Ez az Aviva-nőci nem írt vissza, nem örülök. Majd felhívom akkor a suliból.
Most Anett-féle elterelő hadműveletet tervezek magam és a pirim ellen:
- szeretnék elmenni egy Kreatív Hobby bolt által szervezett pedagógus továbbképzésre (lásd honlapjukon, csak ha érdekel, persze

) Ez azért is jó, mert érdekel, de ezen felül meg azért, mert (Flóra tudja) nekünk muszáj továbbképzéseken részt venni, pontokat szerezni stb. meghatározott időnként
- arra a sámános tanfolyamra, amit már mondtam
- drámapedagógusi képzésre, ha fizetné a suli, de csakis akkor (bocsi, Flóra, tudom, hogy ez hozzád még közelebb áll, mint hozzám, de ez engem is régóta érdekel, akkor is, ha nincs hozzá annyi tehetségem)
- Aviva tanfolyam (az csak két nap szerintem)
És az igazi álmom a biblioterapeuta, de ezt már mondtam. Ezt nem fizetné senki, ezért marad álom.