Bogi!
A kismamatorna kazit a gyógytornász barátnőm ajánlotta, úgyhogy minden ok., de bevallom, mint teljesen laikus, én magam tulajdonképp leemeltem volna vaktában bármelyiket a polcról (amelyiknek szebb a borítója
) De azért elég furi, hogy olyanokat is forgalmaznak, amelyek nem felelnek meg a szakemberek véleményének, nem? Elég elképesztő. Köszönöm az aggódást, és a figyelmességet, jól esett!
Kata!
Április 2 a kiírt dátum, de valahogy úgy érzem március végén lesz a NAGY NAP. Most vagyok a 29.hétben, csütörtökön zárom. Hihetetlen, hogy hamarosan itt a 30. hét!
Az én kismanóm egész nap mocorog,( ill. front függő, mert van, hogy csak jelez, hogy minden ok., de nem túl aktív) nyújtogatja a kis csápjait, de este, mikor apája keni a pocakomat, akkor aztán produkál!!!
Ma voltam védőnőnél, nagyon megdicsérte a súlyomat (+7,5kg), s hogy megfogadtam a tanácsait. Nem akartam kiábrándítani, hogy nálam nem a súly a fő kérdés, de lelkesen bólogattam, majd hazacsúszkáltam.
Elvileg már én sem dolgozom, gyakorlatilag még vannak itthon tanítványaim (angolt tanítok), s így társaságom is van, nem hajtom túl magam, de egy kis pénz is csöppen, s nem talizok beteg emberekkel. Nem unatkozom, mert sokat olvasok, stb., és tervezgetem a április 2 utáni napjainkat
Lenne egy kérdésem a Praxisos uh-ról, aki már volt. Én tavaly voltam egy barátnőmmel, és nem tett rám túl jó benyomást, hogy a baba aludt, s a doki mindenképp fel akarta ébreszteni, s megállás nélkül böködte a kismama pocakját. ( lehet, hogy túlreagálom adolgot, de elég durvának tűnt)Ez mindig így megy? Vagy lehet szólni, hogy elég neked az alvó babavideo is?
Köszi!
Móki
28+5

















