A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Kútvölgyis anyukák beszámolója


Most megpróbálom folytatni...

Veronikusz
Örülök, hogy a szövettan jó eredményt hozott, javulgassál!!!!!
Lányoknak jobbulást! Bár amit róluk írtál, abból az látszik, hogy már meg is gyógyultak! :D Mi is köhécselgetünk, hol az egyik, hol a másik, de még szerencsére nem kaptunk antibiotikumot.

Gabika, Lilluska
Drukkok most nektek mennek!

Valentina
Most írhatnám, hogy majd a harmadiknál megszokod, hogy mekkorákat tudnak esni és semmi bajuk nem lesz, kisebb balesetekből meg minden napra jut. Anyóssal ne foglalkozz!!! Pati került már agyrázkódásgyanúval kórházba, mikor elesett az udvaron és jó nagyot koppant a feje a betonon, pedig ott álltam mellette. :cry:

Heni
"oszt jól leraktam" vagy valami hasonlót írtál, hát jót röhögtem. Ilyet én is szoktam ám csinálni. :wink:

Kati
Én hiányollak ám már most is!!!!

Renáta
Ivánnak csak jókat, meg küldjük a gólyákat felétek is.

Brigi
Kicsit irigyellek a munkád miatt, nekem is jó lenne kikapcsolódásként vmit csinálni, csak nincs rá időm. :D

Dóri
Gratula a kiskukacoshoz! Azért leírhatnád milyen neveken gondolkoztok, mi meg majd eldöntjük helyettetek! :lol: :lol: :lol:

Most mennem kell...
Jó éjt mindenkinek!

Adri
Kép

Kép

Kép
phadri
 
 


Sziasztok!

Annyira aranyosak vagytok csajok :lol:
A kedvem is jobb, csak fürdés elött megint eset egyett és felszakadt megint, úgy hogy megint volt üvöltés :oops: :x
Anyóssal nem foglalkozom,mert egy hisztérika :D
Apa azt mondta,hogy ő fel van már készülve a kéztörésre, agyrászkodásra. Én is lassan hozzá szokok a vér látványához,pedig az elsőnél majdnem elájultam :oops:

Reni: Jobbulást kívánok Ivánnak,
Azt hittem, hogy csak az én gyerekem ilyen aktív :lol: mert itt a környékben totál nyugodt gyerekek vannak 8)

Adri:Nem tudom, hogy lesz-e második vagy harmadik, de sokan mondták már hogy majd az x.-dik után már nem is fogok megijedni. :o

Tünde: Innen a távolból drukk az úrfinak

Akartam még valamit...
Na mindegy majd holnap.
Jó éjszakát mindenkiek
V

valentina
 
 


Sziasztok!

Először is: Steffi: üdv újra otthon! Myrtill gyönyörű, és nyugi, minden rendben lesz a szemével! (De ezt már mondtam :wink: )

Gyerekdoki: tényleg felháborító! Amikor Maja született, akkor egy másik nő volt rövid hajú magas, ő egész kedves volt. Aztán a hazaengedésnél volt a Magyar Irén, és az tűnt fel, hogy előttünk, anyukák előtt alázza a csecsemősöket... No comment.
Viszont a csecsemősök szerintem mind angyalok! Böbe, Ági (aki még nem ment el, legalábbis volt bent, amíg mi ott voltunk), és még ketten, akiknek nem tudom a nevét. Az egyik, akiről Veronikusz tett fel képet, a másik meg az alacsony fiatal szőke copfos "csaj". Szerintem mind a 4en szívből csinálják a dolgot!!!

Veronikusz! Jobbulást a csajoknak, és az ujjadnak is!

Dorka! Berkének (utólag is) boldog szülinapot! Remélem helyrejön a gyomrod! Tök jó, hogy itt a barátnőd!

Valentina! Ne hibáztasd magad! Ezek a kölykök már csak ilyenek, elesnek néha...

Tünde! Drukk holnapra Benének! Biztos minden oké lesz! "Vicces", hogy nem vihetsz magadnak ágyat... :evil:

Reni! Ivánnak is jobbulást!

Gabi! Remélem már nem tart sokáig a hányinger!

Lilluska! Asszem Steffi mindent leírt, hogy mit kell vinni, de szólj, ha van még kérdésed!

Rólunk egy picit: elmentünk 4 napra a hosszú hétvégén Várgesztesre. Léna baromira élvezte, volt élményfürdő, amit nekem még sajnos hanyagolnom kellett, de ő ment az apjával. Meg voltunk állatot simogatni, meg nagyokat sétáltunk. Maja jól viselte, ott voltam neki én, bár szerintem azért megérezte a változást, főleg a hazaúton volt már elég nyűgös. Cserébe tegnap majdnem csak aludt.
Már majdnem 4 kiló, és kezdi kinőni az 56os cuccokat, na meg nagy tokája nőtt... :lol:

Még akartam mást is, de már késő van... :?

Jóéjt mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
zsofizsofi
 
 

 
 

Tünde!
ez a földön alvás TILTÁS :shock: bár megértem őket! Én is széken aludtam a Szt Lászlóban, Szofi meg a mellkasomon. Az volt életem leghosszabb éjjele. Még szerencse, hogy csak egy éjszakát kell bent lennetek. Nagyon szorítok! Még éjjel is rátok gondoltam. Tudom, hogy egy mandulaműtét az rutin műtét, de akkor is …. Mielőbbi jobbulást Benének!

Heni!
Elérted Vidát??? Mit mond, meddig tarthat ez még nálad??? Megértem hogy nyűgös vagy! Jobbulást! Hastáncra azért jársz? Lurkók egészségesek?

Steffi!
Kis Csipásodnak NAGY puszi. Gyógypuszik a kis szemére.

Kriszta!
Barátnőd: de jó ilyet hallani :D
Petya: szép méretek :D:D
Szobatisztaság: remélem ez a „NEM MACELÁLJUK” bejön és eredményes lesz!!! Nálunk meg Szofi erőlteti a WC-t :D:D:D most már többször belekakilt. Sőt! Azóta talán csak WC-be ment. Én legalább is nem raktam tisztába kakival. :D:D:D még jó hogy most tankoltam fel neki pelusokkal :lol: ja! És eddig én se maceráltam, hogy WC-be kakiljon. Ő jött hogy fel akar ülni.
Anyós: Mond, hogy minden nap van kaki és kész. Így leszáll rólad! :D Teljesen rád telepszik. Meghalnák ha valaki ennyire rám szállna. Nem az első gyereked Petya és ha az is lenne!

Dorka!
Örülök, hogy jobban vagy!!! :D
Zsófi meg követi Lettit! Nálunk detto ugyanez van éjjel :D igaz most éjjel 1x én keltettem, mert szét akart durranni a cicim. :D hízni szerintem most ő is kevesebbet hízhatott, de már a 62-esek is éppen hogy csak jók. Most ásom elő a 68-as ruhákat. :lol:

Adri!
Nyugi! Vakok az emberek! Zsófit tegnap fiúnak nézték :shock: igaz a férfi csak azt látta, hogy egy nagy RÓZSASZÍN OVERÁL van a hordozóban. Gyerek ki se látszott belőle
Jobbulást a Köhögőknek!

Zsófi!
:D de jó lehetett nektek! :D mi is el akartunk utazni – 2 gyerekkel anno meg is tettük – de ez most így kicsit zűrös lett volna. Két nagy ha együtt van …. Horror! :roll: :oops: :lol: most épp teszteljük, hogy a kocsiban ki hol üljön, hogy mindenkit elérjek, szoptatni is tudjak menet közben stb. készülünk a karácsonyi, svájci 1120km-re :D

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Sziasztok!

Tegnap kipróbáltam a homeos bogyeszeket megint (most másodszor, de ha már ajánlottam, teszteltem :wink: ) és nekem nagyon bevált, tényleg érdemes, tök simán elaludtam, pedig előtte igen sajgott a vénasszonyos derekem.

Adri, köszi a dícséretet, amúgy Levit is sokan nézik lánynak a sötétkék csíkos sapijában... :wink:

A Heim Pálban is elvileg ez a szabály, mármint, hogy csak sámli, vagy ha gyors az ember, még szék is jut. Amikor teltház volt, kihozták még a nővérkonyha székeit is, hogy a szülők ülhessenek. Aztán éjjel jönnek a nővérek (a rendesebbje) és felajánlják hogy lehet polifomozni, sőt utolsó éjjel még kórházi ágyban is alhattunk, igaz, akkor már távolról sem volt teltház. CSak hajnali fél5kor felráznak, hogy most már aztán keljünk fel....mert bármikor jöhet az ügyeletes doki. De az a pár óra is aranyat ér.

Dóri, már én is akartam írni, hogy a fiúnevek terén állunk rendelkezésedre.


:lol:

NA, szaladok, mert az úrfi 2 napja nyűgi. Talán most jött el a 3 hónapos váltás?
Tegnap óta totál bepörgött, rugdos folyamatosan, 1 percre sem áll le, alig alszik vmit és érzem ahogy egész nap feszítgeti a kis fokhagyma popiját és tolja ki magát állásba, ha ölben van. :)

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Gabi (a 82-es évjáratból) ??????
BABÁZOL??
Vendég
 


Lányok!
ha én Oscillococcinum-ot szedek akkor AZ IS ÁTMEGY A TEJBE!!!! UGYE?????? :D:D:D:D mert akkor az őt is védi :D

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Adri, tök jó, hogy hallunk rólatok. Na, Benci 3 szóra bővítette a hatalmas szókincsét. Most anya-apán kívül van tita (és ez jó minden állatra). :lol: Lehet, hogy írtam? :oops:

Veronikusz, mentek karira Svájcba? Közeli rokonok laknak ott, igaz? :wink: Én őszintén remélem, hogy akkor még nem babázok. :!:

Zsofesz, annyira szupi lehetett Várgesztes! Tervezek én is hasonló túrát, csak szülessen meg Jankuci épen, egészségesen, és ne inukbátorból kelljen szöktetni. :shock:

Annyi hülyeséget is olvastam már a neten, de a lényeg, hogy a legritkább esetben hallok indított koraszülésről ilyen probléma esetén. Nem is értem, hiszen a koraszülöttség az egyik legveszélyesebb állapot, kiszámíthatatlanok a következmények... (tegnap olvastam egy könyvet erről). Szóval kösz, méginkább felvérteztem magam a hülye döntések ellen.

Dorka, jobb a rennie-től? Nem vagy refluxos? Nálam mondjuk gyomortükrözéssel jöttek rá, és nem is ajánlom, hogy doki nélkül beszedj bármit is, de pl lehet, hogy érdemes lenne egy savlekötő-kúra. Ezeket a szarságokat általában egy hónapig kell szedni. Tény, hogy most szopi van, és a rennie a legártalmatlanabb. De ha még előjönne, akkor... ÉN RENDBEN VAGYOK. Kétévente egy-egy ilyen kúra és kész. Na meg rennie-vel megyek mindenhova terhesség alatt is. De biztos van erre homeós bogyesz is.

Tünde, drukk. Sokat gondolok rád/rátok. Aproo, ez a sámlizás őrület. Senki nem hitt nekem, amikor azt mondtam, hogy felüdülés volt széket szerezni. Volt olyan nővérke, aki beszólt, hogy az a szék a folyosóra való, miért visszük a kórterembe. :twisted: Más meg összetolta nekem, és ráfektetett, amikor látta, hogy csuklok össze. Nálunk is volt lehetőség egyszer ágyonfekvésre, mondanom nem kell, hogy az az anyu röppent rá, akik aznap érkeztek. No komment. Nekünk az már az 5. nap volt. :cry: Tünde, akkor tehát gyors és tünetmentes éjszakát kívánok! :roll:
vbea
 
 


Kriszta, örülök örülök minden pozitívnak. Egyre inkább úgy érzem, hogy HK a lehető legjobb választás most. Mint független szakértő, és valóban szaktekintély a maga nemében. :wink:
vbea
 
 


Veronikusz
Nekem is tetsz a mókukék let! Ivánnál is hatásos lenne :lol:

Valentina
Biztos pálinkás kenyérrel nyugtatják őket :wink: :lol:
Örülj, hogy Viktor sajtkukac! Nekem mindig gyanús, ha egy gyerek túl nyugodt...Azért nem ez a jellemző rájuk, bár tény, hogy vannak fokozatok :wink:

Hajdú Krisztina:
Szabolcs utcában volt ugye? Nem egy nőies jelenség, rövid, őszes hajjal? Ő az?

Adri
Olyan hülyék az emberek! ne törődj velük. Előbb- utóbb úgyis mindenki számára egyértelmű lesz, hogy Matyi fiú :wink:
Anyu nagynénémmel (70) elment kirándulni. Elhaladtak egy keresztelő mellett, ahol ácsorgott egy kislány habos rózsaszín ruciban és rózsaszín kalapban. Erre nagynéném, hogy milyen helyes kisfiú :? Szerinted mit gondolt a kislány anyja?

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Sziasztok,

Nevek: nekem a befutó a Donát lenne, amit még férj hozott fel Tünde pocaknál, igaz akkor még nem tudtuk, hogy Tünde lakik bent, de azóta ő ellenzi... Neki a befutó a Milán, amit én nagyon nem szeretnék, mert ennyire szőke nő vagyok, hogy az egy focicsapat... Szóval most van egy Bálint amibe egyikünk sem kötött bele, de nem is ugrottunk, hogy igen ez az. Szóba került még a Dániel, de ő is egyenlőre csak laposan. Nekünk H-val kezdődik a vezetéknév én örülnék egy H-val kezdődő névnek is, de apát még erre is maszírozni kell. Most kicsit ültetjük a témát, majd pár nap vagy hét múlva újból átnézzük a neveket. Lány az van, ha a harmadik majd lány lesz, de ha esetleg az is fiú, hát nem tudom ...

Mi holnap indulunk Sümegre, majd beszámolok, remélem tudunk pihenni egy nagyot, és csak hétfőn jövünk haza, így kellemes hétvégét kívánok. Este még próbálok benézni, ha sikerül.

Emano: köszönöm, megnézem tudok-e szerezni feliratot, mert úgy tuti lenne és jelentkezem.
Üdv: Dori

KépKép

KépKép
snowwhite
 
 


Lányok!
lassan kijelentkezem, hogy kaki tekintetében Szofi szobatiszta. Napok óta csak WC-be kakil. Beigértem neki csak úgy HERCEGNŐS bugyikat ha szobatiszta lesz, de csak egy kósza igéret volt, nem is gondoltam volna, hogy ez lesz az eredménye. Férjemnél tegnap este már reklamálta a bugyikat. :lol: :lol: Kata is előbb volt kaki-ügyileg szobatiszta. Bíztató kezdet! :D:D:D

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Veronikusz
Csak most láttam, hogy kicsit hiányos lett az üzim :oops:
Szóval nekem is tetszik a mókuskerék ötlet!
Biztos átmegy az oscillo is!
Karácsony Svájban?! Biztos szörnyű lesz :lol:

Heni
Majd írjál mit mondott Vida doki! El tudtad érni?
Iván rácuppant a Mazsola dvd-re míg beteg volt. Most ez a sláger. Én már kicsit unom :lol:


Szókincs
Iván sem volt az a nagybeszédű. Talán egy hónapja indult be. Persze csak én értem :lol: A "tita" nálunk is sokáig minden állatot jelentett, ami szőrös :wink: Mostani kedvencem a "póp", ami a pók akar lenni, de olyan cukin mondja :D Sőt egy hete már mondatokat is mond. Na jó, csak tőmondatokat. Szóval egy-kettőre be tudnak indulni :wink:

Dóri
Adrinak igaza van :D ide a nevekkel, mi meg majd jól szétcincáljuk őket :lol: Apát meg csak dolgozzad :wink: Már én is elkezdtem, pedig tesónak még nyoma sincs, de látom az esélyeket fiú név ügyben :? Pont olyan, mint a fiú rucik :? Lányoknak abból is nagyobb és szebb a választék....

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Dóri!

Feliratokat tudsz tölteni több formátumban: www. feliratok.hu itt általában az alsó lehetőség jön be.
JA, és Te is letöltheted a sorcsit, ha akarod és van hozzá fsx progid, most nem jön be a webhely, de majd bemásolom. Itt kb. minden sorcsi fennvan azonnal, tehát ahogy amcsiban lement. Fsx progit meg el tudok hozzád juttatni ha kell.
Ja, és a Dániel nagyon szép.

Lányok, Levi tényleg kétségbeesetten sír 3 napja, de nem pocak, nincs láza, én már a falat kaparom és fogalmam sincs mi lehet a baja. De levegőt alig kap az ordítástól, viszont szépen eszik, aludni éjjel alszik, nappal nem, max 1 órát, azt is részletekben. Viszont tuti nem az a baj, hogy nincs ölben, mert ha sétálunk akkor is megsüketülök, ezért furi, mert arra általában bealszik.
Meddig húzzam doki nélkül?Lehet "csak" a melegfront?

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


UFF! én is most látom hogy milyen zagyvaságokat írok. :shock: :lol: nem "kijelentkezem", hanem kijelenthetem :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


lányok :cry: :cry: :cry: vérzik a szívem
megint meghalt a babám :cry: :cry: :cry:
most jöttem a dokitól, amikor mondta,hogy rosszat fog mondani:nincs szívhang. Mondtam,hogy NE SZÓLALJON MEG, mert nem akarom hallani!!!!!!!!!!!!!!!
lányok! miért kell nekem megint átélni ugyanezt?????
pénteken műtenek elvileg, majd gondoljatok rám, és küldjetek sok +++++energiát.köszi
most megyek megpuszilgatom Encikémet

Kép
gablaty
 
 


Gabi
:cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
BORZALMAS!!
Miért?Miért????
Nagyon sajnálom!!!
Sok-sok erőt Neked!!!Pénteken gondolok rád!!!!!

emano/Andi
KépKép
emano
 
 


Gabi! :cry: :cry: :cry: Most nem mondok mást, úgysem segít...
vbea
 
 


Gabi!
nem jutok szóhoz! :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: ezt nem hiszem el. :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: nagyon-nagyon sajnálom. Sok erőt kívánok nektek. ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Gabi!
Atya Isten :( Nem tudok mit mondani, de gondolok Rád amennyit lehet! ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


jaj ne!!!!!!!!!!!
:cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Vendég
 


Gabi!!!
kérlek feltétlen nézesd meg mégegyszer a műtét előtt!!!!!
Hallottam már olyat, hogy már a műtét előtt véletlen derült ki, hogy mégis volt szívhang!!!
Bújj oda Encikéhez.
Sok puszi Nektek!!
Vendég
 


Ezzel nem azt akarom, hogy mégegy csalódás érjen, csak...
tudd biztosan..
remélem nem haragszol
Vendég
 


Jaaaj, Gabi, NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE :cry:
Szörnyen sajnálom és gondolok rád én is!!!

Mi van a levegőben? Barátnőmnek is egy éven belül most volt a 3. :cry: :twisted: Még szerencse, hogy neki is van már egy kislánya. Ez adhat némi erőt a túléléshez.... :(

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Gabi, jajj, nagyon sajnalom! :(

banana
 
 


Sziasztok!

Gabi: Nagyon sajnálom :cry: :cry: :cry:Gondolok rád én is és küldök++++++++++++++++++++++++++++++++
Van egy ismerősőm aki 3szor veszítette el a babáját és a végén kiderült hogy a fiúkat nem bírja kihordani :( :( :( és most van neki egy gyönyörü kislánya.
Persze tudom ez nem vigasz,csak gondoltam megosztom veled is az ő történetét.

Még akartam valamit,de le vagyok sujtva és nem tudok semmit írni.

Jó éjszakát mindenkinek
V

valentina
 
 


Gabi
Mondani én sem tudok most semmit.... :oops: :oops: :oops: Döbbenet....

Adri
Kép

Kép

Kép
phadri
 
 


Gabi,
itt is teljes kiakadás, rengeteg erőt Neked!!!!Sajnálom nagyon-nagyon.

Kép
Kép
paklincs
 
 


Gabi!
Nagyon sajnálom, sok-sok erőt Neked! :cry:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


lányok

köszönöm mindenki együttérzését, rámfér...
nem tudom hányszor kerülök még padlóra :cry: mindenesetre nagyon megvisel.....
és nem hittem volna hogy 2er egymásután megtörténhet a baj...
hát megint nem nekem lett igazam :cry:

Kép
gablaty
 
 


Gabi!
Nagyon-nagyon sajnálom! :cry: :cry: :cry: Sok erőd kívánok!!

Andi: Köszönöm a hiányolást! MEgvagyunk, semmi extra nincs velünk.

KépKép

KépKép
cukorfalat
 
 


nem erőd, hanem ERŐT kívánok! Bocsánat az elűtésért.

KépKép

KépKép
cukorfalat
 
 


Gabi,
Én is nagyon-nagyon sajnálom :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: Döbbenet....

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
vica10
 
 


Jaj Gabi! Minden gondolatom a tied... :cry:

Kép
Kép
kriszta36
 
 


Gabi, nem tudok mit mondani! Szívből sajnálom.

mtunde
 
 


Bene egy hős volt. nagyon gyorsan regenerálódott lelkileg és testileg is, és úgy néz ki, alig emlékszik valamire. Mielőtt elvitték, kapott egy bódító orrcseppet, ettől kezesbárány lett és vigyorgott. Szépen elvitte a műtősfiú, onnantól nem tudom, mi volt vele, már csak akkor hozták vissza, amikor fölébredt, akkor elég zaklatott volt, ki akarta venni a branült, nyűgös volt, valószínűleg azért, mert ébresztették, nem pedig magától ébredt. DE mivel ő volt az első, muszáj volt gyorsan haladni. Jól gyógyult a seb, nem vérzett be, nem is kellett tamponálni. A fülébe is betették a tubust, amiatt majd rendszeresen látogatni kell a fülészt, és azt mondta, megvárják, amíg spontán kilökődik a tubus, ha meg nem, maximum 1 év múlva kiveszik. Egyelőre még jöhet genny a füléből, ami volt is benne, és le is szívták műtét közben.
Délután már nagyon virgonc volt, nézelődött, szaladgált volna, játszott a többi kisfiúval. Amikor az első sírásból megnyugodott, próbált aludni, de csak pihennie sikerült. De egyszer csak felült az ágyban, és vidáman beszélgetni kezdett. Amikor felhívtuk Győzőt, azt mondta neki a telefonban, hogy "felébredtem". Délután meg elég nyűgös volt, valószínűleg az éhség, és némi fájdalom és fáradtság miatt. Kapott fájdalomcsillapító kúpot, amit később úgy kommentált apjának: "meggyógyultam". Nagyon otthonosan közlekedett a kórházban, csak este lábadt könnybe a szeme, hogy menjünk haza, de mivel ott voltam vele, nem volt ez sem olyan komoly. Este szerencsére könnyen elaludt, csak éjszaka kelt fel egyszer, akkor nem nagyon tudott visszaaludni, de az sem volt nagy probléma. Reggel aztán fél 6kor felvertek minket, lázmérés, felkelés, evés, vizit, és 8-kor már meg is kaptuk a zárójelentést, és jöhettünk haza.
8-10 nap a lábadozás, addig itthon kell lenni, de szigorú szobafogság csak 2 napig van, nagyjából óvatosan, de mindent ehet, és valószínűleg fájdalmai sem sokáig lesznek.

Nekem elvileg egy széken kellett volna aludni, de a nővérrel végül megbeszéltük, hogy akinek nagy ágyban alszik a gyereke, az ráborulhat mellé, akinek meg rácsos ágyban, mint Bene, letehettünk egy polifoamot, és azon aludhattunk. Ez utóbbi amúgy tilos. Röhej, mert ok, hogy jogom van ott lenni, és az is ok, hogy ők nem tudnak ehhez semmit sem biztosítani, de akkor legalább ne kelljen rosszul éreznem magam, ha lefekszem magamtól a földre... Mindegy, 1 éjszaka volt, túléltük.

Nagyon örülök, hogy csak egy mandulaműtét volt, mert a garatmandulásokat láttuk, mennyire szenvednek, ők szinte egész nap aludtak (valószínűleg mélyebben is voltak altatva) alig tudtak nyelni, aki meg igen, az általában hányt is. De ma reggel végül ők is hazajöhettek, és mára már jobban is voltak. DE az ő lábadozásuk nem lesz olyan könnyű szerintem.

mtunde
 
 


Tünde
örülök,hogy Bene jól viselte, viseli ezt az egészet!!!!Ügyes nagyfiúúúúú!!!!!!

Cukorfalat
mesélj mivan veletek???
Visszamentél végül dolgozni??

emano/Andi
KépKép
emano
 
 


Gabi!
Együttérezek űVeled :( :( :( Sajnálom..............

Tünde!
jó hírek.........ügyesek vagytok :lol: :lol: gyors regenerálódást nektek!

KépKépKépKép
vdorka3
 
 


Gabi,
Jaj... sajnálom. :cry: :cry: :cry: Nagyon-nagyon... :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Mit csinál ez a gólya...

Kép
vkbrigi
 
 


Brigi
még otthon??? :lol: itt ömlik az esőőőő

Dorka
hoyg vagytok???

emano/Andi
KépKép
emano
 
 


Tünde!
de jó! Bene nagyon kis ügyes! :D hiába! már nagyfiú! :D :D :D

Lányok!
képzeljétek! Szofi WC-re jár már pisilni is!!!! TEgnap este óta bugyi van rajta. (persze éjjel pelus van még) Igaz ma DE 2x becsurrantott, de meg kellett neki tapasztalnia, hogy ez a konfortos száraz érzés csak akkor van, ha odafigyel és kimegy pisilni. :D azóta többször volt WC-n pisilni is. :D OLYAN BÜSZKE VAGYOK RÁ!!!! :D :D :D

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Komfortos :oops: :D

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Veronikusz, szuper, akkor nagyot léptetek előre. Hajrá azokkal a bugyikkal.
Fiúknak meg menő Tomi vonatos, meg Car-os alsókkal lehet próbálkozni majd?

Nálunk fejlődési ugrás lehet, meg a front. Tegnap besötétítettem, meg minden zajforrást minimumra vettem és attól megnyugodott kicsit, de tényleg ijesztő volt, ahogy sírt szegény.
Pár napja lökdösi a játékait, észrevette, milyen tuti állatok lógnak rá a játszószőnyegén és követ a szemével a szobában már akkor is ha messzebb vagyok tőle, tehát nem az orra előtt ugra-bugrálok. Ha meg kiskanalat adok a kezébe, mindenáron le akarja dugni a torkán, ha betalál a szájába.
A kis kezeit is kezdi felfedezni ha túl sokáig integet velük az orra előtt.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


((((((((Drága Gabi)))))))))) nem tudok mit mondani, bárcsak tudnék segíteni...... :cry: Basszus!........ Ha túlleszel a pénteken, már könnyebb lesz előre nézni Muszáj! Bíznod kell Magadban /Magatokban, fogsz Te még babázni!!!!!! Nagy ölelés Neked!





Tünde: kis hős fiad van, örülök, hogy minden rendben ment!

Eni??????? Veletek mi van? uh????? Jelentkezz!

Dorka: voltál tegnap Vidánál?
Én igen. Basszus, elfelejtettem 1-2 dolgot megkérdezni amit akartam :oops: eldumátuk az időt. Abban maradtunk első körre, hogy hétfőn megnéz uh-val, elindult-e valami peteérés féleség, mert ha nem muszáj lesz beavatkozni.......

Heni

Kép

Kép
cancan
 
 


Sziasztok!

Tünde, REMEK SRÁCOD VAN!!! :wink: Újraéltem a bethesdás "élményeket". Benci is egész jól eljátszott nappal, éjjel is ügyin aludt általában, csak rohamok keltették. Megvan még a folyosó végén balra a 10 ágyas kórterem? (Mert akartak felújítani nyáron.)

Köszi Heni, köszi mindenki.

Vidadoki megint frenetikus volt, pedig nem úgy nézett ki (szegény :( ). Összességében az a lényeg, hogy teljes lelki nyugalommal távoztam, és továbbra is bizakodunk. JANKA ÁLLAPOTA NEM ROMLOTT! Bár szomorú látni uh-n a tágulatot, de nem szabad túl drámainak felfognom a helyzetet. Részletekkel nem untatlak benneteket, de mindkét vesécskénk működik, van hólyagtelődés, és elég vastag a vesekéreg (ez jó). Ja, és nagyon le lettem állítva, amikor jöttem ezzel a koraszüléssel. Vidadoki szerint erről szó sincs, és nem is lesz. Nov9-én megyek a praxisba.

Ritának is rengeteg rengeteg erőt köszönhetek. Jót beszélgettünk és ez jóval több volt, mint megnyugvás. Olyan, mintha most kezdeném elölről az egész várandósságot, tele vagyok bizakodással. KÖSZÖNÖM RITA. :!: :!: :!: :roll: (Benedek eközben apja asszisztálása mellett szó szerint a padlón csúszott le-fel. :lol: )
vbea
 
 


Eni ezek JÓ HÍREK! Hajrá JANKA !!!!!! Minden rendben lesz és itt fogunk izgulni értetek még januárban, hidd el! Szerintem mindannyian küldjük Neked ( is: Gabi +++++) az energit.
No, mi történt Vidadokival? Tegnap este még Ő próbált meg engem összerakni.... Lehet szült éjjel.......

Heni

Kép

Kép
cancan
 
 


Eni, nem tudom, most mi az 1 emeleten voltunk, a műtők maradtak lent, de a gégészeti osztály felment az elsőre, de voltak kórtermek a földszinten is. Itt fent mindkét gégészeti szoba 7 ágyas volt. Az egyik a mandulásoknak 1 meg traumás volt. (forgalma is volt, mert ügyeletes volt a kórház - dió a tüdőben, kétoldali fülműtét (ott próbált kijönni a genny, kívülről... nagyon durva)

Annyira jó, hogy Janka állapota stagnál! Ez jó hír, és ezután már csak javulni fog!

mtunde
 
 


Eni
örülök,hogy Janka jól van,nem romlott az állapota :lol:
drukkolunk neked!!!!!
Csodállak....az erődért, a kitartásodért.....

Veronikusz
ügyi csajszi(k)

22-es 0 km-es bakancs nem érdekel valakit???(Bobi sport)

emano/Andi
KépKép
emano
 
 


sziasztok!

Eni!
orulok,hogy nem romlott Janka allapota :lol: rendben lesz minden,tudom!!!!!!!!!!!Vidadoki mindig pozitiv, engem is mindig megnyugtat....... :lol:Ennel mar csak kisebb lesz a tagulat, ahogy novekedik Jankuc :lol: :lol: mi volt Vidadokival????

Veronikusz!
Gratulalok a wc dologhoz :lol: :lol: :lol: Milyen napja volt Zsofinak?????Letti eleg nyugi volt......

Heni!
Voltam nala tegnap en is.....5-re mentem....te?????nalam szerencsere minden redben volt :lol: szoritok, hogy ne keruljon sor a mutetre :!: :!: Ha lesz egy kis idom irok privit.....

Andi!
Koszi kerdesed, jobban vagyok, eszegetem a Rennie-t azota sokkal jobb :lol:

KépKépKépKép
vdorka3
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.14 10:42-kor.
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: