Társalgó főoldal » Gyermeknevelés » J. Gordon

Szisztok,
Olvasta valaki rajtam kívül a P.E.T. című könyvét?
Mi a véleményetek a ne büntes, ne dicsérj elméletéről?
Veronik

Én nem olvastam, de leírnád nagyvonalakban a lényegét? Köszi
PUMUKLI

szia Veronik,
Többször gondolkodtam már rajta, hogy el kellene olvasni, de még nem jutottam el odáig. Viszont, mivel pedagógus voltam, tanultam (tanítottak) pszichológiát, ahol is azt tanultuk (és én abszolút egyetértek vele), hogy DICSÉRNI kell. A büntetés nemigen jó, a gyermek (főleg a kicsi) még nem érti, hogy őt m,ost miért büntetik, hisz azt sem tudja, hogy vmi "rosszat" tett. A dicséret a gyermeknek mindig szárnyakat ad (speciel nekem is jólesik, amikor vmiért megdicsérnek, talán gyerekes vagyok? :)), ha esetleg gyengébb képességű, akkor azért, ha jó képességű, akkor pedig azért. Szóval én abszolút a dicséret pártján állok.
Zsóka

Szia Veronik!

Szerintem jó dolgok vannak benne, főleg az "énközlések" tetszettek, hogy mondjuk ki a (szülői) érzéseinket, pl. hogy ez rosszul esett, vagy ma rossz napom volt, így elkerülhető az indulatok levezetése a kisebb ellenállás irányába. Arra gondolok, hogy a papát leszúrja a főnök, papa a mamát, az a gyereket, az a kutyát stb. A másik jó gondolat benne, hogy ha a gyerek valamit elmesél, vagy tanácstalan, ne a szülő álljon eelő rögtön tanácsokkal, hanem csak a gyerek benyomásait, érzéseit fogalmazza meg világosabban. (Bár a beszélgetések a könyvben kicsit nevetségesen vannak leírva, de hát Gordon papa nem egy regényíró.)
Hello!
Zsumama

Nekem alapvetően tetszik Gordon módszere, persze mindennek vannak erősebb és gyengébb oldalai. Ami a büntetést-dícséretet illeti, szerintem mindkettőre szükség van, csak következetesen és ésszel kell alkalmazni. Vannak szituációk, amikor nem érünk el semmit a büntetéssel, akkor felesleges szigorúnak lenni, de a dícséretnél is előfordul, hogy többet árt, mint használ. Úgyhogy az arany középút. Na, azt hiszem ettől senki nem lett okosabb :)

sziasztok és szia Zsumama
gordon könyvében valóban a leghasználhatóbb, más szemléletmódot igénylő gondolat a hagyd kibontakozni.
A lényege az hogyy csak akkor segítsss, ha jelzi hogy szüksége van rá és ne többet mint amennyit kért. Ez rövidke 9 hónapunk alatt hasznosnak bizonyult. Emese kezdeményező és nagyon jó figyelni ahogy felfedezi a dolgokat.
Apósom pl előbányászott valami keleti játékot. Egy fadoboz, jopbban mondva egy tömör fakocka egy labdának való bemélyedéssel, hozzákötve egy hosszú madzagon a beleillő labdácska. A lánypm pont annyit tud kihozni ebből a valmiből, mint mi csak jobban élvezi.
A dicséretnek van negatív hatása. Én magamon érzem és nagyyon zavaró. szoktam jó dolgokat csinálni, van amikor tényleg jól sikerül egy eddzés, tényleg finomat főztem, tényleg ügyesen feltaláltaam magaam... és ha nem kapok megerősítést elkedvetlenedek. Akkor is ha biztosan tudom, hogy sikerült
Ehez mit szolsz Zsumama?

Bocs mégegyszer én, csak elnézést szeretnék kérni a sok gépelési hibáért, de valami pc klubban ülök most épp Egerben és szörnyen akadozós a klaviatúrájuk.

Sziasztok!

A Gordon könyvet én is olvastam és sok jó dolgot találtam benne. Legjobban nekem is az énközlések tetszenek. A dícséret és a büntetés kérdáésében pedig az a véleményem, hogy egyikre sincs annyira szüksége a gyerkőcöknek, mint arra a biztonságérzetre, hogy mindig minden körülmény között feltétel nélkül szeretjük őket.
Csilla

Köszi Csilla!
Kipróbáltad már az énközléseket a felnőtt életben is?
Nekem a kipróbálása is nehezen megy úgyhogy, ha vannak pozitív tapasztalataid szívesen venném őket.
A köszi annak szólt, hogy nem kéne ennyit rágódnom a dicsérjak ne dicsérjek kérdésen. Valószínüleg nem ennyiből áll két ember között a komunikáció: ezt jól csináltad, ügyes vagy,,ejnye-bejnye, ezt nem kellet volna.
Válaszolj
Veronik

Szia Veronik!
Nem tudom figyeled -e még ezt az oldalt. Bocs, de ezt a témát mostanában nem néztem, csak most tévedtem ide, amikor a felújított társalgóban olvasgattam.
Inkább csak próbálkozom a felnõtt életben is az énközléssel, hol nagyobb, hol kisebb sikerrel. Igazából nem tudom mikor, vagy mitõl megy könnyebben...hangulat, a partner személye...stb.
De mûködik, ha nem görcsösen, csak lazán figyel rá az ember. Sok sikert hozzá.
Csilla

Szeretnék a fent említett könyvhöz/könyvekhez hozzájutni. Mi a pontos címűk?
Köszi lányok

Rita

Ja, Zsóka milyen szakos tanár vagy?

Rita!
Thomas Gordon: P.E.T. a szülöi hatékonyság fejlesztése
és T.E.T. a tanári hatékonyság fejlesztése
Mindkettöt érdemes elolvasni, sok-sok jó dolog van benne. De szerintem nem könnyü csinálni, nagyon oda kell figyelni, mit, kinek, hogyan mond az ember. Én (szintén pedagógusként) megpróbáltam, müködik! Söt, van egy kolléganöm, aki eszméletlen jól csinálja, lelkileg úgy kötödnek hozzá a gyerekek, ahogy csak kevés tanárhoz.
Sok sikert!
Emese

Köszi Emese!

Rita

Hahó, van itt valaki? Jár erre még valaki?...
A múltkor megpróbáltam bemenni a Gordon Iskola honlapjára. Odáig jutottam, hogy "tegeződjünk?" - "OK, tegeződünk." És most?! Mit csináljak, hogy kell innen továbblépni?!
Köszi!
Anna

Anna,
milyen címen érted el őket?

Ez a régi cím
http://www.angelfire.com/biz/gordoniskola/

és innen költözött a

http://www.extra.hu/gordoniskola/

címre.

Azt a kis malőrt, ami három hozzászólással feljebb van, azóta se sikerült helyrehozni a Gordon honlapon. De nem is ezért jöttem. Érdekelne, van-e köztetek valaki, aki ismeri és netán még alkalmazza is a Gordon féle nevelési/életvezetési elveket?
Engem az elmélete nagyon megfogott, de volna számtalan gyakorlati kérdésem is. Beszélgetnétek erről?

Addig is, amíg senki nem jelentkezik, kicsit elmélázok azon, hogy miért is J. Gordon a topik címe, amikor T. Gordon a könyv(ek) szerzője...

http://www.gordon.hu/index.html
Ezt találtam, ez működik.

Juj, de kár, hogy senki sem "gordonkázik"...
Ha valaki mégis erre téved, és szívesen beszélgetne erről, dobjon már meg egy méllel!
Köszi!
Kíváncsi

Szia kedves Kíváncsi!
Véletlenül megint erre jártam... és láttam, hogy itt "sétálgatsz föl-alá"
Megnéztem a linket, tényleg működik. Bár elég szűkszavúnak tűnik.
Olvastad a könyveket? Én igen, és néha nekibuzdulok, hogy a gyakorlatban is hasznosítsam, de nagyon oda kellene figyelni, és hamar "kiesek a szerepből"! Persze, ha már automatikusan menne... (Ezért kéne talán egy ilyen tanfolyamot elvégezni?...)
Gondolok az én-üzenetekre, meg a "kié a probléma?"-dolgokra.
A legutóbbi "gordonos élményem" az volt, hogy megpróbáltam azonosítani az elsődleges érzelmeimet. És rá kellett jönnöm, hogy sok minden mögött csak a dühöt találom, és nagyon nehéz rájönnöm, hogy mi is az igazi. Aztán a férjemmel kitaláltuk, hogy ami ilyen "megfoghatatlan", az biztos a frusztráció. Frusztrálva érzem magam, mert valami nem úgy van, ahogy én szeretném, ahogy elgondoltam... és ettől leszek dühös. Hmmm.
Jajj, bocs, ebbe most nagyon belementem! Inkább mondd meg, mik azok a gyakorlati kérdések, amik érdekelnek? Szívesen beszélgetnék veled erről! (Aztán hátha mások is előkerülnek...)
Anna

Szia Anna,
nagyon örülök, hogy ilyen hamar idetévedtél !
Velem az a helyzet, hogy a könyveket még a nagyfiam kisbabakorában olvastam, azaz már legalább tíz éve, ha nem több. Akkor még nem sok használhatót találtam benne, már úgy értem, hogy a csecsemő-kisded korra vonatkozóan nem sokat, csak azt láttam, hogy jó, megfogadnivaló elveket vall. El is határoztam, hogy ha eljön az ideje, akkor majd... Aztán kölcsönadtam a könyveket valakinek némi pénzzel együtt, és az illetőt miért, miért nem, nem láttam többet. Úgyhogy csak mostanában vettem meg a PET-et még egyszer, és most újraolvasom.
Nekem az a fő gondom ezzel, hogy a gyerekeim nem úgy működnek. Pl. az értő figyelem. Ha én csak hallgatok okosan, akkor nem beszélnek tovább. (Kivéve, ha számítógép vagy tévé előtt ülök, ami látványosan lefoglal, na akkor előszeretettel dumálnak a fülembe ) A visszakérdezős fajtája se igazán úgy alakul nálunk, ahogy a "nagy könyvben meg van írva". Lehet, hogy én nem csinálom jól, vagy lehet, hogy nagyon máshoz vannak szokva, vagy csak még nem gyakoroltuk eleget?
Ti alkalmazzátok otthon ezt a módszert? Írod, hogy a férjeddel is beszéltek róla, akkor gondolom, igen. Az én férjem nemigen érdeklődik a gyereknevelés iránt, bizonyára úgy gondolja, neki nincs erre szüksége , így magad uram, ha szolgád nincs alapon terelgetem a srácokat.
Három fiunk hasonló korú, láttad?

Kedves Kíváncsi!
Érdeklődve olvastam írásodat. Engem is nagyon megfogott, amikor olvastam. De bevallom ez már régen volt. Ma abból élek ami, leszűrődött. Én a T.E.T.-tel kezdtem, majd átlapoztam a P.E.T.-tet is. Bevallom, nem tudok idézni belőle, de az "énközlés" pl. szakmai és anyai életem alapjai. Helyes vagy, ahogy a "nagykönyvben meg van írva" helyzetet hiányolod. Szerintem olyan nincs. Az van ahogy leírod, nem úgy, nem akkor reagálnak a kölykök. DE ez így van rendjén, a gyerkőceid teljesen jól csinálják. És te is. Elovastad, alkalmazod a saját helyzetedben. Csak terelgesd tovább a srácokat!!

Szia Kíváncsi!
Az értő figyelemről meg a visszakérdezgetésről jutott eszembe az eset, amikor a főiskolán néhány csoporttársunk előadta, hogy is "működik ez a gyakorlatban"... hát mit mondjak, nagyon idegesítő volt! Amikor TÉNYLEG kérdezel valamit, és csak megismétlik: "Most arra vagy kíváncsi, hogy...?"
Azt hiszem, helyzetfelismerés meg empátia kell hozzá, hogy az ember akkor vegye elő ezt az "értő figyelmet", amikor tényleg arra van szükség.
És hát a könyv se azt írja, hogy csak hallgatni kell (pláne, ha nincsenek hozzászokva a gyerekek, azt hihetik, hogy nem is figyelsz), hanem különböző módokon adod tudtukra a figyelmedet, a bólogatástól a hümmögetésen át a visszakérdezgetésig. És azt hiszem, csak gyakorolni kell, és beleszokik az egész család.
Azért ne gondold, hogy mi otthon ezek szerint élünk , csak próbálkozunk. És közben beleesünk az összes nevelési csapdába, amit a könyv is említ, kiabálunk, ironizálunk, dicsérünk és büntetünk... aztán megpróbáljuk "jóvátenni" a hibákat... Néha azt gondolom, ez rosszabb, mint ha következetesen végigvinnénk egy "elvet" - máskor meg azt gondolom, így legalább van esélyünk, hogy egyszer majd kialakul a JÓ MÓDSZER (csak ne legyen késő...).

off:
Igen, láttam, hogy egyidősek a fiaink! (Vagyis neked a kisebbek...) Úgy emlékszem, már találkoztunk a "hogyan neveljünk fiúkat" topicban... tényleg, azzal mi van? Él még?
Megnézem.

Anna

Hmmm. Most látom csak, hogy abba a topikba én nem is írtam, csak olvastam! Akkor persze csak én olvastalak téged !

Megint nagyon off:
Kíváncsi, megnéztem a fiaidat! De helyesek!!! (A "hárman" c. képen a 3 kicsi van? A sapkáktól nem nagyon látszik )
Anna

Anna,
hú, de régen volt az a topik! Már alig emlékeztem rá, én akkor még "harmatos" voltam a babaneten...
off:
a kicsik vannak rajta valóban, de már igen régiképek, ha jó leszek , teszek fel új képeket az albumba. Ugyanis még össze kell pakolnom a tavaszi szünetre, és nem tudom, mennyire leszek ebben jó .
on:
Igen, valahogy így vagyok én is vele, mint te, mert bár a könyvet most olvasom újra, azért a gondolatok lenyomata megmaradt bennem régről, és időnként próbáltam alkalmazni is.
De például a másik dolog, az én-üzenetek: a férjemre gyakorlatilag hatástalanok. Lehet, hogy az adott szituban megért valamit, de a következő ugyanolyan helyzetben már mintha nem is mondtam volna korábban semmit. Na de ha ordítozok egy csöppet, valahogy jobban megragad benne...meg a fiúkban is... Pedig én alapvetően nagyon nem szeretek ordítozni, de rávisz a kényszer, meg az otthonról hozott példa.

Bzita,
ez az, én is abból éltem ezidáig, ami leszűrődött! De azért érdekes így újraolvasni is tíz évvel érettebb fejjel...

Nekem van egy barátnőm, aki pedagógus végzettségű és ők tanulták ill. vizsgáztak gordon módszerből.
Időnként ő szokott úgy beszélgetni velem, hogy visszakérdezi amit mondok.
Engem ez roppantúl idegesít, mert azt gondolom, hogy vagy én vagyok "hülye", ill. mondom "hülyén" amit akarok és ő nem érti azért kérdez vissza, vagy ő az, ill. nem figyel rám és azért kérdez vissza, hogy ne veszítse el a fonalat.
Remélem azért ti értitek mit akarok magyarázgatni.

bigacsiga Kata

ui. Ja és az ilyen beszélgetésnek az a vége, hogy egyszerűen véget vetek neki, mert pl. engem fáraszt az, hogy vissza kérdezgrt. ill. megzavar a gondolatmenetemben.

Ühüm, befejezed ilyenkor a beszélgetést, mert belefáradsz a visszakérdezésbe. ;-)

Szerintem nem mindegy, ki milyen céllal beszél hozzád. Ha elmesél egy történetet, az is más, mint ha problémája van és azt szeretné megoldani. A történetmesélés közben az érdeklődésünket kell kimutatni, és nem kell feltétlenül pontosítani a hallottakat minden mondat után. Elég az is, ha nem vágunk bele a másik szavába "erről jut eszembe...", "jajj én meg képzeld, hogy jártam...", "igen, igen, én is amikor..." típusú megszólalásokkal.
Viszont ha problémafeltárásról van szó, akkor érdemes vissza-visszakérdezni, hogy megtudjuk, tényleg az-e a baj, amiről elkezd mesélni, vagy van mögötte valami más is. Persze ne "rutinból" kérdezzünk vissza, hanem őszinte érdeklődéssel. És még egy fontos dolog: (legalábbis számomra), hogy ilyenkor ne akarjuk rögtön megoldani a problémát, ne osztogassunk tanácsokat vagy vigasztalgassuk az illetőt! (Sajnos én nagyon sűrűn ebbe a hibába esek: mindenki baját át akarom vállalni.)

Anna

Kata,
igen, ezt én is érzem olvasás közben, hogy olyan sánta az egész. Semmiképp sem az üres visszakérdezés a célravezető. Ezt egy későbbi részben taglalja is, hogy nem helyes papagájmód ismételgetni, amit a partner mond, de mókás, mert az előtte lévő példák sora meg pont ezt illusztrálja
Én a saját életemben inkább értelmes, tisztázó kérdéseket igyekszem feltenni. (Lehet, hogy ezért nem működik a módszer? )

Kíváncsi,
az ordítozással én is pontosan így vagyok!
A.

Kíváncsi!
Az "értelmes, tisztázó kérdések" lehet, hogy egy adott helyzetben tényleg feszélyezik azt, aki kiönteni készül a szívét. Lehet, hogy túl gyorsan vágsz bele abba, amit ő még kerülgetne... vagy lehet, hogy valami érzékeny dolgot találsz el, és akkor visszahúzódik, mint a csiga szarva, ha megérinted.
Veled még nem fordult elő, hogy az egyik gyereked egy ilyen helyzetben azt mondta: "erről inkább nem akarok beszélni"? Óvatosabban talán megnyílt volna...
Anna

Anna,
volt, de nem ilyen szituban. Épp a napokban történt, hogy elmondtam Daninak, születik egy újabb testvére. Pár nappal később valahogy szóba került, már nem tudom, hogyan, és akkor próbáltam volna beszélni róla vele, de nem ilyen visszakérdezős téma volt, mert eltel a téma felvetődése után néhány csöndes perc, és valójában én hoztam fel újra a dolgot azzal, hogy fél-e az újabb testvértől. Igen, de nem akarok erről beszélni, volt a válasz. Meg is fogadtam,hogy legközelebb csak akkor beszélünk erről, ha kifejezetten ő kérdez.
Ez egyébként biztos zavaró lehet, már hogyha túl gyorsan vág bele valaki a másik mondókájába. De elég nehéz meghúzni a határt, hogy mikor kell már inkább egy rásegítő kérdés, vagy mikor tart még csak ott a másik, hogy a következő mondatot fogalmazza. Most az jututt az eszembe, hogy ennek eldöntéséhez nagyon kell már ismerni a másikat. Hogy milyen gyorsan fogalmaz, gondolkodik, mennyire éles észjárású, stb. Nem lehet, hogy többek között ilyen dolgok miatt is tetszik az egyik pszichológus, és utasítunk el egy másikat, hogy hiszen nem ismerjük egymást, nem tudhatja, nekem mi lenne a jó tempó, és csak véletlenül találja el? Nem mintha járnék, kinek van arra pénze, csak olvasmányélményekből tudom, hogy vannak, akiket szeret az adott páciens, másokat meg elutasít.

Sziasztok!
Elég régen olvastam (olvasgattam pontosabban) a Gordon könyveket, de pont mostanában vettem elő, hoyg bele kéne mélyedjek. A szándék már megvan,csak még be kell fejezzek mást.
Én jártam mindenféle tréningekre, ahokl viszont alkalmaztunk hasonló technikákat is. pl. az én üzenetet megpróbálom alkalmazni a családommal is, a fiaim (érdekes a topiklakók között túltengüng mi fiús mamák, vajon miért?), bár még kicsik, de mintha vevők lennének az érzelmeimet közvetítő üzenetekre. A férjem viszont nem, bárhogy is erőlködöm. Annyira nem, hogy amikor mondok egy ilyen én üzenetet, ami teljesen ellentétben áll azzal, ahogy ő gondolja, akkor egyszerűen közli, hogy nem. Nekem kell figyelmeztetnem, hoyg az én érzéseimet én ismerem, nem ő.
Viszont biztos, hoyg nagyon művi tud lenni egy beszélgetés, ahol technikaként folyamatosan alkalmazzuk ezt a visszakérdezést. A tanítványaimmal is próbálkoztam, és ált. a beszélgetés hevében elfelejtettem az egészet, akkor jutott eszembe, amikor valóban nem értettem valamit az elmondottakból, vagy éreztem, hyg valami van...ilyenkor néha (!) sikerült ezzel afajta visszakérdezéssel előre lendítenem a folyamatot.

Hurrá, beindult a topik újra!
Most még nem tudtam visszaolvasni az új termést, de bepótolom és jövök!
Én pont most járok szülői tréningre, már csak 1 alkalom van hátra - sajnos.
Sziasztok!
Márti

NA, a végére értem!
Kb. ugyanazokkal a kételyekkel küzdök én is, mint ti. Igen nehéz az értő figyelem helyét megtalálni.
Szerintem az értő figyelem jellegzetes mondatainak a beszélgetés legelején van létjogosultsága, aztán ha már "bemelegedett" a társ, akkor már inkább megakaszthatja a mondókája lendületét.
Épp most tanultunk az eszközváltásról. Tehát arról, hogy értő figyelemről átváltasz én-üzenetbe, konfrontáló én-üzenetbe, vagy akár nem gordonosra is (pl. ha nyíltan tanácsot kérnek tőled).

Hogy én mennyire tudom itthon használni? Hááát, a lányom 3 éves, tehát még igencsak azon a szinten vagyunk, hogy én gyakorlásképpen "gordonkázok", és vagy bejön, vagy nem. De inkább bejön, mint a hagyományos módszer. Legalábbis nem lesz belőle veszekedés, morci, hiszti, hanem legfeljebb nem érem el, amit akartam. A hagyományossal sem érem el és még fel is húzom magam, meg a gyereket.

Múltkor rákérdeztünk arra a tanfolyamon, hogy miért van az, hogy a mi 2-3 éves gyerekeinkre majdhogynem "hatástalan" a módszer.
Válasz:
Az ilyen kis gyerekek annyira akarnak még valamit, hogy ahhoz az érzelemhez képest a te igényed és érzelmeid sehol sincsenek. Ismeritek a Maslow-piramist? Ha az alsóbb szinten lévő igény nem teljesül, nem várhatjuk el egy felsőbb szit teljesülését.
Márti

Anna,
igen elfáradok


tök jókat írtok ne hagyjátok abba!!!

bigacsiga Kata

Sziasztok,
az jutott eszembe, hogy ez a visszakérdezősdi azért nincs sokunk ínyére, és azért nem népszerű gondolat, mert valójában teljesen háttérbe szorítja a kérdező/hallgató személyiségét, közlésvágyát. Mindannyiunkban benne van a késztetés, hogy ha a másik sztorizik, vagy csak magáról mond valamit, az érzéseiről, stb., akkor vagy elmondjuk, hogy tök jó, én is így érzek, velem is ez történt, vagy nahát, mik vannak, sose gondoltam volna, vagy pedig vitázni kezdjünk, hogy de miért látod így, nézd a másik oldalát, és így tovább. Értő figyelem esetén azonban el kell nyomjuk magunkban a feltüremkedő kérdéseket, jópofa megjegyzéseket, polemizálást.
A másik, ami eszembe jutott, a férjemmel való megismerkedésünk időszaka. Sokáig úgy beszélgettünk, hogy ő kérdezett, én feleltem, ő irányította a beszélgetést a kérdéseivel. (Az igazán rázós helyzetekben ma is így van, pillanatok alatt átveszi az irányítást, így sose beszélünk meg fontos - számomra fontos - dolgokat.) A kérdései valójában nem a példákban felhozott papírízű kérdések voltak, de azt hiszem, olyan értő figyelmesek lehettek. Nem mintha ő tanult volna ilyesmit, de a neveltetésük miatt a saját személyiség és a saját gondolatok elrejtésében mesterfokon járnak ő és a testvérei.
Szóval arra akarok kilyukadni, hogy egy idő után rajtacsíptem, hogy mindig engem beszéltet, és hosszú hetek óta csak ő tud meg rólam dolgokat, én őróla vajmi keveset. És iszonyúan zavarni kezdett ez a helyzet, úgy éreztem magam, mint akit meztelenre vetkőztettek, míg a másik még a felöltőjét se vette le. Ilyet éreztetek már?

Hű, ez nehéz helyzet, sikerült átfordítanod?
Voltam már hasonlóban baráti kapcsolatban, és nekem nem sikerült átfordítani, mert én meg azt nem érzem pontosan, hoyg meddig kérdezhetek, mi az ami már vájkálás. ezért legtöbbször nem is merek kérdezni.

sziasztok!

én is olvastam a gordon könyveket, sőt, bizonyos elemeit alkelmazom és tanítom is a tréningjeim alkalmával - de a mindennapos használata azért nálam sem mindig sikerül. vagyis néha figyelmeztetnem kell magam arra, hogy létezik és még tetszik is , úgyhogy jó lenne használni Amúgy ha már "magamra erőltetem" , többnyire működik is

Márti! a Maslow-piramisról írottak sztem nem ennyire egyértelműek, vagyis nem kell, hogy egy alsó szint teljesüljön ahhoz, hogy egy, a hiererchiában felette álló igény/szükséglet megjelenjen! Ha jól emlékszem, Maslow maga is módosított saját elméletén később, de a kritikusai/továbbgondolói mindenképp!

ZSuzsa! A kérdezősködéssel én is nagyon így vagyok! Pedig én szeretem, ha érdeklődnek irántam Biztoan mások is Csak azt nem hiszem el, hogy mások szívesen veszik épp tőlem

Márti

Márti,
milyen tréninget csinálsz?

kíváncsi!

többfélét, olyasmiket, hogy kommunikáció, konfliktuskezelési technikák, csoportépítés, szervezetfejlesztés, némi önismeret, némi társadalomismeret - és ezek különféle arányú vegyítékei célcsoporttól és igényektől függően - és néha kibővítve még ezzel-azzal, főleg szakmai (szociológia, pedagógia) ismeretekkel. de mostanában nem csinálom, legfeljebb ötletelek rajta itthon meg olvasok hozzá, mert ez nagyon nem kisgyerekes műfaj kár, mert nagyon szeretem csinálni és hiányzik is... remélem, majd még kerülrá sor

off nem sürgetésképp, csak kérdésképp: reménykedjek vagy ne nagyon?

márti

Márti,
én is várok még a válaszra...

Köszi tényleg nem nyúzni akartalak vele, nehogy úgy érezd!

Szerintem azt értő figyelmet ott lehet elszúrni, hogy nem jókor használjuk. Mert ha másik sztorizgatni akar, akkor ott semmi helye. Én legalábbis az első értő figyelmes megnyilvánulás után kedvemet veszíteném. Több reakcióra vágyom legalábbis, mint egy egyszerű "megértettem" visszajelzés.
Szerintem ott van létjogosultsága, ahol a beszéltetni vágyott személynek problémája van, de nem nyílt segítségkéréssel fordul hozzád.

Nem tudom, ti hogyan csináljátok az értő figyelemt, de nekünk a lelkünkre kötötték, hogy ne kérdések formájában reagáljuk, mindig kijelentő mondat legyen a megynyilvánulásunk.
Tehát az a kifejezés, hogy visszakérdezgetés, nem nagyon áll.

Márti!
(Jó, hogy itt vagy! Régen "találkoztunk"! Akkor most itt az aláírásban is megkülönbözetetem magam, hogy egyértelműek legyünk.)
A Maslow-piramissal igazad lehet, elgondolkodtam a dolgon. De azért az is igaz lehet, hogy egy éhes, álmos, épp ezért nyűgös gyereknél nem lehet egykönnyen elérni, hogy a kedvemben járjon. Legalábbis az enyémnél nem.

És aki sikertelenségtől szenved, nem biztos, hogy nagy karrierista lesz belőle.

Viszont a "biztonság" és "társ" összefüggését nem tarton ennyire egyértelműnek.

T-Márti

T-Márti! Persze, az én éhes, fáradt, álmos gyerekeim sem lesik minden kívánságomat, sőt... Én sem erre gondoltam! Csak sok helyütt szinte szentírásként tanítják Maslow hierarchikus rendszerét, holott attól, hogy nagyon sokszor igaz, másik nagyon sokszor meg nem. Én olyasmi példákat szoktam hozni - a teljesség igénye nélkül - hogy pld. a koncentrációs táborokban, ahol a legalapvetőbb biológiai szükségletek sem teljesültek, nagyon is megvolt a társas kapcsolatokra való nyitottság és igény - hiszen ezek még étel/ital helyett is egyszerűen az életet jelentették, a belső tartást. A lágerirodalom/börtönirodalom olyan szívszorítóan csodálatos műveket tartalmaz, amelyek elvileg nem létezhetnének, ha szükségszerű alapfeltétele lenne az önkifejezésnek, a kreativitásnak, az esztétikai élményre való törekvésnek a fiziológiás szükségletek vagy a biztonság megléte. Stb, stb - hogy csak a legszemléletesebbekből válogassak...

Na, Ármin felébredt, éhes és nincs türelemmel

Márti

Igen, Márti,
valami ilyesmi miatt sántított nekem a piramisnak ez a része. Ugyanis számomra a társ, még ha nem is a piramis legalján lévő dolog, de olyan valami (vagyis valaki), aki bármikor elfér az életemben. Ha veszélyben vagyok pláne!
Ha jó társaságban vagyok, később leszek még éhes is.
Azt hiszem, ezt a társat valahogy másképp kéne megfogalmazni. Valami oyasmit takarhat, hogy tekintettel lenni egy társa, vagy társaságra.

T-Márti

Sziasztok!

Kíváncsi,
az a "téged beszéltetlek, de én nem mesélek magamról"-viselkedés nagyon ismerős, az én férjem is hasonló! Ő legalábbis úgy van vele, hogy az emberek szeretnek magukról beszélni, és igazából a jó beszélgetésnek azt tekintik, ha meghallgatják őket. Tehát ő addig nem mesél, amíg észre nem veszi az igazi érdeklődést...
off: Jól értem? Jön a hatodik csemete? Minden jót hozzá!!! (Mikorra várható?)

Zsuzsa,
az érdekelne, hogy az iskolában hogyan alkalmazod a Gordon-módszert, melyik részét, milyen helyzetekben? És tényleg jól működik? Mennyi időseknél?

T-Márti,
jó, hogy említetted ezt a "viszakérdezés - kijelentés" dolgot! Talán ezzel is meg lehet különböztetni a kétfajta társalgást: a sztorizgatáshoz talán inkább a visszakérdezés illik + az érzelemnyilvánítások (pl. tényleg? nahát!), a problémákhoz pedig az "értő figyelem" - a nagykönyv szerint...
Fura, de nekem olyan sutának tűnik kijelentő módban! Ti tanultátok azt is, hogy pontosan MIÉRT kell úgy? Pl. "Nem akarok a Petivel játszani!" erre nekem természetesebbnek hat VISSZAKÉRDEZNI, hogy: "Haragszol rá?" mint tényként közölni: "Haragszol rá." Tudsz erről valamit?
Lehet, hogy sokan ezért érezzük valahogy természetellenesnek az értő figyelemmel való beszélgetést?

Márti&Márti!
Érdekes ez a Maslow-beszélgetésetek is! Hol lehet ennek utánanézni? Hallani már hallottam róla, de hogy mi is a felépítése ennek a piramisnak...? (azt se tudom, milyen tudományág... szociológia? pszichológia?)

Anna