A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008-ban szülünk


Szia Cicuka!

Ne keseredj el, az én kislányom utált- és szerintem most is utál- hason lenni, amíg hasra nem tudott fordulni, addig minden hasra tevésnél elemi erővel ordított, folyt - bocs - taknya-nyála egybe, levegőt sem vett. Baba-jógán 2 perc hátmasszázs után meg kellett fordítani, mert iszonyatosan elkeseredett és mindig cici lett a vége :-)
Aztán kb. amikor betöltötte a 3 hónapot, akkor rájött a hasrafordulás technikájára, de akkor is sírt, és soha nem emelte fel a fejét. Mindig belenyomta a szőnyegbe és bömbölt. Ha visszafordítottam, akkor újra hasrafordult. Kb. 5-ször sikerült neki a hátára fordulni, de mindig olyan hirtelen jön, hogy aztán meglepődik és el is felejti... :-)
Kb. 1,5 hete van az, hogy felemeli a fejét hason fekve. Addig még akkor sem tartotta meg, ha a kezét így keresztbe tettem a kis nyaka előtt, hogy picit emelje meg a mellkasát.
De azóta folyamatosan emeli és tartja. Végül is rendes kobratartást csinál. Azért még van úgy, hogy 5 perc után elfárad és akkor kezdődik újra a szőnyegbe-fúródás :D
Mondjuk ma jó napja volt, többször is volt hason, minden alkalommal 15-20 percig. Nézelődik, nyúlkál ide-oda, jól érzi magát.
Már volt olyan is, hogy elaludt hason, pedig ez nagy szó Lilikénél! :-)
Szóval szerintem ne aggódj. Volt itt köztünk ilyen hasonló aggódó anyuka :-) :-) :-), Viki27, esetleg ő többet tudna mondani róla, hogy mivel sikerült Esztert rávenni a dologra.
Én nagyon nem paráztam rajta, mert a nagyobbik lányom dettó ilyen volt, utált hason, de ő pl. hasról fordult hátra először.
Lilinek a bonyolultabbal kellett kezdeni... :-)

Sajnálom, hogy a szoptatással így jártál, azért az a 3 hónap is jó volt a babádnak, pláne úgy, hogy ezt fejéssel érted el! Tejadó anyukát nem próbáltál esetleg keresni? Vagy tejgyűjtő állomáson érdeklődni? Most már lassan kezdheted a bébi kajákat is, nem kell a tápszert már sokáig adni.

Ha kérdésed van, itt nyugodtan felteheted, lehet, hogy nem tudunk konkrétan segíteni, de ötleteket biztos tud itt valaki adni!

Meri!
Köszi a választ a körkérdésre! :-)
Azért elmondom az én véleményem is, ha már én kérdeztem... :-)
Vikivel az akkori helyzetben - otthon laktunk - egy szobában voltunk, de sokáig az ágyában aludt. Amikor váltam, odaköltöztettem magam mellé... Úgy éreztem, hogy így tudok neki a legjobban nyugalmat és biztonságot adni egyedül.. :-(
Aztán mikor a párommal már komoly volt a kapcsolatunk, leválasztottuk a szobát, Vikinek külön kis birodalma lett. Majd amikor elköltöztünk az új házba együtt, akkor elkezdett éjjel vándorolni... de én igazából nem bánom. Szerettem magam mellett tudni, az illatát érezni éjszaka, hallani ahogy szuszog :-)
Apát sem zavarta sohasem /házasélet nem csak az ún. hálószobában létezik... :-) /
Most Lilike velünk van egy szobában, az első reggeli evéskor mellettem alszik vissza. Annyira jó érzés azt a kis pici testét átölelni :-)
Az első 3 hétben együtt voltunk egész éjjel, sőt még nappal is a helyemen aludt. 1 nap elég volt az ágyába való visszaszokásra... :-)
Nekem mindig csak az jut eszembe, hogy régen - még azokban az időkben, mikor az anyákat megbecsülték és segítették... :-) - 6 hétig egy ágyban volt az anya a babával és csak szoptatott, pihent és ismerkedett a kis jövevénnyel. És ez így volt/lenne helyes... szerintem.
Szóval Meri!
Valahogy én is úgy érzem, hogy egy babának legjobb az anyukája közelében.
SOsem tudnám magamnak megbocsátani, ha éjjel félrenyelne, nem kapna levegőt, magára tekerné a ruhapelust, és én a falak miatt nem venném észre... :shock: (de ebbe még belegondolni is rossz)

Most mennem kell! Majd este jövök!

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Katuci81:
Köszönöm a bíztatást és a válaszodat! Én is arra gondoltam, hogyha Kristóf akkora lendületet vesz és hasra fordul akkor talán majd magától rájön, hogy nem is olyan rossz ez és ebből a szemszögből egészen más a világ:) Tejgyűjtő állomás a környékünkön nicsen sajnos már kérdeztem a védőnőt. De ezen már nem parázok. Ha nagyon nyűgi Kristóf akkor még mindig cicire teszem, bár túl sok tejcsi nincs benne, de mégis megnyugszik tőle és esetleg be is alszik rajta. Pl.: a du-i alvá mindig így zajlik.

Kép
cicuka78
 
 


Szia Cicuka!

Csatlakozom Katához. Bia is azok közé a babák közé tartozik, akik köszönik szépen, prímán elnézelődnek háton. Nekünk is mondta a dokinéni, hogy igenis tessék hasratenni, ha sír akkor is. Én meg nem tettem. Illetve tettem, de ha elkeseredett tőle, nem hagytam úgy. Ilyenkor sokszor dühös is volt, és tiszta erőből kinyomta magát, mintha mutatná: tessék, meg tudom csinálni, csak hagyjál már! Amikor volt kedve, akkor persze szívesen nézelődött hason fekve is egy darabig. AZtán amikor átfordult, akkor kezdett tovább hason maradni. Már csak azért is, mert próbálkozott a visszafordulással. És mivel utált hason feküdni, vissza is fordult gyorsan. :D Aztán mostanában már oda-vissza forog, de még most is sokszor van, hogy elfárad, nem sikerül visszafordulni, és akkor sír. Én meg segítek neki. Szóval, én hagytam, hogy haladjon a maga tempójában, és mostanra sokat nézelődik hason, mert nagyon érdekli a Világ! ;) Úgyhogy ne aggódj, mindennek eljön az ideje!!!

Tejcsi. Eddig kétszer férkőzött be a gondolataimba, hogy esetleg kevés a tejcsim... Egyszer még az elején, de az nyilvánvaló hülyeség volt, merthogy folyton elázott a pólóm. A másik most volt, nemrég. Mert Bia gyarapodása lelassult. A kezdeti heti 250-ek helyett kéthetente hízott 150-et. Emellett nyilvánvalóan jól nézett ki, jókedvű volt. Viszont vki kérdezte, van-e elég tejcsim, és ez szöget ütött a fejembe: lehet, hogy nem elég neki? De a lelkem mélyén tudtam, hogy erről nem lehet szó. Igyekeztem csak arra gondolni, hogy igenis tudom szoptatni Biát, mert ez így van rendjén. És láthatóan nem éhes. De azért igyekeztem minden adandó alkalommal megkínálni. Az eredmény: ismét többlet tejem van. :) Szerintem nagyon fontos a pozitív hozzáállás!!! (Ja, a súlya valószínűleg azért lassult be, mert egy hónap alatt nőtt 5 centit, tehát hosszra gyúrt. :D Az utolsó mérésnél 5 nap alatt 23 dekát hízott. :D )

meri
 
 

 
 

Zsu,
Ha lesz egy kicsit több időm, megnézem a programot, és leírom részletesen. Iwiwen rajta vagy? Írok privit, és akkor bejelölhetnél, és megnézhetnél :lol: Én se tudok hozzád, kommenetet írni :(
Vendég
 


megszoptatom a Mancit:
Kép
így szokott anya is telefonálni:
Kép

Kép Kép Kép Kép Kép Kép
v

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!


Pandi,

ezek szerint ti is költözést fontolgattok. Mikor költöztök? Mi még nem tudjuk de lehet, hogy ősszel.


Meri,


gyarapodással kapcsolatban annnyi, hogy Bia lassan fél éves lesz és a súly gyarapodása le fog állni. Havi 250 grammra kb. Álltalában fél éves korra megduplázzák a születési súkyat. Majd megállnak a súly növekedésben csak hosszra nőnek. Ahogyan írtad is. Bár szerintem ezt tudod te si, de leírtam. Majd meg szeretném kérdezni, hogy milyen a védőnénitek meg a dokitok. Bár a dokiról nem írtál túl sok jót. De majd kérek tőled használati útmutatót. :wink: Ha nem gond. :-)


Cicuka,

mindent jól csinálsz. Próbálod a figyelmét felkelteni . Így kell csinálni.
Az én kis fiam. Már két naposan átfordította a fejét hason fekvésben és úgy is aludt, hat hetesen már bölcsőben tartotta magát. Most meg úgy szeret játszani nyúlkálni elérni a játékokat. A keresztfiam 3 hónaposan forgatta át a fejét hason. Szintén azonnal sírásba fordult a a dolog ha hasra mertem tenni. de egészséges kis gyerek lett belőle. Nem kell pánikba esni. Mindennek meg van a maga ideje. Nyugi. Mindent jól csinálsz. :wink:

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Viki,


annyira édesek a gyerkőceid. Bár most a kisfiadon azt látom, hogy nem valami boldog. De biztosan csak a képeken. Nagyon szereti gondolom a kis tesóját. Hogy áll a kérdéshez, hogy most más lett a család élete?

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Vikci,
Mi már nem fontolgatjuk, döntöttük, lefoglalóztuk az új házunkat. Most építik majd fel, még 14 hónap a költözés. Részletek a blogomban :wink:

Viki,
Eszti nagyon huncut :wink: :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Meri!

Nagyon édesen alszik Bia a kendőben! :D

Cicuka!

Igen, ahogy Katuci is írta nekem voltak hasonló gondjaim Esztivel! Már megfenyegettek a fejlődésneurológiával is, hogy el fognak küldeni!
Eszti is a 37.hétre született, 2850 g-al (2700 al jöttünk haza) és 47 cm-el :wink: sokáig sárga is volt, kék fényben is jártunk. Ő is utált hason lenni, mindig sírt is, ha hasra tettem. Egy másik topikban találkoztam egy gyógytornász anyukával, ő javasolta lebegőültetés (amit ugye Te is csinálsz vele) a sokszor kis időre is hasra tevést, az ülésbe húzást, meg azt, ha hasra teszed és a csupasz hátán a két ujjaddal a gerince mellett közepes erővel nyomva végigsimítod a gerincét nyaktól popóig, elvileg kicsit reflexesen meg kellene emelnie a fejét :roll: Én még azt csináltam, hogy alkartartásban fogtam, vagyis a karomra tettem hason és a nyaka alatt,kb a kulcscsontjánál támasztottam tenyérrel.Így ha a fejét nem is emelte, de tartania kellett, és közben tudta kémlelni az érdekes padlót, meg a szőnyeg mintáját :wink: aztán a vízben is hasra tettem kicsit fürdetéskor.Aztán egyszer jöttem a lányoknak a fotóval, hogy milyen ügyes is a kiscsajom :wink: azóta már hátról hasra is fordulunk, sőt,hason tudunk rövid ideig játszani is! És már elhagytuk a 6 kilót a mérleg szerint. :wink:
szóval, fel a fejjel,menni fog, csak kitartóan tornáztasd!
A tejcsit sajnálom nagyon, de tényleg nemsoká már kaphat hozzátápit is! bocs, ha hosszú lettem....

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Vikci!

Peti akkor beteg volt, amikor a kép készült róla!

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Viki. nekem annnnyira tetszik a lánykád!!! Annyira édes kis Huncutka! :)

meri
 
 


Meri:Sajnos nem tudom, miért nem lehet írni a blogomba??!!

Panda:Megjelöltelek iwiwen, nagyon jók a képek!!!Mi majdnem egy idősek vagyunk!!! :D Várom akkor a leírást, ha lesz egy kis időd!!!És köszi szépen előre is!!!

Képhttp://raczmartin.freeblog.hu/
szemokzsu
 
 


Köszönöm mindenkinek a válaszokat! Igyekszem nem aggódni!


Viki27!
Én is ezeket a gyakorlatokat csinálom, de a hasratevés az nem mindig jön be:( Remélem így is elég lesz.

Kép
cicuka78
 
 


Zsu,
Majdnem egy napon születtünk :shock: és még a piercingünk is egy helyen van :lol: :lol: este leírom neked a Neros dolgokat.
Vendég
 


Panda:Tényleg, ezt nem is figyeltem!!! :shock: Köszi előre is, akkor várom a leírást!!

Képhttp://raczmartin.freeblog.hu/
szemokzsu
 
 


Viki,

azárt írtam, hogy szerintem csak én látom úgy. De látod azért kiszúrtam, hogy valami nem volt kerek. Remélem azóta meggyógyult a kisfiad.

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


5 hónapos nagylányom reggel:

Kedvenc kukacom: Kép

Megharaplak!
Kép

Anya, segíts!!!
Kép

Anya, nem megy el innen!!!
Kép

meri
 
 


Gratulálok Meri az édi kislányodak az öt hónapos születés fordulóhoz!. :-)

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


MERI!
BIÁNAK BOLDOG 5. HÓFORDULÓT!!! :-) :-)
Nagyon édes, ahogy a játékkal "veszekszik", tündéri baba. És olyan kis formás. :-)

Szombaton keresztelő, a szervezéstől már kezdek begolyózni... több futkosást igényel, mint egy lagzi :-) :-) :-)
Ráadásul speciális eset vagyunk, helyben keresztelik Lilikét, de nem a helyi pap, hanem egy régi jó barátunk, aki itt volt valamikor pap. Szóval ez mindenféle plusz dologgal jár.....
A menüt telefonon egyeztettem, mert sosem érek különben oda az étterembe, pláne 2 gyerekkel. :shock: :D
Megkérdezte a vendéglős, hogy kell-e a babának etetőszék.... :roll: pedig mondtam, hogy még csak 4 hónapos (2 gyereke van - férfi... :-) )
Pénteken menni a sütiért, csomagot csináltatni a papnak, és akkor még azt sem tudom, hogy én mit fogok felvenni??? :D
Bár szerintem mindegy, úgyis böfis lesz.... :lol: :lol: :lol: :lol:
Ja, és még tanulnom is kéne a héten, 2 hét múlva vizsga :shock:, szóval már kész vagyok előre :-) de nem panaszkodom, fő a pozitív gondolkodás... :D

Egy-két kép és pá! :-)

Kata

Kép

Kép

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Ja, még Vikinek akartam írni:
Eszter annyira kis huncut! Nagyon édes baba! :-)
Peti pedig egy igazi kis "pót-mama". Sosem gondoltam volna, hogy a fiúk is elkezdenek babázni, ha kistesójuk lesz... pláne szoptatni... :D :D Nagyon aranyos. És annyira látni minden képen, hogy szereti a kistesót! :-)

Most többre nincs időm, talán este még ideérek, ha alszanak a csemeték! :-)

Szép estét!

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Katuci,

nagyon csini anyuka vagy. És Lilike is annyira édi. Megértelek, hogy most kivagy. És ahogy írtad is biztosan ennek köszönhető, hogy megbetegedtél. A sok stressz az tényleg letudja venni az embert a lábáról.
Mi majd akkor csinálunk keresztelőt ha elköltöztünk. Legalábbis remélem, hogy megtudjuk csinálni. Most még minden nagyon képlékeny.
Kitartást kívánok erre a pár napra!

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Kép Kép Kép Kép

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Sziasztok!

Bocs, hogymár napok óta nem voltam,de nagyon el vagyok havazva! Minden nap volt valami. Vagy vendégeink, vagy oltásra mentünk, stb…

Eszti 62 cm és 6140 g és meg sem nyikkant a 4 hós oltáson! Ezen kívül hétfő óta vissza is tud fordulni a hasáról a hátára! Már tök profin gurul, nem hittem a szemenke, mire kijöttem Petivel a szobából, már a fotel előtt feküdt hanyatt! Tök sokáig eljátszik hason, és kezd erőlködni, hogy a lábacskáit a hasa alá húzza!

Peti pedig igazi nagyfiú lett ebben a 3 napban!!!!!! Nincs pelusunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ma még csak baleset sem volt eddig (kopp-kopp-kopp) , tegnap is csak egy bekaki, miközben kisautózott a garázs előtt! Szóval nagyon nagyon boldog vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Végre talán szobatiszta lesz ő is! Éjjelre még adok rá pelust, de száraz volt eddig minden reggel, a déli alváshoz nem is teszek rá!
Szóval 3 nap alatt csodák tudnak történni.
Nem olvastam vissza még rendesen, csak úgy nagyjából, és most is Word-ben írok, mert ki tudja mikor tudom majd elküldeni, de most nagyon nagyon örülök, hogy ilyen ügyik a gyerekeim!
Én meg elkezdtem körtéket hímezgetni,mivel Peti jele körte lesz, és minden vacakba bele kell majd varrni, inkább hímezgetek neki és azt varjuk az ágyneműbe, törcsibe, stb…. És ez is tetszik nagyon, hogy végre csinálok valami „mást” is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


a képek nagyon jók, minden baba tündéri, és minden mama nagyon csini! :)

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Meri:Leírnás nekem a Lencsilány pontos szövegét?Én is nagyon szerettem régen, de már nem tudom a pontos szövegét, pedig Martin szereti..Amit nem tudok, mindig csak dúdolom, de láttam hogy te tudod a szöveget!!Légyszi írd le nekem!!!KÖSZIKE!!!

Képhttp://raczmartin.freeblog.hu/
szemokzsu
 
 


Szia Zsu,


én is tudom bibibi! Én amikor a pociban volt Máté ezt énekeltem neki. És most is ha elaltatom ezt a számot énekelem. Nagyon szeretem én is.
Neked is van blogod? Én nem tudom hogyan kell csinálni lehet, hogy béna vagyok de bevallom nem tudom hogyan kell.

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Vikci:Akkor te is leírhatod nekem, ha van kedved... :wink: Van már blogom, én sem jöttem még rá mindenre, de próbálkozok...

Képhttp://raczmartin.freeblog.hu/
szemokzsu
 
 


Szemokzsu:
Lencsilány:
"Egyszer volt, hol nem volt, egy ici-pici házikó, ici-pici házikóban, ici-pici ágyikó. Ottan élt, éldegélt, egy ici-pici lencsilány, ici-pici anyukával túl az Óperencián. Ici-pici lencsilányka lencsibabát ringatott, anyuka is ezt csinálta, s boldogságban éltek ott. De amikor este lett, az ici-pici lányka félt, s ici-pici anyukája mondott egy mesét, hogy.... (újra előröl)"

Vikci!
köszi a bókot :oops: :oops: :D , de te is csinos anyuka vagy, ne szerénykedj..:-)
Vikinek van igaza, itt minden anyuka csinos és minden baba tündéri!!!! :wink: :wink: :D :D

Megyek, mert Lilike ma nagyon nyűgös, szinte mindenen elsírja magát. Ez a hülye szélvihar nem tesz jót, holnap meg keresztelő.... :roll: :roll:

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


És amikor már nem akard elölről: "s ha meg nem haltak, ma is élnek, ma sincs vége a mesének, ma sincs vége, sosincs vége, fuss el véle!" :D

meri
 
 


Zsu, mél ment. :)

meri
 
 


meri

ilyenkor már lelassul a gyarapodásuki...

bocs egykezezek...

hoztam képeket...

hahó bekukk

Andor holnap lesz hat hetes... ezennel vége az újszülöttkornak, új korszak kezdődik!

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


De ééééédes!!! :) Kicsi Bius Bébi ehhez képest milyen nagylány már! De furcsa!!!

meri
 
 


Hát csókolom csókolom... ne harizzatok, de gyakorlatilag ki voltunk költözve anyóshoz egyem a szívit nekije... nem is lenne ezzel baj ha esetleg nem a nyaralójába költöztünk volna ami a maga 32 négyzetméteres alapterületével és a lambéria válaszfalaival nem éppen egy intim szféra... inkább egy Balázs show.... ;) De a gyerekért mindent ugye... kinn vidéken jobb a levegő, csicseregnek a madarak és még az asszonyt sem zaklatom esténként mert érdekes lenne ha ránk nyitna a mama mondván hallom nehezen kaptok levegőt... gondoltam engedek nektek egy kicsit.... na szóval 2 hónap szerzetesi életvitel után némi extra zördülés árán na meg hogy az utcából eltűnt minden nemű négylábú, és már a madarak sem igazán mertek az alsó ágakon csicseregni, hát hazaköltöztünk.... Már teljesen elszoktam a sok marhától az utakon, nagyobb stressz elmenni az osanba mint tisztába tenni a gyereket.... pedig az utóbbi sem gyenge egy psainak.... most nagy dilemmában is vagyok.... büdipesti őrültekházával vagy az anyóssal éljek együtt..... gyorsan rá is álltam telket keresni, bízom benne, hogy júliusra gazdagabbak leszünk egy telekkel aztán ha kell két kézzel építek fel valami barlangot a családnak.... :) Na ennyit a családról és rólunk körvonalakban hogy miért is nem tudtunk nagyon itten cocializálódni....
Ésa gyerek... jelentem a szerelem a körülmények hatására sem lankadt sőőőt. Andrea pedig egy minta anyuka és minta feleség – szükség is van rá mert néha olyan hülye tudok lenni hogy az valami eszméletlen, de kiderült hogy miért van és remélhetőleg ezen is lesz változtatva – ugyanis el van cseszve a szemüvegem és csak most jöttek rá hogy az agyamat feleslegesen pörgetik a cilinderekkel... még jó hogy diplomás orvosok.... grrr... ja igen gyerek.... mérsékelten forgolódunk.... többnyire hasról hátra mert nem szeressük ha hasra tesznek minket... de ha nem látunk senkit viszont halljuk hogy apu a kalapáccsal épp az ujját üti ezzel imitálva a szúnyogháló készítés nemes feladatát akkor persze természetesen hasra fordulunk hogy jobban lássuk a vonyító hang forrását.... Nem tudom írtuk e de Zsófi szeret papagájosat játszani... apa, anya, helló ennyi, nem túl gazdag szó kincs cserébe viszont már három hónaposan utánozta és próbálta visszamondani... Ismerősnél vagyunk, gyerekorvos a felesége gyerek a játszószőnyegen el van gagyarászik, csörög zörög, mi dumcsizunk szeva mi van veled, esett a dávdzsonsz, a nikkej vacilál, kéne venni egy kis molt.... blablabla... felesége bejön sziasztok, megnézi Zsófit lehajol, (csipsz reklám meg van???Tood bamba csajszik rágcsiznak manus bejön benyúl a tálba megkosti bamba fej ez jó, még bambáb csajszi kulturáltan két diplomával és egy doktorátussal nemesen visszaválaszol hogy AHA... na hát akkor képben vagy) szal lehajol a gyerekhez,,,, lágy cicás hangon mosolyogva helo, mire Zsófi hkrelloóóó.... Csaj ránk néz : ez beszél, AHA..... :DDD de csak négy hónapos.... AHA...mondom - én ennyi idősen ugyan csak ugattam, de asszony már irt és számolt.... fokozódó őrület, leesett áll, de még csak nééééégy hónapos.... jéééé - nézek meglepett fejjel a haverra – nejed jól van? Mondom kérdezd meg tőle hol lakik..... ;) Csaj ránéz hol laksz Zsófi, mire Zsófi pukizik egyett, és elkezd össze vissza gagyarászni..... :DDDD szerintem csaj még mindig keresi az állát... amúgy vidéki védőnő azt mondta tök természetes.... olyan mint a járás első hetekben tud járni csak még nincs hozzá ereje- le is kell nekik tesztelni- aztán elfelejtik majd mikor el jön az ideje az emléket előszedik és hasznosítják..... eszméletlen....
Mielőtt el nem feledem a száraz adatok....

4 és fél hónapos 6 kiló és 62 körül van a doki szerint asszony szerint inkább 65-67- szerintem is...

Eddig nem volt járóka, na hát azt is vettünk mert bár az etető szék bent figyel egy éve a szekrénybe hiába próbáltam hogy lekösse magát vele, nem igazán békélt meg a gondolattal, úgyhogy apa elment vett egy járókát... lakásba mostmár csak gólyalábakon, illetve gondolkozom a négyes metró elterelésén felénk hogy amit nem lehet se átugrani se megkerülni, legalább a föld alatt megközelíthető legyen... na lényeg hogy Zsófi természetesen klasszisokkal jobban abszolválja mint az etető széket.... :) és tudjátok mire lettünk figyelmesek??? fel akar ülni!!!!ÁÁÁÁ meg kell zabálni... mondtam is asszonynak te ha fele ennyi felülést csinálnál tojást lehetne törni a hasadon.... díjazta.... bebizonyította hogy a hasa nélkül is tud tojást törni....................

Alvás.... Asszonnyák tegyük össze kezünk lábunk.... 9kor fekvés 7kor kelés- újabban már éjjel sem kel fel... illetve sokszor fent van mert én éjjel 3ig dolgozom a gépen és hallom hogy matat meg gagyarászik de nem hiszti nem hami, csak nagyon ritkán- ez jó mert mióta az asszony tud aludni egy angyal lett... figyelmesebb nyugodtabb, higgadtabb, stb és a rám nehezedő nyomás végett egy ilyen feleségre nagy szükség van.... pláne hogy lakás, iroda, nappali, egy légtér... gyerekszoba nappali között ablak, háló a galériában szal nem sok ajtót tud a gyerkőcre zárni ha dolgoznom kell.... :( Én meg egy darabig kitudom kapcsolni a fülem, de mikor fel kell hívnom x cég y vezérigéjét, vagy egy külföldi elemzőt akkor a cérna igen csak vékonyodik..... Ha isten is úgy akarja, akkor karira gyereknek különszobát, nekem irodát hoz a jézuska.... bár így lenne... ja és erre választ is adtam pár kérdésre.... mi fennt alszunk első pillanattól, a gyerek pedig lent a szobájában... szusziját ugyan hallom, de nem lát nem hall bennünket... és ebből nem is engedek.... az az ő intim szférája az ő vára, a galéria pedig a miénk.. persze jáccani időnként felmegy vele az anyja, mert ott a francia, de most vettem ilyen habszivit azzal fogom beteriteni az egész gyerekszobát.....

Tejcsi.... háááát olyan drájvettertaft...
szopistea és a tejci féllityi,
homeobogyo ,de a tejci akkor is féllityi,
sőr, napi 5liter víz, de a cicinek használni nem árt, a tejci féllityi
moremilk, esőtánc, vadivudu, zságásziga, a tejci stabilan féllityi....
na tudod mit le van ez tojva.... kinem találod... a tejci féllityi.... :) Olyan mint a kocsink.... akár kilóötven pályán akár pösti dugók, klimával vagy anélkül 8litert fogyaszt... fil dő diferensz.... :)))
Kiegészités kötelező mert a napi 7-8száz mili amit meg kell ennije.... jeee.... gyümi, főzi, banán te, semmi olyan csak a beba... a hipos mert fél éves koráig alakul ki az immunrendszere addig steril környezet, tiszta víz, tápi meg amit akartok... szegénykém.... múltkor ettem egy jó kis bográcsost, Zsófi meg csak nézet, odanyújtottam egy kanállal neki úgy kellett kiharcolni a szájából.... :)
_ _ _ _
Apukák olvassák??? kövi csak nekik!!!!!!! Remélem, anyukák elfordulni pelenkázni vagy ki mit szeretne.... :))) ez olyan hüvejgombásreklám.... :)
vazeeee.... Srácok!!! Gyereket déli etetés után fogod kocsiba bedobod asszonynak adsz gyantát, vagy amitszeretne, hagysz neki időt foglalkozzon magával jakuziban ázás, gőzfürdő, szépitkezés takaritás, olvasás mihez van kedve... nálad gyerek teli hassal kocsiban alszik mint bunda 5perc alatt osanba kocsiba beteszed, vagy shopingcenter nyert ügyed van.... de jól lehet kavarni gyerekkel.... :) Te vagy a vezér him, a főnyeremény, minden csajszi zabálja a gyereket meg az apját.... egykét haverom már kölcsön is akarja kérni... :) önbizalma mindenkinek a helyén, gyerek aludt egyjót asszony hálás te meg büszke a pulyára és attól függetlenül hogy megnősültél már azt sem tudod hogy kell vadászni, rájösz hogy vadászból lett az üldözött vad és király....tizsta hubertusz :D párterápia.... :DDD Mindenkinek jó, mindenki boldog, igaz hogy csak az étlapot nézted meg, de otthon olyan kaja vár hálából hogy azt a napi pár órát csak magára fordíthatja hogy csak na és amilyen nem is volt az étlapon..... ;)
_ _ _ _
Topikbébik.... :) Megkell őket zabizni komolyan!!!
Vera az a karibi filing naggyon ott volt a srácon!!! Nagy szivtipró a kis Márk... És még öltözködni is könnyű neki mert minden jól áll.... Én Zsófival tiszta bajban tudok lenni.... majdnem minden rucija rózsaszin.... :( A kék az fijus a sárga rikit a és sápitja pláne a kék szeme miatt, a pirosat se én se az asszony nem szereti, a fehér meg gyorsan koszolodik.... még szerencse hogy a rózsaszinnek vannak árnyalatai is.... :) ja és vedd tudomásul hogy féltékeny vagyok..... tűkön ülök hogy letudjak fotozni egy olyat hmikor fordul a Zsófi de sosenem sikerül mert mindig akkor pörög forog mikor elfordulok, erre mit látok itten a posztodban.... gratula.... :) Ügyi!!!!

Láttam egy babaúszós képet valakitől.... MÉÉÉÉÉÉÉÉGGGG!!!!SOKAT SOKAT!!!! Eszméletlen zabálni való volt a kis halacska... :DDDD

Viki azért vágod hogy mákod van.... Az elején tartottam tőle hogy féltékeny lesz a Peti,mert elég nagy szive van így a képeken keresztül, meg ugye fiju.... de ahogy a képeiteket elnézem nagyon jól elvaannak egymással... Édesek:)

mamacka, nálatok viszont ég és föld a két gyerek.... míg áron egy szőke kisherceg, addig Andoron már most látszik hogy egy komoly kis tudos palánta lesz.... A zsófi egyessével kapta be az újjait, Andor ahogy elnézem nem aprózza el, egyből az öklénél kezdi.... :)))

katuci: :DDDD nagyon kemények vagytok.... :DDD 3 hónaposan Lili jól belendült.... :) a Heer-es kép is nagyon komoly!!! :) Vizsgádihoz gratula! :) Szerintem neked fotóznod kéne!!!!! Ja igen és jobbulást!!!!!

Szia Meri, figyi mi valahol hasonló cipőben járunk súly tekintetében, én az elején tiszta ideg voltam most már letojom... gyerek jól van az a lényeg.... nézd a jó oldalát... bárhol vagyunk 10 játék minimum van nálunk amivel el lehet lenni és elérjük mert nincs nagy poconk.... ;) A lábujjainkal bármikor elszórakoztatjuk magunkat..... ;)

Viszont elnézegetve a képeket lehet hogy nekünk kicsit ingerszegény a környezet.... hétvégén veszek pár új játékot a csajszinak....

Vikci, ép akartam írni hogy milyen fukar vagy hogy nem osztol meg velünk képet a Mátérol, erre meglátom a sárga kádas képeket azt hittem berosálok..... basszus, ilyen jól el van hason a vízbe??? és ez nekem eszembe se jutott eddig hogy ilyen piszacsra tegyem.... mert hogy vagy anyuka fürdeti 5per és kész van vagy lilára ázik apuval a medencében.... ha hason uszizunk akkor állandóan kostolgatni akarja a vizet, de ezt a szivacsozást kifogom próbálni.... a vízbe még nem mertem belehúzni a bukósisakját, de ahoz még kicsik is vagyunk a négy és fél hónapunkal(csajok, hogy száguldozik az idő.... egyszer csak azt fogom észrevenni hogy valamelyikőtök fia csapja maj a jányomnak a szelet.... ;) )

szemokzsu, az a közeli pokrócos pucérkodos.... az nagyon ott van azzal a pofival!!!! :DDDD Az apja meg le se tagadhatná :) A szemének nem csak a szine de még az álása is ugyanaz.... :))) büszke is rá ahogy látom :)


Bocsi akit kifelejtettem, vagy ha valamire nem reagáltam, öülök hogy egyáltalán eljutottam odáig hogy betudok irni.... igaz lehet kicsit túlzásba is vittemmert elég hosszú lett ezért bocsi mindenkitől!!!! Sok sok képet tegyetek fel, mert azt mindig meg nézegetjük!!!! :))) Nagyon édes minden baba puszi nekik és jó egészséget!!! HA lesz időnk írunk....

És pár kép hogy mi is megmutassuk magunkat:


Kép szunya van

Kép Fürcsi után Anyuval avagy életem értelmei :)

Kép ringlispir

Kép szeretek a lábujjaimmal játszani :)

Kép csűröm csavarom magam :)

Kép És a mosoly ami mindennél többet ér....

Kép
Kép
zsofiapu
 
 


Hellloooooo Zsófiapu!!!!! :D :D :D :D
És persze üdv a családnak!! :-)
Örülök, hogy ti is meg vagytok és hogy jól vagytok. Zsófi tündéri, jól elszaladt ugye az idő??? Észre sem vesszük és lassan már férjhez mennek.... :lol: :lol: :lol:
Mi is ma vagyunk 4 hónaposak! És ma lesz a keresztelő. Már tiszta ideg vagyok, hogy minden flottul menjen.
A napi terv az már reggel megborult, mert természetesen ma nem akkor éhezett meg a drágám, mikor úgy általában szokott, szóval még nem tudom, hogyan alakul ez a mai nap.
De mindegy, lesz ami lesz, valahogy csak túléljük... :-) :-)
Még reagálnék az írásodra - ami egyébként ismét könnyezésig kacagtatott, hála érte :-) :-) - de készülődnöm kell, meg a családot is gatyába kell ráznom, úgyhogy kész káosz most minden.

Este, ha lezajlott az esemény, jelentkezem!

Mindenkinek szép napot!

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Sziasztok!

Én is csak futtában...

Kata, drukkolok, hogy minden remekül sikerüljön! ++++++++++++

Zsófiapu, ha jól emlékszem, Te inkább valami reálterületen foglalatoskodsz... (bár nem biztos), de én azt mondom, meg kéne próbálkozni a könyvírással! Simán menne. Márminthogy ezeket a szösszeneteket összegyűjteni... ;)

meri
 
 


Sziasztok!

Katuci!

Remélem minden rendben ment a keresztelőn! :)

Zsófiapu!

Megint jól megnevettettél! :lol: Már rám is fért! Örülök, hogy jól vagytok, és gyönyörű a kicsi lányod! :)

Lányok:Hallottátok, hogy mekkora baba született tegnap Sopronban? 6230 g -al született egy kislány! :shock: Eszti most nincs ekkora :shock: de szerencsére egészséges a baba, csak cukros volt az anyukája és azért nőtt ekkorára!


röhögni jó :)
Kép
szeressük egymást gyerekek :)
Kép
hason fekve is jól érzem magam :)
Kép
hogy mi van?????????? :)
Kép
most akkor is megfordulok!!!!!!!!!!!!!!
Kép
mondom én................
Kép
végre sikerült :) mondtam, hogy megcsinálom :wink: bár kicsit meglepődtem a végeredménytől :lol:
Kép
ilyenek lesznek Peti "körtéi" az oviba: :) (már csak kb 10-et kéne csinálnom :wink: )
Kép

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Képzeljétek Kristóf ma 2x is átfordult a hátáról hasra. Először nem sikerült nagyon mérges lett. Utána meg azon hergelte magát h. nem tud visszafordulni. Fel kellett vennem h. megnyugodjon úgy felhergelte magát Remélem nem csak egyszeri produkció volt. Bár már több napja láttam h. nagyon lendíti a lábát és a fejét is fúrja a matracba. Úgy döntöttem nem eröltetem a hasonfekvést, majd ha akarja akkor magától csinálja. (remélem ezzel nem csinálok rosszat)A nyakizmát és a gerincét a lebegőüléssel erősítem a kezét, pedig úgy h. kissé felhúzom a kezénél fogva és ő tartja ill. húzza magát.

Úgy tűnik sajna rendszeressé vált nálunk is a hajnal 4-1/2 5 -ös kelés utána visszaalvás 1/2 7 -7ig. Arra is gondoltam, hogy este 1/2 11-kor felkeltem és megetetem, hátha tovább alszik. De nem tudom hogy az lenne-e a jobb illetve ha nagyobb lesz hogyan szoktatnám le arról hogy ilyen későn is fent legyen. Álítólag, ha nagyobb lesz úgysem kel fel hajnalban. Ebben reménykedem.

Kép
cicuka78
 
 


Cicuka!

Gratula Kristófnak az átforduláshoz! Menni fog !!!!!!!! :wink: :D

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Viki!
Tényleg ekkora baba született, a sógornőm ott gyerekorvos, mondta, hogy nagyon dundi, alig látszott a szeme szegénynek! :-) :shock:
Valóban az anyuka cukros volt, de az orvos a 38 hetes UH-n 4200 gr-ra saccolta a babát..... :shock:
Pedig az elsőt babájuk is 5,5 kg-val született!!! Szerintem simán gondolhatták volna, hogy nagyobb lesz, általában a 2. babák nagyobbak szoktak lenni, de már az 5,5 kg is extrém méret.

A keresztelő rendben ment, szerencsére, Lilike is pont jó időben éhezett meg, 4-ig voltunk, a vizet mikor öntötték a fejére, szinte észre sem vette, aztán mikor feltűnt neki, hogy a keresztanyja fogja, nem én, akkor elkezdett bömbölni, és a végéig nem is nyugodott meg szegényem! :-)
De utána jót aludt, aztán gügyögött, nézelődött, jól érezte magát.
Majd a buli után mentünk egy másik buliba, egy tóparti-partyra :-), ahonnan 8-kor értünk haza. Ott is jót aludt, fent is volt, és jól ki is fáradt, már alszik fél órája.

Úgyhogy elég fárasztó volt a mai napom, köszönöm a drukkokat, minden szuperul sikerült. De én ilyen mindenen agyalós, izgulós vagyok, és szeretem, ha minden úgy megy, ahogy azt eltervezem. Hát ez végül is úgy sikerült (bár volt egy kis vita anyós-pajtással, de már nem is érdekel az egész :-) )

Most megyek, ki kell pihennem ezt a hosszú napot!

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy mindenki jól van. Mi is megvagyunk. Máté baba vidám fiúcska. Bár a szelet még mindíg nem bírja. Éjjel pedig szépen felkel 1-kor és 5 óra körül majd reggel nyolckor. Ez megy minden éjjel. Eszik azután pedig elalszik. Én meg csak agyalok az ágyamban és nem bírok visszaaludni. Mikor lesz majd az, hogy átalussza az éjszakát? Sokszor nagyon fáradt vagyok reggel. És egész nap. Na mindegy nem bírom most a strapát ez van.

Tényleg szép nagy az a babó aki tegnap született.
Máté most kb. 7,5 kiló. de majd szerdán megtudjuk pontosan a 4 hós kontrollon és oltáson.

Zsófi apu,


örülök, hogy jelentést adtál magatokról. Nagyon édi a kislányod. Az anyucis kép nagyon édi. Akkor most Zsófi baba este tápit kap? Így könnyű. Mármint ha igen. A tápis babók simán átalusszák az éjszakát. De a tejcsisek nem mindíg. Inkább nem , mint igen. Én is gondoltam arra amit Meri írt, hogy belekezdhetnél egy könyvbe. Ezekből a kis szösszenetekből jó dolog tudna kisülni.


Mamacka,

nagyon édik a fiúk. Apjuk vállán amikor kikukucskáénak az nagyon tetszik. örülök, hogy jól vagytok. Megszoktátok már az új helyet? Sikerült jól berendezkedni?


Katuci,

én tudtam, hogy sikerülni fog minden. Majd képeket kérünk! Ügyi voltál ismét.

Cicuka,

gratula az átperdüléshez! Mennyi idős most Kristóf? Nekem nem jelenik meg mindenkinek az idővonalzója.

Viki,

nagyon édi a KIS MANÓD. Látom már nálatok is megy a láb alá húzogatás felemelés. Máté is maga alá húzza a lábát meg feltolja a popsiját. Ebből mászás lesz előbb utóbb. Nagyon ügyin csináltad meg a körtét. Én nem tudnám. Inkább megvenném valahol, de szerintem én elszúrnám.

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Sziasztok!

A rekorder baba 10 kilós volt jó pár évtizede Olaszországban!
Áronom alig több mint 10! 12 kilós!

Andorom is elhagyta már az 5 kilót, két hét alatt hízott 700 grammot és nőtt 3 centit.

Katuci
Köszi igen sikerült elrendezkedni igaz van még min alakítani van még mit felfúrni!
7,5 kiló az nagyon szép!


Andorom nagyon jó baba nagyon szeretem őket... megyek mert nyöszörög enni kér...

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Bocs Vikcit akartam írni kicsit kába vagyok még! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Mamacka!
Nagyon szépek a gyerkőceid, és egészen más a két fiú! Egyik rád hasonlít jobban, másik a párodra! Ez ám a jó leosztás! :wink: :D

Amúgy Vikci kérdezte, hogy berendezkedtetek-e, meg az ő kis Mátéja 7,5 kg :-), de tudjuk, hogy fél szemmel tudsz jelen lenni :-) :-) :-), szóval elnézzük :lol: (most én is fél kézzel írok, Lilike itt csücsül az ölemben :-))

Nálunk is éppen felfordulás van, festik kívülről a házat. Minden ablaknál áll egy fickó, szóval lefüggönyözve ülünk itt bent :-) :-)
Még szerencse, hogy max. 1,5 nap! :-)

Megyek, Lili nem bírja, hogy az anyja nem vele foglalkozik!!! :lol: :lol: :lol: :lol:


Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


...rájöttem és javítottam is...! :)


Ezt olvassátok el!

Sokat elárul a kedves szerző magáról meg a rendszerről aminek a szekerét tolja! :(

http://index.hu/velemeny/eheti/e7i080616

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Csak erre a cikkre reagálnék. Juj inkább nem, mert rengeteg csúnya szó van most a fejemben :evil: :evil: :evil:
Vendég
 


Na, elolvastam ezt a cikket... :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

A véleményem csak annyi:
1) ne nevezze senki a gyermekeinket "kisköcsögnek", mert semmi joga nincs erre!
2) jobb lenne, ha elmenne az illető egy kineziológushoz, vagy hipnotizőrhöz, hátha ott kiderülne, hogy az anyja keveset törődött vele, azért lett ilyen szemétláda.... :x
3) egy anya nem két ruhát hord éven át, maximum akkor, ha anyagi helyzete többet nem engedhet meg, amiért ugye nem igazán lehet hibáztatni, mert valószínűleg a gyermekeire költi a pénzt... :x
4) én gyed és gyes mellett is végig dolgoztam az első gyermekem mellett is, igaz, hogy nem annyit, mint előtte, de megtettem a magamét. 2,5 évig otthon voltam a gyermekemmel, mert úgy gondoltam, hogy ez jár neki, pedig szükségem lett volna a pénzre - de a pénz nem minden.
Emellett folyamatosan képeztem magam, a munkahelyemre úgy mentem vissza, mintha 1 hetet lettem volna itthon. Kikérem magamnak, hogy egy anya elbutul és beszűkül a gyed-gyes ideje alatt. Az már régen rossz, valószínű alapjáraton is baj volt ott...
5) nem a 28.000 ft-ért szül senki gyermeket, ha azért szülne, akkor mindenkinek lenne 4-5 gyereke... ez a pénz a fenekünk kitörlésére sem elég...
6) azért mert nem az estélyek, céges bulik, kongresszusok az anyák fő megjelenési helyei, azért még rendkívül értékes tagjai a társadalomnak, mivel megszülik a gyermekeiket, akik által biztosítódik egy nemzet fennmaradása - de sajnos így jönnek világra hasonló emberek, mint a cikk szerzője.
Erre mondanám azt, hogy ki kellett volna önteni az illetőt az első fürdővízzel.... :twisted: :twisted: :twisted:
7) ne hasonlítgassuk magunkat külföldhöz, lehet, hogy Ausztriában, Németországban az anyák sokkal hamarabb visszamennek dolgozni, de van hova tenni a gyerekeket, vagy azért, mert sok a bölcsőde, vagy azért mert sok a fizetés és van miből fizetni a bébisintért... :x :x
8) a cikkből úgy gondolom, hogy a mai társadalomnak megfelelő ember: férfi, diktatórikus vezető, több százezret keres, vagy milliót, ezáltal rengeteg adót fizet be - ami meg sem kottyan neki - nincs gyereke, egyik nőt rendezi a másik után, hétvégente segg részegre issza magát, vasárnap du. 3-kor kel fel és nagyon jól érzi magát a maga kis egoista közegében. :evil: :evil:

Összegzésképpen: kikérem magamnak mindazt, amit ebben a cikkben olvastam.
Nagyon remélem, hogy sokan olvassák és lesz még ennek visszhangja.

VAlaki meg tudná mondani, hogy hol lehet ezekre a cikkekre fórumban reagálni? Mert úgy szeretném ezt mind ott is leírni...!!! :evil:

BOcsánatot kérek mindazoktól, akik nem így gondolják, de ezt most le kellett írnom, mert úgy érzem felrobbanok, hogy miután évekig vonták a tb-t, szja-t stb. a fizetésemből, még arra sem "vetemedhetek", hogy szüljek egy gyereket ennek a mocsok, szemét államnak, ahol még azt is megmondják, hogy mikor, mivel, hogyan tápláljam, hányszor vegyem ölbe egy nap, hány puszit adjak neki, mivel mérgezzem, hogyan neveljem, stb.stb.stb.

Az illető úriember (bár ennek nem igazán nevezhető) olvassa el Olaszország, Franciaország, Ausztria családpolitikai elveit és gondolkozzon egy kicsit. Ezek szerint, ahol a család a társadalom legfőbb eleme, ott csupa köcsög, idióta, antiszociális, antikommunikatív emberek élnek, és mégis többre viszik, mint mi.
Érdekes.....??????!!!!! :shock: :shock: :shock:

Most befejeztem.

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Katuci!

Gyönyörűen fogalmaztál, csak egyetérteni tudok Veled!

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Háááát, teljesen fel vagyok háborodva!!! Hirtelen ezt a fórumot találtam a témával kapcsolatban. De rákerestem ennek a f*szkalapnak a nevére, és nem ez az első idióta megnyilvánulása! :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:

meri
 
 



meri
 
 


Hát ez felháborító. Biztosan egy impotens, vagy lehet hogy meleg pasas írta ezt. De gyereke az tuti, hogy nincs, de az ilyennek nem is legyen, mert szerencsétlen gyerek begolyózna.
:evil:

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: