A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008 nyári kismamák


Meg hát ugye a Vercsinek volt már arcüreg gyulladása is,ezek után én már mindig attól tartok hogy valamelyiknek az lesz-pedig nem gondoltuk hogy az lehet neki,mert nem volt láza meg semmi,csak állandóan köhögött meg náthás volt,és ez lett belőle.Pedig ő már akkor ki tudta fújni az orrát is.
:roll:

Kép
Kép
Kép
kike
 
 


Viki!
Azért aludtál valamit három óta???

Kép
Kép
patr
 
 


Sziasztok!
Jó reggelt mindenkinek!

Elnézést, ugyan lelkiismeretesen visszaolvastam, de nem reagáok, panaszkodni jöttem..
Tegnap este már tápit csináltam, mert kevésnek tűnt a tejem.
Annyira nem ette meg, hogy öklendezett tőle.
A cumisüveggel nem volt baj, azt nagy nehezen megszívta, de amint a szájába ért a kaja, bokákolt...

Ekkor nagynehezen elkezdtem szoptatni. mindkét mellemből adtam neki, el is aludt, de szegénykém olyan erővel szívta, hogy most mindkettő csupa lila, véraláfutás.

Hajnali 4-ig aludt, ugye ez nekünk korán van, mert sokkal tovább szokott aludni.
Mindkét mellemből szopizott ismét, most még alszik, de nme tudom, mit adok neki enni, ha felébred... :?
Anyatej nincs, a tápi meg fúj...


Ti tudtok olyan tápszerről, ami nem ennyire brutálisan keserű, mint a Humana HA?

Gyerekorvos 9-től lesz, akkor elmegyünk hozzá, hogy írjon fel másikat...
Vendég
 

 
 

Patti!
Egy hangyapucunyit sikerült. Rájöttem, hogy a közelgő eső miatt nem ment. Én már csak ilyen frontos vagyok.

Zsolesz nem lázasodott be, ugye?
20150601134430
 
 


Kike!
Nagyon sajnálom, hogy Domi beteg...
Szerintem is mindenképpen mutasd meg dokinak, nehogy tényleg baj legyen belőle.
A zöld váladék nem a fogától van.
Vendég
 


Marcsi!
A csajok kis cukorral trükköznek,álítólag jobban is esznek a manók.

Nem próbáltál enni köménymag levest? Nekem erre indult be.
20150601134430
 
 


Tegnap este már bepróbálkoztam a cukorral...
Alapból így csináltam...
Vendég
 


Mi BEBA HA-t használtunk, az édeskésebb kicsit.
20150601134430
 
 


Viki, köszi, nem lett lázas. Szerintem most már nem is lesz!
Csak nehogy elszóljam.
Ma hozom a rucikat haza, lefotozóm azért neked mielőtt postázom!

Kép
Kép
patr
 
 


Oké Drága! ;)
20150601134430
 
 


A másik lányom anno azt evett, akkor nem volt ilyen gondom...
Vendég
 


Én is úgy tudom a BEBA fincsibb-annó Kristinél én azt használtam,próbáltam a banánosat is,azt nem szerette,csak a simát,próbáld a banánosat,szerintem fincsibb,de gyereke válogatja ki melyiket szereti.

Domikát akkor elviszem dokihoz-köszi a tanácsokat.Mert hát tényleg már egy hete náthás én nem akar javulni.Ha a torka fájna lehet hogy akkor is enne,hiszen kis habzsolós :)

Kép
Kép
Kép
kike
 
 


Jó reggelt!

Marcsi! :cry: Sajnálom,nehéz ügy.
Mi 6 félét próbáltunk,végül a 6.-at eszi,de azt is csak cukorral.
Előszőr a humana ha-t is megette,meg még a beba ha start aktívot úgy ahogy!

Este visszatértema régi rendre,vagyis csak félig,kajaidőben megfürdettem,megmostam a haját és tök jól viselte,aztán kapott tápszert és a Barátok alatt cicit!
Így nem volt sírás,szép csendben elaludt,2-kor kelt kicsit cicizett és azóta alszik! :shock:
Már 5-kor is nagyon mocorgott,de alszik,szerintem percek kérdése!

Kép


Kép
ibm
 
 


Jó reggelt!

Esik az eső. :cry:
Babák nagyon szépek, és ügyesek! :D
Viki mikor keltél!? :shock:
Maverick mintha láttalak volna kinnt. Én 27-én szültem, és 1-én du. jöttem haza.

Kép
dittke
 
 


Jó Reggelt!

A babák tüneményesek és egyre ügyesebbek! :D

Jelentem van új klaviatúránk! :D

Tappancs! Jobbulást!

Wera! A szomszédok idióták!

Timi! Édi ruhákat szereztél!

Kimma! A maci nagyon szupi! :D

Kike! Jobbulást Nektek!

Vikikém! Az idő elüzte az álommanókat?

Patr! Örülök, hogy Zsolti jól viselte az oltást!

Marcsi! Remélem sikerül olyan tápot szerezni amit Emma megeszik! Azért próbáld meg valahogy vissza hozni a tejcsit!

A tegnapi nap szenzációja: Apának sikerült elkapnia az idióta picsa pasiját! A pasi azt mondta, hogy nem tud mit csinálni a csajjal mert nem hallgat rá! Viszont azt is mondta, hogy Okt. 4-ével lejár az albérlet és nem hosszabítja meg Nekik a főbérlő( vajon miért?)! Úgyhogy már csak egy hét és eltünnek innen! Remélem, hogy valami normális ember költözik a helyére!
Vendég
 


Ami! Áron nagyon ügyes fiú! :D
Vendég
 


Babu! De jó hír! :D

Kép
dittke
 
 


Dittke! Az biztos, hogy jó! :D :D :D
Vendég
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.07 10:36-kor.
Vendég
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.07 10:36-kor.
Vendég
 


Dittke!
Fél 6kor keltem.

Babu!
Csak az én álommanóm sztrájkolt. Lacié dolgozott rendesen! Menjen is az hülye pics@!
20150601134430
 
 


Viki! Még szerencse, hogy Lacusé nem ment el! :wink:
Vendég
 


Vkata! Dóri is nagyon ügyi! :D
Vendég
 


Kata!
Milyen ajándékokat kaptál?
Dórikáról pofi fotót kérek! Kép
20150601134430
 
 


Babu!
Pedig Lacusom tegnap még magához képest is sokat aludt (ő jó alvó napközben is), de már 8kor beájult.
20150601134430
 
 


Viki! Lackó rendes fiú! Szabi napközen nagyon keveset alszik és most már az esti altatás is nehezen megy! :evil:
Vendég
 


Sziasztok!

Tegnap Debrecenben voltunk, azért nem jöttem.

Marcsi! Én kipróbáltam a Ricinus Communis nevű homeopátiás szert tejserkentésre+mindig hallom hogy az édeskömény micsoda tejserkentő, így vettem gyerekeknek 4 hónapos kortól való Hipp édeskömény teát (ilyen granulátumos). Ezt is elkezdtem inni. Most nem tudom melyiktől, vagy mind a kettőtől egyszerre, de tegnapra nagyon sok tejem lett. Ahogy evett Jázmin este az egyik mellemből, a másikból annyi kifolyt, hogy a gyereket át kellett öltöztetni. Na nekem ilyen már nagyon régen volt. Most is már várom, hogy felkeljen, mert feszül a cicim.

Kép
szly27
 
 


Most meg süt a nap. :lol:
Szly ez szupi! :lol:

Kép
dittke
 
 


Szly! Inkább öltöztetni kelljen a gyerkőcöt de legyen sok tejcsi! :D
Vendég
 


Tegnap Energoexpora mentünk Debrecenbe! Voltunk a Corában, C&A-ban. Dm-ben, Kikaban. A C&A-ban olyan jó overál volt, de csak kékben. :cry: Máshol meg nem láttam, úgyhogy nem vettünk.

Vidokata! Boldog Szülinapot kívánok!

Dominak jobbulást! Szerintem is jobb ha látja orvos, még ha ugyanazt kell is csinálni mint eddig vele.

Viki! Eszembe nem jutna éjszaka netezni! Mindig alig várom, hogy visszafekhessek!

Babu! Tök jó, hogy elmegy a csaj, szerencsétek van!

Ami! Látod Áron tud jól is viselkedni, csak így tovább!

Ma ha lesz időm, megszerkesztem a táblit, csak sokat kell visszakeresnem, mert nem jegyzeteltem ki az új adatokat! :oops: Remélem senki sem marad ki, ha mégis, előre is elnézést kérek. Aki kimarad, sikítson!

Kép
szly27
 
 


Babuli, Dittke! Hát igen, remélem marad is ez a mennyiség!

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!
Hú mennyit írtatok már most. Hát itt nálunk valami iszonyat nagy köd van. Asszem lassan meg kéne vennünk a bundazsákot Lizynek.
Éjjel megint ugy kelt a leányzó, hogy fent volt 3-kor aztán most kelt 7-kor. Amugy szerintem megint valami növekedési ugrásban van, mert szinte másfél óránként eszik, és két ciciből.
Amugy én is iszom édeskömény teát.

kike!
Jobbulást Dominak!

d.dodó
 
 


Szly!
Én is aludtam volna, de nem ment. A tévében sem volt semmi. :cry:

A köményteától nem fáj a babók pocija?
20150601134430
 
 


viki!
Laura pocija nem fáj a köményteától, sőt neki jót is tesz, mert nagyokat tud pukizni tőle!

d.dodó
 
 


Jó reggelt!

Nagyon szépek a babucik és milyen ügyesek! Levi pár hetesen nagyon szépen kinyomta magát, de mostanában nem nagyon megy neki. Lehet visszafejlődni? Igaz mostanában mivel álmában etetem ezért keveset van hason és nincs alkalma gyakorolni, de ha ébrenlétben teszem hasra akkor nagyon szenved, persze hagyom kicsit. Mondtam neki, hogy amiért nem eszik rendesen nincs ereje. Uh tessék enni, de nem hatotta meg.
Roni: Levente tegnap és tegnapelött 2x evett és sehogyan sem tudtam többet adni neki. Tegnap 280 ml, tegnapelött 300ml. Ezenkívül 20ml és 180ml teát ivott és minkét nap kapott 140ml vizzel és 80 ml vizzel tejpépet. Ennyi volt amit evett. A doki azt mondta, hogy nea aggódjak fogyni még nem fogyott sőt még hízott is múlt héten. Múlthét szerdán volt 6540 gramm és Most kedden 6680 gramm (bár elötte 3/4 órával megavett 110 ml tápot) De így is hizott, ha azt leszámítjuk. Amíg nem fogy addig nincs gond, de azért megvárom még hétfőn mit mond a gasztós.

Ma egy barátnőm vigyáz Levire kimenőt kaptam (már nagyon kell egy kis kimenő, mert már kezdek befordúlni ettől a nemevéstől :cry: ) szombaton meg anyós jön és vigyáz rá én meg Olivérezhetek végre. Annyira nincs időm Olivérre és már mindkettőnknek hiányzik az együttlét! (tudom, hogy nem köveztek meg érte) :lol: :oops:

Most ennyire futotta itt a barátnőm! :lol: :oops:

Kép
Kép
Kép
titanilla78
 
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.07 10:37-kor.
Vendég
 


Köszönöm csajok a válaszokat!

Szly!
már pont hiányolni akartalak!
Örülök, hogy újra helyreállt nálatok a rend!
Ezt a teát mindenképpen kipróbálom.
A homeós bogyóktól egyelőre idegenkedem, bár tudom, hogy az utrica nálad sem vált be.
Én sem tudok vele kapcsolatban semmi jóról beszámolni...

Most egyelőre laktoherb tea gőzölög már a kancsóban, ez van itthon.
Emma még szunyókál. Már előre félek attól, ha enni kér, mert csak humana tápink van, és azt kell kapnia.
(kettecskén vagyunk itthon, csak kaja után tudunk dokihoz, vagy bárhova menni. ) no és persze együtt.. tehát enni kell.
Vendég
 


Vidokata! Debrecenben Energoexpo volt. Apa állandóan ezeket nézegeti a neten: szélerőmű, biogáz stb. Ilyesmivel akar foglalkozni, de hát ezek százmilliókba kerülnek. Aztán meg vásárolgattunk: Cora, C&A, Dm, Kika! Ahhoz képest, hogy csak overált akartam venni, amit nem kaptam, otthagytunk 30 ezret.

Viki! Nem vettem észre, hogy fájna a hasa Jázminnak. Egyébként szokták pont hasfájós babáknak javasolni az édesköményteát. De persze minden baba más, ki kell tapasztalni.

Marcsi! Nekem sem jött be az Urtica. De szerintem azért, mert tényleg csak vizet ittam. Most pl ittam vele ezt a teát is, gondoltam rosszabb már nagyon úgy sem lehet, elapasztani csak nem fog a kettő együtt, és úgy tűnik bejött. Pedig tegnap még a napom is strapás volt és Jázmin is össze-vissza szopizott.

Kép
szly27
 
 


Tit! Mit csinálsz ma?

Kép
szly27
 
 


Sziasztok lányok!

Gyönyörűek a babók!

Viki, reméljük, új barátnőd hűségesebb lesz hozzád, mint az előző!

Marcsi, mi is Milupázunk és Tami szerencsére elfogad bármit, de ahogy én kóstolgatom, szerintem ennek egész jó az íze.

Kimma, nagyon király a mackó! Egyszer a buszon egy ekkora méhecskét szállított valaki, az is tök vicces volt, ahogy az egyik ülésen ült a srác, a mellette lévőn meg a méhecske.

Babu, megértelek a szomszédok miatt, nekem egy ideig Fekete Pákó két kis tini p@csa barátnője volt a szomszédom, a művész :shock: úr, gyakran látogatta őket, olyankor nem sokat aludtam és ennél még az is jobb volt, mikor az előző szomszéd, egy ukrán fojtogatta a barátnőjét.


Apa közölte, h szombaton húzzak el az ÁRkádba csavarogni, kimozdulni, legalább ő is kettesben lehet a lánykájával. Tökre várom, bele is éltem magam, már olyan listát írtam, de aztán lehet,h pénteken kap Tami oltást és akkor szombaton nem biztos hogy itthagyom, nehogy belázasodjon.

Tami 3/4 10től aludt 3/4 6ig! Nadon kis ügyes csajszikánk van.

Kép
teó
 
 


Teó! Frankó szomszédaid voltak Neked is!
Vendég
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.07 10:37-kor.
Vendég
 


A tábliba
Kép
3710 és 48 cm.

Kép
5710 és 60cm.

Kép
dittke
 
 


Kata, pont most akartam kérdezni, hogy egyedül leszek pénteken?
De akkor ketten már tuti leszünk. Illetve hárman, Akata is jön. Illetve helyben lesz :D

Kép
Kép
patr
 
 


Sziasztok!

Nekem az urtica jót tesz, rögtön feszülnek a cicik tőle. Toncsi a banános Humánát nagyon szerette.

Szly, milyen adatokra vagy kíváncsi? Milyen tábla van készülőben?

Bogi most 2 napja megint átalussza az éjszakát :D , csak Toncsi nem :? . Ő jár át éjszaka, furakodik be közénk és kakaót kér. Ma szerencsére egy kis víz is megtette 8) .

Szereztem egy csomó aranyos ruhát a csajoknak. Toncsi kapott egy rózsaszín kistáskát, azóta azzal jár mindenhová. Enni, vécézni, aludni :lol: .

Bogi sem lázasodott be egyik oltástól sem eddig (kopkop). Tegnapelőtt én is úgy jártam, hogy evés után sírt, gondoltam kevés volt a tej, így felolvasztottam tejcsit, de 20 perc után feladtam, mert amint megérezte az ízét, nem ette. Így belealudt a sírásba, majd egy fél óra múlva vigyorogva ébredt.

Titi, bár Bogi többször eszik, de Ő sem hízik jobban :? .
Levinek volt már kivizsgálása?

Bogival nem sokára megyünk dévényre, szép lesz ilyen szakadó esőben sétálgatni :shock: . Égen-földön nem találom az esővédőt, így most kendővel v. kengurúval megyünk.

Készülődünk is.

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Jó reggelt!

Ronda idő van! Esik! :(

Nagy zörgésre ébredtem, és kiderült, költöznek a szomszédok!
Sok vizet nem zavartak, pedig még kutyájuk is volt!
Most kiváncsi vagyok, hogy kik jönnek ide!

Domi baba gyógyulj meg hamar!

Babák tüncimókusok! :D

KépKép
KépKép
terek.krisztina
Tatabánya
 
 


Sziasztok!

Szly, ezt a Ricinust hogy kell szedni és milyen hígításban? Engem is nagyon érdekelne, mert Ferus sokszor reklamál :( És mennyi teát iszol mellé?
Én is kipróbálnám, hátha segít :)

A talira én biztos nem tudok menni, kicsit messze van az óbudai meki, ez még nem is lenne baj, de még a bkv közlekedés is rossz, csak metró jár arra (onnan, ahol én lakom) és aluljáróból nem biztos, h. fel bírom cipelni a babakocsit, van vagy 10 kiló, gyerek nélkül. :cry:

Azért remélem a legközelebbire mi is tudunk majd menni!

Babócák nagyon cukik és ügyik, hogy így tartják magukat! :lol: Mi még nem büszkélkedhetünk ilyen hason szépen kinyomott fejtartással, pedig sokat van hason...

Kike, remélem jobban van a fogad!

Kata, utólagosan boldog szülinapot!

Marcsi, sajnálom,h. Neked is tejcigondjaid akadtak, remélem hamar megoldódik!

Babu, örülök, h. költöznek a szomszédok végre költöznek! Mi is megvagyunk áldva, de sajnos alattunk étterem üzemel, ami néha éjszakai mulatónak képzeli magát (szerintem nincs rá engedélyük, mert akkor nem lennének olyan kedvesek, amikor kiverem a balhét), de sajna esély sincs rá, h. ők is elköltöznek... Na mindegy.

Most itthon van Apa, szabin, hétfőig, úgyhogy kicsit ő is besegít a babázásba, hurrá :lol:
sipiné
 
 


Beteg babócáknak jobbulást!!

(Ez az előbb lemaradt :( )
sipiné
 
 


Itt vagyok.

Szopiztunk...
annyira nem volt éhes, hogy a tápit megegye... :?

Most nem t udom, mit csináljak...
Egyelőre az az álláspontom, hogy várok.
Nyakalom a teát, és meglátjuk mi lesz..
Néhány evésre való tejcsi van a fagyóban is...

szerintetek az normális, hogy ennyire nem akar mást enni?

Mi lesz velem, ha tényleg nem lesz más, amit adjak neki... :shock:
Vendég
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.07 10:37-kor.
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: