A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 márciusi babák


Sziszatok!


Nóry gratula a kicsikhez!

Megvan a második anyukánk! Gratulálok nektek!!! :-)


A kis Livi tényleg meseszép! Jó volt látni!

Rszg nagyon helyesa pocakfotó, és kicsit megkésve is, de isten éltessen szülinapod alkalmából!!

A fájásokról amit kérdeztél, én még nem tapsztaltam, nah de nekem kb. 19-e az időpontom lehet azért nem.

Igértem nektem a homeós listát, erre most nem találom, pénteken voltam a gyógyszertárban megrendelni a őket, és most nincs sehol a lista. De biztosan meglesz, a gyógyszerész lány lefénymásolta, holnap megyek értük, ha más nem elkérem tőle.

Ma elkezdtem a gátmasszázst, nem megy még könnyen, de igyekszem. Első két hétben napi 10 perc...nem kevés.

Azt hiszem a málnatea is indul hétfőtöl. Lassan készülődöm.

Masut és a többi szt. imrés. Nem tudok még sokat, pénteken megyek orvoshoz, a magánpraxisba és akkor kiderül. Azt tudom, hogy régen, ha magánba jártál is orvoshoz a ctg-t a kórházban csinálták ingyenesen, ebben eszközöltek most változásokat.

Szóval pénteken többet megtudok a dokitól, és akkor írok majd. Sztem majd ott lesz az első ctg, a többi kiderül.....

szép estét. mindnekinek!!
anna**
 
 


Anna!
Előre is köszi az infókat. :)
Rszg időpontja csak 4 nappal korábbi, mint a tiéd... :roll:

Masut
masut
 
 


Katka???

Szép napot!
Vica
wicca
 
 

 
 

sziasztok

csak gyors bekukk.. mi ma szobát festünk.. azért nem semmi vagyok így a 9. hónapban :lol: :lol:

Nory: nagyon gratulálok, erősödjetek meg hamar :D és kérünk majd képeket!

Masut:
cicám eleinte zokon vette hogy nem jöhet velem.. de aztán összebarátkozott a kiherélt lakótársával (az enyém egy kimiskárolt leányzó) :D és nagyon hamar megmutatta a fiatalúrnak ki a főnök :lol: úgy esznek hogy megkapják a kaját, az enyém megeszi ami neki kell aztán mehet a fiatalúr elpusztítani a maradékot :lol: :lol: úgy néz ki mint egy kisdisznó, a haverja meg vékonyka.. jó helyen van, családi házban.. rohangálhat szabadon. élvezi a drágám. nekem hiányzik, de kapom a képeket folyamatosan róla.

szépek a pocakok is lányok, majd én is teszek fel, ha ezzel a festéssel kész leszünk :lol:

KépKép
KépKép
adryn
 
 


Masut: hogy van a cicád?

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Na amit elfelejtettem!!! Köszi Mindenkinek a Bálint köszöntéseket :D!!!!!

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Értem, sorry erre nem figyeltem, még vonalzót sem rakok, pedig anno nyáron még készítetem egyet....no comment.....

De tudom, hogy rszg esetén most exra helyzet van....

+ valszeg az a magyarázat, hogy minden terhesség, és szülés más, és ahány kismama annyi story. ....

Ez semmit nem jelent, az is lehet hogy én holnap megszülök, az is hogy rszg március végén....

Csak legyen minden rendben a babókkal ez a lényeg....és persze velünk is.
anna**
 
 


Szt. Imrés csajok (Boti büntiben) nekem magándokim van, saját sznőm, de azt beszéltük a Bártfai-ba fogok nst-re járni (dokival és sznővel is). Ingyenes, időpontot kell kérni. Azért nem írtam még erről, mert holnap kapok beutalót ha kell, így akkor tudok többet. De 2 éve nekem a sznőm (akinek volt) ingyen a szülőszobán csinálta. A többit aki épp volt, mert nekem kb. 20 nst-m volt. :?
Katkát megint megszülesztjük? :lol: Bizti csak pihen. :roll:
Megyek kegyelmet kap a kis rosszaságom. Így is sok voltam mára, csak Zazzy-t jöttem javítani.
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


A Bártfai nekem is szimpatikus megoldás lenne. Igaz, úgy láttam, ott elég sokat kell várni, de azért alkalmanként fizetni sok lenne...

Wicca! Cicusom sokkal jobban van. Betelepedett az almába és most ott alszik. Mivel kijárós cica, így hosszú ideje nem használta, de most használja is (mert nem engedtük ki) meg abban is alszik... :shock: Ma már szépen evett, ivott, tisztálkodott is, szóval most már nem félek, hogy komolyabb baja lesz ezek után.

Masut
masut
 
 


Sziasztok!

Nory: Gratulálok a picikhez! :) Dorotit nagyon sajnálom :(
Mi történt? 1 hónappal később kellett volna születniük..... Nagyon picik még.... Gondolom koraszülött intenzíven vagytok. Az van a Jánosban.... És te hogy vagy? hogy bírtad a műtétet? Gyorsan talpra kell állnod és fejni-fejni, mert a piciknek nagyon kell a tejcid.... Minél többet legyél melletük, ha tudod, akkor érintsd meg őket és beszélj, énekelj nekik....

Masut: Nekem is van cicám és nagyon rosszul tűri az altatást ő is.... Örülök, hogy a nehezén túl vagytok.

Adryn: Szobát festesz???? :shock: Hát ez szerintem tuti szülésindító módszer.... :lol: :lol: :lol:

Kukli: Élvezd egy kicsit az egyedüllétet.... Most pár évig úgysem lesz ilyen.... :)

Aranyosak vagytok, hogy aggódtok értem, de én most csak vírusokkal küzdök (gondolom antibiotikum legyengítette a szervezetem, ezért kapok be most mindent), szülni még csak véletlenül sem akarok. Sehol egy rendes jóslófájás vagy ilyesmi. Még mindig hosszú zárt a méhszájam.... Ahhoz képest, hogy mit aggódtunk 7. és 8. hónapban, most tök stabil vagyok.... :roll:

Ma egész nap az apukák névnapi ajándékát csináltuk a gyerekekkel. Lányok apukájának a lányok egy szép díszüveget kifestettek üvegfestékkel, plusz egy üveg hamutartóba csinált Ágica díszítésnek egy sellőt. Petiapunak, meg képkereteket festettek a gyerek és majd még hívok elő bele képeket. Az emeletre menő 'lépcsőházat' szeretném majd vele díszíteni, ha Petiapu is egyet ért vele.... (Sajnos Dani anyukájának ilyenek nem jutnak az eszébe... mármint olyan, hogy a gyerekkel ajándékot csinálni névnapra vagy szülinapra. pedig szerintem fontos, hogy a gyerekek megtanulják az ajándékozés értékét.)
Zsófi Ágicának szülinapjára egy mesekönyvet készített. Ő találta ki a mesét. Nagymamával leírattata és készített hozzá 8 A4-es rajzot. Nagyi meg az egészet összefűzte. 2 sellőről, 2 hercegnőről és 2 tündérről szól.... :P Csak lestem. Még nincs 7 éves.... (Dicsekvést befejeztem :oops: )

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Anna! Én is úgy látom, hogy mindegyikünk terhessége más és más... és tényleg az a lényeg, hogy a babákkal minden rendben legyen. Igaz, én csak a sor végén kullogok a táblában, tehát - remélhetőleg - én leszek az utoljára szülők egyike, de pár hete a hónap elejiek tartottak ott, ahol én most, és bizony voltak már mindenféle tünetek és panaszok. Lekopogom, hogy nekem továbbra sincs semmi... ne kérdezzétek, hogy csinálom. :lol: és Mg-t és Ca-t is csak ritkásan szedek, olyankor, amikor félő, hogy esetleg begörcsölhet a lábam (pl. úszás előtt) vagy ha nagy ritkán tényleg begörcsöl (ébredéskor). Vagy ha eszembe jut. :)
Rszg, remélem babód még ügyesen ellesz bent egy darabig.
Katka! Majd azért jelentkezz be, hogy tudjuk, megvagy-e még.

Masut
masut
 
 


Katka! Erősödjél! Ajándékkészítés szerintem is fontos... Apukákat ugyanúgy hívják, vagy csak közel van a névnapjuk egymáshoz? Zsófi nagyon ügyes. :)

Masut
masut
 
 


Kuklika szuper, akkor reméljük nem változott mégsem semmi a 2 évvel ezelőttihez képest.

Annyit tudok, hogy a kórház igazgatósága változásokat akart, és a 32. hétben, amikor voltam az utolsó ellenőrzésen, nem tudott a doki konkrétumot mondnai, és függetlenül tőle a szülésznő is azt mondta várjunk a 36. hétig.

Reméljük, minden a régiben marad.

:-)
anna**
 
 


Én is Szent Imrés vagyok. De nekem magánban megy minden. Sokba is kerül. Ez a terhességem szerintem több pénzbe kerül, mint az előző 2 összesen. De a dokimhoz ragaszkodom. Úgyhogy fizetek....

Masut: Az első terhességem nekem is majdnem végig ilyen volt... Most így 3.-ra szerintem már az egész szervezetem meg van roggyanva. Ráadásul nem tervezett terhessség és jó kis plusz súllyal kezdtem.... De örülök, hogy Neked minden simán megy.... :)

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Huuu, megint micsoda hír!!!!
Gratula Noryéknak!!!!! Jó egészséget és sok-sok tejcit!!!!
Én is kíváncsi vagyok, h mi történt, h ilyen hamar megszülettek a bébik.

Én reggel arra keltem, h csikar a hasam....rohantam is a klotyóra. Most vagy tegnap sokat ettem, vagy megint a vírus. De sztem utóbbi, mert a gyomrom azóta is fáj... Nemtom, hányszor kapom még el.... :cry:

Pocakos fotók csinik! Nekem is kéne csinálni. Na majd holnap, akkor leszek kerek 37 hetes. :)

Én is imádok a cicákat!!!! Van is kettő, de nem itt, hanem a szülői házban. Ma ott voltunk, ki is cicáztam magam. :lol: [/b]

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


Katka azért mert a Bártfai-ba megyek ingyen, attól a dokim még magán, úgyanúgy bejön, mint a tied, sőt a sznő is. Csak nem kötelez a magán nst-re.
Anna, Masut nem hallottam hosszú sorokról, majd kiderül. De sznő biztos nem csinál nektek nst-ta szülőszobán. Az tuti változott. Nincs rá idejük, se helyük. Tehát vagy Bártfai, vagy magán. De holnap este lehet vmi mást is hallok.
Katka látszik mennyire figylemesek a lányok, és kiegyensúlyozottak. Nagyon jó anyuka vagy! Nekem is megfordult a fejemben, hogy apukák neve ugyanaz?
:roll:

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Nory, szomorú ez , de öröm is, ugyanakkor tényleg nem szabad szomorkodni, a két egészséges babóra kell koncentrálni, és növeszteni a picúrokat, ehhez jó egészséget neked és a két tesónak!!
És máris van két gyermeked! Sok Boldogságot nektek!



Kép
Katka, ügyesek a csajok.

Adryn festettek? :D

Bea, Maja

Kép
bea1978
 
 


Tehuti: Jobbulást Neked!

Kukli: Kötelezni engem sem köteleztek. De azzal, hogy választottam szülésznőt ezzel azt is választottam, hogy ugyan ott magánban lesz a NST. Mivel 5 éve simán megszültem nála gátvédelemmel, ezért elfogadtam ezeket a feltételeket.....
Ráadásul a doki mindig megnézi az NST-t, szóval elég nagy macera lenne, ezért még külön átmenni....

Holnap lesz UH-m is.... Kiváncsi vagyok milyen is Peti.....

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


appa összerakta a szekrényt is :D!
Kép
Kép

és 1 pocakfotó /37w3d:
Kép

Még hiányzik egy két dolog, de majd azt is beszerezzük, a nagyja már megvan!!! a 2. képen egy kicsit látszik a parketta is :). imádjuk, nagyon szép lett!! :)

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


igen.. festünk.. és egyelőre szülésnek nyoma sincs :lol: :lol: már majdnem kész az alap... holnap rádobjuk azt ami majd jól fel is dobja.. :D cép lesz :D a fehér az olyan uncsi volt..
majd teszek fel képet ha elkészült.. pocakról is :D

KépKép
KépKép
adryn
 
 


a szekrénybe azóta perzse be is pakoltam :D! dekoráció, pelenkázólap, kislámpa, kispolc (bár ez nem biztos, h lesz!) ami még hiányzik és persze a lényeg: A MI GYÖNYÖRŰŰŰ KICSI FIÚNK :D! húúúú csajok, én már nagyon nagyon várom!!! annyira kíváncsi vagyok mindenre, KisBére, a szülésre, mi hogyan fog kezdődni és hogyan zajlik ?!?! a testem minden rezdülésére figyelek :D!! nem siettetem, de azért már Ő is kíváncsi lehetne ránk :wink: :lol: :lol: :lol: !!!
Nory: nagyon sokat gondolok rátok, remélem mihamarabb jelentkezel!!!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára wicca 2009.02.15 20:23-kor.

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Wicca: szép szoba, szép bútorok, szép parketta, szép nagy poci :D

KépKép
KépKép
adryn
 
 


Adryn:: Köszi, köszi, köszi, ugye én mondtam!!!?? :lol:

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Adryn:: nanááá, hogy kérünk majd Tőled is képet!!!

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Vica: el is felejtettem! Tök jó az emeletes ágyatok! És mikor fog teljes gőzzel "üzemelni"??

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Katka így értem. Bocsi, azt hittem feltételnek szabták. :oops: Holnap képet is kapsz majd Petiről? Én is holnap látom Katát, de csak a dokinál.
Wicca ez gyönyörűűű! Tök jó a pocakfotó. Olyan mintha mindjárt leraknád aludni a pocakodat, az új ágyba. :lol: Szépen gömbölyödtél te is.
Adryn milyen szín lesz a falon? Kék? Mikorra készültök el?

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


wicca, szuper a szoba!!! Látom, ti is betankoltatok pelusból! :)

adryn, ti sem unatkoztok..... :lol:

Én előbb fejtettem ki a páromnak, h még nagyon nem akarok szülni....Persze nagyon kíváncsi vagyok, én is minden jelre figyelek, de még nem érzem magam felkészültnek. Lehet, 3 hét múlva sem fogom????? :shock:

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


Nory nagyon nagy gratula a picurokhoz!!

Azt hittem rossz topikot nyitottam meg amikor azt láttam hogy megszült Nory :lol: kicsit meglepődtem, kiváncsi vagyok én is a részletekre hogy tulajdonképpen mi történt :roll:

Szépek a pocakok!!
Majd holnap én is csinálok egyet :wink:

Wicca szép a kiságy és az egész szoba :) Hogy mikor fog teljes gőzzel üzemelni a mi emeletes ágyunk? Háát nem tudom :D , talán fél év vagy egy év, mikor már úgy látjuk hogy biztonsággal le tud jönni éjszaka is pisilni Panna.

Adryn várjuk a képet a szobáról :wink:

Íme Bulcsú mikor hazaértünk este anyuéktól :lol: , kicsit felborult a napirendje a korán kelés miatt, a délutáni alvást elintézte már délelőtt, így estére kipurcant :D
Kép

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Kukli: Biztosan félreérthetően fogalmaztam ... Elnézést!

Wicca: Nagyon kedves a babalak. És szép nagy a pocakod! :)

Tehuti: Nekem az első gyerek már régen kint volt, amikor én még nem éreztem magam késznek rá. Időnként most sem érzem késznek magam.... Hidd el Szonja tudta mit csinál, amikor Téged választott anyukájának... Bele fogsz jönni! Egy kis egészséges aggódás meg soha nem árt! ;)

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


na.. csináltunk pocakképet most. elölről jobban látszik.. nekem nagyon vékony derekam volt babó előtt.. ezek szerint ő inkább oda terjeszkedik:D

Kép pocak 37. hét

Kép 37. hét

KépKép
KépKép
adryn
 
 


Sziasztok!

Erőt vettem magamon, hogy annyit megírjak, hogy köszönjük szépen a gratulációkat, 2 prüntyőm jól van a helyzethez képest, PIC-en vannak. Én is jól vagyok, bár nagyon fáradt vagyok, és jobban megviselt ez az egész, mint ahogy gondoltam.

Szívből kívánom, hogy senkinek ne kelljen átmenni olyan dolgokon, mint ami az elmúlt 24 órában velem történt.

Képet nem raknék föl a Manókról mert a csövek amik kiállnak belőlük nagyobbak mint Ők, és nem szeretnélek megijeszteni benneteket.Majd talán, ha már mindenki megszült, fölrakok képeket.

Annyit szeretnék kérni Kukli, hogy a tábliból vedd ki Dorotit,ha nem baj.
Vendég
 


Nory: Kitartás! Az első 24 óra a legrosszabb. Utána napról napra erősebb leszel. Örülök, hogy a picik jól vannak!

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Ma este házi farsangot tartottunk.... Íme egy kép a résztvevőkről:

Kép

Résztvevők (balról jobbra):
- Ormi elefánt (Micimackóból)
- Csipkerózsika
- Anne Lise (Barbie mese)

:P :P :P

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Sziasztok!

Húha, micsoda hír! Nory, nagyon nagyon gratulálok nektek! Remélem, hogy a korai érkezéshez képest minden rendben van veletek! Erősödjetek! Dorotit nagyon sajnálom...

Micsoda kavarások vannak az NST-vel a Szent Imrében... Mindenkinek máshogy van? Ennek mi az oka? Nálunk (dél-pesti) az a gyakorlat, hogy a kórházban készítik az NST-t (itt CTG névre hallgat) a 36. héttől hetente, aztán amikor kell, naponta. És nem a szülésznő csinálja, hanem van erre egy-két szakképzett nővér. Nem kell érte fizetni. Illetve Marq-nak a járóbetegrendelőbe kell mennie - ha jól rémlik.

Wicca, nagyon szép lett a bababirodalom. Szépek a bútorok, a parketta, a pocid :)

Rszg, Bea, tényleg nagyon csinik vagytok!

Masut, Samuval nekem is teljesen problémamentes volt a terhességem. Nem görcsölt, nem jósolt, nem émelygett, szinte semmi klasszikus tünet nem jelentkezett. Kivéve a vizesedés a végén. Március 7-én született a kiscsávó, és a februárt akkor teljesen végigdolgoztam, emlékszem, hogy az utolsó feladatokat 28-án adtam át. Most ezt nem vállaltam, öregszem :) Most sem élem meg igazán rosszul fizikailag, és szerencsére nincsenek nagyon "tüneteim", de sokkal fáradékonyabb és szerintem nyűgösebb vagyok, mint 3 éve voltam. Ja, és anno kifejezetten idegesített, hogy ennyit kell orvoshoz mászkálni, nem értettem, miért kezelnek betegként, ha minden OK :)
Kórházi csomagot én még nem raktam össze, majd valamikor a jövő héten.

Tehuti, jobbulást, remélem, hogy nem újra a vírus.

Katka, ügyesek vagytok az ajándékkészítéssel - és ezek nagyon jó ötletek. A díszüveg és a képkeretek is. Zsófi tényleg nagyon kreatív csajszi, legyél is rá büszke. :) És az, hogy ilyen kreatívak a gyerekek, azért leginkább neked köszönhető, és tényleg nem mindenki ilyen. És jobbulást!

Ma én is kreatívkodtam - illetve próbáltam Samuval :) Kirakóztunk, egyre jobban megy neki, bár még van hova fejlődnie. Meg kifestő-színező könyveket próbáltunk, ez egyelőre nem igazán izgatja - pontosabban a színfelismerés alakul, de színezni nem akar. Azt nekem kell, ő csak szurkol, illetve megrendeléseket ad le, hogy mi milyen színű legyen :) Néha belefirkál, de már ennek is örülök.
És ma elmentünk a Normafához szánkózni. Egész jó ott a hó tényleg (Kukli :) ) Nem gondoltam volna előzetesen, de szánkóztam együtt Samuval, igaz csak a basic dombocskán, a "komolyabb" részeken apjával csúsztak. Megvolt a kihagyhatatlan rétes is :)
No, most már megyek pihizni, bár ebéd után is nagyot szunyáltunk családilag.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Nory, jó hogy, jelentkeztél, kitartás, kitartás!! Azért majd várjuk szerintem a kismanóképeket, ha jobban leszel.

Wicca, szép pocak, jól lenn van :D tök jó a kiságy is,

Adryn, neked is mekkorát nőtt :o :D

Erpé, formában vagy, hogy még szánkózol. :wink:

Katka, buli buli hátán, te is még pörögsz :wink:

Bea, Maja

Kép
bea1978
 
 


Nory, jó hogy jelentkeztél. Sok erőt kívánok neked!

Katka, szépek a gyerekek a házifarsangon. Tök jó ötlet!
Ja, és mi is kiválaszottuk Samuval, hogy mi lesz farsangkor. Elmentünk egy közeli jelmezkölcsönzőbe - én most nem vagyok elég kreatív ahhoz, hogy magam készítsem el a jelmezét -, és úgy döntött, hogy Micimackó lesz... Hát, ez van.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Sziasztok!

Neharagudjatok, hogy zavarok , már egy ideje szoktalak olvasgatni titeket.
Igazából Nory-nak szeretnék gratulálni nagyon szorítottam nektek!
Sajnálom Dorotit ,kitartás!A másik két babo viszont nagyon szép súllyal született :) ez bíztató
Én is a Jánosban fogok szülni ezért is írtam. :)
Március 9-re vagyok kiírva császárra(faros a babam)
Megtennéd hogy leírod majd Nory a tapasztalataidat?
Ki volt az orvosod?-Lehet privibe is szivesen vennék minden tanácsot, észrevételt :D
Nekem Szentkirályi Zoltán és nagyon meg vagyok vele elégedve.

Ildi
Vendég
 


Nory
nagyon gratulálok a kismanókhoz! Dorotit sajnálom...
Sok erőt, és kitartást kívánok Neked!!!
nagyon kiváncsi vagyok, hogy mi történt veletek!!!

Katka
farsangosok tündériek!

Wicca
szoba nagyon szép!

Pocakok is csinik!

nekünk lement a második parti is! elfáradtam, most már szülhetek, csak ezért drukkoltam, hogy Fanni szülinapja meglegyen, utána már bármikor jöhet a bébi! :wink:
bár még semmivel nem vagyok készen... :oops: táskám sincs bepakolva... lehet, hogy egy kissé túl laza vagyok, de mondjuk eddig időm sem volt rá...
na majd most!

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Hát, 11 körül elálmososdtam és azt hittem, hogy elalszom, de sajnos megint nem....

Ez a farsang azért nagyon szerény volt. Tavaly 15 gyerekre rendeztem ilyet a csajoknak, de idén már nem vállaltam. Ebbe a kis farsangba is azért mentem bele, mert jövő héten pénteken van a Zsófinak a farsangja és akkor éppen síelnek az apjukkal és el van keseredve, hogy lemarad az iskolai farsangról..... Ez talán valami szerény kárpótlás volt neki.....

Erpé: Klasz lehetett a szánkózás. Én bezzeg ki sem dugtam az orrom 2 napja a házból. Azt hiszem ezt nem jól csinálom....
Szerintem így terhesen a jelmezkölcsönzés tökéletes megoldás.... És Micimackó sokkal jobb, mint a Pókember.... :roll:
És hát a gyerekek nagyon máshogy fejlődnek. 3 évesen nekem a Zsófi szinte egyáltalán nem színezett.... Ágica meg éjjel-nappal színezett és most is rengeteget rajzol. Nem is tudom honnan van nekem ilyen művész gyerekem. Szegénykém reál családba csöppent....

Adryn: Szerintem nagyon kicsi a pocakod. Biztos direkt ki is dugod, hogy nagyobbnak lássuk.... :lol: :lol: Számomra rejtély, hogy hol van benne Nico.... Ilyen alakkal szerintem még simán szülhetnél párat.... :roll:

És akkor jöjjön egy fotó, ami nem igazi pocak fotó, de azért látszik a pocak is.....

Kép

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Nory nagyon sajnálom amiken keresztül mehettél, tényleg napról napra jobb lesz. A kicsik gyorsan megerősödnek, és ha majd úgy látjuk várjuk a képeket. Táblázatot megváltoztattam, bocsi de nem tudtam hogy lenne jobb. :oops:
Adryn számomra is rejtély a kisfiad. Én csak remélem, hogy szülés után csak ekkora lesz a pocakom. :roll:
Végre egy Katka kép megint! Van itt is pocak! Remélem jobban vagy! A srácok tüneményesek! Ha nekünk is anno ilyen szép ruháink lettek voltak, tuti ebben alszom. Síelni mindkét lány megy? Mennyi időre? Kicsit szusszanhatsz majd, miközben a körmöd rágod.
Csibb majd a héten bepótolod amit lemaradásnak érzel. Jó volt a buli? Fanni végigtáncolta? Tudsz azért ma pihenni kicsit?
Erpé megkönnyebbültem, hogy most tanuljátok a színeket. Én már próbáltam, de akkor ráérek. Normafa tök jó lehetett! Igaz mi még csak sík terepen húzzuk. Neki ez is elég mókás. Gondolom jövőre nem éri be ennyivel. Tyű a rétes! Mit nem adnék egy jó kis meggyesért. Múlt héten almásat sütöttem.
Tehuti 3 hét múlva alig fogod várni, hogy megszülj! :lol:
Vica irtó édes Bulcsú! Hogy ki tud még dőlni! Imádom mikor ilyen nyugis pofival alszanak.

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Nory, hatalmas gratula a picurokhoz. Dorotit szívből sajnálom. Sok pihenést, erősödést kívánok.

Moncsi küldött újabb képet Liviről. Nagyon édes kis csöppség:
Kép

Katka, a lányok tényleg nagyon ügyesek. És mennyivel többet ér egy ilyen ajándék! Szerintem nagyon csinos vagy a fotón!

Adryn, kicsit sárgulok az irigységtől. Nagyon csinos pici-poci! Mi még csak most tervezzük a festést. Talán a hétvégén neki is kezdünk.

Vica, kitartást Pannához. Bár nincs gyerekem, csak három családtag kutya, de a lényeg a következetesség. És persze mi is emberből vagyunk, tehát természetes, hogy néha nálunk is kiakad a mutató. Bulcsú nagyon édes.

Erpé, jó kis vasárnapi program. A micimaci nekem a kedvencem.

Csibb, örülök, hogy jól sikerült a bulizás. Meg is nyugtattál, hogy van akinek még nincs összerakva a kórházi cucca. Én még csak ott tartok, hogy a hétvégén varrtam két hálóinget, plusz vettünk még egyet, de szerintem ez a három nem lesz elég. Ja meg van egy kézi mellszívóm. Viszont még bugyim sincs. Gondolkodtam az eldobhatón, és valószínűleg veszek is, de ugye ez egy hosszabb betétes időszak, akkor normált is be kéne szereznem, mert a tanga nem igazán kompatibilis a betéttel.

Wicca, nagyon szépen alakultok. Kellemes színe van a padlónak is. És mennyire lent van a pocid!

Anna, nagyon örülök, hogy minden rendben veletek. Ahhoz képest, ahogy kezdődött, még mindig dolgozol? Ideje lenne már pihenni.

Tehuti, jobbulást! A parázásoddal nem vagy egyedül. Engem az vígasztal, hogy még van hat hetem, és emlékszem ezelőtt hat héttel még riasztóbb volt a gondolat, mennyire felkészületlen vagyok.

Kép
Kép
tessza76
 
 


Jó reggelt kívánok mindnekinek!

Nory, egyrész gratulálok, másrészt sajnálom Dorotit és azt is, hogy ilyen korán jöttek a picurok. Gyors gyarapodást kívánok és remélem mielött bebázhatsz majd.
Nagyon kíváncsi lennék, hogy mi történt. (Irtál pizzázásról, aztán meg ez a hír...) Jobbulást. Szedjél mindenképpen Arnica Montanat! Homeos szer és a gyógyulásban nagyon sokat tud segíteni!

Gratula mindenki szép jelenlegi és jövőben babalakjához. Mind szuper! :)

Nem is tudom mit akartam írni még:(
Ma 6kor kivetett az ágy magából, a fiúk még szundikáltak kicsit, most meg itt maradtam egyedül, kíváncsi vagyok, mikor fogok kidőlni a koránkelés miatt.

Kép

Kép
gabka77
 
 


JA tudom, tegnap elvittük Levi a Camponába, mert egyszerüen nem bírunk már itthon vele.
Annyi mozgásigénye lenne, de ez az időjárás nem kedvez a kerti rohangálásnak :(
Apa is jól elfáradt, mert én már nem bírom a gyerek tempóját. :)
2x körbeszaladták mindkét emeletet, pancsoltak kicsit a szökőkútban, amihez alig lehetett hozzáférni, mert rengeteg kisgyerekkel volt körbevéve :)
Azért Levi odaférközött és jól össze is vizezte magát.
Ilyen mozgás után nem is volt Vele gond este, bár nem aludt el olyan édesen. ahogy Bulcsú. Sajnos ő már kinőtt abból a korból.

Lívia nagyon helyes, látom már nem csak inkuban van.
Van teje Moncsinak?

Édesek a gyerekek!
gabka77
 
 


Szép Reggelt!

Hogy Lívia milyen édes egy falat! :) Gyönyörű arányos baba!

Erpé: Én a Normafához baba-mama futni jártam, még annó a lányokkal.... És igen, a réteses volt a futás legjobb része.... :P

Tessza: Szerintem szimplán ösztönösen érzed, hogy van még időd és hogy még minden belefér.... Jól csinálod. Én nem szoktam tangát hordani (hatalmas a fenekem), de azt hiszem a szülés utáni első 2-3 hétben nem praktikus. Utána már csak barnázol, az nem olyan vészes....

Kukli: Hercegnő ruhákban nagyon szerencséesek vagyunk, mert rengeteget örököltünk.... Így 98-134-es méretig van egy olyan 6-7 darab.... Imádják is a csajok....

Csibb: Boldog születésnapot Fanninak! De ezek szerint túl élted.... :) Minél nagyobbak, annál több energiát kell beletenni, hogy jó legyen a buli....

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


És persze minden szülinaposnak nagyon boldog szülinapot, így utólag :)
gabka77
 
 


Ja és amikre nem válaszoltam. nem direkt. csak egyre dinnyébb vagyok....

Mindkét apuka Zoltán. Így 2 irányba gyártjuk az ajándékot. :)

Síelés miatt nem izgulok. Inkább örülök, hogy rászánta magát az exem, mert így idén is síelnek a lányok. Mindketten tudnak már síelni és ez céges síelés lesz (exszel közös a cégünk) és kollegák megígérték, hogy mindenben segítenek az exnek. 4 napra mennek. Nekem pont ideális lenne, hogy megszüljek és hazahozzam a Petit.

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Jó reggelt!

Vica, Bulcsú jól kidőlt!!!!!! :lol:

Adryn, azért nő az a pici-poci!!!!! :wink:

Katka, csinos vagy te is, pocakot is látni!

Lívia baba nagyon aranyos. Én meg nem mondanám, h koraszülött!

TEssza, akkor kezet foghatunk! Tudom, h erre soha nem lehet teljesen felkészülni..... :shock:

Én most jobban vagyok, gyomrom egy picit fáj. Agyamra mennek ezek a gebulák... :evil:

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


És norynak KITARTÁS!!!!!!!!!!!

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


Sziasztok!

Nory: GRATULÁLOK!!! :P És részvétem :cry:
Szegénykém, a hazamenés izgalmaitól megszültél? Gondolom jó kis tortúra lehetett ez az egész, borzasztóan sajnálom.... de talán így kevesebbet időt kell kórházban töltenetek és talán a kicsik is jobban tudnak kint fejlődni, ennek így kellett lennie :( ki tudja miért...

Wicca: pont ilyen csoda kombi ágyra vágyom...álmaiban :oops: szupi

Lívia csudaédes :P olyan kivi vok az én kis pufókomra is :wink:

Pocik nagyon szépek, már, akinek van, Adryn :wink:

Katka: nagyon csini vagy, örülök, h raktál fel képet magadról :)

Kati&Lizi

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
papillon
Budapest XV. kerület
 
 


Mi ez a csend? Szültök? :?

Hol van Pulcsi?
Hol van Nemlajos?
Hol van Rszg?

És a többeik???


Képzeljétek most hívott a szülésznőm, hogy influenzás és más csinálja ma a CTGt. Ezért nem szülök. Várom, hogy meggyógyuljon.... :roll:

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: