Szép jó reggelt/napot!
Ma mi is hn6-kor keltünk, úgyhogy Máté hn9 óta ismét alszik. Lassan lehet, h ébred is.
Köszönjük a képekre adott pozitív reakciókat, tényleg nem semmi, mikor két szófosó anyuka és két színészcsemete összajön.

Nekem csak az a "bajom", hogy azt hiszem, mind Máténak, mind nekem gyakrabban volna szükségünk ilyen összejövetelekre (akár nagytalira is), mert kész felüdülés, és Porontyom szociális igényei is nőnek, és meg is kell tanulnia, hogy más is van a világon rajta kívül, és osztozni kell dolgokon (Anyán is). Sajna itt Keszin annyira nem tudtunk még ismerkedni, közelkerülni valakihez meg főleg nem. Persze ez a másik félen is nagyban múlik, de én is keveseket "fogadok be" igazán, a felszínes dolgokat meg nem szeretem.
Tej-végszó: nem jött be a hűtőhideg forralt tej sem.

Azt hiszem, jegeljük a tejivás-témát egy időre. Lehet, hogy a tejpépet is megunta amúgy, mert 3 napja abból is csak a felét eszi, de mást meg helyette elfogad.

Anya idomul.
Víz: kb. 1 hónapja adok csapvizet, forralás nélkül. Nálunk jó a víz, ízre is. Pécsen mi sem ittuk meg, valószínű, ha még ott élnénk, akkor nálunk is maradna a palackozott víz.
Regi: igenis értettem, okt. 11. Apátoknak jobbulást! (El se tudom képzelni, milyen lehet, nekem kip-kop egy beteg fogam sincs/volt

).
Aniko80: de jó, hogy írtál!

Marci nagyon aranyos, és hogy 1.5 órát elvan egyedül! Azta!

Az újságos kép tényleg haláli. Azért ugye majd kapunk képeket az új otthonotokról?
Miléna: köszi a tippet, de Kisfiamnak egyelőre dunsztja sincs, mihez is kezdjen az ásványvizesüveg szopókájával.

Pedig nyomtam is Neki, hogy érezze, megy víz a szájába. Kicsi lúzerem!

(Imádom!!!!!

)
Aniko15: a mi játékos ládánk is IKEÁS alapból, csak a vaterán/teszveszen vagy egy csaj, aki festi őket és úgy árulja. Csomó félét csinál.
Fleur: tali?
Granda: nagyon szépek vagytok! Neked pedig fel a fejjel, majd alakul a kivált tagokból új flamenco-csapat, nem?
Viranka: nálunk a tányéralj-lesés is megy.

Falatok meg zutty, ki. Csodás!
Nnna, lépek. Manócska még mindig alszik (még mindig depi kicsit), valszeg tényleg a foga lesz a ludas. Szegény Tigris ma egész napi cincálásra számíthat.
