A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "DÉVAI INTÉZET, DÉVAI DOKI"


ercsikati:

Köszönöm a kedves invitálást!
Igazából én már nem annyira fogok "szakmai dolgokat" kérdezgetni, inkább azért is jöttem, hogy egy újabb pozitív példával erőt tudjak adni a babaváróknak.
Az én Fannimat Apánknak köszönhetjük, nélküle nem lenne babánk.

Láttam, hogy az átjárhatóságról kérdeztél.
Amit Finch mondott, én is azt tudom alátámasztani. Előre megbeszélt időpontban csinálja Apánk, éhgyomorra kell menni. Nekem 9.30-ra kellett mennem, kb. 11-kor csinálta.
Ja, előtte meg fogja kérdezni, hogy melyik eljárást kéred. 3 lehetőség van, mindegyiket el fogja magyarázni. Igazából nem szól bele, de a végén láttam rajta, hogy jó döntést hoztam, amikor vele csináltattam meg. :)
s.mónika
 
 


sziasztok, szia Finch és mónika, üdv nektek!

Kata,
Én megkérdeztem ezt telefonon Apánktól, amikor a váladék eredménye után érdeklődtem, írtam is, de sztem már elfelejtetted: szóval nekem azt mondta, hogy pontosan a 11. napon kell megcsinálni az átjárhatóságit. És mivel én már a 8. napon leszek, amikor megyünk vissza 23-án konzultációra, abban a hónapban már nem fogja megcsinálni, még ha minden lelet megvan, akkor sem (gondolom nem tud 3 nappal későbbre betervezni ilyet, hiszen ez nem csak egy normál vizsgálat). Szóval azt mondta, akkor majd következő hónapban. Kicsit le is voltam törve, mert addig úgy számoltam, meglehet nekünk az első inszem márciusban, de emiatt csak áprilisban lehet legkorábban (az átjárhatósági és az inszem nem lehet egy hónapban). Viszont az átjárhatóságinak van egy előnye: utána állítólag nagyobb az esély természetes úton a babának :)

A lapar az kicsit többet is megmutat, mint az átjárhatósági, nem? Illetve ha jól tudom, ott rögtön meg is tudják csinálni, ha nem átjárható, de ebben nem vagyok biztos, nem akarok hülyeséget mondani.

Azt olvastam máshol, hogy UH-val érdemes csinálni az átjárhatóságit, mert a röngten jobban fáj... de hogy igaz-e, ezt sem tudom.
vjulcsi
 
 


Mónika,
Neked melyik variáció volt az átjárhatóságiból, UH? Nem mindent ő csinálja?

Gratulálok Fannidhoz! :) Ő milyen módszerrel lett? Mennyi idős?
vjulcsi
 
 

 
 

szia, vjulcsi!

igen, most már nekem is rémlik, hogy említette Apánk a spontán teherbeesés lehetőségét az UH-s átjárhatóság után!
s.mónika
 
 


vjulcsi:

Apánk csak az UH-sat csinálja. A többinél kórházi tartózkodás van, az egyiknél több napot említett. (Remélem jól emlékszem, mert 2007. októberében volt...)
Nekem ő csinálta az UH-sat. 11-kor csinálta, 16 órakor kelhettem fel.

Fanni ovuláció indukcióval sikerült, tavaly nyáron született augusztus 21-én. :)))
s.mónika
 
 


Kedves Finch!
Jó Téged újra látni! Mesélj egy kicsit!

Akciózóknak szép tüszőket kívánok, ET utániaknak babaragacsokat, babásoknak pocaksimit, anyukáknak boldog pillanatokat a babákkal, többieknek megerősödést a felkészüléshez!

Kép
albi2000
 
 


S Mónika!
Te véletlenül nem Bodzus személyes barátnője vagy?

Szia Albi!
Nagyon édes Petike! Igazán. Emlékszem, még amikor a pocakképeket küldted.
Velem semmi különös. Mi leálltunk teljesen a próbálkozással. Mármint a stimussal! :lol: Teljesen jól vagyok lelkileg. Nem adtam fel, de nem is küzdök érte. Éljük az életet, boldogok vagyunk.
finch
 
 


Nekem röntgenes volt az átjárhatóságim. Kellemetlen volt, de kilehet bírni. Vmilyen anyagot nyomott be a doki és a röntgenes képen szépen végigkövethető az útja. Inkább utána görcsölt kicsit a hasam. Elvileg 1 nap kórház lett volna, de du. hazamehettem, csak papíron maradtam :lol: Viszont ahogy olvasom az uh-s nem annyira macerás, igy no Para Kata :wink: :lol:
Vendég
 


Janaka! Az a "kellemetlenség" mindegyik eljárásnál előfordulhat, mert a folyadék feszíti a "berendezést". Minél jobb a helyzet, annál kevésbé fáj. Ha elzáródás van, nyilván akkor a legrosszabb. Amúgy a képalkotást tekintve pont az UH-os a rosszabb, ugyanis amikor a kontrasztanyag a petevezeték másik végén kiszabadul a hasüregbe, ott olyan helyre kerül, ahol sok az idegvégződés. Ha erre rányomja az orvos a vizsgálófejet, akkor bizony fájhat a dolog, amíg a röntgennél ugyebár nincs fizikai behatás. Ennek ellenére is az UH-os a jobb vizsgálat, mert korszerűbb, ráadásul nincs sugárterhelés (még ha az a röntgenesnél is elenyésző). Amúgy jobb helyeken (a kórházakban nem!) lehet kérni az UH-osat is altatásban, de már olyat is hallottam, hogy valakinél a laparoszkóposat is ébren csinálták. :evil: Hát, inkább nem részletezném az illető élménybeszámolóját. Én azt gondolom, hogy aki kevésbé érzékeny, annak az UH-os sem fáj, de akinek mindig minden (rákszűrés, szonda, stb.) fáj, az próbálja meg kierőszakolni az altatást. Felesleges és értelmetlen dolog szenvedni.

Miciona! Ezek szerint csak a két nagy volt 10-es minőségű? Tényleg, rákérdeztetek a minőségre a műtét után? Azért is javasoltam, mert a hétfői leszívás a kisebb tüszőknek még eléggé korainak tűnt és a kicsiknél a megtermékenyülés aránya eléggé csekély, ezért jobb előre felkészülni arra, ami reálisan várható. Nálunk csak egyszer termékenyült meg kicsi tüszőből származó, még nem teljesen érett pete, ezért az ilyenekben már nem nagyon bízunk. Remélem, mindkettőt visszakapjátok holnap... 8)

Az az altatás nélküli herebiopszia eléggé megdöbbentett. Nem is maga az eljárás (mert jó pár doki egyébként is csak helyi érzéstelenítésben hajlandó megcsinálni), hanem az ürügy. Több okból is felesleges szenvedni. Egyrészt a fájdalom nagyobbik része a műtét után, az érzéstelenítő hatásának elmúlásával jön elő, így felesleges a helyi érzéstelenítés fájdalmát bevállani, miközben az altatónál ez csak egy-két "mezei" szuri, másrészt az altató hatása néhány óra múlva már nem befolyásolja a vezetési képességet, ezt tapasztalatból mondom. Ami ezt befolyásolja, az az, hogy megszabdalták-e a mogyit, így mindenképpen fájdalmas utána ülni, nem is beszélve az úthibák okozta borzalmakról. A párom első reakciója a történetet hallva az volt, hogy ilyen esetben tutira ő vezetne hazafelé annak ellenére is, hogy korábban altatták. Ha meg nem lenne jogsija, akkor valamelyik családtagom, esetleg barát vinne minket, én meg hátul feküdnék. Nem egy biopsziával kapcsolatos élménybeszámolót olvastam korábban és abban mindegyik történet egyezett, hogy a nönek a műtét után szinte a hátán kellett hazavinnie az "áldozatot". :roll:

Nem tudom, hogy ki kérdezte a gyógyszereket, de ezzel kapcsolatban nem lehet sok okosat mondani. A helyzet az, hogy a drágább sem mindenkinél jobb, ezért nem mindig éri meg a nagyobb költséget bevállalni. Elvileg az olcsóbb nem annyira tiszta, így ezeknél gyakrabban lehet számítani mellékhatásokra. A Doki majd ajánl valamit, de az első lombiknál biztosan nem fogja a drágát adni, mert az első csak amolyan puhatolózás jellegű, ezért az esetek túlnyomó többségében sikertelen. Azt nem tudni, hogy miért, de a másidiknál már dupla annyi esély van a megtapadásra, mindenesetre addigra már lesz egy tapasztalat és ha az elsőnél alkalmazott gyógyszer nem hozza az elvárt eredményt, akkor a Doki mást fog javasolni. Elvileg bármilyet kérhetsz, ő fel fogja írni, de érdemes hallgatni a tanácsaira. Mi kétszer a legdrágábbakból kaptunk, kétszer meg vegyesen és a stimuk között nem volt nagy különbség. Ha a mostani sem sikerül, valószínűleg legközelebb is a vegyes (Gonal-F & Merional) mellett döntünk.

Itt többen is aggódtatok a hormoneredmények esetleges késedelme miatt. Mi mindig a Nyírőben csináltatjuk és a reggeli csapolás eredményét délután/este a Doki már mindig tudni szokta. Ezek a vizsgálatok 1-2 óra alatt megvannak, késedelmet legfeljebb az okozhat, hogy összevárnak valamennyit. Ez a gyorsaság csak a hormonokra vonatkozik, nem minden vérvizsgálatra!
szimba
 
 


Finch! Spontán babásodást kívánok Neked! Néha jelentkezz azért, főleg, ha már útban lesz a kisbabád! "Illegális" babának is éppúgy örülünk majd, megígérem :wink:

Moncsi, Szimbák!
Drukkolok ám!

Miciona!
Kívánom, hogy ez a két baba Veled maradjon 9 hónapig a pocidban, aztán kívül 120 évig!!!

Akciózóknak szép tüszőket kívánok, ET utániaknak babaragacsokat, babásoknak pocaksimit, anyukáknak boldog pillanatokat a babákkal, többieknek megerősödést a felkészüléshez!

Kép
albi2000
 
 


Miciona!
Szorítok, hogy mind a két "babát" visszakapd! Nagyon-nagyon szorítok! Írj, ha már tudsz valamit!

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Bodza!
Írtam neked privit, a sok kérdésemmel, ha esetleg nem kapnád meg, akkor jelezz nekem. Csak azért mert mintha nem ment volna át! :? :?

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Mindenkinek köszönöm a drukkokat és a jó kívánságokat!
Én is kívánok Nektek egészséges babákat!!!

A sok drukknak az eredményeként 11-re mehetek mind2 Bogyóért.
Most jön az Ő feladatuk: remélem stramm kis embrióként szépen beágyazódnak :)

Jelenkezem majd!
Írjatok sokat, hogy legyen mit olvasnom az elkövetkező napokban :)
miciona
 
 


Miciona!
Ez fantasztikus hír! :D :D :D
Stamm kis embrikék lesznek, majd meglátod! Nekem van egy olyan érzésem, hogy mindkettő klasszul meg is tapad majd!
vigyázz magatokra! Szorítok mindíg, de 11 körül a lehető legjobban! Ha esetleg priviben elküldenéd a számodat, akkor talán beszélhetnénk is! :):):):)

Puszi: Kata

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


ÁÁÁÁÁ!
Most nézem, már csak 16 NAP!
Azt hiszem kezdek PARÁZNI! :P

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Julcsi!
Egyébként, hogy mondtad a 11. napot, én kiszámoltam, kb. még 3 hónap, hogy úgy essen, hogy pont a 11. napon tudjak menni Apánkhoz, ugyanis addig vagy szombatra, vagy vasárnapra esik az ominózus 11. nap! :cry: És mi van ilyenkor? :roll: :roll:
Bár valahol azt olvastam, hogy az átjárhatóságit a 6. és a 12. nap között érdemes elvégezni!
Csak ennyi volt a megjegyzés, ami tegnap még lemaradt! :o

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Miciona,

Szupeeeeerrrr! Nem hiába drukkoltunk itt annyia :)
Akkor még drukkolunk 3 hétig, ha az is ilyen jól sikerül, 9 hónap múlva ikrek bújnak ki belőled :D

Kata,
Szerintem azért ez nem ilyen kőbe vésett :) Biztos megcsinálja akkor másik napon.
Én is úgy tudtam, hogy annyi a korlátozás, hogy a ciklus első felében kell csinálni, meg is lepődtem, amikor ennyire konkrétan mondta a 11. napot. Azon meg pláne, hogy emiatt még egy hónap csúszik.
De már nem bánom, minden úgy lesz, ahogy lennie kell, és kész :)
Nekem már csak 11 nap!! Majd beszámolok erről is részletesen :)

Neked a 3. napi vérvételen kívül van még valami?

Moncsi, Szimbáék, valami hír???
Hogy vagytok?
vjulcsi
 
 


Albi, aranyos vagy nagyon. Köszönöm. Én pedig sok-sok örömöt és egészséget kívánok nektek. Próbálok néha benézni.

Lányok, mindenkinek sok erőt, kitartás és no parát :-) kívánok. És babásodást.

Ercsikati, no para! Nyugi. Én biztos vagyok benne, hogy a mostani konzin a leletek átbeszélése után meg fogjátok beszélni az átjárhatósági vizsgálat lehetőségeit, és ha választottál, most el fogja mondani, hogy mikor jelentkezz nála a vizsgálat miatt. szerintem a 11. nap irreális, képzeld el, ha ezt a vizsgálatot csak a 11.napon lehetne végezni. Julcsinál biztosan valami speckó eset volt, neki azért kellett akkor. Nekem pl. a 6. napon csinálta.
Gondolom, hogy izgulsz. De semmi probléma. Csak nyugi.
És persze itt sokan sokféle tanácsod adunk , adtunk egymásnak, de azt jegyezd meg, hogy mindig az a mérvadó és elsődleges, amit Apánk mond.
Mindenkinek szép napot kívánok.
finch
 
 


Julcsi!
Nekem még a háziorvoshoz kell menni a "véleményért" amit akkor ad ki, ha látja a leleteimet azt mondta! És a 3. napi vérvétel, és persze a többi lelet beszerzése!
Anyukám holnap megy a háziorvos által kiírt vérvétel és vércsop. ellenanyag eredményéért, és délután megyek vissza hozzá, aztán már csak tényelg egy csapolás és vége! Egyenlőre! :P :P
Te mikor mész a 3. napira? Egyébként a Jánosban jól levették a vért, szerintem picit vastagabb tűvel, mint máshol, de hát mindegy, legalább hamar végeztem!

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


finch,
Nálam sincs semmi különös, nem tudom, miért mondta Apánk a 11. napot. De majd jól kikérdezem, de semmiképpen sem gondolom én sem, hogy akkor és csakis akkor lehetne megcsinálni. :)
Szóval Kata, tényleg no para!

Nekem is a 3. napi vérvétel van (elvileg jövő kedden lenne, remélem időben megjön). Holnap megyek a háziorvoshoz a véleményért, pénteken a Jánosban a 20. napi ill. vércsoportos vizsgálat eredményéért. És kész is :)
vjulcsi
 
 


Köszi Szimba,
én kérdeztem a gyógyszeres kérdést. Olyan jó olvasni amiket írsz, annyit lehet belőle tanulni!!!
Én próbáltam a Dévaira bízni magam, hogy melyik legyen, de vagy mi nem vettük a jeleket vagy tényleg ránk hagyja a döntést.
Szerencsére anyailag most még belefér, így bevállaljuk a drágabbat.
MICIONA,
NAGYON szoritok!!!, eszel méhpempőt?
Én már most elkezdtem, mert erős tisztító hatása is van. 3 liter vizet iszom + méhpempő és úgy nézek ki mintha tinédzser lennék, teljesen kirügyeztem. De ez állítólag jó, mert tisztulok.
Emlészem, hogy régen volt már ez a téma valamikor, mi volt a tapasztalat ezzel kapcsoaltban?
Én is raknék fel vonalzót ,mert annyira tetszik, Kati- a kutyus lábnyomok annyira édesek, de nem tudom pontosan mikor kell majd mennem...
rencsi79
 
 


Rencsi!
Akkor a vonalzóra ne írj oda konkrét dátumot, hanem csak valami más dumát, és jelölj be egy időpontot, és amikor megtudod a biztos dátumot akkor írd be!
Egyébként Te hol jársz most? Mire kell várnod?

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Kati,
nekünk már meg van minden, csak várom, hogy megjöjjön és akkor aznap telcsizek és MEHETÜNK!!! :)Előző hónapban is így volt, de nagyon csúnyán felfáztam és így csúsztunk..., na de most nem fog közbejönni semmi!
Nálatok mi a baj, miért kell APÁNK segítsége?
rencsi79
 
 


Sziasztok!

Micionám, nagyon ügyes 2 kis embrid van, hogy ilyen szépen megmaradtak mára is.
Remélem, szépen ottragadnak a pocidban!
A beülti után mi megkérdeztük a dokit, hogy mi lelte azokat, akik elhullottak menet közben. Szépen elmesélte, hogy a 6ból kettő több spermiumot engedett be, mint illik (ők voltak a kicsit könnyűvérű leánygyermekeink :lol: ). A megtermékenyült 4ből egy szétesett (ő lett volna a lazagyerek, rocker a családban :lol: ).

Szerintem nem jártunk sikerrel. Még nem jött ugyan meg, de mintha reggel a visszaköszönő utro maradvány már nem lett volna tökéletesen fehér... Így hát szerintem idő kérdése, hogy mikor tudom meg,a rossz hírt. Már felkészültem rá, nem fogok kiborulni az tuti.
Ahogy Szimba is írta, a másodiknál már remélhetőleg több az esély. Beteg sem leszek (remélem), nyugodtabb is leszek, mert már ismerem a folyamatot, szép idő is lesz, és elég öreg leszek a hatching-hez is. Szerintem már most is kérhettem volna (34 múltam..), csak elfelejtettem. Pedig telefonon még kérdeztem Apánkat, akkor mondta, hogy beülti előtt megbeszéljük, de mire odaértem a klinikára teljesen kiment a fejemből. :oops:

Szimba?! Nem írsz semmit magatokról.... Mizu'??

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Kata, kérlek segíts nekem SOS: emlékszel, hogy a Mária u-ba mikor lehet menni a leletért? Egész nap, vagy csak délelőtt?
Nagyon fontos lenne, mert aznap egy csomó ügyet kell inézenm az önkorm-ban, és időpontokat kell egyeztetnem. Köszi!
vjulcsi
 
 


Moncsi,
azért én még minidg drukkolok nektek!!! Feküdtél végig?
Mi az a hatching?
rencsi79
 
 


Julcsi!
Ha jól emlékszem akkor 14:00 - 14:30 - ig!
De ha nem "annyira fontos" akkor ha hazaértem akkor megnézem neked, és akkor tutira fogom tudni! Én úgy emlékszem, hogy csak délután és pénteken délelőtt! De ez mondom nem biztos! :oops:
Jelezz, ha kell az infó!

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Moncsiga!
A remény hal meg utoljára! Én bízom benne, és szorítok! Nem feladni, és ha mégsem jön össze, nem kiborulni! :lol: :lol:

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Kati, bocsi, ha indiszkrét volt a kérdés...
rencsi79
 
 


Rencsi!
Így utólag visszaolvasva, válaszolok a kérdésedre! Sorry, de valamiért elkerülte a figyelmemet a kérdésed! :oops: :oops:
Mi már régóta szeretnék babócát, és valamiért nem akar jönni! Ezért kerestük fel Apánkat, hogy találjuk meg a bibt! Remélem sikerül majd! Nálunk a Páromnál minden a legnagyobb rendben, valószínű, hogy nálam van a bibi! Most keztük a kivizsgálásokat nálam, és amint a vonalzón is látod 16 NAP múlva megtudom, hogy mi a baj!

És még 1x bocsi, hogy elkerülte a figyelmemet a kérdésed! :oops: :oops:

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Kati,
köszi és semmi baj:)
Kivel vagy a képen?
rencsi79
 
 


Reni!
A képen a tesóm kisfiával vagyok!
Lassan teszek fel másik képet, mert 27-én megszületett a második kisfia is! Úgyhogy úgy döntöttem, hogy most majd olyan képet teszek fel, ahol Benedekkel vagyok!

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Moncsi
Csak pozitívan, semmi rossz gondolat :wink: ++++++++++++++

Miciona
De jó, már a legjobb helyen van a két kis pöttyöcske :lol: Vigyázz rájuk nagyon és mondogasd, hgoy kapaszkodjanak erőssen :wink:

Rencsi
Csinálj ciklusnapos volnalzót, aztán lecseréled, ha megjött és tudod a kövi lépést :lol:
Én is elkezdtem a múltkor enni a méhpempőt, meg a búzacsírát is, de aztán jött, hogy nem ehetek mézet se, igy már nem eszem. Nálunk csak kapszulát, vagy mézest lehet kapni. Te simát eszel? Hol vetted?

Szimba
Csak nem tudtok már vmit, de nem akarjátok elkiabálni :roll: :? Valami kis apró megérzés?

Bodza
Hogy vagytok? Hol tudom megnézni Esztit?

3/4 óra és indulok Apánkhoz :lol: Igaz ma biztos nem leszek okosabb, mert gondolom holnap (vagy később) kell telcsiznem az eredményért.
Vendég
 


Kata,
Igen kérlek, holnapra ird meg, ha nem felejted el. Én pénteken szeretnék menni, tehát az az időpont is érdekelne, de a többi napé is. Hülye vagyok,nem írtam fel :(

Moncsi,

Azért ez még nem jelent semmit! Én még mindig drukkolok, látod Micionanak is hogy bejött a sok drukk :) Remélem azért, hogy a nem teljesen fehér nem jelenti azt, hogy bepirosodik....

Szimba
Én is nagyon várom már, hogy hírt halljak felőletek!

Janaka,
Most lesz az első konzi Apánknál?

Én is csinálok majd vonalzót, ha egyszer jó sok időm lesz :D
vjulcsi
 
 


Sziasztok,

Nagyon sokan voltunk transzferra és a reggeli punkciósok is.3-ig az ágyra vártunk.
Szóval 2db 4 sejtes Embriot kaptam vissza. Apánk fogta a kezem és két puszit adott, ahány babát szeretnénk. Cuki volt. Volt hacting is.
Rencsi: a hacting amikor az embrio burkot kicsit megvágják, hogy könnyebben megtapadjon.
Apánk úgy magyarázta, mint mikor a kotlós megkocogtatja a tojást, hogy könnyebben kibújjon a csibe.
Amúgy eszem a méhpempőt. Azt nem tudom, hogy a hormon tartalma miatt még most is egyem-e?
Ma is sok lánnyal beszélgettem. Mindenki max.-san meg van elégedve Apánkkal. Pl. most is 3-an 3 féle gyógyszert kaptunk, egyénre szabva. Máshol ezt nem nézik ennyire alaposan csak Ő !!!!!
Janaka,
Te hányra mentél? Lehet, hogy láttalak? 15.50-kor indultunk haza.

Moncsi,
Még ne add fel!!!
Persze én is úgy gondolkodom, hogy eddig mindent megtettem , most már a Bogyókon a sor. Ha erősek akkor velünk maradnak, ha valami baj van akkor annak úgy kell lennie, hogy nem maradnak meg. Akkor megyünk tovább!
Progi szurit Te sem kaptál még az első lombikhoz?
Nekem 2x kell ovitrelle-t szurni. Nem is tudtam, hogy a tüszőrepesztő segíti a beágyazódást.
miciona
 
 


Miciona! Megy a drukk! :D

Moncsiga! Ne add fel, te is kapsz egy drukk csomagot! :D
kislibus
 
 


Jaj lányok!
Olyan jó olvasni titeket!Annyira drukkolok nektek!Már mi is számolgatjuk a napokat nagyon.Még 13 nap!Annyi jót írtok a Dévai dokiról!Nagyon tudhatja a dolgát!!!!!
Kata!
A Nyírőbe csak de. van vérvétel?Mert nekünk is menni kell majd.
Mindenkinek szép estét!
kssmagdi
 
 


Moncsi! Mit írhatnék magunkról? :roll: Amint már említettem, semmi mellfeszülés, szurkálás, stb. nem volt az elmúlt, csaknem 3 hét alatt, így egyre nyilvánvalóbb, hogy folyt. köv. A tutit csak pénteken tudjuk meg, neten meg jó eséllyel csak vasárnap leszek, tehát ha pénteken nem hozom az eredményeket, az nem jelenti azt, hogy időközben nekifutásból tökön szúrtam magam. Tesztelni a már korábban említett okokból kifolyólag valószínűleg nem fogunk és most leginkább azért szurkolunk, hogy mihamarabb kezdeni tudjuk a következőt.
Ha nektek sem jön össze, ne keseredjetek el, mert - amint írtad - nálad volt mellfeszülés, görcs, stb, ami annyit jelent, hogy elindult valami, tehát a "csomag" működik. Az első próbálkozásra még egy ilyen részeredmény is viszonylagos sikernek számít, de nem tudhatjuk, hátha még mindig jól álltok, csak a tünetek enyhültek. Amúgy ilyenkor a Doki szerint erősebb vérzés szokott jönni, nem olyan maszatolós valami, ráadásul az Utro szedése alatt nagyon kicsi az esély arra, hogy megjöjjön. Az egyik rokonomnál spontán terhesség elején volt enyhe vérezgetés, amire ő is azt hitte, hogy nem jött össze, aztán mégis... Ez a dolog teljesen kiszámíthatatlan. Ha lesz nektek is következő alkalom, akkor érdemes kérni hatchinget, mert egyrészt az a 35-ös korhatár vicc (senki sem gondolhatja komolyan, hogy előtte és utána pár hónappal óriási különbségek vannak a "rendszerben"), másrészt a sok hús kellően savassá teszi a szervezetet, ami ez ellen úgy védekezik, hogy pl. a peteburok is vastagabb, tehát az előírt étrendnél eleve borul az a dolog, hogy csak 35 felett érdemes megcsináltatni. Ezzel a Doki nyilván nem értene egyet, de ez az a pont, ahol a természetgyógyászoknak jobban hiszek. :D

Miciona! Drukk az ikreknek! 8) Mi amúgy 3x szúrtunk Ovitrelle-t már az első alkalommal is a beülti után, tehát úgy tűnik, ezt mindenkinél beveti. Én úgy vettem észre, hogy 1-3-at ír fel, talán az embriók számának és az anyai életkornak a függvényében... :roll:
szimba
 
 


Janaka,
sajnos nálunk is csak kapszulát lehet kapni, így azt eszem, napi kettőt. Ha másra nem is jó, a méregtelenítés tuti működik.
Miciona,
ha ez a hacking segít a megtapadásban, akkor miért nem alkalmazza mindenkinél?
Mi a terv, meddig fogsz feküdni? MEddig leszel szabin?
rencsi79
 
 


Miciona!
Természetesen megy a drukk, és majd csörgök a 7vége felé, hogy mi a helyzet veled?! :) Addig is pihenj és ne nagyon foglalkozz semmivel! :):):)

Julcsi!
Azt sajnos nem tudom, hogy pénteken mikor lehet menni, mert az nincs felírva a papírra, de a páromnak úgy rémlik, mintha azt mondta volna ott a csajszi aki vette a vért, hogy pénteken délelőtt lehet menni. De azt nem tudja, hogy mikori időpontot mondott, mert azzal volt elfoglalva, hogy mikor kell felmosni engem! :oops: Szóval én azt javaslom, hogy hívd fel őket és kérdezd meg. Akár már most reggel, hiszen 7-től ott vannak már!

Janaka!
Mi a helyzet? Mi volt Apánknál? Mit mondott? Sokat kellett várni?

Kismagdi!
Azt nem tudom, hogy a Nyírőben mikortól lehet menni csapoltatni, mert én nem oda, hanem a Jánosba mentem! Ott 7-től már dolgoznak a "piócák"! :P :P
De te miért a Nyírőbe mész?

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Jó reggelt!

Rencsi,
Apánk azt mondta, hogy a minimum az egy hét pihi, de az ideális 3 hét! Anyukám ma du megy a házidokimhoz, akkor kiderül mennyi időre tud kiírni.
A hacting csak bizonyos kor után ajánlja fel, mert korral vastagszik a petesejt burka. Ahogy Szimba is írta a savasodás is vastagítja.
Talán olvastad a Jakupcsek egy hosszabb lugosító kúra után lett terhes. (persze nem tudni spontán-e)
miciona
 
 


Rencsi,
számolj úgy, ha elkezditek, hogy kb. 10 napon át 2 naponta UH, aztán műtét, aztán 3 hét pihi.
Képzeld egy lány ezt Szombathelyről feljárva (2 naponta) csinálta!

Janaka,
Mi volt ?

Szimba,
Drukkolok, hogy ne jöjjön be a megérzésed, és vasárnap jó hírrel gyere.

Kislibus,
Veled mi újság?
miciona
 
 


Sziasztok!

Semmi jó nem volt tegnap, de kisírtam magam és inkább elfelejtem az egészet. A lényeg, hogy mivel Győrben csak 3 inszemet csináltak és utána jött a lombik, Apánk azt mondta, hogy még 3 inszemet megkell csinálni. Azért hallkan megjegyzem már az első találkozásnál tudta, hgoy ez igy van és még a múltkor is azt mondta, hogy majd a lombikokat beszámítja inszemnek és felírta az injekciót is, amit ugy megvettünk. Szóval most hidegzuhanyként jött ez tegnap. Persze én megértem az Ő áláspontját is, de........ A lényeg, hgoy úgy döntöttünk itthon, hogy nem fogunk újra inszemezni, itt van a kisfiunk aztán ha jön a csoda akkor lesz tesója, ha nem, akkor maradunk 3-an boldogan.

Sok sikert mindenkinek, azért majd néha beolvasok és drukkolok Nektek!
Vendég
 


Sziasztok!
Janaka,
Nagyon sajnálom! És biztosak vagytok ebben a döntésben, nem csak a hirtelen csalódás után érzitek így?
Furcsa, hogy a múltkor mást mondott a doki, most meg ezt... nem értem.

Moncsi,
Továbbra is drukkolok!

Miciona,
Jó lenne, ha a doki 3 hétre ki tudna írni, és addig az ikrek nyugiban megágyazhatnának, jó alaposa :) Drukkolok, hogy minden úgy legyen, ahogy szeretnéd!

Kata,
Köszi! Sajnos telefonon elérni őket szinte lehetetlen, és olyan dühös vagyok magamra, h nem jegyeztem meg, hogy mikor lehet menni. Mert mindig úgy gondolom, hogy majd én megjegyzem. Na persze :)

Lányok én kezdem olyan jól érezni magam, most érzem már, hogy elfogadtam ezt az egész szituciót, és érzem, hogy hamarosan lesz babánk. Lehet, a kinti napsütés teszi, de szép az élet :)

Szimba,
Azért én drukkolok, biztos, hogy kellett volna mellfeszülésnek, szurkálásnak lenni? Több ismerősőm egyáltalán nem érezte meg, hogy terhes, még 6 hetesen sem, csak akkor, mikor látta a kis szivét dobogni :)
vjulcsi
 
 


Janaka,
Biztos csalódott vagy, de remélem ,ahogy Julcsi mondta csak az első reakciód volt ez? Tudom, hogy még 3 inszem hatalmas anyagi áldozat, de mégis 3-al több alkalom. Miért ne sikerülhetne inszeminációval? Most jópár lánnyal találkoztam, akik Kaáliból jöttek és ott nem sikerült, viszont itt teljesen mást kaptak és összejött.

Julcsi,
Ezt a jegyzet füzet dolgot vezesd be, ha mész Déviszhez, mert mikor ott ülsz azt is elfelejted minek mentél :)
Tegnap mi az egyik lánnyal 2x mentünk be hozzá, mert elsőre nem tudtuk az egyszerű informáciokat sem felfogni. :)
Látod, minnél többet írsz ide annál jobban beleéled magad, és már másképp érzed magad :)

Moncsi,
Mikor telik le a 3 hét?
Tegnap így búcsúzott Apánk:"3 hét múlva csinál hajnalban egy tesztet, 8-kor hív, hogy POZITÍV, aztán 9.30-ra itt van, ámen!"
Neked is ezt kívánom!
miciona
 
 


Janaka!
Szerintem aludj rá még egyet! Szerintem nem kéne feladni ilyen "hamar"! Gondoljátok át végig még egyszer! :)

Miciona!
Te inkább pihenj és feküdj, ráérsz 1 hét múlva a gép előtt ülni! Első a baba! Vagyis ElsőK!

Julcsi![/b]
Én is úgy voltam vele, hogy Majd én megjegyzem! Aztán nem így lett! Azóta mindig van nálam papír és toll, hogy tudjak jegyzetelni! Sajnos mostanában hamar kimennek a fejemből a dolgok! Pedig régen bármit megjegyeztem! Lehet a korral jár!? :?: :):):):)
Képzeld anyukám ma hozta el a labor leleteimet a rendelőből, és a vércsoport és még egy valami nem lett készen! De a csajszi azt mondta anyunak, hogy legkésőbb jövő héten hétfőn készen lesz! Tehát mire megyünk Apánkhoz addigra tuti meglesz!
Neked mikor kell menni a vércsoportos eredményekért?
Egyébként én is úgy érzem magam mint te! Úgy érzem hamarosan lesz babánk, és én sem tudom mitől van ez az érzésem! Talán attól, hogy rájöttem, hogy nem én vagyok egyedül ezzel a nem kis problémával! És ez az oldal is nagyon sokat tesz arra, hogy ne adjam fel! Köszönöm! :):):)

Szimba!
Én drukkolok Nektek! Nem szabad feladni! Szorítok, hogy legyen ott bennt valami! :):):):):)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Kata,
az ágyban fekszem a laptoppal. Nehéz nekem ez a mozdulatlanság. :)
miciona
 
 


Miciona!
Na az már más, hogy ágyban párnák közt...... :):):):)
Nagyon vigyázz magadra! Majd csörgök 7végén, hogy tapasztalsz-e valamit! Én örülnék neki, ha pozitív irányban tapasztalnál! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Sziasztok!

Én egyáltalán nem kaptam a beülti után Ovitrelle-t! Csak Utro-t, meg Duphastont. :shock:

Én rendületlenül maszatolgatok kicsinykét...úgy látszik, amíg a gyogyikat szedem, nem bír megjönni. Hétfőn reggel hivatalos tesztelés, aztán telefon, aztán Apánk.

Miciona! Pihenj, amennyit bírsz! Nem mintha nálam nagyon bejött volna, de legalább ezen nem múlt. A beülti óta én is táppénzen vagyok -lassan 3 hete. Nagyon furcsa lesz megint dolgozni.
Apánknál ez a standard szöveg!:) Nálam így hangzott: 3 hét múlva hajnali 5-kor csinál egy tesztet, fél nyolckor felhív engem, hogy pozitív, és fél tízre már hívom is!
Remélem, nem nagyon ragaszkodik ehhez a fél 10-hez, mert a férjemnek be kell mennie dolgozni és ha kilépővel elengedik, akkor is csak délre tudunk legkorábban menni. Ugyanis én nem tudok vezetni...:oops:

Janaka! Aludj még rá egyet,kettőt!

Lányok! Főként, akik most kezdtek Apánknál (a rutinosak már tudják)! Arra számítsatok, hogy Apánk nem fog emlékezni arra, hogy kinek, mi a speckó baja, kinek pontosan mit mondott, ígért... Annyian vagyunk, hogy nem is csoda. Eleinte nekem is szarul esett, hogy mindig újra és újra el kellett mondanom hogy miféle is vagyok, de most már rutinból nyomom. :lol:
Ha valamit megbeszéltetek, vagy szeretnétek, vagy van valami egyéni speckó gondotok, mindig emlékeztessétek, mert nem biztos, hogy emlékszik mindenre! Ezért ne haragudjunk rá, hanem segítsünk ezzel neki (meg magunknak is).
Sőt olyan is volt, hogy állította, hogy mondott nekem valamit, holott biztosan tudtam, hogy nem. Nem vitáztam vele...gondolom aznap már 20 embernek elmondta, azt hitte én is köztük voltam.
Azért be kell látnunk, ő is csak ember aki bizony nagyon sokat vállal, lassan erején felül is - értünk.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Sziasztok.

Itt vagyok. :lol: /ha valakit érdekel./
miciona:nagyon nagyon szoritottam.És eztán is fogok!!! Sikerülnie kell!!!
Hiányoltál és itt volnék.Voltunk Apánknál.Maximálisan megvagyunk vele elégedve!!! :lol:
Megkérdezte hogy hogy kerültünk Pestre hozzá.Aztán átbeszéltük hogy mi történt eddig velünk a Kaáliba.

Kép
Kép
melánia
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: