A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008 nyári kismamák


Szia Muffin!

Jajaj, de jó, hogy ittvagy!

Drukkolok a kicsi fiadnak! Akkor dél körül kész lesz?
Vendég
 


Sziasztok lányok!

MUFFIN, ELIOT ÉS ELIOT APUKA! Nagyon-nagyon drukkolunk Nektek! Hú, biztos hosszú nap lesz ez a mai, de hamar eltelik majd ez a nap, meg majd a hét is, végülis ez a nap is milyen gyorsan eljött!
Jelentkezz,amint tudsz!

Mav, 66-tal előre került a párod! Bár a másiknak is 66 volt, úgyh nemtom, hogy.

Kriszti, én is szoptattam gyomorrontással! Nekem is azt mondták, csak nyugodtan.

Éjszakai fejésnél olvastam át pár oldalt, de sajnos nem sok minden maradt. Képek nagyon jók!
Az megmaradt, hogy szopisztrájkhullám van, na ide mi is becsatlakozunk! Azt hittem, esetleg cumizavar, de tegnap már cumisüvegetetésnél is ezt csinálta a kisasszony. Ja és egy hétig semmit nem hízott. Kezet foghatnak Dórikával.
És tegnap már reggel tápot kellett adnom, pedig általában délután 2kor kapta az elsőt, úgyh ezért kezdtem megint éccaka fejni.

Tegnap olyan jót röhögtem, itt nálunk azt hiszik, azért hordom kendőben a gyereket, mert nincs babakocsink. Elsőzör nem értettem, miért mondja a gyógyszertárban 1 csaj, hogy a babakocsi ugyanolyan jó, de aztán találkoztam egy ismerőssel és ő kérdezte, hogy nincs babakocsink? Azt hiszik biztos, fogtam egy lepedőt és beletekertem a gyereket.

Tamikánk már olyan jókat kacag,vasárnap este is, apja énekelt neki meg dobolt a kádon, az én kezemben volt és én ritmusra mozogtam vele, hát olyan kacajözönt produkált, azt hittem, megzabálom. Kár, hogy nincs egy olyan videószerű valami, ami az ember életét rögzíti és az ember kiválaszthatná, mi az a rész, ami törlődhet és mi az, amit élete végéig meg akar őrizni és visszanézni. Hát ezt valami nagyon törölhetetlen kategóriába tenném.

Kép
teó
 
 


Hú, Muffin,m most olvasom, akkor gyere, legalább lefoglalod Magad, idegtépő lehet a várakozás. Tudtatok aludni éjszaka? És Eliot?

Kép
teó
 
 

 
 

Emma az imént reggelizett, mostanában ismét jó kislány. Este is ripsz-ropsz elaludt, és nyomta reggelig.
most az ágyában nézelődik.
el kellene mennünk az önkormányzathoz, de nagyon nincs hozzá kedvem...
az eső még csepereg, autóval kéne menni, de én sétálni szerettem volna... :evil:

Lillusnál nem akar javulni a helyzet.
Tegnap is nagyon maga alatt volt.
A suli jól megy neki, eddíg még csak 5-ösei vannak, pedig angolból is haladó csoportba került, abból van heti 9 órája, és németből is 5.
Mellette pedig az alap tantárgyak vannak idén, és jövőre kezdődik a rendes gimnáziumi első év.
Vasárnap vittünk tv-t is a koleszba, hogy kicsit könnyebben teljen este az idő.
Remélem, ez végre bejön, mert több ötletem nincs.
Sajnos az a gondom, hogy tudom, hogy gyűrni fogja, de látom, hogy kínlódik, és sajnos nem tudok neki segíteni. Azt nem akarom, hogy hazajöjjön a koleszból, mert tudom, a bejárás sokkal embertelenebb volna neki, hisz hóban-sárban korán kellene kelni, és utazni sokat minden nap.
Ha muszáj lesz, persze így lesz, de egyelőre még próbálkozunk.
mindenki azt mondja, hogy december előtt ne is várjak jobbat.
hát, remélem, addígra belejön!
Vendég
 


Megint én.

Még azt akartam kérdezni, hogy akinek átmosták a szemcsatornáját, tényleg jobb lett utána? Most Jázmin rémlik, hogy mintha írtad volna Sly,h neki jobb a szeme.
És azért kellett, mert váladékozott?
És még egy, Pesten hova lehet menni ilyennel? Heim Pál? Mert Tarcsára tartozunk, nem tudom ott csinálnak-e ilyet, de ott nem erőltetném.

Kép
teó
 
 


Jó reggelt!

Muffin! Megy nektek a drukk ezerrel! ++++++++++

Babák nagyon édesek!

Hú ezek a videók! :shock: :D

Maverik! Lemaradtam, hogy hol kell szavazni. :( :oops:

KépKép
KépKép
terek.krisztina
Tatabánya
 
 


Evelin: Minden rendben lesz, Szorítok nektek!!!

Indulunk babamasszázsra!

Kép
Kép
Kép
titanilla78
 
 


Teó!
én sajna nem tudok segíteni...
Jázmin szemét tényleg átmosták, de Szilvi nem tud jönni, mert rossz a gépük. (úgy rémlik :roll: )

jó a babakocsis sztori.... :wink: (hogy milyen hülyék az emberek... :shock: )
Vendég
 


Krisztina!

www.tompavagyok.hu

Maverick apára.... :lol:4 .hét, pontszám szerint.

De regisztrálni kell, viszont ha mindannyian szavazunk minden nap, akkor lesz nagy meglepi apunak! :lol: 8)
Vendég
 


Muffin, Eliot, és persze a kedves Apuka! Azért mert nem nagyon vagyok jelen sokat gondolok ám Rátok! Fogom a kezeteket, és türelmetlenül várom, hogy jelentkezzetek!!!!!!!!!!!!!

KépKép
hene
 
 


Az én kedves barátnőmnek pedig nagyon Drukkolok Spanyolországba!!!!!!!!!!!!!!!!
Ma lesz a császár délután 4-kor!!!!!!
Hajrá Dário, már nagyon várunk!!!!!!!!

KépKép
hene
 
 


Hír rólunk!

Hétfőn megvolt a fiacskám keresztelője! :D

Amúgy jól vagyunk, minden rendben!!!

Ezt a képet pedig muszály megmutatnom!!

Lablóbanda vezér!!!!!!

Kép

KépKép
hene
 
 


Hene!

Gratulálok a keresztelőhöz!

A kép nagyon tetszik! :wink: :lol:
Vendég
 


Tegnap nem voltunk itthon, mikor jött volna a védőnő. (Miért nem szól ide előtte hogy jön?)
Bedobott egy értesítőt a postaládába, hogy 10.08-ig azaz máig meg kell jelenni a rendelőben aláírni egy papírt, hogy kérjük e a Pneumo oltást, mert ha nem tesszük, akkor nem fognak tudni biztosítani nekünk vakcinát.
Hát, még jó hogy időben szólnak. :roll:

KépKép
KépKép
terek.krisztina
Tatabánya
 
 


Sziasztok!

Evelin, egész nap rátok gondolunk! Ha már meg akarsz buggyanni a várakozás közben, gyere, itt mindig van valaki!

Lányok én nem szoktam panaszkodni (annyit :lol: ), de a tegnapi nap kiborított! Kegyetlenül fáj a derekam. Elvittem Zsuzsit táncolni, gondoltam nem megyünk autóval, mert akkor Zsoltit hordozóval együtt kell becipelnem, ha esetleg elalszik, inkább elsétálunk babakocsival. Na a sarkon már úgy fájt a derekam, hogy arra gondoltam, leülök és megvárom, míg arra jár valaki. Aztán valahogy tovább mentünk, egy kicsit jobb lett!
Zsuzskát leadtunk a táncon, elindultunk haza, mert elkezdett hisztizni. A harmadik háznál már úgy üvöltött, hogy ki kellett venni a babakocsiból. Na ekkor jött a cipelős, babakocsit hassal tolós verzió. Kb. fél óra alatt haza is értünk. (amúgy nyolc perc az út) Itt merült fel bennem másodszor, hogy leülök az út mentén, és vagy bőgni fogok, vagy szoptatni. Drága gyermekem, a ház előtt öt méterre elaludt az ölemben. Beraktam a a babakocsiba, és végre hazaértünk. Ekkor jött a dilemma, babakocsival már nem érek vissza Zsuzsért! Meg mi van, ha újra kezdi??? Öt percet még aludt, aztán át a hordozóba, irány a suli. Persze, hogy felébredt. Ott meg cipelhettem be, hordozóval együtt! És persze, hogy nem volt parkoló, csak az utca legvégén!
Bocsi, hogy ríttam, de jól esett.

így utólag baromi hülyén nézhettem ki, hazafelé :? :evil:

Kép
Kép
patr
 
 


Hene, nagyon jó az a kép!! :D

Kép
Kép
patr
 
 


Hat csajok!
Ahogy visszaolvastam! Elsirtam magam :oops: Nem semmi kis tarsasag vagytok! Sose tudom meghalalni nektek ezt a kedvesseget :wink:

Muffin!
Ez szupi! Gyere kozenk es meglasd gyorsan eltelik az ido!

Teo!
Babakocsis storyn nagyon jot nevettem! Meg a vegen valaki felajanl nektek valaki egyet :D

Hene!
Jo h jottel! Nagyon kis edes Gergo vezer! Drukk a baratnodnek majdkerunk kepet a kis Dario-rol.
Vendég
 


Muffin:türelmetlenül várjuk a híreket,lélekben ott vagyunk veletek :!: :!: :!:

Kép
Kép
Kép
kike
 
 


muffin +++++++++++++++

gyere tényleg igy jobban megy az idö--tudom könnyü mondani mikor a lányomnak a vakbelét mütötték én is a falat ettem PEDIG AZT MÁR A PORTÁS IS MEGCSINÁLJA ÁLLITOLAG :D :D

kitartás és gyere azért nagyon várjuk a hireket

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


Jó reggelt!

MUFFIN!! Annyira sokat gondolok Rátok! Látod a hangyuszokat, ugye? Elküldtük arra Nektek! Jelentkezz, ha tudsz!

Mav! Végre sikerült! Szavaztam! A citromailre nem jött az e-mail, de a freemailre igen! Lényeg, hogy sikerült!

sz.andi
 
 


kata:megkaptad a csomit????


marcsi:nagyon nagyon jo a képetek :D :D :D csuda helyes anyuka vagy :D
változásra a kolszos ugyben pedig tényleg majd csak december körül várható javaulás legalábbis nálunk igy volt
sokszor mondta hazajön,én igyekeztem olyat nem mondani hogy milyen jo lenne ha itt lenne(mert az volt a válasz csak egy szavadba kerül és jövök)
tarts ki jobb lesz csak idö kell persze ez most nagyon nehéz.......................

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


hol van mindenki ?????????????
pedig most ráérnék.... :?

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


szia ronix!
én itt vagyok...
Vendég
 


Mennem kell, óááááááááááá van.........

igyekszem vissza!
Vendég
 


Muffin: sokat gondolok Ratok! Nem semmi lehet kinnulni es varni! Sok erot !


Viki: Kozvetlenul furdes elott nem eszik- de probaltuk mar azt is, az sem jott be.:(


Kryss;Anna akkor is uvolt ha csak mosdokesztyuvel attorlom:(

Teo: valadekozik Tami szeme? NEkunk a szemcsepptol illetve attol hogy a szeme csucsket kellett nyomogatni elmult. Igazibol a szemesz mikor megnyomta iszonyat sok trutyi kijott es azota nem telt meg, igy mi a mosast megusztuk.

Oha most meg ragyog a nap. Nem akartam utnak indulni mig vacak az ido( apehba kell menni :twisted: :evil: a rohadt tb miatt) de kozben Anna meg eleludt, szoval lehet ma is ugrik a dolog.

Szegenykemnek eddig eleg vacak napja van. Reggel orrszivas miatt jo adag visszajott a hajnali kajabol. erre reggeli utan teszem tisztaba mert szokas sszerint bekakilt, hat szinte az egesz reggelijet kihanyta, oltoztethettem at. Aztan fel oras csuklas. Nem tudom mi lehet szegenykem gyomraval, bar gondolom tele van slajmmal:(
Mar egy honapja nathas es se nem romlk de nem is javul, csak jo mejrol jon a feher trutyi. Igazibol reggel a legdurvabb napkozben csak sterimarral jon ki kicsi, de akkor is, nem egeszseges az tuti.
Holnap jon vedono megkerdem nem lehetne e mar valamit tenni, mert ez igy nem jarja. Tegnap megerkezett a parasito, be is kapcsoltuk, jo kis szerzemeny:)
Vendég
 


én csináltam Lénának vackot A FÖLDRE!

jo szivtelen anya vagyok mi? :D
vastag takarot tettem le és körbe rakatm minden félével..nem akarok járokát venni
nem férne el :?

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


ma mennénk babauszni,més sosem voltunk

jár innen valaki?hogy müködik?van hely ahol a babot normálisan meg lehet törölni,amig öltözik az anya hol a baby??
lehet hogy hülye kérdések,.................

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


Én is vagyogatok,csak közben főzök is.

Egyébként nem minden gyerek szereti a járókát,Versi egyáltalán nem maradt meg benne,Kristi se sokáig,már nincs meg,mert régi volt és szétjött.
Tökéletesen megfelel a földön a vacok :wink:

Kép
Kép
Kép
kike
 
 


nalunk sem lesz jaroka, nincs hely. Foldon lesz, most meg kanapen van, mert nem tud forgolodni.
Vendég
 


egyébként a másik gyerekek se szerették,
viszont az anyosékhoz kell vennünk egyet mert ha visszamegyek dolgozni sokat lesz náluk szerintem és a nappali meg a konyha ott járolapos az meg hideg.......

mit fözöl kike?
mi menzások vagyunk::::::::::::

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


nem tudtok valakit aki aventes mellszivot venne??

na jol elvagyok magamban

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


szavaztam. ezzel lett mavrick apu holtversenyben...ujra :D

Kép

Kép
timi1982
 
 


hajráááááááááááááááá

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


Bolognai spagettit csináltam,ezt kivételesen Vercsi is szereti,és hamar megvan-tegnap meg paprikás krumplit csináltam. :D

Na,fel is ébredt Domi baba-épp mikor ennék. :roll:

Kép
Kép
Kép
kike
 
 


Ronix, mi szombaton voltunk először babaúszáson!
Nagyon élvezte Gergő! Jó nagyot locsi-pocsizott, utána pedig jól bealudt. Szombat reggel megint megyünk.
Pár kép! Vagyis gyorsan felteszem a gépre, és utána mutatom!

KépKép
hene
 
 


az fini kike:nálunk apa nem szereti kevés benne a husss azt mondja :twisted:

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


szavaztam
Vendég
 


hene várom!!!!!!!!!!!!

gözöm sincs mit vegyek és hogy oldjam meg

az biztos ha bele megyek a vizbe JO SOK LESZ :D
MAJD ÖRÜLNEK A GYEREKEK :D

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


Muffin! DRUKK!++++++++++++++++++++++++++++++

Viki! Köszi a drukkokat de holnap lesz a vizsga!

Ma viszont voltunk Szabi csipőjével kontrollon és már nem kell hordanunk a pelust! :D Jupijé! :wink:

Andi! Hamar elfog telni a 2 hónap és nem lesz semmi gond Viki csipőjével! Mi is kibírtuk a 2 és fél hónapot! Kitartás! Sokat tornáztasd a lábát, hogy minél hatásosabb legyen! :D
Vendég
 


az olyan üveges szószt mi sem szeretjük-abban tényleg kevés a husi,de én por alappal,csinálom,és darált hússal-így fincsi :D

itt csücsül az ölemben Domika,úgy eszek,meg pötyögök :D

Kép
Kép
Kép
kike
 
 


en az uszason nagyon gobdolkodom a visitasa miatt
bar hallottam mar olyant is hogy pont a foglalkozas kapcsan szunt meg a viztol valo felelem.

masszazsra se tudom menjunk e mert mikor itthon probalom masszirozni nagyon utalja. egyszeruen gyulol meztelen lenni.

es egyenlore a pasikat se kedveli. bog a nagypapak kezeben, ocsem kezeben, apa sem az igazi ha nem teljesen happy....hat ezen majd dolgoznunk kell.

ja tegnap anyosektol fel ora utan el kellett jojjenek ugy uvoltott :lol: :P hiaba tudja a kicsinyem mi a dolga :oops: :? :D
persze utana kesz muveszet volt lenyugtatnom, de legalabb most le van tudva eme "kotelessegunk"is
Vendég
 


KIKE én is por alappal csinálom de nem szereti :?

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


Ronix :D
én is a földre csináltam vackot Nándinak :D három vékony szivacslapot tettem egymásra, hogy fel ne fázzon, fölé lógattam néhány játékot - pompásan alszik alatta :D

A babaúszásnál - elvileg - van pelenkázó, ott öltöztetheted a bébit. Miben viszed be? Sokan hordozóban viszik be a kicsit, és akkor öltöznek, amikor még abban ücsörög, vagy babakocsiban. Én kendőben vittem Szonját, és a pelenkázó mellett öltöztem :?
Úszás után pedig az egyik napozóágyra (vagy nyugágyra vagy miafenére) tettem rá a törölközőt, és ott megtöröltem, felöltöztettem, mert ott jó meleg volt a medencetérben. Én meg újfent a pelenkázó mellett öltöztem, amíg a kicsi ott aludt nagy békésen (kaja után, persze)

De ez a helytől függ, ahová viszed. Bár ahol babaúszást hirdetnek, gondolom, lehetőséget is kell biztosítaniuk a babák öltöztetésére 8)
Majd mesélj, milyen volt!

Muffin,
ott vagyunk veletek gondolatban!

KépKép
szkagi
 
 


anyjuk:azt mondják a siros babákat megnyugtatja az uszás, nem tudom,nálunk is hogy válik be

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


fürdököpenyt vigyek magamnak???????

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


Ronix, mi mind a ketten mentünk a párommal. Mivel ő fürdeti itthon ő ment be vele a vízbe. Én csak segíteni és fényképezni voltam. Meg persze én voltam a tartalék nyugtatószer. De szerencsére nem volt rám szükség!

Kép

Kép

Kép

KépKép
hene
 
 


hene jok a képek...
te jo ég uszo sapka is kell???????

az nincs nekem :shock:

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


Hene! Gergő nagyon édes! Apa meg ügyi!
Vendég
 


én egyedül megyek apa dolgoz és mindig dolgoz
:twisted: :twisted:

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


szegény muffin biztos nagyon ideges........

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: