sziasztok, megjöttem én is. egyik kezemmel írok, másikkal az ebédet főzöm, ...

néha úgy érzem, hogy jobb lenne ha polip lennék. namindegy.
hékás: nekünk a védőnő elmondta, hogy a gyerekorvos a korai hozzátáplálást szokta javasolni (tehát nemcsak gyümik, hanem főzelékek is 4 hós kortól, főleg tápisoknál), ő pedig a későit, tehát 6 hóig kizárólag anyatej, és gyümit is csak úgy kezdeni, hogy első nap 1 kanál, második nap 2 kanál. na most akkor? erre írtam hogy mindenki meghallgat és elolvas mindent és mindenkit, aztán úgyis úgy dönt, ahogy közelebb áll a saját beállítottságához. ez olyan minthogy a kórházban a lelkünkre kötötték hogy púderezzük a gyereket, a gyerekorvos meg megtiltotta. na akkor melyik egészségügyi szakembernek van igaza? én úgy vagyok vele, hogy ha bármi gond van, a gyerekorvost fogom kihívni, vagy hozzá megyünk el. úgyhogy az ő tanácsát fogadom meg, ő áll hozzánk ilyen módon a legközelebb. ha nem úgy csináljuk akkor simán mondhatná akár azt is hogy "de én megmondtam kedves anyuka hogy így csinálja, látja azért lett a baj mert nem így csinálta".
Szilvi: Mercike nagyon ügyes csaj volt, gratu neki.
Aegonos megkeresésekre: minket kerestek már mindenfélétől otp-től raiffeisenig. mindenkinek megmondtam hogy van a családnak egy független pénzügyi tanácsadója és általa már gondoskodtunk befektetésről és biztosításról, előtakarékosságról stb, úgyhogy köszönöm nem érdekel. erre nem tudnak mit mondani.
oltás után: nálunk a védőnő javasolta hogy ha belázasodik, akkor fél kúp... de este lefekvés előtt MINDENKÉPP adjak kúpot, akkor is ha nincs semmi. na hát nem tudom emlékeztek-e az első oltásunkra, én többet nem adok kúpot Milánnak, az tuti. van itthon panadol szirup, majd azt adok, de csak akkor ha lázas. amúgy mi ha kijövünk oltásról, még akkor körömvirág krémmel masszírozom a lábát, meg itthon is még aznap, többször. az úszásoktató mondta hogy jövő héten (egy napon lesz az uszi és a szuri) nyugodtan menjünk szuri után úszni mert az izommunka segíti az oltóanyag hamarabbi felszívódását.
csiri komoly ez a kép.
Bari: milyen oltás 18 000? a pneumo? az most akkor mégsem ingyenes, vagy mi van?