénusz a Kos jegyben
Rendkívül szenvedélyes ember, aki nyíltan kimutatja érzelmeit. Nem szereti a passzív partnert, ennek hangot is ad. Érzelmei időnként fellángolnak, majd egy időre kihunynak. Kapcsolataiban kihívóan viselkedik. Másokkal küzdeni érdekesebb, mint a barátság, esetleg úgy szerez barátokat, hogy közben tönkretesz barátságokat. Vidám és energikus, vállalkozó kedvű és hajlamos a kockázatokra, ami veszteségeket okozhat. A pénz gyakran kifolyik a kezei közül. Szerelmét viharosan éli meg, minden kapcsolat kezdete új kihívást jelent számára. Szépérzéke erős, de nem képes kitartóan élvezni a művészeteket. Szereti, ha mindig történik körülötte valami, lételeme a mozgás. Étkezésére jellemző, hogy maga akarja kiválasztani azt, ami ízlik neki. Ugyanakkor hatalmi játékba keveredik ezáltal családtagjaival, ha az asztalra helyezett étel helyett a hűtőből vesz elő valamit.
Mars a Vízöntő jegyben
Nagyon független és szabadság szerető. Tipikus különc, szeret bohóckodni, ami időnként kínos helyzetekbe viheti. Nagyon gazdag fantáziával és jó ötletekkel bír. Nem ismeri a lehetetlent, de ahogy idősödik, úgy egyre inkább átgondolja cselekedeteit. Hamar elkezdi saját útját járni, akaratosnak tűnik és nem könnyű irányítani. Mindent a saját belátása szerint tesz, tetteivel önmagát fejezi ki Sokat tesz mások szenvedésének enyhítéséért. Szabadság- és függetlenségvágya miatt nehezen kötelezi el magát. Gyakran nagyon eredeti, kísérletező és találékony ember. Szexualitásában is a kísérletező kedv és a játékosság jellemzi.
Marq és Nemlajos: Azokra az emberekre, akik 3 napon belül születtek és ugyan az az aszcendesük, azokra azt szokták mondani, hogy aztroikrek.....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára katka22 2009.03.15 12:08-kor.