A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008 nyári kismamák


muffin: nekem is a kedvenc viragom,minket a korhazbol vart az uram 3 szal napraforgoval, es ami mokas, ketto ossze volt fonodva :lol:
Vendég
 


Sziasztok lányok!

Nekünk nagyon nyügi napunk volt, olyan pukirohammal ébredt Tami reggel, h szerintem én is arra ébredtem, aztán 2 órán át etettem, mire jól bírt lakni, megevett ezalatt több, mint 200-at!!!, de nem gondoltam, h ennyit meg tud enni, úgyh többször kellett tápot is csinálni, mert úgy gondoltam eddigiek alapján, h na ennyi elég lesz, aztán nem, úgyh ezért jól elhúzódott. És ezután se nagyon akart aludni.
Most alszik a kis gengszter, gyorsan le is kopogom.
Éjjel viszont alszik, mint a bunda, 9-től általában 3ig, aztán reggel ébred csak.

Kata, ez nekem is új, akkor a baba az érzékelőkön alszik??? Nem kényelmetlen az neki? Mi még egy ideig 4kiló alatt leszünk, úghy érdekelne.

Anyjuk, te érdeklődtél egyszer a kendő megkötésről, kaptál akkor valami címet, h hol lehet olyat találni, mert úgy felkötném már a manót, de nem tudom, h kell.
Nekem a fejemelgetős kép tetszik, tündéri. Amúgy szerintem kicsit hasonlítanak egymásra Tamival, egyik múltkori képet mutattam férjemnek, szerinte az a kép pl egy az egbyen akár Tamink is lehetne.

Minden törpicsek gyönyörű!

Ja és még azt akartam kérdezni, ki akar majd olyan 2-3 éven belül kistesót?

Kép
teó
 
 


Sziasztok!

Sajna ma nincs nagy napom... :cry:
Megkapta Emma az első doboz tápszerét. Még nem evett belőle, ez egy külön meccs lesz, ugyanis eddíg nem fogadta még el a cumisüveget...
Az úgy történt, hogy már régóta estére látványosan kevesebb lett a tejem, de most a korábbi szopinál már mindkettőből meg kellett szoptatnom, mert nem volt neki elég.
Sajna mérlegünk pont nincs már... (pénteken vittük vissza...), így nem tudom mennyit evett, de láthatóan kevés volt mindegyikben, és szopi közben, miután már egy kicsit evett, üvöltött.
Azóta sem érzem, hogy sok lenne, úgyhogy az esti pancsi után cumisüveggel kezdünk. Tudom, hogy fordítva kellene...(cici-üveg), de miután sosem evett üvegből, nem merem, mert félek, nem eszik.

A kérdésem, az az, hogy ti mennyi tápot adtok a babáknak, mert Emma 5 kg, eszerint 140-150g volna a napi adagja, de a dobozon 100ml van..... Nem értem, akkor mennyit adjak neki? :roll:
Vendég
 

 
 

Muffin!

Olvastam a korábbi hozzászólásaidat. Nem szabad aggódnod!
Emma szinte átalussza a napot, csupán enni kel fel, igaz, ő csak ritkán 4 óránként, inkább gyakrabban, de ez nálunk abból is adódhat, hogy mint az előbb is íram, sajna nem lakik annyira jól...
Éjszaka pedig 1-szer ébred fel. Sírni pedig csak akkor szokott, ha valamiért nem tud elaludni. (De akkor nagyon...)

A mosolygást pedig csak pár napja kezdte el nekünk is, egyelőre nagyon ritkán sikerül neki.

A babák nem egyformák, nem lehet őket összehasonlítani. Mint ahogyan mást sem. Nekem pl. milyen problémás terhességem volt, neked meg semmi kellemetlen tüneted nem volt....
Tehát nyugi, no para!
Vendég
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára 20150601134430 2010.02.19 11:51-kor.
20150601134430
 
 


Köszönöm a válaszokat! Akata, Brúnó már bőven 4 kg felett van, 3 hét alatt hízott közel 1 kg-ot a kis evőbajnokunk, de amikor még 4 kg alatt volt, nem jelzett a légzésfigyelő, pedig mióta betettük a matrac alá, nem nyúltunk hozzá. Na mindegy, igyekszem nem túlaggodalmaskodni, bár nem egyszerű, de ezt Ti is tudjátok 8)
brúnó anyukája
 
 


....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára 20150601134430 2010.02.19 11:52-kor.
20150601134430
 
 


Szia Viki!

Ez Humana Ha, ebben is ennyi az adag.
Csak azt nem tudom, összesen egy evésre mennyit kaphat. A védőnő szerint 140-et, de a doboz szerint csak 100-at.

(azért a védőnő szerint, mert szabadságon van a gyerekorvos, és hagyott a védőnőnél recepteket, és így most tőle kaptunk.)
Vendég
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:28-kor.
Vendég
 


....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára 20150601134430 2010.02.19 11:53-kor.
20150601134430
 
 


Ja, Brúnó anyukája, nekünk is Angelcare-ünk van, jó párszor riasztott, van 1 mobilszám a papírján, felhívtam, és egy pasi elmondogatta, mikre kell figyelni, próbáld meg, hátha mond vmi okosat!

Csak azért érdekel a tesó kérdés, hogy kik leszünk még itt kismamik a közeljövőben, mert jó volt a terhességet így együtt végigcsinálni,aztén hátha nem kell új fórumot keresni és leszünk kb 1szerre terhesek páran!

Kép
teó
 
 


Evelin, már mindent elmondtak előttem. Különben is én hallottam hogy Eliot tud sírni rendesen és nyökögni is, egyáltalán nem tűnt úgy a múltkor, hogy csak aludna...:):):)
A kajálás meg minden gereknél minden nap más szerintem...Adél sose eszik ugyanannyit.
Egyébként érthető, hogy néha kiakadsz...sokminden történt az elmúlt hónapokban és ez nagyon nehéz lehet...

A Babycontrolon nincs érzékenységállító, legalábbis én nem találtam. Több parát okoz egy ilyen fránya légzésfigyelő, mint amennyire jó, én már tudom. Adél a keményen alszik még mindig, nem zavarja, de hiába 4400 gramm, ha a kókusz alá tesszük jelez.
Különben hallottam egy előadáson, hogy százezer gyermekből egy évben 12 hal meg csecsemőhalálban, ami azért nagyon kevés.

Kép
andkata
 
 


Marcsi, napi adag 130-150 ml/ kg álétalában ahhoz, hogy gyarapodjon, DE MINDEN GYEREK MÁS. Az enyém például általában többet igényel és mégsem rohan a súlya. Kata Dórija ellenpélda, jól gyarapszik, pedig kevesebbet eszik.
Ha csak tápot adsz neki, akkor szerintem egyszerre kb 100-120-nak elégnek kell lenni. Gondolom kb 6x eszik...

Kép
andkata
 
 


Teó, mi kb. 2 évet szeretnénk a gyerkőcök között...Mondjuk szülés közben nem éreztem, hogy hamarosan újra belevágnék, de ez mér nagyjából el is múlt. :)

Tamara, Anna nagyon édes...Szerintem Adéllal is hasonlítanak kissé...

Kép
andkata
 
 


sziasztok! :lol:

Pati!
Kívánok sok-sok boldog névnapot! :wink:

Teó!
mi is akarunk kistesót, minél hamarabb.Én már alig várom hogy újra babát várjak :lol: :lol: :lol:

Dicsekedem egy kicsit: 2 mapja bimbóvédő nélkül szopizik Emci :wink:


Babaképek továbbra is gyönyörűek! :lol:

Kép
kimma
 
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:28-kor.
Vendég
 


én is gondolkoztam egy időben a légzésfigyelőn, de pont az ilyen problémák miatt le is mondtam róla hamar... többet idegeskedtem volna vele
meghát velünk alszik bébike :lol:

Kép
kimma
 
 


pont int mikor
Vendég
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:29-kor.
Vendég
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára 20150601134430 2010.02.19 11:54-kor.
20150601134430
 
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:29-kor.
Vendég
 


Sziasztok!

Mindenkinek nagyon köszönöm a válaszokat!

Remélem, nem lesz gond. No meg persze azt is, hogy nem is lesz rá szükség.
Az azonban hihetetlen, hogy Emma már 4,5 órája alszik.
A pihenőszékében zizegve... :lol:

Andi!
Úgy néztem, pont egyforma széket sikerült vásárolnunk!
No és Emma is imádja!

Mi már nem tervezünk több kistesót... :cry: :cry: :cry:

Pedig nincs is csodásabb dolog ennél!!!
Ezért is bánt nagyon, hogy megszülni nem tudtam, és most a szopival is gondok vannak.
Vendég
 


Hali!

Nos, túl vagyunk rajta!
5 óra alvás után felébresztettem a kisasszonyt, majd megfürdettem, és adtam neki 100ml tápszert, amit mintha mindig azt evett volna, úgy elfogadott. Utána még éhes volt, szoptattam, most alszik.
Kíváncsi vagyok, meddíg...
De egy szempillantás alatt végeztünk, és az esti nagy bömbölés is elmaradt...
Ez most elgondolkodtatott, hogy valószínűleg akkor azért sírt olyan keservesen minden este, mert éhes volt. :roll:

Remélem, nem fog fájni a pocakja, és reggelre lesz elég tej is...

Ha már így alakult, legalább jól fogadta. Ellentétben velem, aki végigbőgtem... :cry: :cry: :cry:

Jó éjt mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!


Nagyon szorgosan irogattok tovabbra is!!! Persze nem sikerül mindent elolvasni, de azert be szoktam kukkantani!

hordozokendö
Hat Lea szinte egesz napjat abban tölti, ha nincs ebren..Ebren el tud nezelödni es jatszogatni egesz jol, max. egy fel orat. Aztan mindenkepp tarsasagot igenyel.
Elalvas nala ugy törtenik, hogy berakom a kendöbe - nem fekve- es ringatom, beszelek, vagy enekelek. Vagy nyafi nelkül elalszik, vagy kicsit kiabal, de alatalaban nem tart sokaig. ES benne marad, mert ha lerakom, felebred. CSak ejszaka nem. Akkor ha lerakom, es en melle fekszem(vagy apa) akkor ha erzi, hogy valaki a közeleben van, alszik...

Ejszaka atalvasa
Nem alussza at az ejszakat, ha nyugtalan lesz cicit kap. Egy agyban alszunk harman...en nagyon elvezem!(meg...)neha ataludna az ejjszakat, csak a szajaba nyomom a cicit, ha mar nagyon szet akar robbanni a cici, különben hagyom aludni...

merlegeles
en meg soha, egy gyereket se mertem itthon. Leat is legutobb juli 29.-en mertek a dokinal. Ameddig jokedvü, es normalisan viselkedik eleve minek merni!
Asszem, ezzel en nagyon sok nyugtalan percet takaritottam meg magamnak!Ugyanugy, mint kesöbb, ha nem eszik (velemenyünk szerint) eleget a gyerek - hat istenem, majd eszik holnap, vagy ket nap mulva többet.en nagyon örülök, hogy ezt sikerült megtanulnom, hogy igy gondolkodjak - nagyon lecsökkentette az aggodasok okat! :D

Muffin
Szerintem se izgulj, nem tünik eddig semmi sem szokatlannak Eliotnal, nekem sem!Tudom, könnyü mondani, de ne idegeskedj!

Marcsi
Ameddig valahogy megy szoptatsd Emmat. Ha megse akkor egszitsd ki a tapszerrel. En szigoruan anyatej parti vagyok - de gondolom, ha nem kapna eleget Lea, en is a tapszerhez nyulnek - bar most ezt el sem tudom kepzelni. A lenyeg, hogy a legjobbat akarod Emmanak es megprobalod meg is tenni - ahogy sikerül!

Joccakat Nektek!

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Bocsi csajok, ha hosszú lesz, de ezt most találtam valahol, és nagyon megtetszett! (ennek eddig csak egy másik 'verzióját' ismertem)

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta
> megújítani a megyei hivatalban, a hivatalnok hölgy
> megkérdezte, hogy mi a foglalkozása.A nő hezitált, nem
> tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
> - Úgy értem, - magyarázta a hivatalnok - van munkája,
> vagy csak egy...?
> - Persze, hogy van munkám! - csattant fel a nő - Anya
> vagyok.
> - Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a
> háztartásbeli a megfelelő szó! - hangsúlyozta a
> hivatalnok.
> Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet,
> amíg egyszer csak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a
> polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy
> karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és
> megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint:
> "Hivatali Vallató" vagy "Városi
> Nyilvántartó". - Mi a foglalkozása? - kérdezte.
> Hogy mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom.
> Csak úgy kibuktak belőlem a
> szavak:- Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés
> és emberi kapcsolatok területén.
> A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében
> és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem
> lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal
> néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel
> a hivatalos nyomtatványra írta.- Megkérdezhetem, - kezdte
> a hivatalnok érdeklődéssel - Pontosan mit csinál ezen a
> területen?Hűvösen, minden izgatottság nélkül a
> hangomban, hallottam magam válaszolni:
> - Továbbképző kutatómunkát végzek, laboratóriumban
> és terepen, (általában úgy mondom, a házban és a
> házon kívül). A főnökömnek dolgozom, (az Úrnak
> elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már
> négy elismerést (mind lány). Természetesen ez a munka az
> egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki
> ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24
> közelebb áll a valósághoz). De a munkám több
> kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier, és
> az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a
> pénz.''
> A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a
> nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az
> ajtóhoz. Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a
> csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a
> laborasszisztenseim: 13, 7 és 3 évesek.
> Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új
> kísérleti modelljét (a 6 hónapos kisbabát), amint egy
> új hangmintát tesztelt. Úgy éreztem, csapást mértem a
> bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal
> előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség
> számára, mint "csak egy másik
> Anya''.Anyaság! Micsoda nagyszerű karrier!
> Különösen, ha egy cím is van az ajtón.

d.dodó
 
 


Sziasztok!

Volt pár percem, átfutottam az elmúlt 2 nap termését, de reagálni már csak 1-2 dologra van erőm, a többiektől pedig elnézést kérek!!

Kenguru: nekünk chicco van, asszem a legújabb modell, mi szeretjük, bár sokáig nem bírom cipelni, már több mint 6 kg...

Marcsi - én szinte minden etetésnél mindkét cicit odaadom Nórinak és nekünk is csak így elég a tejcsi, nincs azzal semmi baj! Először én is full beparáztam h nincs elég és mi lesz így, de pár napja nem kell pótolni. Igaz hogy általában másfél, de legfeljebb 2,5 óránként eszünk, ami elég kimerítő, de így most úgy tűnik elégedett a kisasszony és sokkal kevesebbet sír.

Muffin - a mosolygás miatt ne aggódj szerintem! Tényleg nem vagyunk egyformák, ahogy a gyerekek sem azok! Egész konkrétan 2 héttel ezelőttig Nórit sem kötötte le semmi izgő-mozgő játék, hiába rátam előtte bármit akár órákig is, rám se bagózott. Most pedig imádja őket. A szundikendőt se tudtam még megszerettetni vele, esze ágában sincs megmarkolni, inkább a ruháját tépi :twisted: (pedig mi 3-at is kaptunk!) Szóval türelem, fog fejlődni szépen a kisfiatok. Lehet hogy most azért alszik olyan sokat mert erőt gyűjt! Tudja ő hogy mi a jó neki! :wink:

Ami miatt viszont én is kezdek már aggódni az az hogy Nóri hason és ölben tartva kizárólag balra hajlandó fordítani a fejét. Ha átfordítom neki jobbra, akkor sír, nem is akárhogy! :( És nem is tudja emeli meg soha hason fekve sem. Legutóbbi tanácsadáson nem vett észre semmi furát a dr.nő és én sem panaszkodtam, de már bánom. 11-én megyünk legközelebb és mindenképp mondani fogom, mert szerintem ez már eléggé gáz! :roll:

Egyébként jól vagyunk, szuper itt Anyukáméknál, nagyokat sétálunk és igazán körül van rajongva a kis dagipofa! Nagyon cuki fotókat csináltunk, majd valamelyik nap hozok párat belőle nektek!

Cuppppa
Vendég
 


....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára 20150601134430 2010.02.19 11:54-kor.
20150601134430
 
 


Sziasztok!
Dodó:hát ez nagyon tetszett-és milyen igaz :D

Ma megyünk csípő vizsgálatra,bár szerintem nincs vele semmi gond,de hát ugye azért jobb ha mégis elmegy az ember gyermeke :D

Vera.lehet hogy kicsit tornáztatn kéne Nóri nyakicáját.
Vercsinek is kellett,mert ferdén tartotta a fejét,és ő sem tudta felemelni a fejecskéjét.

Ahogyan észrevettem,legalábbis nálunk a Fiuk erősebbek,és hamarabb tartják ill.kinyomják magukat.Domi is,magaalá húzza a karjait,és kinyomja magát.

Kép
Kép
Kép
kike
 
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:30-kor.
Vendég
 


Jó reggelt!

Muffin! Ne aggódj a mosoly miatt. Már a többiek minden okosságot emondtak. Csak türelem.

Marcsi! Én napi 300-400 ml tejet adok le, mégis van olyan, hogy mindkét mellemet oda kell adnom Jázminnak. Nincs azzal semmi baj. Rolinál én is aggódtam, és nem adtam oda mindkét cicit, nem volt jó ötlet. Már akkor is oda kellett volna adnom neki! Annyi úgyis lesz következő szopira, ha nem is egyből, de kettőből tuti jót tud enni.

Dodó! Tetszett az írás!

Kryss! Igazad van, hogy ha egy gyerek mondjuk most nem eszik rendesen, akkor majd eszik később. Ezt Rolinál, aki már két éves én is el tudom fogadni. De azért egy kisbabánál másabb a dolog. Mert ugye ha ő nem tud valami miatt eleget enni, akkor nyűgös lesz. Sírdogál és nem alszik. Egyébként én sem méricskélem Jázmint. Biztos van amikor kevesebbet eszik, de ha utána nyugodt, akkor nincs gond.

Légzésfigyelő nekünk sincs, Rolkónak sem volt és nem is bánom. De ha valakit megnyugtat, akkor csak legyen. Viszont, ha a dokik azt mondták volna, hogy kéne venni, tuti vettünk volna.

Anyjuk! Örülök, hogy jól sikerült a nyaralás. Anna nagyon cuki és szerintem az apukájára hasonlít!

Kép
szly27
 
 


szép jó reggelt Minden Anyukának és Babának!

Utólag is nagyon sok boldog névnapot Patr!

Kike párjának is Boldog szülinapot megkésve! 8) Nagyon barátkozunk a küröskalács receptel! Majd kipróbáljuk ha itthon lesz apa és nem dolgozik! 8)

Anyjuk a kis sapkás kép a kedvencem! Édes Anna! Jó Nektek,h eltudtatok menni egy kicsit pihenni! Mi is szeretnénk menni jövöre a manókkal!

V.Kata- Szonja is sokszor csak ennyi ideig eszik mint Dóri. Most reggel pl 5perc alatt benyomott 110-et! :D
És gratula a hosszú alváshoz, remélem te is tudtál aludni? 8)

Muffin, ne aggódj a többiek már elmondták, tényleg nem egyformák ezek a csöppségek!

Wera örülök,h jól érzitek magatokat! Meddig maradtok? Gondolom anyukád odavan az unokájáért? :D

Rólunk a kisasszony tegnap délután összesen jó ha aludt, 3/4 órát! :cry: elég nyügi volt! De fürdés után mint akit fejbe vágtak 8- 5.20ig aludt, több mint 9órát ! és Bence se ébresztett fel éjjel tehát szupi éjszakánk volt! Sok ilyet szeretnék még! :D :D

Bocsika akinek nem irtam külön, de most mennem kell!

puszi Nektek!
bencuri
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Csupa tünemény babát láttam! :D

Hát nem volt valami élvezetes éjszakánk. Főleg, hogy egy bónusz zuhany dukált a legénynek hajnalban. Nekiálltam tisztába tenni, mire olyat kakált, ami állagra inkább pisinek mondható, és szana szét folyt, nyakig olyan lett... :?
Tegnap vettem Espumisant őkelmének, mától kapja. Hát majd meglátjuk.
Meg egy ismerős szerint az ánizstól is fájhat a pocak. Mondom dehát pont a szélhajtásra van. Mire ő, hogy igen ez úgy működik hogy még jobban felfújja, hogy pukizzon. Hát ilyet! Kétségeim vannak de a mai teából kihagytam az ánizst, csak kömény van benne, hátha igaza van....

Szopi. Hááát...
Nem mérem, hogy mennyiket eszik, mert attól tartok, hogy infarktust kapnék. Pár napja csak nyűglődik a cicin, aztán egy idő után nem kell már neki a cici. Majd 10 perc és megint úgy veti rá magát mindenre, mintha sose evett volna.
Üvegből csak úgy kap ha megyünk valahova és nagyon hisztizik.
Fejni este szoktam és egyre kevesebbet, úgyhogy azon parázok, nehogy már most elapadjon a tejem! :shock:
És a kis haspók folyton eszik (enne) és valami tuti jut neki, mert különben nem hízna! (még nem vagyunk egy hónaposak és lassan egy kiló plussz van rajtunk)

És a sok bömböléstől már berekedt! :o Mikor hiszti szinten nyomja akkor hallani, ha teli torokból, akkor az ugyanúgy hangzik mint eddig.

Másik nagy gondom a szuszizás. Olyan szipkás orrszívónk van és leizzadok, mire kijjebb jön a dolog.

Mosolygás. Még mi sem igazán mosolygunk. Néha egy féloldalas mosolyka van, ami még nem szól senkinek. Viszont mikor bohóckodok neki, akkor látom ragyogni a szemét, már csak a vigyor hiányzik alóla! Egy babás könyvemben azt olvastam hogy kb 6hetesen nevet vissza az emberre.

Bocsi, hogy ilyen hosszú lettem. :oops:

KépKép
KépKép
terek.krisztina
Tatabánya
 
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:30-kor.
Vendég
 


Sziasztok!
Fantasztikus éjjelünk volt! Fél 9-kor aludt már Laura, éééééés csak fél 5-kor kelt. Akkor is igazából csak félálomban evett, de kiette mindkét cicit, és aludt tovább egészen 3/4 9-ig. Ugyhogy én is kialudtam magam. Most meg már fől az ebéd.
Ja, és kinőtte az egyik rugiját, amibe 56-os van írva (azért 56-os és 56-os közt is van különbség).

d.dodó
 
 


Kriszta!
A teát igyad te...és akkor nem fájdul meg a hasa és mégis tud pukizni.
Orrszívás előtt meg csöpögtess. A patikában lehet kapni tengervíz orrcseppet, ami ujszülöttkortól használható. Nekünk bevált. 10 perc alatt feloldja, és könnyen kiszívható. Nekünk is csak olyan kéz, labdás orrszívó van.

d.dodó
 
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:31-kor.
Vendég
 


hahó,
én még pizsiben vagyok, gyerekek alszanak... egyelőre :)
tegnap voltam először teljes napot egyedül a két kölökkel, hát bele is gebedtem estére. A délelőtt még jó volt, játszottunk egy órát Szonjával a kertben, srazott, d eutána ugye le kellett zuhanyozni, közben Nándi már nyekergett, aztán amikor etettem, Szonja persze kakilni akart (sikerült is neki 8) ), de egy másik etetésnél elesett és ordított negyedórán át :evil:
alig aludtak délben, Nándit át kellett vinnem a hálószobánkba, de csak tekergett, éjszaka is alig aludtunk, ilyen még nem volt :evil:
De délután jött az óvónénink, nagyon aranyos volt, Szonja asszem meg fogja szeretni.
Viszont: az anyósom az utcán elesett és eltört a karja, pont a jobb, és emiatt nem tudja magát ellátni, apósom meg már nagyon rosszul van, és nem igazán tud segíteni :( úgyhogy megint a Zoli ment minden után, János kórház, miegymás (mert a bátyjához vendég jött... na mihozzánk talán nem jött Szonja óvónénije????)

ááááá
most én is totál kivagyok, ma megyünk beíratkozni, sorbaállni, kicsi autóval a két gyerekkel először, na meg hordozókendővel (végül levágtam belőle egy métert, és így talán hosszra jó lesz - az meg elválik, meddig bírja el Nándit - 5 kiló már most a szentem)
De Szonja ma a nagyinál fog aludni, talán visszaállunk valami élhetőbb rendbe (Nándika kétóránként evett éjjel, és tegnap alig volt tejem a napi nyüzygéstől)

Andi,
nekem pont eszembe jutott, hogy néhányan már közeledtek a 3 hónapos korhoz, és akkor elmúlik a hasfájás :D
örülök, hogy tényleg így van

Dodó,
utólag is köszi az infót (nem nekem írtad, de okosodtam általa), hogy fejlődési ugrásoknál gyakrabban esznek és nyűgösebbek a gyerkők, ezzel nyugtattam magam az éjjel :wink:

Anyjuk,
milyen szép kislány Anna! Nagyon jók a fotók, és nem volt sok, jó volt nézegetni!

Sajna többre nincs időm, megyünk beíratkozni, jajaj

KépKép
szkagi
 
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:31-kor.
Vendég
 


Viki,
a férjem sajna nem fix béres, vállalkozóként dolgozik, és tulképp órabérben dolgozik, úgyhogy minden perc számít

KépKép
szkagi
 
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:31-kor.
Vendég
 


vkata!
Nekünk is volt 50-es...na de eleinte a 46cm-jéhez még az is nagy volt! :lol:

szkagi!
Igen, elméletileg azt mondják, hogy 3 hósan elmulhat a hasfájás, de ezzel egyidőben meg akkor elkezdődhet a fogzás.

d.dodó
 
 


sziasztok

wera:kata: szerintem léna se tartja jol a fejét ha alszik mindig csak a jobb oldalon hiába támasztom ki
ha hason van kissé emeli a fejét de nem nagyon
ha kézben van nem annyira ,olyankor forgatja jobbra balra.
de szerintem nincs rendben. honap megyünk oltásra megmutatom a dokinönek
a védönö azt mondta kér idöpontot a fejelödésneurologiára
bizos ami biztos
ma itt volt de pont aludt igy nem, tudta megnézni.
jo éjjelünk volt 8-kor kaja 11-ig fenn volt és aludt fél 4 ig
nálunk mindig 7-8 körül van az utolso evés

Képimg][/url]
Kép
ronix
 
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:32-kor.
Vendég
 


Ronix! Gratula Lénának a 2 hónaphoz!

Köszi Kata! Hogy tud örülni egy anya mindennek,igaz?! Gratula a 100 mlhez.

Jázmin már szinte minden 56-os ruciját, bodyját kinőtte. Pedig olyan arik voltak. Most megint venni kell néhányat, mert a Rolikóé mind kék!

ti teáztatjátok a babákat? Unokatesóm mindig azzal nyaggat, hogy teáztassam Jázmint, de én nem nagyon akarom.

Kép
szly27
 
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:32-kor.
Vendég
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:32-kor.
Vendég
 


Hoztam egy pár képet nektek!

Kép játszószőnyegen

Kép játszom

Kép figyelem mit mond anya

Kép anyával pihenünk

Kép sétálni indulunk

d.dodó
 
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.03 23:33-kor.
Vendég
 


vkata!
Nekünk is van olyan. De az még eddig nagy volt rá! De majd a napokban kipróbálom, és ha jó rá, akkor le is fényképezem benne.

d.dodó
 
 


jaj az jó, a szívecskés rugira hittem azt először
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: