Társalgó főoldal » Mi, nõk! » NEMI ERÕSZAK (veled is megtörtént?)

Azért szeretném indítani a témát, hátha van itt olyan (Sajnos biztos) akivel ugyanugy megesett. Ti hogy kezelitek utólag? Van -e olyan köztetek, aki boldog családi életet él, tud társra lelni, megtartani, szeretni, élvezni a szexet és a többi? Aki normálisan él???
Énvelem néhány éve történt. van egy gyerekem belõle, valószínûleg abból. Egyedül nevelem. Most szakítok éppen a barátommal., aki az elsõ azóta...
irjatok!!!
Te is, aki a pszichologus, segítsetek! vagy hasonlo topicba irtál.

Írtam a pszichilógust keresek!S.O.S.!-be, én vagyok az a másik lány! Írj, ha beszélni akarsz róla!

Engem nem erőaszkoltak meg, de a saját nagyapám amíg kicsi voltam illetve amíg meg nem jött az első menstruációm addig állandóan fogdosott, belenyúlt a bugyimba és csókolózott velem, bár én nem tudtam mi az.Soha nem játszhattam mert ő állandóan a nunámat fogdosta és olyan erősen szorított, hogy mozdulni sem tudtam. Szólni nem mertem, mert az apám nagyon szigorú volt, úgysem hitt volna nekem senki. Most így visszagondolva is szörnyű. Állandóan be kellett vele mennem a garázsba mert ott nem lát senki. Ez mindig akkor történt amikor nyaralni mentem hozzájuk nyári szünetben. Most is undorodom tőle, bár van már egy kislányom és azóta felnőttem férjhez mentem, imádom őket,de amikor meglátogatjuk a nagyszüleimet egyszerűen iszonyodom tőle. Főleg ha a kislányomhoz ér és puszit kér tőle. Szerencsére még kicsi, de nem is ad neki. Nagyon sokszor eszembe jut,ezért még az apósomnak sem engedem, hogy hozzáérjen a gyerekhez.Tudom ez nem ua. mint a te problémád de jó leírni, mert senkinek nem tudom elmondani.

utolsó névtelen

Borzasztó ami veled történt, de árulj el nekem valamit. Miért tartod a kapcsolatot a nagyapáddal és főleg miért engeded a kislányodat a közelébe??? Ha most azt mondod, hogy a nagyanyád miatt, hát akkor sem értelek, mert valószínü ő is tudott a dologról és hallgatott, ez legalább akkora bűn, mint amit a nagyapád tett.
Ne keserítsd meg a másik nagypapa életét, aki biztos nagyon szereti az unokáját és valószinü nem érti miért félted tőle. A férjednek ugye elmondtad? Most már felnőtt vagy és felelősséggel tartozol a lányod iránt, aki jobban járt volna, ha meg sem ismeri azt az aberált állatot (bocs de jobb szót nem találtam a nagyapádra)

minden szavaddal egyetértek 09.21-es névtelen!

2004 Február 12 csütörtök - 11h 48!
Felnőttként sem mondtad (mondod) el a szüleidnek, hogy mit csinált veled az öreg?

Én a 09.21-es névtelen vagyok, egyébként regisztrált, de most először névtelen

Igaza van Borinak, szerintem is el kéne mondanod, ha még nem tetted meg. Te is megkönnyebbülnél és az öreg is megérdemli, hogy megutálják érte.

Na de hogy lehet ezt elmondani?
Egyszercsak a vasárnapi ebéd után két falat torta között azt mondod, hogy szeretnél megbeszélni valami fontosat. És ezzel a lendülettel el is mondod.
Ok. Tegyük fel, hogy elhiszik. De mi aköv lépés? Nagypapával biztos nem fogja megbeszélni senki. De ez meg aztrán végképp biztos, hogy bevallja. Szvsz sirig tagadás a valószinű.
Rosszabb esetben már a szülők sem hiszik el. Egyszerű tagadásbó. Azt tagadva, hogy az ő családjukban megesett ilyesmi. Szerintem könnyen mondják ilyenkor, hogy kicsi voltál biztos félreértetted.

A harmadik és legfontosabb, hogy miért lenne jó elmondani? Egyrészt, hogy értsék a undorodat. De ha itt vagyunk már én akkor már inkább apósomnak súgnám meg. Hogy értse, hogy nem vele van baj. Már ha apósom tényleg olyan aki ezt fel birja fogni.

Szóval csak azt próbálom mondani, hogy nem olyan egyszerű elmondani, mert nem biztos, hogy elhiszik. És ha el is hiszik nem tesznek semmit.

Nagyon nehéz ez.
Bocs a hosszúságért
Zsunya

De miért ne hinnének a felnőtt lányuknak? Nem egy tiniről van szó, aki össze-vissza hazudozik, csak hogy magára irányítsa a figyelmet. Miért kezelnék tehát fenntartással a bejelentését? Feltételezem, hogy még ma is megrázza a dolog, ha rá gondol, ha róla beszél. Ezt biztos meg fogják látni a szülei is rajta. És ezek után az öreg hiába is tagad már. Szerintem a szülő inkább hisz a felnőtt gyerekének, mint adott esetben az apósának. Egyébként a nagyi szerintem nem tudhatott a dologról, de a papa viselkedését azért meg lehet ítélni messziről is. A szülők biztosan párhuzamot fognak majd vonni a lányuktól hallottak, és a papa korábbi, kaján megjegyzései, kéjes mozdulatai között, még ha addig nem is tulajdonítottak nekik jelentőséget.
Szóval szerintem hajrá névtelen.
(megkülönböztetésül hívjunk Unokának)
Úgy gondolom, ha a szülők először nem is hinnének neki, (vagy legalábbis magukkal akarját elhitetni, hogy ez nem történhetett meg...) szerintem Unoka az emlék hatására vagy zokogásban törne ki előbb-utóbb, vagy heves és dühödt bizonygatásban (vérmérséklettől függ) Azért mindkettő elég hatásos tud lenni. Én még mindig azt mondom: Miért ne hinnének neki?

Kedves Unoka (Bocsánat, de így tényleg könnyebb megszólítani)
Megint csak Borival értek egyet, bár értem mit szeretne mondani Zsunya. Én minden esetben az őszinteség és nyíltság mellett vagyok, még akkor is, ha ebből kellemetlenségem támad. Saját magad miatt tedd meg ezt a lépést. Sokkal könnyebb ha kimondod. A szüleid remélem ismernek annyira, hogy már a rezdüléseidből is meg tudják állapítani, hogy mikor mondasz igazat és mikor nem. Te is Anya vagy érted miről beszélek. Azt nem írtad, hogy anyukád vagy apukád apjáról van-e szó. Én először csak az egyik szülőnek mesélném el kettesben és nem a családi vacsoránál. Ha anyukád apukája, akkor könnyebb dolgod van, mert egyrészt nő és jobban megérti másrészt nem tudni, nem történt-e meg vele is. Most mint két felnőtt megbeszélhetitek. És azért menj el pszichológushoz is, mert Ő is sokat tud segíteni, hogy feldolgozd, mert elfelejteni nem fogod.
Kr

Nem voltam elég érthető. Arra gondoltam, hogy nagyon sok családban az ilyesmi elképzelhetetlen. De attól még megtörténik. Egyszerűen mindent kitalálnak, hogy miért nem történhetett mégsem úgy vagy mégsem az. PL kicsi voltál biztos kiszinezte a gyermeki fantáziád valami nagyon rosszra. Stb.

Szerintem is érdemes megbeszélni, elmondani. Én csak annyit tanácsolnék, hogy készülj fel lelkileg egy meg nem értő, nem elfogadó reakcióra is.

Csak azért gondolom igy, mer ha én állitanék ilyesmit a nagy szeretetben tartott papámról, egyszerűen azt mondanák, hogy képzelődöm, képzelődtem, biztos rosszul emlékszem, félreértettem stb.

Ami engem igazán érdekel, hogy szerintetek mi történik nagypapával ha a család elhiszi. Ejnyebejnye? Soha többé nem maradhat kettesben kiskoruval? Nem ülhet az asztalhoz ebédnél? Szerintem ez mindenképpen egy nagyon nehéz helyzet. A közvetlen hozzátartozók mindegyikét érinti szerintem.
Pszichológiailag talán elég lenne a papával négyszemközt letárgyalni. Ha alkalmas rá ma már.

Láttátok a Titkok és hazugságok cimű filmet? Tök jó lenne ha Unokáéknál is ilyen szépen rendeződnének a dolgok.

Zsunya

Zsunya
Teljesen egyetértünk abban, hogy fel kell készülni agy nem elfogadó reakcióra. A Papával való megbeszélés elég érdekes, hisz ő követte el, miért gondolod, hogy megváltozott vagy alkalmas lenne rá? Másrészről viszont nem is rossz ötlet.
Sajnos nem láttam a filmet.

Unoka
Mi lenne, ha egy diktafonnal a zsebedben tényleg a papával beszélnéd meg először, provokálva, hogy kimondja az igazságot. Az öreg nem is fog gondolni arra, hogy esetleg felveszed a beszélgetést, hisz nekik ez a modern technika már érthetettlen. Ilyen bizonyítékkal a zsebedben akár a hétvégi ebédnél is felvetheted a témát és ott már tagadhat mindenki. Én nem vagyok annak a híve, hogy biztos megbánta, már öreg hagyjuk nyugodtan élni öreg éveit, stb. Amit tett az megtörtént és fizessen érte, méghozzá azzal, hogy a szerettei meggyűlölik és elfordulnak töle.
Kr

Szerintem Unoka, az a magánügyed, hogy a család elé viszed-e a történteket vagy sem (szerintem nem, ha eddig sem tetted), viszont a lányodért TE vagy a felelős. Nyilván dühös és szomorú voltál (vagy) Te is a szüleidre, hogy annak idején nem védtek meg. A kislányodat NEKED kell megvédened (sajnos az ilyen hajlamok a korral nem szünnek meg ).
Szerintem a nagypapával négyszemközt kéne beszélned, nem haraggal de nagyon határozottan. Elmondani, hogy nem felejtetted el, amiket csinált és felhívni a figyelmét, hogy meg ne próbálja a lányoddal, mert "rajta a szemed". Soha ne hagyd őket kettesben.
De a legfontosabb: a gyerekeinket csak akkor tudjuk megvédeni, ha ők maguk is meg tudják védeni magukat. Néhány példa arra, hogy hogyan is lehet ezt csinálni:

Az első és legfontosabb, hogy meghallgatjuk és komolyan vesszük, amit mondanak! Ha szóban nem mondják, elmondják máshogy (játék, rossz álom, "megmagyarázhatalan" félelmek, "nem akarok a nagypapáékhoz menni",...)
Ne adjunk valakinek csak azért igazat, mert az felnőtt, x végzettségű, a társadalom megbecsült tagja. Bármennyire is színes a gyerek fantáziája, inkább legyen a szülőnek fölöslegesen 2 rossz napja, mint a gyereknek megnyomorított élete.

2. Ne mondjuk a gyereknek, hogy "fogadjon szót" xy-nak!!!! Ezzel mintegy mi kérjük, hogy esetleg csináljon olyan dolgokat, amelyeket semmiképpen sem kellene csinálnia. Mondjuk inkább azt, hogy viselkedjen rendesen, gondoljon arra, hogy a mama miket szokott kérni tőle (kézmosás, fogmosás,...) és azokat (!!!) csinálja meg kérés nélkül is.

3. Ha lehet tudni, hogy pl.a nagypapa necces, akkor mondjuk meg határozottan a gyereknek, hogy SOHA ne teljesítse a nagypapa olyan kérését, amelyeket ő maga nem szívesen csinál meg. Biztosítsuk Őt, hogy ezért nem fog semmilyen szidást vagy megrovást kapni. Mondjuk neki, hogy ilyen estben forduljon inkább azonnal a mamához.

Most hirtelen ennyi jutott eszembe.

Milla

Teljesen rendben van, amit Milla írt. Ha eddig nem beszélted meg a felmenőiddel a történteket, a nagypapát már csak miheztartás végett is "megfenyegetheted". Csak határozottan! Ő véletlenül se láthassa rajtad a bizonytalanság, védtelenség jeleit! Inkább érezze úgy, hogy az első rossz mozdulatára te fel fogod jelenteni!
Mesélj, hogy hol tartassz!

Sziasztok!

2 napot gondolkodtam, hogy leírjam-e, amit ide szánok. Én magam nem éltem át ezt, viszont a szenvedélyem a pszihológia, és pontosan erről szó van két könyvben, amit olvastam. Az egyik Eric Berne Sorskönyv című könyve. Unoka, amit leírsz, az a Piroska és a farkas. Vagyis ez a mese erről szól. Piroska Te vagy. A farkas a mindenkori nagyapa, aki zaklatja a kislányt, amíg nagymami (aki tudatalatt (vagy fölött) tud a dologról, akárcsak az anyukád) távol van. Ezek a nők rendszerint terápia nélkül nem tudnak hosszútávú és normális kapcsolatot kialakítani férfivel. Ha te tudtál, akkor nagy szerencséd van.

A másik oldala a másik könyv: Suzan Forward: Mérgező szülők. Ez a könyv erős indulatokat tud kiváltani, ezért félve ajánlom. Én úgy olvastam, hogy előtte jártam terápiára, és volt segítségem kiborulás esetén. Mindenesetre Forward szerint nagyon fontos a szembesítés. A nyílt harag, a fájdalmak, sérelmek el- és kimondása. De nem ész nélkül. Ha gondolod, vedd meg (ki), olvasd el, és ez segíthet túllépni ezen, segíthet, hogy ne érezd mocskosnak magad (aminek nagy a valószínűsége), és hogy teljesértékű FELNŐTT legyél a saját szemedben is, meg a szüleidében. Jogos és szükséges, hogy ilyenkor haragudjuk mind a 4 szereplőre: nagyapa, nagyanya, anya és apa. Ők valahol tisztában voltak azzal, hogy az oroszlán (farkas) szájába küldenek, és nem tettek semmit. A harag elengedhetetlen része a későbbi megnyugvásnak, megbocsájtásnak. Én a helyedben elmennék pszihológushoz, és vele együtt csinálnám végig a könyvben írtakat.

Virág

Virág. psziCHológus! és psziCHológia! lécciiii!

Virág
Pont azokat írtad le amiket én is, csak Te sokkal jobban megfogalmaztad.
Kriszta

névtelen! te nem tudsz magyarul! lécciii, tanulj meg!!!!

Helyesíró, bocsánatot kérek, igazad van, idézőjelbe kellett volna tegyem. Amúgy akkor is "ch"-val kell írni.

Virág!

A jótanácsokat én is a Mérgező szülőkben olvastam. A könyv tényleg elég "brutális", de talán épp a sokkhatás miatt kezdi el komolyan venni az ember azt problémát, amelyről egyébként hajlamos azt gondolni, hogy ilyesmi csak másokkal fordulhat elő.

Engem nagyon megfogott, hogy mi magunk mit tehetünk a gyerekeinkért. Otthon még csak- csak szemmel tarthatjuk őket, de aztán jön az iskola, az edzés, a barátoknál alvás,.... Szóval egy csomó olyan helyzet, amelyben a gyerekeinknek egyedül kell helyt állniuk.

Milla

Virág, Unoka, Többiek!

Nem lehetne ezt a mesét méltóan befejezni és azt a disznó "Farkast" kövekkel a hasában belökni a patakba?

A mese tudtommal úgy végzödik, hogy a vadász felvágja az alvó farkas hasát, kiveszi belöle Piroskát és a nagymamát, a helyükre pedig köveket tesz.

Ha igen, ki lenne a vadász? Talán Piroska férje?

Névtelen,
sajnálom, hogy egy ilyen apróság írásra késztetett. Érdemben is hozzá tudsz szólni? Egyébként utánanézek, és ha helytelenül írtam, ezentúl ch-t fogok használni.

Milla,
igen, valóban egyedül kell helytállniuk sokszor, de addigra már beprogramoztad őket. És azon nagyon sok minden eldől. Szerintem alapkönyv. Én fizika, kémia, és egyéb nagyon "hasznos" tantárgy nyomatása helyett (na jó, kisebb óraszámban maradhatnának)ezt tanítanám a gyerekeknek. Meg persze egyéb alapművet a pszi-h-ológia tárgyköréből.

Justitius,
valószínűnek tartom, hogy ez a mese azért született, hogy ezeknek a kis- és nagylányoknak tudatalatti reményt adjon, hogy ennek a helyzetnek vége lesz. És inkább a terapeuta a vadász, mint a férj, de az is lehet. Utánanézek, amint visszakapom a könyvet.

Virág

sziasztok
Unoka vagyok, ha már így szólítottatok
köszönöm a tanácsokat,de nem tudom mit tegyek. Talán az a jó ha most már hallgatok, nem tudom. Mit szólna hozzá a férjem? HÁt nem tudom,de ha eddig nem mondtam el akkor, miért most.Amúgy apám apjáról van szó. Azt,hogy a nagymama tudott-e róla, hát remélem, hogy nem....... legalábbis bízom benne,hogy ő nem képes ilyesmire, hisz úgy éreztem érzem, hogy szeretett. Biztos vagyok benne,hogy mindenki ellenem fordulna és azt mondanák miért nem szóltam akkor, de hát kinek? Hogyan bizonyítottam volna be? Valószínű hallgatok arra, hogy neki ill vele megbeszéljem és elmondjam, hogy mindenre emlékszem és ne merjen a kislányom közelébe se menni. Az apósom szerintem nem értené meg. A kicsimre nagyon vigyázok talán túlzottan, de most ez így jó így érzem biztonságban és ha majd nagyobb lesz nekem mindent elmondhat, nem kell titkolóznia. Ezt úgysem tudom elfelejteni. Azért nagyon jól esik, hogy nektek elmondhattam,és ti foglalkoztok velem.

Unoka
"Talán az a jó ha most már hallgatok, nem tudom. "
Hát én sem tudom, talán egy pszichólógus meg tudná mondani, hogy mi a jó neked. Viszont saját tapasztalatból tudom, hogy ha valami bánt, sokkal hamarabb túteszem magam rajta, ha el tudom mondani valakinek. Sőt minél többször elmesélem annál könnyebb. De ez én vagyok, lehet, hogy Te más vagy.
"Mit szólna hozzá a férjem? HÁt nem tudom, de ha eddig nem mondtam el akkor, miért most."
Ha igazán szeret Téged, ezután még közelebb kerül, mert már tudja a legnagyobb titkodat. Hogy eddig nem mondtad el, azt meg fogja, meg kell, hogy értse. Nem lehet könnyű elmesélni. Ha nagyon félsz elmesélni, de mégis szeretnéd, csak nem tudod hogy fog reagálni, akkor próbáld meg azt, hogy úgy meséled el, mint ha mással történt volna és beszélgessetek róla. Pl, hogy Ő mit szólt volna, ha veled vagy a húgával vagy bárki ismerősével történik ugyan ez és hosszú évek után derül csak ki. Így legalább meglátod mit reagál és beszélgetés közben eldöntheted, hogy elárulod e, valójában veled történt és a Te nagyapádról van szó. Nem tudom egyáltalán kivitelezhető e egy ilyen beszélgetés, mert én nem tudhatom milyen érzelmeket fog kiváltani belőled. A diktafonos ötletemet esetleg bevetheted, ha úgy érzed, hogy bizonyítanod kell.
Mindenképp jó ha rendezed magadban a dolgokat, mert ez kihathat a kislányodra is. Esetleg félreértheti a férfiaktól való túlzott féltést, nem tudom.
most névtelenül, most már nem névtelenül

Mindannyian

"Mit szólna hozzá a férjem?..."

Én el tudnám mondani mire számíthattok. Valamilyen szinten én is áldozata vagyok egy hasonló dolognak, bár az sokkal durvábban végzödött. Férfi vagyok, de mégis igazi "family man" - kellö empátiával témához.

Már jópár hónapja jártunk együtt a volt barátnömmel, amikor egy pszichológus kiderítette nála, hogy miért "furcsa" a viselkedése velem bizonyos esetekben. Ezután a barátnöm mindenröl kitálalt. Elmesélte, hogyan eröszakolta meg a mostohaapja 16 éves korában. Kis faluban történt az eset. Nem merte elmesélni senkinek sem, attól tartott, öt fogja mindenki hibáztatni. Szerencsétlenségére terhes lett, amíg lehetett, titkolta. A hatodik hónapban persze kiderült. Félelme teljesen beigazolódott, az egész rokonság öt okolta, hiába próbálta az igazát bizonygatni. Az iszonyú nyomás miatt elvesztette a gyereket, ezután fél évig a pszichiátrián kezelték. Soha nem mert visszatérni a falujába. Stoppal Budapestre ment, ott próbált új életet kezdeni. Jópár évre rá találkozott velem.

Amikor meghallottam a történetet, semmi kétségem nem volt afelöl, hogy igazat beszél. A véleményemmel azonban azt hiszem egyedül álltam. Dühített az igazságtalanság, a tehetetlenség, fájt az ö fájdalma.

Jelenlegi páromat szintén ért egy támadás, bár ö megúszta a legrosszabbat. Nála is kimutatták a lelki sérülést.

Többek között ezért is reagáltam ennyire hevesen a témára.

Justitus
Lehet, hogy tehetetlennek érezted magad, de szerintem már azzal is nagyon sokat tettél, hogy hittél neki és átérezted a fájdalmát.
Kriszta

Kedves Kriszta!

Most, hogy kicsit kezdek lenyugodni, próbálom higgadt fejjel nézni Unoka esetét.

Ha velünk fordult volna ez elö, rokonság ide, rokonság oda, biztosan soha többé nem engedném oda a feleségemet, lányomat, de föleg magamat nem, mert ha a kezem közé kapnám a nagypapát, Isten irgalmazna neki, én nem.

Kedves Unoka!

Szerintem el kellene mondanod a férjednek az esetet, de elötte feltétlenül kérd ki egy pszichológus véleményét. Nem szabad ajtóstul menni a házba. Nem tudom milyen vérmérsékletü a férjed, a férfiak nagyon be tudnal vadulni az ilyesmitöl.

Unoka!
Én a helyedben elmondanám a párodnak. A kislányod apja, biztos neki is furcsa az, hogy a gyerek nagyapja, az ő édesapjával szemben is félted a kislányotokat. Az is lehet, hogy már rég motoszkál benne valami, hogy ennek KELL, hogy oka legyen, csak hát ilyesmire rákérdezni...
Engem tiniként ért támadás, semmi komolyabb gondom nem lett belőle, mert félelmemben véletlenül jól céloztam 1-2 rúgást, de tud róla a párom és végtelenül hálás azért, mert ezt is tudhatja rólam és megosztottam vele.
Kisebb-nagyobb bajok, sérelmek, vagy akár nagyobbak is, balesetből tehetetlenül ébredni vagy többéves lelki terror alatt állni... nagyon sokaknál előfordulnak. Ezeket akkor lehet igazán legyőzni, ha van, akivel meg lehet osztani, és ha ez egy szerető társ, aki támogat, azért az sokat segít.
Mellesleg valahogy úgy érzem, hogy esetetekben a férjednek JOGA van tudni arról, hogy a lányát miért nem engeded a férjed édesapjához sem közel. Biztos megérti majd, bár lehet(!), hogy lemerevedve fogja hallgatni a történteket és kell majd neki időt hagynod, hogy megeméssze, mielőtt bármit is reagál. Ha elég biztos vele a kapcsolatod, szerintem ne habozz bevonni!
Nagyon elszaladt a szám.
- A.

Unoka,
egyetértek a fentiekkel. Ha magadban tartod, magadnak, a kislányodnak és a házasságodnak árthatsz vele. Továbbra is kötöm az ebet: pszihológus és kitálalás. Ebben a sorrendben. A nagypapa pedig megérdemli azt, amit kap majd tőled (és esetleg a párodtól). És sajnos nem ringathatod magadat abban a hitben, hogy ezt senki nem tudta!!! Gondolod, hogy az anyukáddal semmi hasonló nem történt? Gondolod, hogy a vén kecske csak öreg korában nyalja meg a sót?

Justitius,
ledöbbentem azon, amit írtál. Nem is tudom, miért, bocs, zavaros vagyok. Nagyon tetszett, hogy így reagáltál. Visszatértve a farkasra: a felvágása lehet = a kimondással. Ha fény derül az igazságra, mondhatjuk, feltárjuk az igazságot (milyen kifejező is a magyar nyelv, ugye? A has felvágását is nevezzük feltárásnak) a nagypapa lesz igencsak megsebezve (de megérdemli). A kövek pedig: lelkiismeretfurdalás, a környezete elítélése, megvetése. És belévarrva: a büdös életben nem fog ettől a tehertől szabadulni. Ha a mesében nem sajnáljuk a farkast, mért tennénk a nemi erőszakot alkalmazó férfiembernél??? (Behatolás nélkül is annak tekintem.)

Virág

Virág
Nagyon egyet értek veled, de nem az anyukája apukájáról van szó, hanem az apukájá apukájáról. Erre pont azért kérdeztem rá fentebb, mert hasonló gondolatok merültek fel bennem. (kecske és a só) Viszont ha Unoka apukájának van lánytestvére, akkor vele megtörténhetett és érdemes lenne rákérdezni. Lehet hogy Ő is magábazárta. Esetleg együtt is elmehetnének pszichológushoz.

Unoka
Amíg ezt magadban tartod, nem tudsz "normális" életet élni és ez kihat a szeretteidre is. Elsősorban magadért, de a kislányod és a férjed érdekében is beszélj egy szakemberrel.

Kriszta

Sziasztok,
Vki emlegette itt a Mérgező szülők c. könyvet. Abban szerepel a nemi erőszakot elkövető szülők-rokonokkal szembeni utólagos fellépés. A szerző leírja, hogy a legtöbb esetben a család, a rokonság várható reakciója a hitetlenség, a tagadás, a "te találtad ki". Ennek ellenére ki kell lépni a színre és elmondani. Elsőként a férjnek, másodikként a nagypapának, nagymamának. Aztán a családnak.
A legfontosabb, hogy mondd ki!! Mert te magad fogsz tönkremenni bele!!
Lehet, hogy tönkreteszed a családi békét - de lehet, hogy a hallgatásodnak az lesz az ára, hogy
1. te tönkremész bele lelkileg
2. mi van, ha a dédunokával is ezt fogja tenni?? Soha nem bocsátanád meg magadnak.

Én azt mondom, hogy bár nehéz lesz, nagyon nagy indulatokat fogsz kelteni, talán a család meg is zökken bele eghy kicsit (vagy nagyon), de a magad, a gyermeked, a családod érdekében lépj!!
szorítok neked
Zsóka

Susan Forward Mérgező zsülők cimű könyvét nagyon nagyon érdemes elolvasni. Akkor is, ha nem érvényes ránk egyik kritérium sem. Bár végigolvasva a könyvet az az érzésem, hogy kivételes kevesek azok akiket igy vagy úgy nem nyomorgatnak meg a szülei.

Na az erőszak nyilván még súlyosabb. De pl a könyv szerint sokkal gyakoribb, mint elképzelni mernénk.

Azt irja, hogy a bántalmazott gyermekek nagyon ritkán mondják el, legtöbbször már felnőttként és pszihológusnál teszik meg ezt. A saját családjukkal nem nagyon sikerül zöldágra vergődniük. Most olvasom megint ezeket a részeket. Persze megint bőgök.

Unoka, olvasd el, kérlek. Minden nagyobb könyvesboltban kaphato. Kis alaku piros könyv.

mondom szülők...

Unoka, nem derült ki milyen ember a saját apukád, csak az, hogy félsz tőle. Szerinem a lányodat tartsd tőle távol, amennyire csak lehet.
A nagypapát meg szerintem aligha hatná meg, hogy kimondod a dolgot. Én inkább kicsit agresszívebb lennék vele, megérdemelné, és te meg nem éreznéd magad vesztesnek. Például négyszemközt megmondhatnád neki - de úgy, hogy fájjon -, hogy ha a gyerekedhez hozzáér, ráborítod a forró levest a legközelebbi ebédnél. Aztán amint ürügyet szolgáltat, még ha ártatlanul ér is hozzá, tedd meg, persze lehetőleg ne kössön ki kórházban. Csak alázd meg, és legyen számára (de csak az ő számára) nyilvánvaló, hogy miért. Hogy nem úszta meg szárazon azt, amit ellened gyerekkorodban tett. Aztán többé ne találkozz vele.
Na ezt nem merem névvel vállalni, de ettől függetlenül egész komolyan gondolom.

Azért én maradnék a terápiás megoldásnál.

Hát én is

énisnévtelen
jogos az indulatod és az öreg megérdemelné, hogy megalázzák, a forró levest a nyakába szintén már kiérdemelte, de ez nem jó megoldás. Mint Te is írtad, csak Ők értenék és kivülálló szemével Unoka lenne a gonosz, roszzindulatú lány és ezután tuti senki nem hinné el az igazságot. A legnagyobban megalázni az igazság kiteregetésével lehetne.

Kedves Virág, Mindannyian!

Lassan kezd derengeni, miért nem hittek sohasem a családok a bántalmazottnak. Úgy, mint ahogy írtad, szerintem is valahol az egész család tudott a dologról, de legalább is sejtette a valóságot. Igazából lehetetlen felelösségre vonni az öreget, hiszen az egész társaság egy húron pendült vele. Egyedül a férje lesz a támasza Unokának, hiszen ö az egyetlen, aki nem volt benne a disznóságban.

Elméletem alátámasztására leírnék egy-két részletet ama volt barátnöm történetéböl:

Anna ( nevezzük így, bár más volt az igazi neve ) szülei akkor váltak el, amikor ö 12 éves volt. Mivel jogi, anyagi és egyéb problémák merültek fel, Anna 2 évre intézetbe került a testvéreivel. A mama úgy próbált segíteni anyagi problémáin, hogy keresett magának egy gazdag férjet. Talált is pont egy ilyent a szomszéd faluban egy kicsi, ronda özvegy ember személyében. Öszzeházasodtak, a mama hatalmas házat építtetett az új férj pénzéböl. Kihozta a gyerekeit az intézetböl az új házba.

Énbennem az a szörnyü gyanú támadt, hogy Anna volt az ára a háznak, a nagy jólétnek. És a mama kötötte ezt a mocskos üzletet. Ezután persze érthetö a család álszent reakciója.

Amennyiben Unoka esetében is így van ( szinte biztos ), legjobb, ha Unoka megbeszéli a dolgot a férjével, levonják a tanulságot, és úgy billentik farba az egész díszes társaságot, hogy belezöldülnek.

Kedves Justitius!

Lehet, hogy nagyon is jól látod. Tudjátok, hogy van olyan (aki olvasta a Mérgező szülőket, tudja), hogy az anya lefogja a lányát, hogy az apa meg tudja erőszakolni??? És hogy minden 10. családban az Egyesült Államokban szexuálisan zaklatják az apák a gyerekeiket? Szörnyű!!!

De a végéhez, Justitius: nem elég levonni a tanulságot, és leüvölteni a rokonság haját. Ennél sokkal, sokkal több kell. Ez egy gyógyulási folyamat. Attól nem lesz jobb, hogy kiüvöltik magukat. A lánynak (vagy sok esetben fiúnak) először merni kell róla beszélni legalább a terapeutának. Aztán az segít felszínre hozni egy csomó dolgot, majd a bántalmazott mellett áll, hogy meg merje fogalmazni az őt ért sérelmeket, és személyesen, telefonon vagy levélben konfrontálódni merjen az őt bántalmazókkal és a csendestársakkal EGYEDÜL!!! Mert csak ezután lehet teljes a gyógyulás és a valódi felnőttéválás. Csak a harag kifejezése után tudunk megbocsájtani. A férj támogató, szerető társként fontos. Ha az lenne, amit javasolsz (amit egyébként értek, hiszen felindult vagy, és tennél valamit), akkor a nőből rengeteg dolog törne föl a régmúltból, a tudatalattiból, és nem tudna mit kezdeni velük. Megkockáztatom, hogy bele is őrülhetne, de egy súlyos depresszióval tuti kéne számolni. Ezért csak lassabban a testtel. És bölcsen, finoman nyúljunk a sebek szabdalta szívhez.

Virág

Kedves Virág!

Mindent értek a leveledböl, csak a megbocsájtást és a depressziót nem.

Unoka vagyok

Justitius: a szüleim elváltak, nem olyan régen, aminek igazán örülök mert most már apám jó messze van tőlünk és nem kell vele találkozni. Az apámról: az volt a szigor megtestesítője, mindig az volt amit ő akart. Még anyukámnak sem lehetett önálló döntése, mert azt meg sem hallgatta ill rögtön üvöltözött és vitatkozott. A barátaink el sem mertek jönni hozzánk játszani, mert ha hangoskodtunk az sem tetszett, még az unokatestvéreim sem jöttek el hozzánk nyaralni, mert volt úgy hogy ők is kaptak egy nyaklevest, ha nem úgy viselkedtek. Az apám mindig kimutatta, hogy ő a főnök. Amúgy a nagyszüleim sokszor segítettek a szüleimnek (pénzt adtak, ha nekünk nem volt, és mi nem mindig tudtuk megadni) gondoljátok, hogy ez összefüggésben van azzal amit előszőr írtam. Te jó ég ebbe, még belegondolni és szőrnyű.

Unoka: nehéz választ adni arra, hogy vajon ki kivel milyen "deal"-t kötött. Egy biztos: valahol az egész rokonság sáros ebben. Az ember hátán feláll a ször, ha csak egy picit is belegondol.

Éppen ezért a szimbólikus farba billentés módszerét ajánlanám, ami nem más, mint a kapcsolatok hanyagolása a rokonsággal, hogy Te se sérülj tovább. Ha megadsz egy E-mail címet, tudok szakembert ajánlani, aki nekem is segített, u.i. az én apám sem volt könnyü eset.

Emberek!
Olvastátok az Indexen,hogy egy hajléktalan a saját másfél éves lányát megerőszakolta a haverjával?Égbekiáltó gaztett!!!!!Ti mit tennétek velük ha eldönthetnétek??
Tudtátok hogy afrikában a varázslódoktor arra buzdítja az aids-es férfiakat,hogy a gyerekükkel legyenek együtt és akkor majd meggyógyulnak?
Sötétség és gonoszság a köbön.E

Sziasztok!

Úgy 2 hete képek jöttek a szemem elé a múltból, amiken azt láttam, hogy az apám, mikor úgy fél éves voltam, fajtalankodott velem. Többször is.Iszonyúan fáj. Nagyon megrázott, és sajnos el is tudom képzelni róla. A testvérem is emlékszik perverz dolgaira, de azok nem ilyen szörnyűek.

Csak le kellett írnom.

De azért reagálhattok. Szükségem van rá.

Parázs,
egyszer csak képeket láttál? Mi váltotta ki, emlékszel?

Szia Parázs

Nem nagyon tudom, hogy mit írjak, ez így elég rosszul hangzik, de ha segít, akkor mesélj, én benézek ide, ha gondolod írhatsz magánban is. (cím a profilomban)
Tudnál többet írni erről az egészről?

Anna

Nem, ennél sokkal összetettebb volt. Tavaly nyáron olvastam a Mérgező szülőket. Amikor a szexuálisan zaklatott gyerekek fejezethez értem, éreztem, hogy valami van itt. De nem emlékeztem semmi komolyra. Voltak olyan emlékek, amik nem akkor bukkantak fel, hanem sokszor eszembe jutottak, azok akkor kaptak értelmet, észrevettem az apám perverzitását benne, hogy mennyire élvezte, hogy hozzám érhet, hogy láthatja az éppen alig növekvő mellemet, stb. Azt hittem, megúsztam ennyivel.

De egy újabb könyv került a kezembe.

Jaj, istenem, iszonyúan naturalisztikus lenne, meg undorító. Biztos, hogy akarod?

Anna,
köszönöm. (Kíváncsi, neked is köszönöm. És igen, tökéletesen emlékszem, mi váltotta ki.)
Sajnos a magánlevelezésekben elveszek, nincs erőm rá. Legszívesebben nem itt írnám le, annyira a legfájdalmasabb, legsebezhetőbb részem, de nem megy magánban.

Mi többre gondoltál? Előzményre? Pontosításra?

Szia Parázs

Mi az a másik könyv? Ha segít, nyugodtan írj le mindent, bár szerintem az is kérdés, hogy most milyen helyzetben vagy, van-e gyereked, férjed/párod, és hogy hogy tudod ezt az egészet a mindennapi életedben kezelni. Az előző témában Virág sokszor írta hogy mindenképpen pszichológus segítségét kéne kérni. Ezzel teljes mértékben egyetértek. Ha erről van szó, akkor mi itt max. meghallgatni tudunk ( azt nagyon szívesen,) de ennek a feldolgozásához szakember segítsége kéne.

Anna