Zsoltikán ma eszméletlen mozgási vágy tört ki, meg sem áll... Délelőtt aludt egy félórát, de azóta mint akit felhúztak
Most a kúszást próbálgatja: hasonfekvésben a lábait maga alá húzza, de a fejét még belefúrja a játszószőnyegbe
De így is halad! 

Nagyon sokat írtatok, most témánként szólok hozzá, amig hagy a Picuri
Külföld:
én is úgy tudom, hogy útlevél kell a babucik kiutazásához, és ha jól emléxem, 1000 Ft az illeték.
Öltöztetés:
előfordul, hogy többször is kell 1 nap öltözni, nálunk is szokott lenni pelus-baleset. Nyáladzás ezerrel megy, viszont mivel főleg hason van Zsoltika, a játszószőnyege nyálas
Illetve úgy szoktam, hogy a feje alá teszek kis frottir kendőt, abból van egy csomó itthon, így elég azt mosni
Nem hiszem, hogy a partedli megmaradna rajta. Azt is betömné a szájába. A frottírtörlőt is be szokta tömni
Ma viszont muszáj volt levenni Zsoltiról a rugdalózót, ugyanis nagyon mászott, és a rugi egyik lábában kötött ki mindkét lábacskája
Kertésznadrágot adtam rá végül + zoknit (amit nemigen tűr meg amúgy), így most egész jó
Vera, Ann:
nekem azt mondta a doktornő a 6 hetes kontrollon, hogy fél év múlva menjek újra. Tehát március-áprilisban kérek időpontot. Úgy nem szeretem, de elhatároztam, hogy mindenképp figyelek arra, hogy félévente meglegyen a rákszűrés. Terhességem előtt ezt kissé elhanyagoltam...
Zit,
örülök, hogy újra itt vagy! Gyere most már gyakran
Én sem ismertem volna meg Benit, nagyot nőtt
Nagyon szép súlyban van, gratulálok! Panu,
jól értettem, lehet hogy babát vártok?


Még egy gyors kérdés: megfigyeltem, hogy Zsoltika öltözéskor és főleg füri előtt, amikor már pucérka, megfogja a kukiját, és nagyon erősen megszorítja... Pedig este a fürcsikor a férjemmel együtt vetkőztetjük, de annyira mocorog, alig lehet lefogni. Napközben pedig egyedül még kevésbé lehet. Szerintetek nem árt neki? Nem látszik rajta, hogy fájna neki, de akkor is... Mondjuk is neki ilyenkor, hogy szeretnénk még unokákat

Most mennem kell. Kicsit fáradt vagyok, mert nem volt túl jó éjszakánk: 11-kor még szopiztunk, aztán aludt el Zsoltika. 1-kor sírva ébredt, de sikerült elringatnunk. Aztán 4-kor szopi, 6-kor megint sírás
Mire a Dentinox-ot előszedtük, visszaaludt szerencsére. Még egy kép a mászásról:
További szép napot mindenkinek!
Gabi


, úgyhogy rögtön a 2. trimeszter elején. És nekem azt mondta, h évente kell.







A répa úgy néz ki tetszik neki. Utána krumplit és sütőtököt próbálok, aztán lehet, hogy keverem ezeket.
akarunk neki venni, mert megőrül a mobiljainkért amikor látja, hogy telefonálunk. És ami nagyon tetszik még neki, az a klaviatúra, imádja püfölni
, plusz az egérpadot rágogatni.
Hát nálunk hétig sem sikerül aludni. Bezzeg most két órája alszik már. Miért nem éjjel???? Esküszöm tényleg leütöm, hogy pihenjen éjjel.
-t, hátha az majd segít.





