na helló csajok! Előszös is köszi mindenkinek a névnapi jókívánságokat. Egy-két napot kihagy az ember és utána nem győz visszaolvasni. Eljutottam a ma reggelig, de a mai 5 oldalt már nem bírtam, mondom inkább írok gyorsan egy kicsit.
Szóval tegnap kellett visszamennünk az amnio eredményért (két hete mondták, hogy a gyorsteszt nem mutatott ki semmit, most a tenyésztést mondták meg) Tízre volt időpontunk, odamentünk fél tízre. És egykor kerültünk be! Már csak azt nem tudom, hogy akkor minek van időpont. Meg a reggel 8-as kezdéstől 10-ig három órás csúszás hogy alakulhat ki????? Na mindegy. A lényeg.
Behívtak uh-ra amit tökre furcsálltam, mert nem tudtam hogy lesz. És nem is nagyon szerettem volna hogy legyen, mert eddig mindig akkor találtak valamit. Úgyhogy jól beparáztam. Aztán mikor kérdezem a nőtől, hogy nekem most miért lesz uh, azt mondta, hogy nyilván mert a genetika kérte. Aztán közölte hogy hozzátartozó nem jöhet be. Majdnem elküldtem az anyjába hogy mi az hogy hozzátartozó? A gyerek apja... Úgyhogy szegény férjemet kiküldték. Elkezdi nézegetni (persze előtte megnézte a leleteket) és odaszól a másiknak, hogy 'megnézem, mert valószínű retardált' hát köszi! Ezek után egy rohadt szót sem szólt, hanem egy kis idő múlva annyit mondott a másiknak, hogy azt írd le, hogy IV. agykamra 10 mm. Kérdezem ez jelent valamit? Válasz. Igen. Hiába vártam, hogy majd mond valamit... Gondoltam nem leszek tolakodó, majd a vizsgálat végén megkérdezem. Így is tettem, erre azt mondja, hogy majd a genetikán mindent megmondanak. Mondom de mégis. Nem érti, hogy a genetikán majd megbeszélik?????? Úgyhogy mielőtt kiléptem csak annyit mondtam, hogy jó lenne néha az érzésekkel is törődni.
Na mindegy. Aztán bejutottunk a genetikára, és megmondták, hogy a tenyésztés is negatív.
Igazából bíztatott a doki, hogy nem lát semmi rosszabbodást a bébi állapotában, meg ez a nő nem írt semmit a hiányról, viszont ő meg olyat írt, ami megint nyugtalanító. Mert ugyan a 10 mm épp a normális felső értéke, azért nem megnyugtató, hogy miért nem történhet egyszer valami nyugiban? És ez a bunkóság. Na mindegy. Totál kiakadtam.
Aztán már nem nagyon történt semmi. Tanulom a KRESZ-t ezerrel, jövő hét hétfőn vizsgázom. Nagyon vicces lesz. Odaállítok a saját autómmal és bemegyek, hogy csókolom, vizsgázni jöttem.
Kinn voltam ma a kertben, direkt árnyékban a fa alatt és úgy megégett a sípcsontom mint a pecsenye... Ennyit erről.
Na most megyek, mert megjött apa és megyünk vásárolni a vacsihoz. Este még benézek.
Ja, bpd 91mm és a bébi 2500 g és azt mondták hogy arányosan, szépen fejlődik. Jó lenne már tudni hogy akkor mi a túró van!!!!!!!