A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » BABUCIT 2008-ban!


Persze, én is tudtam, csak azt is tudtam, hogy ha nem bőgöm ki magam itthon, akkor olyan helyen fogom, ahol ez nem lenne túl jó.

A Szilzi biztosan bekíséri az Attilát, persze. Jó lenne a Szilzivel találkozni. Hol műtik az Attilát?

Majd valamikorra megbeszélek egy randit a Szilzivel, majd, ezek után.

KépKép
benó
 
 


Jó étvágyat hozzá Benó.Biztos finom lesz.

Azelőtt rengeteget sütöttem kelt tésztából.Olyan fini buktákat csináltam.A lekváros néha kiszáradt, az kicsit kényes,túrósat könnyebb csinálni.

Kép
flóra 11
 
 


Majd hamarosan összeszedem magam és elmegyek a hozzávalókért a boltba.
Ma szerencsére semmi komoly kötelezettségem nincs.
Kaptunk a szomszédéktól mi is tököt, hogy kell tökfőzeléket csinálni? Mert már a Gy. eltanulta a Zsuzsitól, azt mondta, biztos majd odaadom anyunak, hogy csinálja meg. Hát, csakazértse.

KépKép
benó
 
 

 
 

Nem tudom, hol műtik az Attilát.

Hallod? Ma névnapom van! Nem is tudtam. Ma Flóra van!!! :lol: :D

Kép
flóra 11
 
 


Szerinted levest is lehet belőle csinálni? Vagy azzal csak elszúrom?

KépKép
benó
 
 


Apróra vágott hagymát megpirítod kicsit az olajon,dobsz rá piros paprikát, erre teszed a gyalult tököt, sózod vagy vegetázod,teszel bele kicsi kaprot,öntesz rávizet és párolod. Ha puha, elkevered a tejfölt liszttel és besűríted. Ha krémesre akarod, akkor szétmixeled az egészet.Én így szoktam.

Kép
flóra 11
 
 


Akkor boldog névnapot! Ennek örömére te is süss valamit! :D :D :D :D :D

Benó mikor van? :lol: :lol: :lol:

KépKép
benó
 
 


Háááát,nemtom.... töklevest még nem ettem. De kilehet próbálni,bár inkább ne. Ki tudja mit szólna a Gy. ilyen újításokhoz. Majd Tancsu megmondja. :D

Kép
flóra 11
 
 


Nézd meg az ATV-t. Ott most jó magyarosakat főznek.

Kép
flóra 11
 
 


Na,már pont vége. Pedig volt kemencés túrógombóc is. Meg kenyérlángos, ami úgy nézett ki, mint a pizza.

Kép
flóra 11
 
 


Most meg a füredi és a csopaki vörösborokról beszélnek.

Kép
flóra 11
 
 


Oké, köszi, a főzelékrecepted érthető, az jó lesz. Nem próbálkozom mással. Nem is olyan nehéz. Köszi. Puszillak :D :D :D

Képzeld, jó hír (számomra): visszaírt a Sólyom, akihez megyek tanfolyamra, hogy felírt a jelentkezők közé, telefonszámmal, mindennel együtt, úgyhogy tud rólam :D :D :D , és azt is írta, hogy nyugodtan használjuk a dobot, nem lesz baja, ha nincs felavatva, majd felavatjuk együtt, közösen....... Tök jó lesz!!!!! ÁÁÁÁÁÁ! Meg azt is írta, mert én azt írtam előzőleg, hogy nem vagyok ám teljesen őrült (az avatás miatt), csak egy kicsit.... Tehát azt írta erre, hogy egy kis bolondság nélkül nem érdemes élni..... Ez az!!!!! Így van!!!! Tartottam tőle, hogy esetleg egy elvont izé fazon lesz, aki csak om-okat meg ilyeneket lesz hajlandó kiejteni a száján, és saruban fog menni még az esküvőjére is. Mit szólsz?

KépKép
benó
 
 


A kenyérlángos receptje nincs meg? Az jó lehet!

KépKép
benó
 
 


Nekem nincs időm sütni, meg kedvem se. Gépelnem kell ezt a maszlagot. Még alig írtam valamit. Ma is itt leszek a gépnél,de sajna nem dumálhatok veletek annyit,közben kell a dolgomat is csinálnom.Milyen jólenne,ha itt lennél! Én olvasnám neked,mert nehéz elolvasni a pasi írását, de már eléggé hozzászoktam,te meg egykettőre leírnád nekem. Gyorsan készen lehetnénk. :wink:

Kép
flóra 11
 
 


Merthogy én om-on kívül mást is hajlandó vagyok kiejteni a számon és az ujjamon, ezt ti tudjátok a legjobban :lol: :lol: :lol: :lol: , és én képes vagyok röhögni is saját magamon, tehát az áhítatos dobolásomat is képes vagyok látni kívülről is, mint vicces misztikumimádatot, de egyúttal képes vagyok szent, ősi dologként is megélni. Tetszel érteni? Azokat az embereket, akik mindent csak nagyon komolyan tudnak felfogni, nem annyira kedvelem. Az embernek kell tudnia röhögni saját magán is, különben nem látja magát kívülről és az baj. Szerintem. :roll: :D Szerinted? (A filozófus visszatért. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: )

KépKép
benó
 
 


Szegény, szívesen leírnám neked. Nagyon sajnálom, hogy nem tudod átpasszolni nekem. Beszkennelni nem tudod? Akkor el tudnád küldeni e-mailben, én meg leírnám.

KépKép
benó
 
 


Így még elmélkedni sem tudsz rendesen. Csúnya gépelés.

Jó, nem igaz ám, nem gondoltam komolyan. Majd elmélkedsz máskor. :D

Hamarosan el is hagylak, hogy tudjál írni nyugodtan. De ha meg tudod oldani a szkennelést, én szívesen leírom. Vagy akár elküldheted postán is, előtte lefénymásolod valahol, nehogy elhagyjuk. Mikorra ígérted neki, hogy kész lesz?

KépKép
benó
 
 


Sajna nincs recept. :( Azt nem mutatták, csak röptében elmondta a nénike,de nem győztem megjegyezni. :(

Szerintem is kell a bolodság,én is ilyen vagyok. Ezért nem értem,miért ilyen beskatulyázott a F. Én így nem tudok élni,ennyire szabványszerűen,ilyen komoran. Érdekes egy pasas.Vannak dolgok,amiben őrült precíz, alapos, aztán másban meg nagyon hanyag.

Kép
flóra 11
 
 


Lehet, hogy majd feloldódik melletted. :wink:

KépKép
benó
 
 


Ezt minél hamarabb le kell írni, valahogy augusztus végén kell leadnia egy pályázatra.
Be tudom szkennelni, csak szerintem nem tudnád elolvasni. Marha egy írása van,na és a szóhasználata!!!!

Kép
flóra 11
 
 


Ja, át is kell alakítani nyelvtanilag imitt-amott? :? Meg vagy áldva ezzel a feladattal.

KépKép
benó
 
 


Na, ezen is túl vagyok. Telefonált a polgármester és megmondtam neki a tényállást, hogy nem vállalom a munkahelyet.
Huh, nagy kő esett le a szívemről.

Kép
flóra 11
 
 


Nem,nyelvtanilag marad, ahogy van.Esetleg néha helyesírási hibát javítok, ha valamit elírt,mert azt mondta, hogy általában késő este meg éjjel írta, amikor már fáradt volt, nem figyelt oda. de minden más marad,ahogy írta. Csak tudod,őgyakran használ olyan tájszavakat,amiket én sem ismerek.És a ronda írása mellett ilyen ismeretlen szavakat kisilabizálni,hát nem könnyű. Amit nem tudok egyáltalán elolvasni,azt kiírom,aztán telefonon megbeszélem vele,hogy az mi akar lenni.

Kép
flóra 11
 
 


Ügyes vagy, elhiszem, hogy nagy kő esett le a szívedről. :D :D

Én is ilyesmi ügybe keveredtem, persze, nem ennyire volt jelentős a helyzet. Felhívott a védőnő, akiről szoktam írni, hogy kellene neki bébiszitter, egy ismerős gyerekre vigyázni. Mondom, jó, majd én elvállalom. De nem gondolkoztam, és ez butaság volt tőlem, mert amint letettem a telefont, már meg is bántam, semmi kedvem nem volt hozzá, még akkor se, ha ez plusz pénz, mert vadidegen gyerek, vadidegen hely, ott nem én vagyok a főnök, még akkor se, ha értek a gyerekek nyelvén (szerintem), mert én ott vendég vagy mi vagyok, ez nem olyan, mint egy ovi vagy suli. És akkor még eszembe juttatta a Gy., hogy ezek néha felfuvalkodott gazdagok, akikkel esetleg ő, mint főnök, a munkahelyén kapcsolatba kerülhet, és akkor az bénán jön ki, hogy a tárgyalástársam (hogy hívják az ilyet?, megvan), ügyfelem felesége vigyáz a gyerekemre.
Úgyhogy én is telefonáltam és lemondtam. :D

KépKép
benó
 
 


Na, a Győzike lánya is 10kg-t fogyott. Csak én nem tudok fogyni!!!!.....

Kép
flóra 11
 
 


Ja, értem, akkor így tényleg nehéz lenne nekem átadni.

Nem baj, legalább ettől is több leszel, hogy ezt végigszenveded. Olcsó vigasz, mi? :wink:

KépKép
benó
 
 


Jó, persze, vele minden baromságot (gyógyszert) összeetettek, gondolom.

Mi az az nst? Arra megy holnap a Tancsu. Most írt az emlékeztető.

KépKép
benó
 
 


Na igen.Ez tényleg egy kényes dolog. Én sem tudom elképzelni,hogy úgy vigyázzak egy gyerekre,hogy én megyek oda. Esetleg,ha valaki idehozza,hogy vigyázzak rá.

Kép
flóra 11
 
 


NST (non stress test)


A 36. héttől heti egy alkalommal NST (CTG) vizsgálaton kell részt venni. Erre a kórházban, vagy az „SZTK"-ban van lehetőség, melynek során a hasra rögzített műszerek segítségével a méhösszehúzódások gyakoriságát és intenzitását vizsgálják 20 percen keresztül. Terminus-túllépés esetén, heti kettő vizsgálat ajánlott, de az orvos berendelheti a kismamát akár minden nap is. Általában a CTG-s nővérkéknek nem szokás pénzt adni, még akkor sem, ha soron kívül fogadnak, ezt az orvosunk intézi. Magánrendelésen ennek ára háromezer forinttól ötezer forintig terjedhet.

KépKép
benó
 
 


Én sem tudompontosan, valami műszer azt hiszem,amin vizsgálják. Megnézik a babót,szívhangot,pulzust,talán fájásokat is mér ez a gép. De nem tudom, hogy ez-e az.Lehet,hogy hülyéket írtam.így emlékszem, hogy nálam ezeket vizsgálták ezzel.

Kép
flóra 11
 
 


Oké, csak összehozzuk. :D :D :D

Hát, Flóra, legalább idehozom azt a tököt, hogy legyaluljam. Addig írkálj békésen.

KépKép
benó
 
 


Akkor ez az,amire gondoltam.Övet kapcsoltak a hasamra. :D

Kép
flóra 11
 
 


Ez vicces,mert ma én is tökfőzeléket csinálok. :lol:
Tudod mit,akkor én is megpucolom a tököt. Tökölődjünk együtt. :lol:

Kép
flóra 11
 
 


Jóóóóóó reggelt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép

Kép[/
tancsu
 
 


Jó tökölést csajok...:)
Én nem tökölök, mert utálom a tökfőzeléket...:)

Kép

Kép[/
tancsu
 
 


Na, hogy haladsz?
Milyen színű a tököd? :lol: :lol: :lol:

Kép
flóra 11
 
 


Helló Tancsu!

Pont belecseppentél a tökölődés kellős közepébe.Hogy tetszik? :lol:

Kép
flóra 11
 
 


Tegnap este beállitottak sógornőék, hoztak kb 20 embernek való kaját, tortát, stb...
Nem győztem fagyasztani, hivtam anyát, hogy vigye ő is, meg elmentünk a leendő keresztanyához, neki is vittem egy szatyor cuccost....
Azt hiszem a héten nem főzök semmit!!!!!

Kép

Kép[/
tancsu
 
 


Csajok, RTL Klub.

Környezetbarát pelenka lesz a téma.

Kép
flóra 11
 
 


Jelentem emberrel kibékültünk....

Hazaértünk fél10 körül, vacsi, stb, aztán fél1-ig szólt a rádió.... :wink:

Jah és este fél órás fájásaim voltam...

Szerintetek rádiózással megszülök lassan???????????????????

Kép

Kép[/
tancsu
 
 


De jó neked Tancsu! Irigyellek ezért. :) Ha nem baj. :lol:

Ha majd mondják a pelust, szólok. Egyelőre még más a téma.

Kép
flóra 11
 
 


Ma reggel ember úgy ment el dolizni, hogy észre sem vettem, úgy aludtam 8-ig mint a bunda!!!!!!!!!!!!!

Ma még semmit nem csináltam, úgyhogy menek és legalább a szobát összerakom, meg elinditok egy mosást...:D

Kép

Kép[/
tancsu
 
 


Helló Tancsu! :D

Itt tökölök a tökkel. :lol:

KépKép
benó
 
 


Mármint a kajáért, vagy a békülésért???? :wink: :wink: :wink:

Kép

Kép[/
tancsu
 
 


Embernek el ne mond Benó, mert még féltékeny lesz, hogy ennyit tökölsz nélküle....:P:P:P

Kép

Kép[/
tancsu
 
 


Ne izgulj Tancsu. Az még kicsit odébb van. A rádió nem árt, de csak módjával ekkora pocóval. persze a cél szentesíti az eszközt. :wink: :D

Kép
flóra 11
 
 


Még a tököm is tökös. :lol:

Szerintem a Gy. sincs oda érte (én se), csak azért csinálom meg, hogy bebizonyítsam ország-világnak, hogy meg tudom csinálni. Ha meg mégsem, akkor így jártunk. :lol:

KépKép
benó
 
 


Egy próbát megér Benó!!!! :wink:

Nekem ma mennem kell tirnáre 1-re
Bár most semmi kedvem hozzá...
A párom tegnap meg is jegyezte hogy szülés közben is átruccanok egyet tornázni jajd, ha éppen kedden kap el a szülhetnék???

Mondtam hogy nanáááááááááááá, hiszen fitti kismami vagyok én!!!!!!!!!!

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép[/
tancsu
 
 


A kajáért Tancsu. Én nem vesztem össze a párommal, csak ő bumfurdi mostanában. De szerintem ez legyen az ő baja. :wink:

Kép
flóra 11
 
 


Nem szeretem a tökéletlen tökölős kaját.
Most lettem kész a gyalulással.
Én is örülök, hogy kibékültetek. :D
A közepét ki kellett volna vágni a töknek? Én nem vágtam ki.

A rádiót nem irigylem, van belőle részem. :lol: :lol: :lol:

KépKép
benó
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: