Volt, hogy elvállaltam angol tanítást, egy középiskolás lányt felkészítettem a pótvizsgára és átment

, tök rövid idő volt rá és ezért nagyon büszke voltam magamra. Inkább az írás és a nyelvtan (igeidők stb.) megy, azt szeretem is, a beszéd az kész makogás, nem is tudom, hogy lett meg.

Most már persze az írás sem megy annyira, kellene hozzá segítség. Persze az Adri szokott és tud is segíteni (meg hát a suli tele van angol tanárokkal), mert ő a kínait az angolról tanulta, neki felsőfokúja van angolból, nem pittyputty.

És még volt egy lány, aki azt mondta (kb. 2 évvel ezelőtt történt ez), hogy semmit nem tud, és tanítsam, egy 29 éves lány, és járt hozzám nagyon sokáig, de már nem bírtam, mert kb. ugyanarra a szintre jutott, mint én, és képtelen voltam már tanítani. De szerencsére ő jött azzal, hogy a főnöke elküldi (fizeti) egy nyelvtanfolyamra.
