Sziasztok!
Végre a végére értem az olvasásnak. Így jár aki nem jár erre három napja
Julkával ma befejeztük a III. adag antibiotikumot, kíváncsi vagyok, mikor lesz újra lázas

Még mindig folyik az orra, és hörög. Holnap bejelentkezem homeopata gyerekdokihoz, ha nem használ, nem árt felkiáltással. Anyatej véd ugyibár, Julka 3 hete szinte csak szopizik, én is beteg voltam, ergo volt bőséggel immunanyagtermelésem, így csak azon gondolkodom, hogy mennyire lett volna beteg szopi nélkül??
Vénségesen vén topiktársaim! Gondoljatok rám, és rögtön fiatalnak érzitek magatokat!

Hisz én már akkor diszkóba jártam (akkor, az ősidőkben így hívták), amikor titeket pelenkáztak

Különben majd a gyerekek hozzák a friss infókat mindenről. Én teljesen up to date vagyok most a kisiskolás szlengből, divatból, menő játékokból stb., és majd így haladok a korral
Kangi

átvettük a ropi-vezetést, Julka tegnap 6. 90 volt (kb, az itthoni konyhai mérlegen). Ma jobban evett már, de még a kedvenc paprikás krumpliját sem fogadta el idáig.
Sofka

éppen feltűnt, hogy téged nem olvastalak, de látom, megvagy

Nagyon irigy, hogy túl vagy a vastalanításon! Háznéző

Alvás: dél fele max. 2 óra, kb.este 10-től reggel 7-ig 2-3 szopival, néha becsúszik egy extra du-i alvás 5 körül, akkor viszont jaj az elalvásnak, 12 fele kukkan csak el. Úgy néz ki, Julka örökölte az én extra kevés alvásigényemet

Mármint nekem
Zsuzsi

esetleg Dani nem veszi komolyan a német iskolát, mert itthon is vizsgázik???? Különben kezdem én is belátni ama mondás igazságát, hogy "Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond" Pedig tök hülyeségnek tűnt, amikor kicsik voltak a gyerekek
Virga, Manó

nálunk a 7 és fél éves Zsuzsinál éli virágkorát a hiszti. Mindig hisztis volt, de nem ennyire. Valszeg az iskolai stressz jön ki belőle. Most megsértődik mindenen (ma pl megdícsértem az egyik rajzát, össze akarta tépni, merthogy a másikra miért azt mondtam csak, hogy szép), és akkor jön a durci-hiszti. Viselkedni világéletében tudott máshol és mások előtt. De ez a jobbik felosztása a dolgoknak, inkább itthon vezesse le a feszültségeit.
Toffi

zsebkendő

Szerintem a legtöbb 6 éves gyerek széthányja, sőt a nagyobbak is, még a 9 évesek is

És nem csak az enyém neveletlenre gondolok, hanem a haveranyukák sirámaiból is következtetek

Zsombi micsoda férfias koncentrálással nézi a hinta közepén azt a micsodát!
Zsurló) Kukucskalány nagyon édes továbbra is

Andusduma

Gyere gyakrabban, jó?
Franyó

visszatérő láz általában bacis felülfertőzést jelent. Mutasd meg dokinak! Hintában nem tűnik betegnek

Miről beszélnek a Macival?
Jó, hogy eszembe juttatjátok a hintát, hét végén fel is szereltetem Apával. Szerencsére megvan még a hasonló valahol a pince mélyén, kerti hintának használtuk, ha kisbaba látogató jött. À propos, pince! Apa tavaly vett, hóttdrága sícipőjében egy ideig egy egér lakott, megdolgozta a talpbélését. De szerencsére nem nagyon ízlett neki

Viszont a szaga!
Urszila