Sziasztok Lányok!
Reggel tényleg kapkodtam, Pistike 48 cm-rel született, sorry elütés volt.
Nagyon megköszönöm a sok aranyos jókívánságot, a vége felé már könnyezve olvastam. Úgy látszik bennem is dolgoznak a szimpátiahormonok. Persze az igazság az, hogy nagyon aranyosak vagytok.
Yuyu
Katica éjjel fél 11 körül érezte, hogy valami más történik, mint szokott,ezért szép nyugodtan elindultak a kórházba. Szerintünk a nyákdugó Neki is eltávozott kb. 2 hete. Most is ilyen tünetek voltak (enyhén véres,nyákos váladék egy kis magzatvízzel),bocsi, de ez hozzátartozik és így lehet leírni. Fájása még nem volt. Ügyeletes orvos vette fel és közölte- 1 ujjnyi a tágulás, majd ctg, vagy nst. (nekem ilyen még nem volt

), mely szerint jó, intenzív fájásai vannak, vagyis elindult a kislegény kifelé. Innen már csak Ő tudja az intenzitás gyakoriságát és minőségét, lényeg, hogy hajnali 4 órakor túllettek az eseményen.
Fájdalomcsillapítást nem kapott. Szerintem ilyenkor fölösleges is lenne, hiszen ez egy ideális szülés.
Ha elfogadtok egy tanácsot, Ti sem kérjetek.
Évszázadok óta fájdalomcsillapítás nélkül zajlik ez az esemény és nagyon sok nő szült gyermeket és kibírta. Miért lennétek Ti másabbak, legalább ilyen ügyesek vagytok és a Baba nem kap + mérget a szervezetébe.
Nem elfogadtatni akarom a véleményemet, csak leírtam.
Hozzáteszem ez nem vonatkozik a komplikációs szülésre, de akkor meg adják maguktól.
Segítséget szeretnék kérni:
Katica megpróbálná meglátogatni Sziszkát és Binyeket és megkért, tudjam meg a nevüket, mert már elfelejtette.
Ha valaki tudja,(táblázatban pl., csak nekem nincs

)kérem segítsen. Köszönöm
Kellemes Hétvégét Mindenkinek
"Jól csak a szívével lát az ember.
Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan"