Jobb reggelt
Éjszaka vicces volt

F10-től alvás 1-ig, aztán szopi, majd alvás 4-ig. Akkor már éreztem, hogy bekakált, de gondoltam, nem zavarja, így nem akartam tisztába tenni, ne menjen ki szeméből az álom. Hát, most zavarta valamiért. Na, jó gyorsan peluscsere, de nem is beszéltem hozzá, csak hipp-hopp végeztem a dolgom. Aztán vissza az ágyikóba. Ahogy letettem, rám nézett, és óriási nagyot nevetett. HANGOSAN! Azt hittem, megzabálom! Na, még egy órát figyelgetett, nyöszögött, forgolódott, mire újra elaludt. Akkor meg már nekem kellett kelnem Lilu miatt
Tanító nénik, és iskolás gyerkőcök anyukái!
Segítsetek! Mennyi idő, amíg egy kis elsős megszokja az iskolát? Miben tudom őt ebben segíteni?
Tegnap megkapta az első büntijét. A padra kellett hajtania a fejét, csukott szemmel, és csak akkor ülhetett fel, amikor a tanító néni már megengedte. Fogalmam sincs, mit csinált/csináltak, mert több kislány nevét is emlegette, meg azt, hogy veszekedtek. De a részleteket nem tudtam kiszedni belőle. Ezért rossz kedvvel jött haza, leckét pláne nem akart írni. Végül abban megállapodtunk, hogy amég ő színez - mert ez volt a HF - addig én mesélek neki. Így megcsinálta. De utána többször is mondta, hogy nem szereti a sulit, és atanító nénit sem
Ma már könnyebb szívvel ment iskolába, de ebben rengeteg munkám van. Remélem, nem lesz minden nap ez, mert nagyon kimerítő, és nehéz. Ha meg keményen rászólnék, hogy ne nyafogjon, ez van, és kész. Végképp elvadítanám, és még rám is haragudna. Bízom benne, hogy bele fog jönni, de nagyon érdekelne a tapasztalatk véleménye!
Torna cucc: errről sem beszél. Sajnos kisruhában ment tegnap, így vagy abban tornázott vagy félmeztelenül

De inkább a kisruhában. Nagyi ment érte, ő meg nem találkozott már a tanító nénivel.
DE: ő maga akar gyermekpsz-hoz fordulni, mivel említettük neki, hogy ő talán segítene neki az indulatai leküzdésében, ill. a lelki bajai megoldásában. És ő maga kezdett keresgélni a Google-n. (Persze én már akkor tudtam, hogy kihez megyünk, és mikor, de nem bántam, hogy érdeklődik!)
Úgyhoyg elfogadta a segítséget, és ez nagyon bíztat engem!
Véda