Sziasztok!
Jó látni, hogy már a második oldalon járunk

Köszi Krisz, hogy szóltál, nézzek be, de nincs is sok időm most sajna...
Megint találtam hangyócákat, így holnap megint jönnek írtani, mi meg Marcival költözünk ki egy napra
Zsu, Erika

Örülök Nektek
Paramamiság: Én már Kristóffal is az voltam, így nem fura, hogy Marcival mit művelek, de persze igyekszem
Nagy gyermek, s új pár kapcsolata: nálunk rendben van, mondjuk nem is szólnak bele "egymás" dolgaiba. S mielőtt egy pár lettünk mi már egy baráti társaság voltunk, s így már előtte ismerték, s megkockáztatom szerették egymást, így az első meglepetésen, hogy Anya és Laci

túl minden ok volt. Nekem nem kellett megbeszélnem a párommal, hogy nem neveli, magától nem "csinálja". Most, hogy suliban nem túl jó eredmények vannak, mondják anyuék, hogy Laci beszéljen a Kristóffal, na de ő annyit nem szól, hogy magával sem beszél

s úgy látom, hogy így a jobb.
Lányoknál talán más, s az sem mindegy, hogy melyik gyermek hány éves volt, amikor szülők szétváltak, s mikor anyának új partnere lett

gondlom én
Amikor nyitottam ezt a topikot, akkor nagyon féltem, hogy az (akkor még) én egyetlen (most már nagy) fiam hogyan fogja feldolgozni, hogy már nem egyke....s háááát várakozáson felül

imádja a kisöccsét, sokszor "harcolunk", hogy kinél legyen, ki cipelje a kis popóját
Sérülések: pár napja esett bele az egyik játékába, mert lüke anyja ott hagyta a járókában ülve, mikor tudom, hogy még nem tud ülni magától

szegénynek megsérül a szemhéjja, sírt is de én utána még fél óráig bömböltem.....azóta hál Istennek nyoma sincs. De anno Kristófot anyuval ketten néztük, amikor mászás közben kicsúszott a keze maga alól, s a szájára esve felrepedt a szája...hívtuk a dokinénit persze, s hát szerencsére nem volt semmi. Mondjuk otthon mindenért hívom a doktornénit, itt be kell menni a kórházba. Meggondolom, hogy megyek-e a sürgősségire...persze, ha komolynak ítélem, akkor minden további nélkül, de nem biztos, hogy minden aprósággal (pedig nem is apróság

)
Hétvége: semmi extra....hűtőcsere, pakolás, egy kis vasalás, bevásárlás, s mostanában "medencézés" a teraszon
Zsu

bocsi, de én a három ix-et harmincnak értékelem, jól gondlom??? Akkor te nagyon fiatal vagy a kamasz gyerkőchöz, s még így is kiakaszt?

Tényleg mi lesz velünk, ha majd a picik nőnek meg???
Én most értékelem ám szüleimet, hogy tudtak haladni az általam szeretett zenékkel, mert én semmit nem tudok a mai zenevilágról

Mondjuk nekik könnyű volt, mert a Modern Talking hallgatható zene, ugyebár
Erika

Anyum 19 évesen szült engem, s a barátnőim is neki mondták el a dolgaikat, nagyon modern volt. Azért a múlt idő, mert ő 40 évesen lett nagymama, s a kora ellenére szép lassan tényleg nagyis lett....de persze még mindig jót lehet vele beszélgetni
Ez milyen fura, hogy ő 40 volt, s nagymami, én ha tényleg vállalok még egy babót akkor addigra még szoptathatok is

te úristen
Na mentem, mindenkinek jó éjszakát!