.2004.02.16 16:39
2004.02.16 17:13
mert nekünk is volt egy hasonló esetünk. nyáron történt, az állatkertben. A fiam (3,5 éves) békésen álldogálva várt a fókashow-ra a korlátnál. Egy hasonló korú és méretű gyerek meg csak egyre kerülgette, mígnem úgy fellökte tiszta erőből, hogy jól megütötte magát szegény fiam. Belőlem is rögtön kihozza az anyatigrist az ilyesmi, odarohantam (mert előtte pár méterrel hátrébb, a kistesó babakocsijával ültem), fülön fogtam a gyereket (nem túl fájdalmasan), és megszidtam, hogy ilyet márpedig nem csinálhat, felszólítva, hogy kérjen bocsánatot. Megszeppent, de nem kért persze. A szüleit sem eközben, sem ezután nem láttam, pedig a közelben álló emberek is keresték őket. Meghúzták magukat valahol. Nyilván én sem tettem helyesen, hogy helyettük elkezdtem nevelni a más gyerekét, de szó nélkül sem hagyhattam. Azt hiszem, az sem lett volna helyes. Szerintetek? 2004.02.16 22:45
2004.02.17 08:53
) mára már lenyugodott, nem verekedős, sőt jóba van azzal a kislánnyl, akit akkor állandóan fellökött. 2004.02.17 13:35
,
). Inkább a szülői lehetőség, felelősség, nevelés határait feszegettem ami, úgy látom, nem csak az én problémám. Vajon mit kell és mit lehet cselekedni ilyen helyzetben? Nagyon egyetértek Snoopyval abban, hogy a minta nagyon fontos, és Julival, hogy éreztetni kell a gyerekkel, hogy mellette állok. De vajon az "agresszor"-t van-e jogom letámadni, illetve milyen mintát adok ezzel a saját gyerekemnek? Egy felnőtt nekitámadjon egy gyereknek?? Még ha csak szóban is?
. 2004.02.17 13:53
2004.02.18 00:45
2004.02.18 14:48

2004.03.28 23:02
Hadd gonoszkodjak!
2004.03.29 05:55
: szerintem az egyik régi züllésen már láttuk egymást, én legalábbis emlékezni vélek Rád
; amikor a Marcelloban voltunk.
. Szóval egy kicsit még tartsátok fenn a helyem
2004.03.29 10:15
2004.03.29 18:57
Hát, akkor valamelyikünk többet ivott a kelletténél vagy amnéziás, mert én még fényképen sem láttalak nem, hogy a Marcelloba.

2004.03.29 21:45
2004.03.30 22:21
Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint