Zsuzsi, ne aggódj! Minden pasi másképp dolgozza fel a gyerek-témát. Nekem most nagyon lelkes a férjem, és ezért nagyon hálás is vagyok neki, de két éve, mikor először teherbe estem, és hat hetesen elvetéltem, amelett, hogy ez önmagában is nagyon nagy trauma volt nekem, az volt a legnehezebb, amit a férjemtől láttam: nem jött el velem előtte se az orvoshoz, meg akkor se, amikor ömlött belőlem a vér, úgy mentem be, és mikor otthon feküdtem zokogva egy teljes hétig, látszott rajta, hogy abszolút nem fogta fel, mi van, egyáltalán nem tudott velem vagy a helyzettel mit kezdeni. Szóval szerintem a mostani lelkesedése főleg annak köszönhető, hogy két elég kemény év áll mögöttünk, nagyon nehezen akart ez a picike összejönni.
Egy jó barátom mesélte, hogy ők megbeszélték a feleségével, hogy legyen gyerek, és ő tényleg úgy is gondolta, hogy szeretné, ennek ellenére a terhessége alatt a felesége végig azt mondogatta neki, hogy miért nem foglalkozik a gyerekkel, meg miért nem örül neki. Mondta, hogy örült ő, csak hát olyan misztikus volt az egész, hogy van ott valami, ami nem is látszik, és egyszer csak ember lesz majd belőle. Azt mondta, hogy neki akkor változott meg minden, amikor a kezébe adták a gyereket, akkor érezte csak meg, hogy apa lett. És szuper apuka, azóta három gyerekkel!!!
Szóval szerintem is, ahogy a többiek is írták korábban, legyél vele türelmes, ne hányd a szemére, de azért amennyire lehet, avasd be mindenbe, mondd el neki, hogy mi történik, meg ha majd kívülről is érezhető, mutasd meg neki, ahogy mozog a baba.
Ez a babaruhabörze nagyon jól hangzik, szerintem kimegyünk mi is!
Ti milyen méretben gondolkodtok legelőször, mit érdemes?
Olyan édesek...
) és otthon még vagy 3-4 hónapig aventes szilikon kiemelővel jött össze a dolog. Utána már annyira untam hogy etetés előtt mindig azt keresgéljem, mindig tisztán tartani, stb, úgyhogy szépen lassan megtanult anélkül is enni, addigra átalakult annyira a mellbimbóm hogy rá tudott harapni.
).
