Sziasztok!
Bari! Örülök, hogy jöhettek haza a kórházból.
Marcus kedden volt 4480 gr.

Kórházból 2950 gr-mal jöttünk haza.

Kérdeztem doktornénit, hogy nem baj, hogy ilyen mértékben gyarapodik (hízik

), de mondta, hogy nem. Majd lelassul egy idő után, főleg, amikor már mozogni fog.
Liberó: én az Intersparban vettem 90 darabosat 3200 ft-ért.
Látogatókat még én sem nagyon fogadtam, a barátnőm könyörögte be magát egyedül, ő már nagyon türelmetlen volt, nem bírt várni.
Fürdetéshez én már elég sok vizet rakok, sőt én szoktam az arcát is locsolgatni, készülünk a babaúszásra. Legnagyobb meglepetésemre, ha az arcához ér a víz, még a szeme sem rebben, annyira természetes neki. Vagyis a szeme az rebben, mert becsukja.

Szereti nagyon a sok vizet.
Márti! Beszéltem a védőnővel és feliratkoztunk a babamasszázsra. Utólagos engedelmeddel Kristófot is felirattam.

Legfeljebb, ha mégsincs kedvetek, akkor nem jöttök. Mondta a védőnő, hogy a szabadságolások miatt nem tudja pontosan, hogy mikor indul legközelebb tanfolyam, de szól, hogy milyen időpontok vannak.
Nyűgösködénél nekünk nagyon bejött a babáknak hangszerelt komolyzene. Marcus ahogy meghallja, azonnal abbahagyja a nyügit és csak figyel kikerekedett szemekkel.
Lányok! A babák nagyon szépek!

És természetesen mindenki nagyon csinos. Én is rakok mostani pocakképet, de kéretik figyelembe venni, hogy alapból duci vagyok, tehát az a plusz 20 kg, amit láttok, az már terhesség előtt is megvolt. De most azzal nem foglalkozom.
