Gyors bekukk, mert kutya fáradt vagyok. A keresztelő szép volt, de kis komplikációként Andris tegnap délután belázasodott
Minden esetre most meg az én gyomrom gurgulázik, főleg az nagyon gyanús, hogy nem kívánok kávét inni. Ez azért nálam az utóbbi időben ritka. Helyette aludtam én is vagy két órát, de még mindig kóma vagyok.
Igazából a homeós bogyó-infó miatt jöttem, mert nekem Megymag olyan aranyosan elmagyarázta-megkérdezgette, mikor kellett, hogy most már aztán mindent tudok, halljátok tehát:
én a 37. héttől szedtem Caulophyllum C30-at, 1x5 golyócskát naponta (a lábamat is lejártam, míg találtam), aztán a terminus előtt két nappal kezdve Cimicifuga CH5-öt. Az eredmény remek volt: a terminus napján szépen fel volt puhulva a méhnyak és bő ujjnyi volt a méhszáj. Most málnalevél teát nem ittam, az előző szülés előtt igen, de asszem semmit nem használt. Na és a vajúdás kezdetén, még itthon megettem még 1x5 golyó Caulophyllumot. Ezzel együtt van másfajta "bogyó-rend" is, amit egy homeós fórumon találtam még régen, megint bemásolom, íme:
Pulsatilla D6 vagy C6
Javasolt: szülésre felkészítéskor, 6 héttel előbb elkezdhető a szedése, mint a várt szülési terminus.
A szülés után akkor ajánlott, ha nem indul meg a lochia (váladék) folyása.
Adagolás: 2x5 golyócska
Caulophyllum D4 vagy C4 vagy 5CH
Javasolt: szülésre felkészítéskor, 3 héttel előbb elkezdhető a szedése, mint a várt szülési terminus.
Elősegítheti a méhnyak „megérését”, azaz felpuhulását, a fájások rendszereződését, hatásosságát.
Adagolás: 2x5 golyócska
Cumicifuga racemosa 5CH
Javasolt: szintén méhnyakizom-tágító, felváltva lehet szedni a Caullophyllummal.
Vajúdás kezdetén:
Arnica C30
Javasolt: a vérzékenység csökkentésére, a szülés alatt keletkező sérülések gyorsabb gyógyulására, enyhe antiszeptikus hatású
Adagolás: a vajúdás kezdetén 1x5 golyócska
Vajúdás alatt:
Caullophyllum 5CH
Javasolt: méhnyakizom-tágító hatása miatt lerövidíti a vajúdás időszakát, homeopátiás oxitocinnak is nevezik.
Adagolás: félóránként 5 golyócska
2 órával a szülés után:
Staphisagria 30 CH
Javasolt: húgycső trauma (katéterezés) helyreállítására, bél- és hólyag atónia megelőző hatású, javítja a sebgyógyulást, fájdalomcsillapító, feszültségoldó
Adagolás: 1x5 golyócska
Arnica C30
Javasolt: vérzéscsillapító, sebgyógyító hatású
Adagolás:2x5 golyócska
Amit viszont biztos ne egyetek az utolsó három-négy hétben, az a magnézium. Én jól megszivattam magam vele. És vigyázat: az amúgy ártalmatlan gyomorégés elleni szerekben (Renni, Maalox) lóadagnyi Mg van!!!
És most megyek. Pá.



















Aznap mikor Milánt hazahoztuk...


