Gyurika elfoglalta a fürdőszobát.
Már összepakoltunk mi is nagyjából, még székeket kell szereznünk anyuéktól. Azt mondta a Gy., nem sietünk, nyaralunk. Én most nem gondolkozom semmin, én nem szervezkedhetek most. Úgyhogy nem ellenkezem, nincs véleményem. Csinálom, amit mond(anak).
Sütni nem sütöttem, mert fostam, hogy nem sikerül....

És az rossz érzés lett volna most, főleg, hogy a múltkor is ki kellett dobni a sütit.
Ami miatt igazándiból jöttem, a következő:
Szilzi barátunk írta sms-ben, hogy a tesztoszteron szintje magas.
Legyetek szívesek a mi nyaralásunk alatt (tudom, Tancsu esküvőre megy) utánanézni ennek.
Ez a férfi nemi hormon, ennyit tudok, és azt sejtem, hogy ez nem jelenti a kuki kinövését. A többi a ti feladatotok.
Csókolom, megyek, a Gy. kész.
