l.móni, köszönöm szépen, amit írtál. Az a baj, hogy legutóbb, múlt csütörtökön, mikor bent voltam és rosszul voltam, már kissé pityergősen mondtam az UH-os dokinak, hogy mindegy ki, de vki vizsgáljon már meg, mert fájdalmaim vannak, és ő mondta, hogy senki sem fog hozzám nyúlni, hiszen nekem A Sulyok Doktor Úr az orvosom. Ezen nagyon kiakadtam, hiszen nem cseverészni akartam, hanem segítségre volt szükségem, egy kórház épp megfelelő részlegén, és elküldtek.
Amúgy az UH-on úgy jártam, hogy szerdán 10.45-re volt időpontom, de akkor szóltak, hogy nem érdemes várni, mert beindult a front miatt 3 szülés, meg van 3 nagy műtét is, tuti nem szabadul el a dokim egyhamar, jöjjek vissza holnap és én leszek az első. Visszamentem és reggeltől délután háromnegyed egyig vártam, már mindenkit behívtak, aki utánam jött, pedig még szóltam is és mondták, hogy persze, majd mindjárt, de semmi. De akkor már nagyon rosszul voltam és mikor következő alkalommal kijöttek és mást szólítottak, én fogtam magam és bementem, levetkőztem, most dobjanak ki, ha tudnak! Végül is megvizsgáltak, de egyetlen kérdésemre sem akartak válaszolni és panaszkodott az asszisztens nagyon, hogy minek vagyunk ennyien, még ebédelni sem lesz ideje. Mintha én tehetnék róla. Jó gyorsan kipenderítettek, akkor volt az is, hogy kértem, de nem vizsgálta meg a hasam a kutya se.

Nagyon gáz ez a hozzáállás, el is ment a bizalmam tőlük!
Amúgy meg nagyon köszi a tippet, hogy postán is ki lehet kérni azt a papírt! Én nem is emlékeztem, hogy kellett ilyen a lányomnál. Ennek mi a módja? Csak írjam meg a helyi önkormányzatnak, okmányirodának, hogy szülök és kéne egy ilyen? És, ha másik kerületben esküdtünk, mint ahol lakunk, akkor szerinted hová kell írni? Nem tudod? Bocsi a sok kérdésért!
