Na, az történt, hogy én ugye, szerettem volna megismerkedni egy indiai nővel. És megtörtént!

Ott ültek a lépcsőn, mi meg bámultuk őket apuval, hogy kiválasszuk az áldozatunkat. És kiszemeltünk egy kb. 30-35 éves csajt, tök szép egyébként, és odaültem mellé a lépcsőre, csak nézett és a társai is, és mondtam, hogy szeretnék vele megismerkedni, meg ilyen hülyeségeket, aztán később elkértem az e-mailjét is. Tök makogtam természetesen, ő meg nagyon szépen beszélt angolul, sebaj.
A Vivike meg egy kínai kislánnyal rajzolgatott, aranyosak voltak nagyon, de szinte semmit nem tudtak beszélni, mert mi nem beszéltünk kínaiul, ő se angolul, se magyarul, ennyit erről. Kézzel-lábbal. Adri nem bírt megtanítani (az igh.) kínaiul (kínai szakos), hiába jártam hozzá szakkörre (többé-kevésbé jártam, mert elvesztettem a fonalat).
