Először is bocsánat az utólagos helyzetjelentésért, de úgy alakult, hogy belátható időn belül nem lesz netünk, ahol meg netezhetünk, ott nem járunk, vagy ha mégis, az új hozzászólások elolvasására sincs elég időnk, nem hogy beírni. Amúgy üdv. az újaknak!
Bodzának gratulálunk! Reméljük, hamar megérkezik az élménybeszámolóval, ha már megszerveztem a mai programját.
Rólunk, röviden: a stimu - ahogy már írtam - megint rosszul indult, de nem álltunk le és végül 5 petét sikerült leszívni. Ami a beültetést illeti, a minőségük alapján igazándiból kettőre van esélyünk, de holnap reggel tudjuk csak meg, hogy van-e egyáltalán értelme bemennünk és akkor pontosan hány darabbal eshetünk neki a 3 hetes várakozásnak. Én még bízom abban, hogy a kicsikből is befuthat 1, így akár 3 embriónk is lehet, de ezt csak halkan mondom, nehogy belelógjon a kezem, lábam, fejem... abba a bizonyos bilibe.
Röviden reagálnék egy-két olyan dologra, ami nyomot hagyott bennem a visszaolvasás során. A vérvételek mindegyikét (kivéve a HIV, Hepa, Szifilisz) ingyen elvégzik a Nyírőben, de két emberkét kerüljetek el, illetve hívjatok mást, ha éppen ők a "piócák". Az egyik egy nagyon fiatal, talán 20 éves, barna hajú csajszi, aki indokolatlanul mélyre szúr, a másik pedig egy szakálas, alkesz fazon, akinek úgy jár a keze, mintha nem is vért venne, hanem tetoválna. Én a kollégáiknál szóvá tettem már egy párszor ezt a dolgot és legutóbb megnyugtattak, hogy az alkesz már nem szúr. Hát, legyen igazuk.
Valaki kérdezte, hogy a vérvételen kiderül-e a túlstimu? Éppen azért van!

Az ösztradiol (közismert nevén ösztrogén) szintjét nézik ilyenkor, ami egyből árulkodik arról, hogy mennyi hormon kering a szervezetben. Az UH is kimutathatja, mert a hasűri folyadék szintén a hiperstimu egyik jele, de az alapvetően a tüszők méretének ellenőrzésére szolgál.
Szóba került a Déli Gyógyszertár is, mint olyan hely, ahol minden van. Ez alapvetően így is van, de szerencsére van jóval közelebbi alternatíva. A Farkasréti temetőtől induló villamos első megállója mögött van egy kis gyógyszertár (Árnika), ahol eddig mindig, mindent be tudtunk szerezni. Még a ritka, géntechnológiás injekciókkal sem sikerült zavarba hozni őket.

Olyat is hallottunk, hogy a még közelebbi, gazdagréti gyógyszertárban is van minden, de személyes tapasztalat híján nem tudom ezt megerősíteni.
Janaka: A progeszteron injekcióval kapcsolatban: az eddigi, 50-es kiszerelés, amely 50 Euro volt, már megszűnt. Most két kiszerelésben rendelhető: a 10 db-os 13 Euro, a 100 db-os pedig 80, így sokkal jobban megéri a 100-asat feliratni.
Azoknak, akik még sosem voltak Dévainál, azt javasolnám, hogy először csináltassanak egy spermiogramot (10 ezer), mert ennek eredménye befolyással lehet a további menetrendre. Nálunk például csak ICSI lehetséges, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy átjárhatósági egyáltalán nem kellett. Hiába része a protokollnak, ha egyszer felesleges, mert azokra a petevezetékekre nincs szükség, sőt, ha nem lenne, legalább a méhen kívüli terhességtől nem kéne tartanunk.
Moncsiga! Elvileg már háromszor találkoztunk egy hét alatt, de egyelőre én sem tudtalak azonosítani. Kérdezted, hogy hogy nézek ki. Nos, emlékszel arra a fazonra, aki tisztára úgy néz ki, mint Brad Pitt? Igen? Akkor nyugodtan felejtsd el, mert én nem hasonlítok rá.

Azt gondolom, holnap találkozni fogunk, bár konkrétan Szimbáné lesz ott a "kórteremben". Sebaj, én is ott leszek, csak kint, az aggódó hímek között. Szorítunk neked!
